Mától Magyarországon is

Bemutató: Volkswagen Polo, 4. generáció

2002.01.18. 09:19

A legsikeresebb német kisautó, a Volkswagen Polo 4. generációja nem sokkal a hatmilliomodik eladott példány után Magyarországon is kapható. Az újdonságot hamarosan teszteljük, addig is áttekintjük a típus történetét és bamutatjuk az új Polo sajtófotóit.

 
   
   

Az első Polo 1975. márciusában még gyakorlatilag az Audi 50 spártai exportra szánt változata volt. A 40 lóerős kisautó elsősorban az árával hódított. Akkoriban még híre-hamva sem volt a mai, időnként nehezen követhető felszereltségi szint/motorvariáció kombinációknak. Az első Polo "alap" és "luxus" kivitelben volt kapható, és a bátrak egészen 132 Km/h sebességgel repeszthettek.

Két év múlva, 1977-ben a Volkswagen alkalmazkodott az európai trendhez, és piacra dobta a Polo első lépcsős hátú változatát. A Derby csomagtartója mai mércével is hatalmas volt - ha valaki telepakolta az 515 literes barlangot, és beült a család, szükség is volt az erősebb (60 LE) motorra.

 
   
 

A második Polo-generációt már a laikusok is felismerik az embléma nélkül - ilyen Audi már nem volt. Az 1981-es modell fejlesztett formában, de megtartotta az elődök futóművét. Az új, ragasztott lemezperemes összeszerelési technológia révén jobban ellenállt a korróziónak. Az eszeveszett száguldás szerelmesei továbbra sem vettek Polót, mivel maradtak a régi 50 és 60 LE-s motorok, viszont a lehajtott hátsó üléstámlákkal 1000 literesre növelhető csomagtartóban minden eddiginél több lapra szerelt bútort fuvarozhattak haza a fiatal házasok.

A következő évben már gyülekeztek a viharfellegek, megjelent a Polo Coupé, amelyik hamarosan 75 lóerős motort kapott. 1986-ban dobták piacra az eszelősök kedvencét, a majdnem 200 km/óra sebességű GT G40 Coupé-t (115 LE). A spirál alakú G-töltő nagyobb, 60 milliméter széles változata működik még Golfokban (G60, 1990) és Corradókban (G60, 1989), erősen megosztja az autóstársadalmat. Sokan szidják, hogy sok vele a baj, az Autódoktor azonban esküszik rá (Corradója volt), hogy ha betartják a használati utasítást, és rendesen karbantartják, a G-feltöltő is addig él, ameddig az autó.

A 80-as évek kevésbé izgalmas, de annál sikeresebb Polói voltak a diesel (6 literes fogyasztás) és '86-tól a katalizátoros változatok. És ezekhez már első légzsákot is adtak.

 
   
   

A Polo 3. generációja már a sötét, gömbölyítő-jellegtelenítő 90-es évek tipikus terméke. A formaterv új utakat nyitott a kardiológiában: ha a páciensnek mutattak egy lépcsős hátú Polót, és szívdobogást kapott, tudták, hogy egy héten belül operálni kell. Az 1994-es Polón megfigyelhetjük az időszak jellegzetes vívmányát, a színre fújt lökhárítót, ami a drága javíttatáson kívül semmire sem jó.
A minősége persze lényegesen jobb volt, mint az elődöké, de így utólag megnyugtató, hogy túl vagyunk rajta.

1997. júliusában mutatták be az első turbódízel Polót (110 LE) és a 125 lóerős GTI-t - igaz, ekkorra a Polo már akkorára nőtt, hogy ez a teljesítmény nem jelent igazi hasítást. Az ínyenc Polo-rajongók (Nyugat-Európában vannak ilyenek) máig is inkább a G40-est szeretik. A 3. generációs Polo Variant csomagtérben alkotott nagyot: ledöntött hátsó támlákkal 1260 liter.

Mivel a vásárlók alapvetően ezt az autóméretet kedvelik a legjobban, fokozatosan a Polo vált a német piac bestsellerévé. A legendás Bogár pótlását egykor a Golffal tervezték, de időközben a Polo akkora lett, mint a régi Golfok. Gyorsan dőltek a gyártási rekordok: 1995 - 4 millió, 1997 - 5 millió, 1999 - 6 millió.

 
   
 

1999-ben örvendetes szögletesedésbe kezdett a Polo. A Frankfurti Szalonon bemutatott új modellen jelentős módosításokat hajtottak végre. És ami nem látszik rajta: a 12 éves átrozsdásodási garanciával forgalmazott cinkbevonatú karosszéria. Ebben az évjáratban jelent meg a műszerfal kék háttérvilágítása is, amin gyakran összeveszünk itt a szerkesztőségben: van, aki szereti.

 
   
   

A 4. generációs Polo érdekes formatervezési irányba indult: nem lett szögletesebb, mégis markánsabb, ami nem árt neki. A leglátványosabb változás az ikerfényszórók megjelenése - vérmérséklettől függően a Lupo vagy az E Mercedes juthat a szemlélő eszébe. Az összeszerelési minőség tovább javult, kisebbek az illesztési hézagok. Nőtt az autó hossza, a tengelytáv és a belső tér, és a Polo történetében először kapható elektronikus fékasszisztenssel.

 
   
 

A motor és felszereltségi változatok ma már annyira bonyolultak, hogy nemcsak egy cikk terjedelmét haladják meg, de a tengernyi Polo-variáns a TotalCar újautó adatbázisában is tekintélyes helyet foglal el. Adatainkat az új Polóról rövidesen frissítjük.

Új Polo árak:
Polo 55 3 ajtós, 1.2 l 55 LE: 2 355 000 Ft
Polo 65 3 ajtós Highline 1.2 12V 65 LE 3 035 000 Ft
Polo 100 PD TDI 5 ajtós 1.9 100 LE 3 919 000 Ft
Polo 100 3 ajtós Trendline 1.4 16 V 100 LE 3 040 000 Ft