Fotó:
Ehhez nem kellett más, mint az Abarth 12 darabos állandó kollekciója, és egy lelkes gyűtjőé. Így a múzeumban jelenleg 26 fontos modellben lehet gyönyörködni. A gyártó most ebből osztott meg párat.
A már évek óta működő Abarth lépett egy nagyot és bemutatta első elérhető árú modelljüket, az Abarth 595 SS-t 1964 februárjában. Az eget rengető 32 lóerőt
egy Solex 34 PBIC karburátorral érték el, amelyhez egy speciális könnyűfém szívócső, légszűrőfedél és nyomócső párosult. A kis Abarth pedig boldogan követte a Fiat 500 fejlődését egészen 1971-ig.
Viszont nem az előző, hanem ez volt az első Abarth tuningolt Fiat 500. A gyártó ezzel a 26 lóerős szörnyeteggel bizonyította be a Fiatnak, hogy van bennük potenciál és megbízhatóak is. Így a bemutató során fogták és 168 órán keresztül nyúzták Monzában, ahol 120 km/h-val is száguldozott és több rekordot is megdöntött. Ahogy látszik, a Fiatot meggyőzték.
1961 februárjában megjelent az Abarth 850 TC, ami egy Fiat 600 D volt, csak ersőebb vezérműtengellyel, Solex 32-es karburátorral, az új légszűrővel, sportos kipufogórendszerrel. Így 32 helyett 52 lóerőről beszélünk és egy 5800-ig elforgatható motorról. Viszont ehhez a gyári fék már gyengének bizonyult, ezért elől tárcsafékes lett. '61-ben megjelent egy különleges Nürburgring kiadása - ezt láthatjuk a fotón.
A gyártó nem adta fel teljesen versenyautós múltját, a '60-as években belekezdett az SE04 kódnevű projektjébe, ami a Sport Group 6 kategóriában induló versenyautó volt. Összesen 50 darabot akartak építeni az 1000 SP-ből, amiben a Fiat 600 motorja van jelentősen átalakítva. A kompresszióaránya 10.5:1, és az üzemanyag-ellátást két Weber 40 DCOE2 karburátorra bízták, amikkel az 1000 SP teljesítménye 105 lóerő volt. Az autó maga pedig 480 kg. Végsebessége 220 km/h volt, amit egy négysebességes váltóval tudtak elérni.
Ez pedig az 1971-es Formula Italia, kódnevén SE 025. Eredetileg tanulóautónak készült fiatal versenyzők számára, amit több Fiat és Lancia modellből legóztak össze. A Fiat 1600 köbcentis motorját két Weber 40 DCOE2-es karburátorral párosították egy Lancia Fulvia coupé HF 1.6 váltójával, amivel az autó 6500-as fordulatszámon elérte a 115 lóerőt. Az első kerekeit a Fiat Abarth 124-ről, a hátsókat pedig a Fiat Dinóról kapta. A versenyautó összesen 450 kg-ot nyomott és végsebessége 200 km/h felett volt.
A Fiat Abarth 124 Rallyt az 1972-es Torinói Autószalonon mutatták be, amit homologizációs céllal készítettek. 1.8-as motorja 128 lóerős volt, belterét súlycsökkentés céljából csaknem teljesen kibelezték - így többek között kesztyűtartó és középkonzol sem volt az autóban. Viszont bukócsövezték, tárcsaféket kapott mindenhova és fix keményteteje volt. Kérésre akár részlegesen önzáró differenciálmű is lehetett benne, de csodának mégis az számított, hogy hátul MacPherson futóműve volt. Az autó pedig így is csak 938 kg-ot nyomott. 1013-at készített belőle, mindegyiket igen hamar megvették.
Ez pedig már a Group 4-re tervezett Abarth 124 Rally. Kategóriájában eléggé sikeres volt, '72-ben nyert a Hessen Rallyn, az Acropolis Rallyn, '73-ban pedig a Polish Rallyn. Monte Carlo Rallyban dobogós helyezést csak '75-ben ért el, akkor harmadikak lettek. Utódja a Fiat-Abarth 131 lett.
Az Autobianchi A112 1969-ban készült el, nagyjából akkor, amikor teljesen a Fiathoz került a márka. Ezáltal az Abarthnak lehetősége volt, hogy egy újabb kis autót piszkálhasson meg. Így 1971-ben (ismét) a Torininói Autószalonon bemutatták az Autobianchi Abarth 58-at, ami nem meglepő módon 58 lóerő volt. Az A112 motorját ejtették, és helyére (kezdetben) egy 982 köbcentis négyhengerest tettek, amit 6600-ig lehetett pörgetni. Végsebessége 150 km/az h volt - ez 10-zel több, a sima A112-énél. Az autó sikeres volt, 73-ban második és 75-ben harmadik széria is volt belőle. Az utóbbi már 70 lóerős volt.
