Fotó:
A G21 (Globális+21. század) nevű prototípussal egy tágas, de kis fogyasztású kompakt volt a cél. A tervezés során a klímaváltozást és a dráguló üzemanyagokat is figyelembe vették a Toyotánál
1995-öt írunk, a japán gazdasági buborék kidurranása után a luxusról a hatékonyságra és az olcsó, öko-autókra helyeződött a hangsúly
A koncepióautóban lévő hajtás egy villanymotorból, egy közvetlen befecskendezéses (D-4) benzinmotorból és egy CVT-ből állt. Akkuk helyett még kondenzátort használtak
Az alkatrészek a barbeque-asztalnak hívott tesztpadon, külön-külön még jól működtek, de az autóba szerelve összeesett a rendszer. 49 napba telt elindítani, 500 méter után meg is állt a proto-Prius
Mégis sikerült túlteljesíteni a célokat: az árat és a fogyasztást is lejjebb faragták a vártnál
Terv szerint a kiotói ENSZ-klímacsúcsra készült el a végleges, XW10 kódú Prius, ami aztán meg is nyerte az 1997-es japán Év Autója díjat
2002-ben a Prius volt az első hibrid, ami teljesített egy hivatalos FIA-versenyt, a Midnight Sun to Red Sea Marathon Rally-t
A második generációval eltávolodtak a P1 konvencionális kompakt szedán formájától, a kedvező légellenállás miatt jellegzetes liftback lett belőle
A magyar használtpiacon aranyat ér: a piros
Gyári versenyváltozat csak mutatóba készült a P2-ből. A Prius GT összteljesítményét 145 lóerőre tekerték, megkapta a Yaris T Sport motorját, kidobtak belőle 180 kilónyi súlyt, a 0-100-as ideje 8,7 másodpercre csökkent
Amerikában popkulturális toposz a Prius-utálat, de a V8-assal szerelt dragstert még egy AR-15-tel a plafonba lövöldöző Bubba Wallace se köpné le
A harmadik generációra is érkeztek ötletek, de az előd "Triangular Monoform" nevű púpos alapformáját nem engedték el
A harmadik generáció hibrid hajtása 90 százalékban megújult, a súlya 20 százalékkal csökkent. Az autó légellenállási együtthatója 0,25.
Béla
A G Prius Japán-exkluzív gyári sportcsomag volt: a Gazoo Racing csapat reszelt a felfüggesztésen, a kormányzáson és a külsőn, a hibridhez nem nyúltak
A SuperGT a japán DTM: elborult gyári versenyautók egymás közt. A Prius a harmadik generáció óta vesz részt a bajnokságon, a P3-at az 1,8-as helyett egy 3,4 literes V8 hajtotta
Az NS4 koncepcióval főleg új digitális szolgáltatásokat és biztonsági rendszereket demonstrált a Toyota...
... de a forma miatt az egész sajtó az új Prius előfutárát látta benne...
...tévesen. A P4 sokkal inkább a hidrogéncellás Mirai rokona lett
A Prius Plug-in saját, a normál hibridnél konvencionálisabb formatervet kapott
A hátsó lámpaköltemény nekem azt modja, hogy Go, go Power Rangers, You Mighty Morphin Power Rangers
A GR Sport változat nyilván megint csak Japán-only. Kívül-belül sok optika, plusz felfüggesztés
A SuperGT alacsonyabb osztályában, a GT300-ban Audi R8 LMS-ek, RC F GT3-asok és effélék ellen fut a Prius. Itt már a Lexustól származó 5,4 literes V8 hajtja az autót
Úgy hírlik, 2023-ban visszavonul a verseny-Prius, egy eddig meg nem nevezett modellt fejlesztenek a helyére
Az autó alsó 40 százalékát feleslegesnek ítélték a mérnökök. Műszakilag nyilván köze sincs az utcai verzióhoz
Időközben két testvérrel bővült a Prius család, a Prius c (mint City) közülük a kisebb. Japánban éveken át a legjobban fogyó modell volt
És a nagyobbik, a Prius+/α/v (a jelölés EU/JP/USA piactól függ). Az eladott autók kétharmada Japánban kelt el, a maradék párszázezer Budapesten taxi
A Prius a többi hibrid Toyota mellett lassan elkezdett marginalizálódni, de a márka nem engedi el
Szerdán mutatkozik be az ötödik generáció. Valószínűleg megmarad hibridnek, kérdés, hogy tisztán elektromos változat is érkezik-e belőle

Toyota Prius 1995-2023

Tojásdad közlekedőedény, popkulturális toposz, 5,4 literes V8-cal hajtott GT versenyautó. Szerdán mutatkozik be a Toyota Prius új generációja, lapozgatóval készülünk.