Fotó:
Keno Zache 2023 Courtesy of RM / RM Sotheby's
A Ferrari 512 BB utódját, a tizenkéthengeres boxermotorral zászlóshajóvá tett Testarossát 1984 őszén mutatták be Párizsban. A Pininfarina álomcsapata, Ian Cameron, Guido Campoli, Diego Ottina, Emanuele Nicosia és főnökük, Leonardo Fioravanti tervezték.
A ilyen korai Monospecchio verziókra, tehát az 1985-ben és '86-ban egyetlen magasra pozícionált tükörrel árult autókra eléggé vadásznak a gyűjtők, pedig a legkorábbi Testarossákat még metrikus számozású Michelin TRX gumikkal szerelték, 16-colos középcsava
Ez viszont már egy 1986-os Monospecchio,ami az alternatív Goodyear gumikkal kerül a kalapács alá májusban a Villa Erba gyepén.
A hosszában beépített Tipo F113 motor 365-385 lóerős volt a piaci szabályoktól függően.Ezek a legritkább Testarossák, hiszen az első három évben csupán 1497 darab épült Maranellóban.
Soknak tűnhet, ám 1996-ig majdnem tízezret gyártottak a különböző evolúciókból. Ez itt egy 1987-es Testarossa, még a középcsavaros felnikkel, más gumimérettel, két hagyományos tükörrel.
Monodado néven futnak ezek a felnijeik miatt, a beltérben pedig annyi változott, hogy a középkonzol helyett már az óracsoportba integrálták a kilométer számlálót.
Olcsó műanyagok, Fiat alkatrészek itt-ott, de a lényeg továbbra is a manuális váltó fémes kattanása.
1988-tól ötcsavaros felnikkel szerelték a Testarossákat, melyek 5.7 másodperc alatt ugrottak százra, és meg sem álltak 290 km/h-ig. Ez egy '89-es, tehát Enzo Ferrari halála idején készült példány.
Csak hogy szóba kerüljön a Miami Vice fehér, ám a gyárat elhagyva még fekete Testarossája is, a színész Don Johnson egy ezüstszínű 1989-est kapott magától Enzo Ferraritól, míg a producere, Michael Mann egy metálkéknek örülhetett.
És ha már Testarossa beltér, azt is elárulom, hogy a Brunei szultán rendelései közt olyan F40-ek is voltak, amikbe a Pininfarina szerelte be a Testarossa kényelmesebb üléseit. Pénzért már akkor is mindent lehetett.
A nagy váltás 1991-ben érkezett, mikor a Ferrari bejelentette az 512 TR-t. Ezekből 2280 készült a 428 lóerős tizenkéthengeressel.
A karosszériát is megerősítették és áttervezték úgy, hogy a 4.9-es blokk mélyebben ülhessen a tűzfal mögött. Jobb a szívósor és a befecskendezés, kényelmesebb az egytárcsás kuplung, gyorsabb a kormánymű, peresebbek a gumik.
Tehát a TR gyorsabb, ami miatt többet is kérnek érte manapság, mint egy késő nyolcvanas Testarossáért. Ezt például €180,000 - €250,000 euró közé becsüli a kérdésben jártas RM Sotheby's.
Vicces módon még drágább az 1994 és '96 között gyártott F512M, ami fix fényszórókkal, a hátsó rács nélkül és 446 lóerővel tartotta életben a Testarossa platformját.
Csupán 501 készült belőle, a motorját pedig 7,500-ig lehet forgatni a titán hajtókaroknak és könnyített főtengelynek hála.
Ettől függetlenül nem ez az orr, amire a Pininfarina gondolt a nyolcvanas évek elején. Tizenkét henger, tizenkét év a piacon, és legalább öt generáció, ha az egyéb mellékágakat, mint például Gianni Agnelli kabriója, nem vesszük számításba.