Fotó:
Jakusovszky Kristóf / Totalcar
Finom bőrök és háttérből sejlő parfüm illata töltötte meg a fényűző szalont. A csillogó kövön ott állt a friss és ropogós Aston Martin Vanquish, az egyik legszexibb tárgy, amit valaha láttam.
Ez a lenyűgöző, mély, cseresznyevörös metál pompásan áll a nyúlánk Astonnak. Úgy feszül a Vanquish veszettül elegáns, minden négyzetmilliméterében tökéletes formáján, ahogy egy öreg, patinás szabóságban készült öltöny egy angol titkosügynökön.
A Vanquish brutális, lehengerlő jelenlétű sportautó, egymaga úgy tölti meg a hatalmas enteriőrt, ahogy egy korszakalkotó festmény egy múzeum óriási termét. Tudja, hogy ő a főszereplő, de csak finoman lubickol a reflektorfényben, épp úgy, ahogy egy jó modo
Bár manapság illik ekézni minden autót, amire túlzó, drabális maszkot rajzoltak, a Vanquish tudja hordani a sajátját. A múlt Aston Martinjait hibátlanul idéző, fém pálcákból álló rács nem is lehetne karakterhelyesebb. Ahogy sok más Aston, az új Vanquish i
Bent a szenzációs tapintású, puha, mogyoróbarna bőröket visszafogott karbon elemekkel és némi hideg fémmel egészítették ki. A belső sportos és modern, de nem felejtették el azt sem, hogy eközben hogyan maradjon elegáns és kifinomult.
Innen látszik igazán, hogy a tervezők merték vegyíteni a tradíciót és a kortárs elemeket. Nagyszerű munkát végeztek, a belső koherens, pedig az ilyesmi sokszor nem áll össze. Itt nem ez a helyzet.
Két szimpla ülőalkalmatosság is lehet iparművészeti alkotás: a formák, az anyaghasználat, a varrások és a szolid hímzések olyan kívánatossá teszik ezeket a gyönyörű foteleket, hogy legszívesebben kiszerelném az egyiket, és hazahoznám az íróasztalom mögé.
Angol büszkeség, amiből nem engednek: a Vanquish még most is kézzel készül az Egyesült Királyságban, pontosan úgy, ahogy ez az apró plakett mondja.
A budapesti garzon méretű, karbon motorháztető alatt lakik a lényeg: az 5,2 literes, kétturbós V12-es, ami 835 lóerőt és 1000 Nm-t szabadít a hajtásra. A harmadik generációs Vanquish V12-ese a legerősebb, amit valaha utcai Aston Martinba szereltek. Nem le
Talán nem meglepő, hogy a temérdek karbonba csomagolt, tűzokádó tizenkét hengerest is kézzel készítik az Egyesült Királyságban.
Visszafogott, apró felirat jelzi keserédesen, hogy ez itt valami olyasmi, ami rövidesen kihal. A 3,3 másodperces nulla-százat és a 345 km/h-s csúcssebességet rengeteg autó tudja már, ez itt egészen másról szól.
Kevés gyártó maradt a piacon, ami az elektromos átállás pusztító forgatagában önazonos tudott maradni. Éppen ezért különösen imádom és tisztelem az Aston Martinnál dolgozó csávókat, mert valahogy mégis megoldották, hogy felférjen a palettára egy ennyire p
A míves, karbon elemekkel keretezett kipufogóvégek finoman jelzik, hogy ezt így is lehet. Hűvös eleganciával feltartott középső ujj ez a mesterségesen generált, hangszóróból érkező motorhangok korában.
Olyan íveken és olyan részleteken időzhet el a szem a Vanquish tetszőleges pontjain, amiket egyesével is aranyba kéne önteni. Néhány modern autó teljes egészében nincs annyi munka és fantázia, amennyi a Vanquish néhány apró négyzetcentijében. Eszményi.
Azonnal tudod, hogy Aston Martin.
A matt bronzszínű, filigrán felnik mögül kinéző, gigantikus karbon-kerámia tárcsák és az öles féknyergek egyértelműen jelzik, hogy a Vanquish maradéktalanul alkalmas a tempós haladásra.
Az igazi sztár ezúttal a friss Vanquish volt, de meg kellett közelítenem a szalon másik végébe hanyagul letámasztott DB12 Volantét is. A gyönyörű jachtra emlékeztető, nyitott DB12 a nagytesóhoz hasonlóan földöntúli szépség, ami azonnali és leküzdhetetlen
Könnyű lehet elveszni a bámulatos fényezések és mesés bőrök tengerében. Biztos, hogy napokig gubbasztanék az asztalra kiterített színek és anyagok között, hogy rájöjjek, mi a tökéletes kombináció. Édes teher lehet Aston Martint konfigurálni.
James Bond neve szorosan kapcsolódik az Aston Martinhoz. A mindig elegáns, brit titkosügynökhöz legalább annyira passzolna az új Vanquish-t, mint az ikonikus DB5.
Tudtam, hogy nem maradhatok örökre, és különben is, hogy nézne már ki, ha beköltöznek egy szalonba. Pedig megfordult a fejemben. Keserű szájízzel, lassan ott kellett hagynom a modern autóipar egyik utolsó, fényesen csillogó csodáját. Körbejártam még néhán