A legdrágább legkisebb Volvo

2005.03.07. 12:13


Drága, drága, de jó benne üldögélni. Elegáns és szép a világos bőrkárpit, az IKEA-székhez hasonlatos légies középkonzolt már számtalanszor méltattuk, aluborítással pedig még szebb. Az S40 belül nagy luxusautónak látszik. Amíg bele nem ülünk, csak az árulhatja el a turpisságot, hogy a vaskos kormány mögé nem fért el egy rendes, klasszikus négyszámlapos műszeregység, ezért a benzinórának és a vízhőfokmérőnek a kilométerórában és a fordulatszámmérőben kellett helyet szorítani.



Vezetni is jó. A szerény típusjelzésnél (1.6D, röhej, ilyet utoljára '80-as évekbeli Escortokon, Kadetteken láttam) a motor többet érdemelne. Az 1560 köbcentis PSA-Ford fejlesztésű univerzális kisdízel már számtalan tesztautóban okozott nekem kellemes csalódást 206-os Peugeot-tól Mazda 3-on át 407SW-ig, és most megint. Szó se róla, nem ment úgy, mint kétezres testvére , városban néha bosszankodtam is a lassú gázreakció és a nehézkes felpörgés miatt (alapjáratról leszabályzásig üresben padlózva háromig kell számolni), de autópályán simán tartható volt a 150-es utazó - háromezres fordulaton. A 12 másodperces 0-100 nem valami jó, de egye fene, a 190-es végsebességet elhiszem az autónak. Nyugodt autózáshoz elegendő a 110 ló és az 1750 1/min-től jelenlévő 240 Nm. A fogyasztás pedig hóban-fagyban, sok reggeli melegítéssel vegyes üzemben sem volt több 6,3 liternél száz kilométerre. És ez egy 1466 kilós autó.


A legjobb mégsem a motor, hanem ahogy az S40 érezni engedte: a 110 ló semmi neki, kétszer ennyivel is simán megbirkózik. A négy masszív tárcsafék, a precíz, direkt kormányzás és az igényes futómű messze többet tudott, mint az autó. A 16 colos, 205/55-ös téli Pirellikre sem volt panasz. A futómű hangolása a kényelmes-stabil skálán a "még épp nem túl durva" pozícióban helyezkedik el. Utasaim közül senki nem panaszkodott a többi ülésen - én meg élveztem a vezetést.

Nagy szívfájdalmam, hogy a DSTC kikapcsolhatatlan, még a gombot hosszan nyomva is csak a kipörgés gátlása szűnik meg, így a havas útviszonyokat nem tudtam maradéktalanul kiélvezni. Szerencsére azonban az elektronika nem agresszív, csak legvégső esetben avatkozik be (legalábbis akkor, amikor már úgy érzem, itt a vég), szóval egye fene, hiába gyűlölöm a gépek uralmát, maradhat.

Indítás kulcs nélkül


A Volvo kulcsnélküli rendszere igen okos, az autó mindig tudja, hol a kulcs és programozható arra, hogy akár csak azt az egy ajtót nyissa, amelyik kilincsét a kulcsot zsebében hordó beülni vágyó épp meghúzta. Persze a rendszer nyithatja azonnal mindet is, ha a menüben ezt állítottuk be. Ha járó motornál a kulcs kikerül a kocsiból, intenzív bippelés veszi kezdetét, amit a komputer READ gombjával elhalgattathatunk. Automatikus zárás nincs, viszont ha elvittük a kulcsot, az autóban maradt gyerekek nem tudják beindítani az autót. Érthetetlen viszont, hogy az indítás miért nem automatikus, mint a Toyotákban-Renault-kban-BMW-kben: a műszerfalon lévő kulcsnyílásba helyezett bumfordi műanyagot épp úgy kell kezelni, mintha rendes slusszkulccsal akarnánk életre kelteni a motort.

A drága szedánsághoz képest idegesítően kevés hely mellett alig-alig tudnék negatívumot találni az autón. Néhány apróság és egy nagyobb gond: a középkonzol szép, de igenis nagyon könnyű egyszerre kettő, három, vagy épp négy gombot megbökni. Elöl nincs normális hely egy térképnek vagy újságnak: a kesztyűtartó kicsi, az ülőlap elején lévő zseb rövid, az ajtókon lévő tárolórekesz meg egy vicc, talán ha öt centi mély. A bal külső tükör még legfelső állásban is csak épphogy jó, ha öt centivel magasabb lennék, csak a hátsó kerékig látnék benne. És a váltó. Az ötsebességes szerkezet nagyon helyes és kézreálló kis karban végződik, a kar megvezetése is pontos és egyértelmű, de gyorsan átrántani egyik fokozatból a másikba nem lehet. Különösen hármasba tolásnál volt gond, akár föl, akár lefelé kapcsolgatva ér ide az ember, ha nem fékezi kissé a mozdulatot, megakad a váltó. Persze nem zárom ki, hogy egyedi hiba volt.

Ami viszont nagyon tetszett, az a Volvo átgondolt kényelmi elektronikája. A tempomat szerintem továbbra is tökéletes, már csak ezért a négy gombért megéri Volvót venni. A számítógép magyarul is beszél és mindenről tájékoztat, az IDIS nevű információs rendszert úgy tervezték, hogy a legkevésbé zavarja a vezetőt és engem nem is zavart. A biztonsági öv bekötésére szolgáló bimmbamm kétfokozatú, egyesben-kettesben szeliden sutyorog, hogy kösd már be, naaa, kösd be, de harmadikba kapcsolva NEM ÉRTED? KÖSD BE!!! üvöltésre vált. Persze csak képletesen.


A középkonzol kis kijelzőjén pedig kimondottan szórakoztató jelenetek zajlanak le a mindennapi volvózás közben. A rádió bekapcsolásakor megjelenik egy kis S40-es az LCD-n. A rádió egy kis grafikus skála segítségével kézzel is hangolható. Menüből állítható az automata klíma ventilációjának erőssége. A képernyő négy sarkán mindig látjuk, a négy fő tekerentyű közül épp melyik aktív. Jó móka.

Volvo S40 1.6D Summum

Az S40 1.6D hátrányos helyzetű autó, hiszen márkája legkisebb modellje, elejében pedig kommerszebb gyártóktól átvett tucatmotor dolgozik. Mégis: van karaktere, nem unalmas jószág. Szóval ez egy jó kis autó. A hangsúly a "jó"-n is és a "kis"-en is ott van: akinek ennyi pénzért mindkettő megfelel, viheti, nem fog benne csalódni.