1974-ben mutatták be a Fiat 131 Mirafiorit, majd '76-ban már a Genfi Autószalonon a Fiat Abarth 131-et, ami homologációs céllal készült. Az Abarth 131 váza főleg üvegszálból és alumínium készült, motorházteteje és szélesített fenderei műgyantából. 1995 köbcentis, négyhengeres motorját az Abarth készítette, ami alumínium fejes, kettős felső vezérműtengelyes, 16 szelepes volt, a Corsa változatban Kugelfischer befecskendezésű volt. Ez 225 lóerőt jelentett, míg a karburátoros 140 lóerős volt. Mindegyik 131-esben ötsebességes kézi váltós volt. Összesen 400 darab készült a modellből - ez volt a minimum, ami elég volt ahhoz, hogy indulhasson Group 4-ben.
A Gr.4-es 131-ek kezdetben 225, majd 245 lóerősek voltak és súlyuk 950-1020 kg között volt. Csoportjában nagyon hamar az egyik legsikeresebbé vált, '77-ben, '78-ban és '80-ban a konstruktőri világbajnoki címet is megszerezte. Finnországtól Montecarlóig, az Abarth 131 sikeres volt.
Az Abarth 2014-ben ismét alkotott egy "tanulóautót", ami az Abarth Formula 4 nevet kapta. Ezzel is versenyeztek, ahogy elődjével, a Formula Italiával, de ez is elsősorban arra volt, hogy a fiatal, akár 15 éves pilóták megtanulhassák a formula versenyek technikáit.
Az Abarth 2016-ban merített egy nagyot a múltjából és a Genfi Autószalonon bemutatták az új Abarth 124 Rallyt, amivel el is indultak az Olaszország-Szardínia Rallyn. Teljesítményét nem aprózták el, a gyári 1.4-es 170 lóerős motort egy 300 lóerős 1.8-asra cserélték, amit 6500-ig lehetett forgatni. Ez is fix keménytetős volt, viszont megvásárolni nem lehetett.
A múzeumban az Abarth 124 GT4-es koncepciója is megtalálható a múzeumban - igaz, csak kicsiben.
Ahogy a Fiat 500-asokból, úgy az Abarth 500-asokból is rengeteg limitált kiadás volt kapható. A Stellantis viszont úgy néz ki a 695 Rivaléra a legbüszkébb, ugyanis ennek szenteltek egy külön bekezdést a rengeteg modell közül. Ha a Riva név nem mond neked sokat, akkor nem vagy egyedül, ez egy olasz jachtgyártó. Az Abarth 500 Rivale pedig a kettejük koprodukciója, amiben rengeteg olyan elemet találhatunk, amit jachtokhoz használnak. 175 darab készült belőle, viszont Abarth 500 elemekből épült jacht nincs.
Ez pedig a legújabb limitált széria, a 75° Anniversario. Ahogy a neve is mutatja, a 75. születésnapra készítették. Ez egy különleges fényezésű 695-ös 180 lóerővel, 17 colos arany színű felnikkel.
Ez pedig a legújabb Abarth 500, ami már tisztán elektromos meghajtású.
Ez pedig az Abarth Classiche 1000 SP, ami ha hiszed, ha nem, 2021-es. A gyártási éve már csak azért is érdekes, mert a 2009-es Alfa Romeo 4C az alapja. A modellel az 1000 SP előtt tisztelegnek, ezért rengeteg dizájnelemet arról vettek át: ilyen például a fényszórói, a motorháztető vagy a hátsó légbeömlő. Összesen öt darab készült belőle.
Ő pedig Roberto Giolito, Stellantis Heritage fejese az Abarth Classiche 1300 OT modellje mellett. Ez is egy nagyon limitált darabszámú modell lesz, és a Classiche 1000 SP-hez hasonlóan ez is egy régebbi modellt inspirált.
Méghozzá a Fiat Abarth OT 1300, amivel 1965 és 1968 között rengeteg sikert értek el Group 4 kategóriában. '66-ban győzött a Nürburgring 500km-en, osztályán belül a Monza 1000 és a Nürburgring 100-ben. '967-ben Hockenheim Grand Prixen is győztes volt, de a Mugellón sikereket aratott. És ez csak pár példa. Vagyis az Abarthnak jogosan tiszteleg a modell előtt.
A különleges szénszálas váz alatt viszont ez is egy Alfa Romeo 4C. És ez 2024-ben hogy lehet? Úgy, hogy forgalomban levő 4C-ket alakítanak át, újítanak fel.
Ebből is öt darabot fognak készíteni, amiket pár napja lehet előrendelni, de ezekről valószínűleg már mind lecsúsztunk.
A szülinapok fontosak egy márka és egy ember életében egyaránt. Viszont az egy márkánál nem csak 0-ra, hanem az 5-re végződő szülinapok is nagyobb csinnadrattát igényel a többinél. Az Abarth most a 75-öt ünnepli, ezért egy helyre vitte legendáit, meghatározó modelljeit.