A 39. Parkoló Parádén a szokásosnál kevesebb autót láttam a hatvanas és hetvenes évekből. Szerencsére a Nissan 300ZX sem fiatal már, hiszen 34 éve jött ki, és mivel egy opcionálisan biturbó V6-tal szerelt sportautó, évről évre egyre kívánatosabb. Utcán al
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Kihagyhatatlan ziccer volt az F-250 mellé parkolni ezt a csodás állapotú Minit. Az esemény lényege egyébként az, hogy lehet vándorolni, tehát ha nem találtál jó helyet első körben, érdemes beszélgetni és helyet cserélni, hátha találtok jobb megoldást.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Nyegli sokat dolgozik a tematikus felhozatalon, a PP39 pedig nem szűkölködött a szirénás különlegességekben. Ezt a Golfot azért ma már ott tudnánk hagyni, de a kamerát úgysem.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Felvágós a Magyar Autóklub, hiszen annak idején nem holmi Fiat 500-zal segítették a bajba jutott autósokat, hanem egyből egy sokkal komolyabb Steyr-Puch-kal. Sárga angyal 23 lóerővel 1960-ból.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Erről az autóról külön olvashatsz a Totalcaron, de szuper volt élőben is látni. Megszállottnak kell lenni ahhoz, hogy pont ezt az amerikai rendőrautót építsd meg magadnak, miután megmentettél egy belga Volvót egy szekszárdi vastelepről. Éljenek hát a megs
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Jól szól a GT-R húzott V6-osa, persze, de ha mellette egy ilyen Fiat Cinquecento Abarth, akkor egyértelmű, mi érdekel jobban. A Fiat volt olyan kedves, és annak idején nem árulta a Cinquecentót ebben a formában, hanem az Abarth elemeket külön lehetett meg
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Négyajtós kocka Ford Explorert viszonylag olcsón lehet venni, itt viszont Szentkuti Ákos kolléga szemléli meg épp, milyen is egy immár OT-s Eddie Bauer Edition. Masszívan menő, természetesen.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Corvette C7-ből én csak a simát próbáltam, pedig az igazán súlyos durvulás a Z06-tal indul. Azt a kompresszoros motort én a CTS-V-ben padlóztam, úgyhogy azóta is vágyok a C7 Z06 élményre. Ezt rendesen megcsinálták, hiszen az utolsó orrmotoros Corvette pla
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Lopakodik a gyönyörű Renault 16, pedig előző este még a találkozón volt a virágpiacon. Az eső elkerülte a PP39-et, így megleptek minket a klasszikusok is.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
A Samurai egy életérzés, amit a modern Suzuki Jimny is elég ügyesen hoz. Kicsi, strapabíró, lelkes, így hát kész is az összes kalandra. Ilyen patina viszont nem lesz egyik napról a másikra.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
A tavalyi utolsó PP-s galériámban is benne volt, most is itt van, és ha legközelebb is láthatjuk, tippelhettek, bekerül-e majd a válogatásomba. Ez egy csodás Alpine A310, és mindenkinek látnia kell, mik vannak a Hungexpo gyepén, ha elegen tudnak az esemén
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
A miatások nélkül nincs buli, és még olyat is láttam az NB-k között, amilyet Ákos vett nem is olyan rég. Az viszont itt egy vidám NA, picit távolabb a gyári állapottól.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Állítólag ez a Saturn SC1 Coupe úgy elázott, mint Boris Jelcin a reggeli fogmosás után, de aztán kiszárították, hogy megcsodálhassa mindenki, aki esetleg nem találkozott még a General Motors műanyagkarosszériás próbálkozásaival.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Itt-ott lyukas, biztos van más baja is, de nem számít, hiszen ez egy Alfa GT 1600 Junior. A duplavezérműtengelyes középút 1972 és 1976 között, amiből aztán lett Zagato is. Ez nem az, de kéne.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
A Vento, ami Amerikában ugyanúgy Jetta volt, nálunk viszont a kilencvenes évek szedán hármas Golfja. Nem vágytam rá soha, de értem, ezekkel a felnikkel pedig pláne krúzolgatnék vele. A korszak Seatjai is egyre dögösebbnek hatnak, hiszen letisztult formák
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
