Kapok kesztyűt, maszkot és sisakot. Soha életemben nem ültem még raliautóban. A maszk, a kesztyű, a sisak, a négypontos öv meg a bukócső más versenyautókból már ismerős, de az átbeszélő nekem új. Majdnem el is mosolyodom, mikor meghallom oktatóm hangját a sisak hangszórójában, mint valami távoli rádióműsort. Az egész hirtelen olyan groteszknek tűnik: ülünk egymás mellett leszíjazva, hogy mozdulni is alig bírunk, és egy hülye adóvevővel kommunikálunk, pedig simán hallanánk egymás szavát. Nevetgélni azonban nincs idő; indulhatunk – recseg a fülembe a bűvös szó a rádióból.
Soha életemben nem mentem még dzsuván. Az autót érzem, tudom, mit csináljak, ha elindul, mocorog alattam, de hiányzik a tapasztalat; laza talajon sosem döngettem még versenytempóban. Óvatosan vágok neki a pályának. Annyi eszem van, hogy az aszfalton fékezem meg a kocsit, mielőtt rárongyolunk a földes részre − huh, az első kanyart túléltük. Utána elnyújtott, lassú balos következik, a pálya legjobb része. Először óvatoskodtam, de néhány kör után már önfeledten rakosgattam keresztbe az autót. Persze nem úgy, mint egy igazi ralis, csak mint egy eltévedt pályaautós, de azért élveztem. Elképesztő, hogy az Impreza milyen kezes, még egészen extrém helyzetekben is remekül irányítható.
Van kanyarkombináció, van lassító, és egy elég gyors, murvás balkanyar is, ahol észnél kell lenni – itt egyszer egy kisebb kirándulást is tettünk a pálya mellé, szerencsére még tudtam korrigálni. Egy 300 lóerős kocsit egy repülőtér kifutóját leszámítva mindenhol össze lehet törni, így természetesen Ádándon is történhet baj, de nem sok esélye van, hogy komoly sérülést okozunk az autónak vagy magunknak. Sok a kanyar, kevés az egyenes, még egy ilyen dögerős szörnyeteggel sem vészesen nagy a tempó. Van valamennyi bukótér is, szóval többé-kevésbé bolondbiztos a pálya. Nem tudom, hány kört tettem meg, csak hogy egyre jobban élveztem. Oktatóm hasznos tanácsait követve egyre gyorsultunk, de tudtam, a veleje akkor következik, amikor helyet cserélünk.
A jobb egyben ülni legalább olyan izgalmas volt, mint vezetni. Kaptam egy kis ízelítőt az igazi ralis stílusból. Az én finomkodó vezetésem szinte nevetségesnek tűnt, Balázs úgy vágta a kocsit egyik kanyarból a másikba. Ahol én elindítottam a fenekét, ő végig keresztbe csörtetett, hányta a földet, a kavicsot. Jó, hogy én mentem előbb, ha látom, mit művel, és megpróbálom utánozni, biztosan valamelyik vízelvezető árokban landolunk, így azonban megúsztuk a kalandot épségben.
A videón nem a cikk szerzője látszik (Ken Block és az 530 lovas WRX)
Eddig egyszer volt rá lehetőségem, hogy Subaruval laza talajon gyorsan menjek. A Forester XT-t is akkor szerettem meg igazán, az Impreza WRX STi-vel sem volt másképp. Ezek az autók végtelenül gyorsak aszfalton is, de az igazi tudásukat és az összkerékhajtási rendszerben rejlő több évtizedes tapasztalatot csak akkor élvezhetjük igazán, ha csúszós felületen cibálhatjuk őket. Az Impreza csúnya, ezt továbbra is fenntartom, kiveszett belőle a csibészség oroszlánrésze, ez is igaz, de még így is megríkatja az embert, ha nem aszfalt, hanem murva van alatta.
Az ádándi ralikrosszpályán bárki kipróbálhatja magát és a 300 lovas STi-t, öt kör ára 15 000 forint. Ötpercnyi szórakozásért nagyon sok, de ha az autó közel 13 milliós vételárához viszonyítjuk, ha figyelembe vesszük, mennyi gumit, féket darálunk le, mennyit koptatjuk a kuplungot, pörgetjük a motort, nem olyan vészes. Ha többet megyünk, a kör/ár arány is javul valamelyest, 10 kör 25, 20 kör 40 ezer forintba kerül.
Megkérdeztem a tulajdonosokat, mik a távlati terveik − nem csalódtam a válaszban. Először is vesznek majd egy Mitsubishi EVO X-est a Subaru mellé, nehogy megbomoljon a tér-idő kontinuum egyensúlya. Lesz Zsiguli is, mégiscsak az az igazi csapató autó, és olcsóbb is fenntartani − ezáltal természetesen bérbe venni is −, mint a japán szörnyeket. Lesznek a pályán profi és amatőr versenyek, állítólag a ralisok már most élénken érdeklődnek a létesítmény iránt.
− Na meg persze van ez a szöcske. 90 lóerős, nincs 400 kiló… Próbáljátok ki ezt is! Mondanom sem kell, azonnal nekiestünk a szöcskének is. Még Csikós is kipróbálta, pedig nagyon szabadkozott, hogy álmos meg fáradt, alig aludt, és úgy általában minden baja van, a végén mégsem tudott ellenállni a csábításnak. De ez már egy másik történet.
