Kedves kis sámli

2004.12.20. 09:39

Az új Panda 4x4-es verzióját a Winkler körbenyalogatta terepen, így nekem csak az maradt, kiderítsem milyen amíg az 59 lóerő négykeréken eljut a terepig. Azt tudtam, hogy a lóerőt Olaszországban találták fel. Most már tudom, az ellentétét is.

csik.jpg

A teljesség igénye miatt bevallom, vezettem már ezt az egykettes fire motort a Pandában, de akkor csak két kereket dolgoztatott, így észre se vettem, hogy alig 44kW szorult a kis küblijeibe. Valószínűleg az érzékszervtompító hatást egyrészt az újautós- mindent kipróbálós érzés eszközölte, másrészt ha jól emlékszem, ott nem is volt kevés a teljesítmény.

A négykerék hajtásnál - viszkó ide vagy oda - viszont brutálisan elvész. Ha először ezt próbáltam volna ki, azt mondanám, olyan a motor teljesítmény-görbéje mint a sámli. Nemcsak olyan lapos, de olyan alacsony is. Pedig nem itt keresendő a bibi, hanem a súlyban, meg a négykerék hajtásban. Meg persze a száraz aszfaltútban. Én ugyanis azon használtam.

Próbáltam teljesen nyitottan állni a Panda kérdéshez, mert kissé elfogult vagyok. Már az előd is tetszett, az újkori változat is bejön. A formája nagyon tetszik. Szeretem a szögletes autókat, és ezen a Pandán nem sok görbület található. Amennyi mégis van, pont el tud bújni az élek között. Szóval mindenképp pozitív előjellel indult nálam, mikor átvettem a tesztautót. Még egy apró figyelmességgel is szolgáltak: a járdára parkoltak vele, hogy rögtön az első percekben kipróbálhassuk a terepjáró képességet. Simán vette az akadályt.

Szóval ez egy Panda 4x4 Climbing verzió. A Climbing a külső megjelenésben az elöl és hátul a lökhárítók alsó részén található fekete betétet jelenti. Ez amolyan optikai kartervédő. Az emelt hasmagasságot igyekszik még jobban kihangsúlyozni, sikeresen. Ezen kívül a hűtőrács, a tetősín, az alu felnik az eltérések. Tehát a Climbing valójában egy felszereltséget takar, nem egy másik típust. Ennek viszont ellentmond, hogy az első és a hátsó túlnyúlása hosszabb, ahogy a szélessége és a magassága is.

A túlnyúlások különbözőségének megfelelően a terepszögek is eltérőek, ahogy a magasság eltérés egyértelműen a hasmagasságbeli különbségre utal. Nem nagy különbségek, épp csak annyi, hogy most lehessen miről beszélni. Az egy-két foknyi terepszög, és a néhány milliméterrel magasabban levő padlólemez bár terepen jól jöhet, az utcai használatban szemernyit sem előny, vagy hátrány. A gyengus motornál inkább az a 15 kg számít, amivel a Climbing nehezebb a sima 4x4-nél.

Panda 4x4 Climbing gyári adatok

Alapár 2990000

Motor
Hengerszám elrendezés: 4 soros
Furat x löket (mm): 70,8x78,86

Maximális teljesítmény EL: kW (LE) 1/perc: 44(60)5000
Maximális nyomaték EL:Nm (kgm) 1/perc: 102 (10,4)2500

Erőátvitel
Meghajtás: négykerékmeghajtás
Sebességváltó: 5 előre+ hátramenet

Méretek
Hosszúság (mm): 3574
Szélesség (mm): 1605
Magasság (mm): 1632
Tengelytáv (mm): 2305
Első/hátsó nyomtáv: 1366/1358
Csomagtartó térfogat (liter): 200/855
Üzemanyag tartály térfogata (liter): 30
Nettó tömeg (kg) 980:

Biztonság Légzsákok száma: 1

Menettulajdonságok
Végsebesség (km/ó): 145
Gyorsulás 0-100km/ó (mp): 20
Fogyasztás EC 1999/100 (l/100km) városi/városon kívüli /vegyes: 7.9/5.8/6.6
CO2 kibocsátás (g/km): 156

Mert egyedül ezzel az 1242 köbcentis, 8 szelepes 44kW-os motorral rendelhető négykerékhajtású Panda. A 10 lóerővel erősebb 1.3-as MultiJet dízel csak a jövő évtől lesz rendelhető. És ha már ennyit beszéltem a Climbingról, a hazai vásárlók számára csak ez létezik 2 990 000 Ft-os alapártól. A sima 4x4 Magyarországon jelenleg nem rendelhető. Tesztautónkba további egymillió forintért került extra felszereltség. A dupla napfénytető, a rengeteg légzsák (alapban csak a vezetőnél van), a digitális klíma, a szivargyújtó, a CD tár, és a többi finomság, amik terepen mit sem érnek, a városi használatban viszont jól jönnek. A motorvédő burkolat széria, csak hogy említsek terepes szempontból is fontos elemet.