A stáb flottájának egy része. Lehet fogadni, hogy a cápa BMW, vagy az Autobianchi került eddig többe. A Škoda nem játszik, hisz piszok olcsó szórakozás.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Van a kettes Golf, és van A kettes Golf. Legalábbis a PP39 kettes Golf versenyét ez nyerte, hiába volt ott a penge rendőrautó is. Bár szemben a Ventóval, ezzel nem mernék messzire menni.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Tudjátok, milyen ritka a W124-esbe az opcionális hétszemélyes lehajtható ülés? Ennyira, hogy akinek van ilyen Mercedes kombija, méltán ünnepelheti.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Mint ahogy az is örülhet, akinek A-rendszámos E30 coupéja van, motortól függetlenül. Láthatóan a legfiatalabbak is értékelik a klasszikus BMW stílusjegyeket.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
A benzines TT-k karrierjének vége, az elektromos utódokról pedig nem tudunk még eleget. Ebben az első generációs Quattróban viszont benne van a félcső, láthatóan egyéb módosítások társaságában.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Vezettem 750-es Pandát, és senkit nem lepek meg vele, hogy nem egy rakéta. Cserébe mindenre jó, amit bizonyít ez a menő felniken futó Csepel bringás példány is.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Van az a vicc, hogy a fiatalabb, tehát mondjuk az elmúlt húsz évben épített Nivákat otthon szét kell szedni, majd újra összerakni, ha már az oroszok elfelejtették ezt megtenni. Bármi is a tapasztalatod velük, az nem kérdés, hogy Nivából lehet frankó terep
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Buborékok! Teljes buborékcunami Sipi úr legendás tűzoltóautója mellett. Így még nem láttuk.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Mikor megérkezik a nemesség, hirtelen akad jó parkolóhely. Ez a 911 T rácáfolt a kritikámra, hogy az OT-s közösség kissé szerényen képviseltette magát ezen a PP-n. A tökéletes szín, az ikonikus forma, minden a helyén.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Első generációs Seat Ibiza Turbo. Giorgetto Giugiaro, vagyis az Italdesign formaterve az 1.5-ös Porsche-fejlesztésű motorral, 108 lóerővel. Penge versenytárs egy Fiat Uno Turbo ellen. Mondjuk utóbbi csak 1.3-as, 104 lóerővel.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Az EVO VI sokak kedvenc Lancer rallygépe, nem is véletlenül. Kékben tökéletes, mint ahogy bármilyen más színben is, vagy akár nagyon sárosan. Erre nagyon vigyáztak.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Ahhoz, hogy szemléletesen el tudd magyarázni a környezetednek, miért is előnyös a Wankel motor, nem árt egy felcsapott motorháztető, alatta a nevezett motortípussal.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Szerencsére két korai Mazda RX-7 is benézett a PP-re, így az imádott wankeles hangokból sem volt hiány.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Mutass még egy Favoritot ilyen állapotban. A ferdehátú, ami megmentette a gyárat, itt szerinte úgy, ahogy anno elhagyta. Silver Line, tehát már a VW alatt készült. Mi több, azóta volt az Erőmérőben is!
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
Nagyon durrogott ez a kék E36, mielőtt megkértük volna, hogy ne tegye. Ennek oka az, hogy egy M50-es hathengeres van benne, megfújva egy Borg Warner S300-as turbóval. A kardán egy X5-ből, a hátsó diffi pedig az E39-es M5-ből jött, így bírja is a játékot.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
A Toyota Corolla AE92 coupé formában sok örömet tud okozni, pedig ez már az elsőkerékhajtású generáció 1.6-os motorral és akár 123 lóerővel.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
A Renault 8 Gordini egy 89 lóerős veszedelem 1964-ből. Ez talán '66-os, tehát elől már duplalámpás. Nagyon kipróbálnám, hiszen Amédée Gordini tudta, mit csinál.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
A négyajtós Ascona B-n valahogy érezni, hogy igazából kétajtósnak tervezték ezt az modellt. Majdnem ötven évvel később persze bármilyen formában menő, hiszen nem maradt túl sok ezekből az Opelekből. Ennek a fehér is jól áll.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar
A Škoda 120L egy életérzés, a skodás társaság pedig éli is rendesen. Nagyon helyes, mi pedig találkozzunk hát a következő Parkoló Parádén, két hét múlva. Vagyis május 14-én, vasárnap.
Fotó: Petrány Máté / Totalcar