Így készül a fiatal autórajongó, amihez a Pagoda SL hatékony célszerszám.
Fotó:
Ennél a pofátlanul sárga Lotus Evoránál egymás sarkát taposták az autózni vágyók. Nem is csoda: hangos volt, gyors és szexi, mindenki ki szerette volna próbálni.
Fotó:
A Pagoda mellett remekül nézett ki Hava Dani kollégánk pompás NSU Prinz-e.
Fotó:
Kevés olyan esemény van, ahol egymás mellett feszít egy C5-ös Corvette és egy átfaragott Trabi, hogy később hasítsanak egy vidámat.
Fotó:
Úgy fest, hogy nem csak ti imádtátok az autóztatást: Ricsi és Dani elzúztak egy körre az NSU-val, az arcuk pedig nem hazudik.
Fotó:
Pár évtizede az életünk részei voltak a Trabantok, most már érdekes veteránok. Ez a két ültetett darab különösen adta.
Fotó:
Wartburgból sincs már sok az utakon, a Trabikhoz hasonlóan ezek is határozottan kívánatosak voltak. Akit érdekelt, rotyoghatott velük egy kört.
Fotó:
Egy ehhez hasonló Zastavát vezettem életemben először: nagyfateré fakó kék volt, a váltója már nem volt az igazi, mégis elképesztően imádtam.
Fotó:
A képen elrejtettünk egy GAZ 69-et, az is rendkívül népszerű volt, sokan mentetek vele.
Fotó:
Aranyos részletek: a rendes méretű W123-as Merciben elhelyeztek egy kicsinyített változatot is.
Fotó:
A felhozatalra joggal lehetett mondani, hogy vegyes.
Fotó:
Terepen tényleg otthonoson mozgó autóból is volt bőven, bár némelyiknek kellett egy kis tuning, hogy bírja a nehéz körülményeket.
Fotó:
Elindulnál egy Porsche 924-essel a Bamakón? Van olyan, aki igen.
Fotó:
A V8-as Scania arcpirítóan zorall külsejénél csak a különböző dallamokon megszólaló kürtje volt menőbb. Az autóztatáson ebbe be lehetett pattanni.
Fotó:
Jobb szélen azt az Isuzu D-Maxot láthatod, ami megjárta 2024-ben az Africa Race-t.
Fotó:
Ebben a Porsche Cayenne-ben olyan csodás hangon ordított a VR6, hogy minden rendes autórajongó szeme bepárásodott.
Fotó:
Szokás szerint itt volt a Szomjoltóság is...
Fotó:
...ezzel a gyönyörű, régi Mercedes tűzoltóautóval, amivel változatlanul nem lehet betelni.
Fotó:
Ha azt gondolod, hogy alapból is rettentő menő az első generációs Honda Jazz, várj, amíg kinyílik a csomagtartó...
Fotó:
...ahova egy eredeti Motocompót pakoltak be, ahogy azt illik. A Jazzbe gyárilag bepakolható, apró, összecsukható robogónál kevés aranyosabb tárgy létezik.
Fotó:
Hasonló korszak, teljesen más megközelítés.
Fotó:
Melyik német segg a formásabb?
Fotó:
Vonzzák a szemet a látványos, fém plakettek, én mégis inkább az alsó toldat feliratára hívnám fel a figyelmet.
Fotó:
A Merci pompakocsiról már sokszor írtunk, és a java még csak ezután jön, nagy tervek vannak vele.
Fotó:
Ez itt három példa arra, amikor a hatalmas csomagtartóra eltérő okból ugyan, de tényleg szükség van.
Fotó:
Fotó:
Éppen rengeteg tesztautó volt nálunk, úgyhogy kigurítottuk mindet a PP-re.
Fotó:
Volt elektromos Enyaq RS iV Coupé, oldschool, de vadiúj, dízel Superb, elektromos BMW iX2 és egy benzines, kombi Astra.
Fotó:
Imádom az öreg Land Rovereket, és szerintem ezen nincs is mit magyarázni. Ez is mennyire hibátlan már?
Fotó:
Nyegli szolgálati céleszköze változott, de a tetősátor erről se maradhatott le.
Fotó:
Ezúttal is eljöttek a srácok a büntetés-végrehajtástól, de szerencsére nem kellett végrehajtaniuk semmilyen büntetést...
Fotó:
...hoztak viszont érdekes sztorikat és járműveket.
Fotó:
Szerváltunk stílusos információs pultot is.
Fotó:
Az öreg Landy távolról vigyáz a pedálos veretőkkel köröző kis klambókra.
Fotó:
Bár a Parkoló Parádé alapvetően autós esemény, motorosok is rendszeresen érkeznek, méghozzá szép számmal.
Fotó:
RAWR!
Fotó:
Végül pedig ha ellapozgattál idáig, akkor itt az egyik abszolút kedvencem, a Porsche Cayman T, amit a tulaj jóvoltából korábban volt szerencsém rendesen megkergetni.
Fotó: