Használtteszt: Dízel kombik 2,5-3 millióért

Renault Mégane 1.5 dCi Grandtour

Egy-két gyerek? Hosszú út gyakran, sok csomaggal? Drága a gázolaj? Magas a kötelező? Háromévesen, 152 ezer állítólagos kilométerrel a Mégane kombi egész jó megoldás ezekre a problémákra. Tágas, kényelmes utasterével, kicsi, de izmos dízelmotorjával, franciás kényelmével maga a négykerekű magyar családi álom. És még elegáns is! Persze, kicsit füstöl, naná.

Várunk valakit az irodaházban, kimegyünk elé a lifthez. Nyílik a liftajtó, még nem látjuk, ki fog kiszállni belőle, de orrunkat megérinti egy finom parfüm illata. A Mégane is így kezdi a bemutatkozást. Nincs ugyanis slusszkulcsa. Már ebben az alapkivitel-közeli modellben is vékony, fekete kártya helyettesíti a kulcsot. Ezen kell nyomkodni a gombokat, ha nyitni-zárni akarjuk a kocsit, indítás előtt pedig egy kis nyílásba kell dugni a kártyát a műszerfalon, és a kormány melletti nagy gomb megnyomásával indul a motor. És minden elindulás előtt jár még egy finom kis élmény: a kézifék a repülők gázkarához hasonló fogantyú leengedésével oldható.

A drágább kiviteleken puha, gumírozott felületű középkonzolt, kapaszkodókat, váltógombot tapogathatunk. Ebben az olcsóbb példányban ilyen nincs − viszont így ezek a gyakran fogdosott dolgok nem is tudnak megkopni, nem vájt árkot a házas tulaj jobb kezének gyűrűje a váltó tetejére, a kormánykarimára. (A gumírozottról már pár tízezer után lekopik a borítás, a bőrkormányt is csúnyán összekarcolja az örök hűség jelképe.) És olcsó, de jó minőségű a kormány is, meg az ülések kárpitozása. Minden makulátlan, három év alatt épp csak egy cseppet fényesedett itt-ott a beltér. Amely ma is tágas, kényelmes. Széltében ugyan érezhetően kompakt kategóriás az autó, de hosszában, rakterében már-már középkategóriásnak is elmenne. A mindenfelé könnyen és sokat mozdítható vezetőüléssel, a fel-le, ki-be állítható kormánnyal bárkinek könnyen belőhető az optimális vezetési pozíció – csak a lapos szélvédő, a szűk oldalablakrés miatt alakulhat ki a tudatalattiban némi klausztrofóbia. Praktikus a nagyon mély tárolórekesz a középső könyöklő alatt – és persze a könyöklő maga is praktikus. Meg a padló alatti kis csempészrekeszek is azok.

A műszeregység, a középkonzol áttekinthető, egyértelmű, minden könnyen kezelhető. Csak a rádió nem, viszont a sok pici gombot, a tekerentyűk hiányát a kormányoszlopra szerelt távirányítóval kompenzálta a gyártó. A manuális klímakonzol csak első pillantásra tűnik furának, a buborékszerű forgantyúk valójában pont úgy üzemelnek, mint bármelyik más autóban.

Vezetni – nem különösebben jó. Érzéketlen, túlszervózott kormány, érzéketlen, túlszervózott fék, érzéketlen, lágy futómű tartja távol a sofőrt az úttól. A váltó is könnyen jár, viszont működése műanyagos, pontatlan, komolytalan. A motor nyomatékos és erős, de leginkább csak ahhoz képest: másfél liternyi turbódízeltől szép eredmény a 105 lóerő, a 240 Nm, de meglehetősen szűk a kihasználható fordulatszám-tartomány. Alul gyenge, felül elfogy, a hangról meg egyáltalán ne is beszéljünk.

És persze ott a tartósság kérdése. Tesztautónk adatlapján 153 ezer kilométer szerepelt a kereskedésben. Nem egészen három év alatt ekkora futásteljesítmény? Erre csak egy magyarázat van: cégautó volt. Ha pedig egy területi képviselő kap maga alá egy ilyen csendes, nagy, viszonylag erős, de nem különösebben rugalmas motorral szerelt autót, mit csinál vele? Úgy van: kinyomja a szemét. Ez lehet a magyarázat a járó motorú Mégane-t körüllengő kesernyés-csípős égett olajszagra. Hogy a turbó készül-e elhalálozni, vagy a motor kopott meg veszélyesen, nem tudni, de az biztos, hogy kompressziómérés nélkül nagy lutri megvenni ezt a példányt.

Bátor tett volt a Renault-tól annak idején, hogy a kis dízelt berakta a nagy kasztniba, de nem csinálta ok nélkül. Nemigen találni a használtpiacon másik ennyire kényelmes, tágas autót, ilyen pici, ilyen takarékos motorral. Hét liter alatt röhögve elszaladgál a Mégane, de könnyű lábbal, sztrádás száguldás, dugóban vánszorgás mellőzésével nem lehetetlen akár hat, sőt, öt és fél liter alá szorítani az étvágyát száz kilométeren. És ott van még az igen kedvező KGFB-besorolás is…

A Mégane kombit leginkább az tudja élvezni, aki nem is szeret vezetni túlságosan. Aki úgy gondolja, a jó autó csendes, nem zavar be a beszélgetésbe, a zenehallgatásba. Aki úgy véli, a jó autót könnyű kormányozni, a jó autó nem túl erős, de képes nyomatékból gyorsulni, ha kell; a jó autó azonnali megtorpanással reagál a fék érintésére, és ami a legfontosabb: a jó autó mindenekfelett megvédi utasait, ha borul, törik, csattan.

A Renault-nak mára legendás a passzív biztonsága, a gyártó jó érzékkel feküdt rá a biztonsági fejlesztésekre az évezred elején. 2001-ben a Laguna második generációja volt az első ötcsillagos autó a független európai minősítő intézet, az NCAP töréstesztjén, és a Mégane második szériája is megkapta az ötöst 2002-ben. Családosok, figyelem: még viszonylag fapados tesztautónk is kínált ISOFIX-csatlakozókat hátul.

Bár a francia kompaktok között strapabírónak számít, azért van típushibája bőven. Kotyogó toronycsapágy, megbolonduló légzsák-elektronika, széthulló váltó, elpusztuló motortartó bak, benzinesekben gyakran elhaló gyújtótrafó akad, de a családi kasszát kinullázó katasztrófákkal ápolt példányok esetén kétszázezer kilométerig nemigen kell számolni. Efelett viszont jó kis dízelt nehéz venni: a nehéz lábú gazdik könnyen széttapossák a másfél literes motort.

Akármilyen biztonságos és kényelmes autó, befektetésnek nem jó a Mégane. Ez az újonnan bő négy és fél millió forintba kerülő kocsi háromévesen már szűk felét sem éri egykori árának. Hiába, a piac mostanság valahogy nem bízik a gall kocsikban . Így akár két és fél millió alatt is hosszasan turkálhatunk a kis dízel Mégane kombik között, nem ritka a százezer kilométert sem futott példány ennyiért. És még azokból is lehet alkudni, így akár egy alapkivitelű új Swift áráért megkaphatjuk ezt a dinamikus, takarékos, kényelmes, tágas autót. Ami, ha találunk egy legendás vidéki nyugdíjas orvos tulajt, aki saját kocsiját árulja, még alighanem évekig hű társunk lehet. Ha nem tapossuk agyon!

És nézzünk egy diszkont-középkategóriás flottajárművet! Mi maradt a Fordból? Lapozzon!