Nehéz elhinni, de az 1988-as első California óta a mai 6.1-es verzióval együtt a Volkswagen már 260 ezer lakóbusznak talált gazdát.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
Erre itt az új T7 California szinte gyártásérett verziója. Az MQB platformon, hibrid opcióval és elektromos hatótávval. A 12-voltos töltésekkel nem lesz probléma.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
A koncepciót egy majdnem két méter magas opcionális tetősátorral is felszerelték, hiszen ez a műfaj legnagyobb dobása.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
Az új California funkciói három zónára osztják a teret. Az első a külső sátor a rakodótérrel, a második a kabin belseje a konyhával, a harmadik pedig a konyhával egybenyitott külső terasz.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
Egy Multivan méretében nehéz ennél komplettebb lakóbuszt találni, a T7 pedig eleve magas felszereltséggel érkezik.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
Én is mindenhova viszek magammal egy kisebb padot, hátha leül mellém valaki.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
Régen a Westfalia volt a Volkswagen gyári partnere, mára viszont házon belül intézik a lakóbuszozást. A VW közben dolgozik az ID Buzz California fejlesztésén is, a hosszú tengelytávos modellre építve.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
Az ülések 180-fokban forognak, állítható magasságúak és egyenként kivehetőek, így beférnek a biciklik is, ha nem akarjuk őket a csomagtérfedélre szerelni.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
Ha hosszú az út, és többen utazunk, ez a legkényelmesebb konfiguráció. Egészen olyan, mint egy mindennel felszerelt üzleti Multivan.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
Mikor viszont egy nappalira vagy konyhára van szükség, teljesen megváltozik a California beltere, egyfajta nyitott fémsátorként funkcionálva.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
A hotelszoba helyett, tényleg nem rossz.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
Étkezések, társasjátékozás, az úgynevezett közösségi tér eső idején, vagy épp vezetés közben.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
Két California viszonylag ritkán áll majd egymás mellett.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
230-voltos elektromos és gázos sütők is rendelkezésre állnak a lakóbuszozás rajongóinak.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
Tárolóhelyből sincs hiány, a porcelán pedig mindig védett marad a zötykölődéstől.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
A jövőre esedékes California ellen a Ford a Transit Custom Nugget-et indítja alternatívaként, a Westfaliával közösen.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
A kéttónusú festés is a Volkswagen buszok egyik védjegye.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
Csak az avatott szemek szúrják ki, hogy ez nem egy sima Multivan.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
A történet persze a Transporterrel indult 1988-ban.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
Ez még koncepció, de gyakorlatilag változatlan formában kerül majd piacra 2024-ben.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
Nőtt a tengelytáv, a hibrid hajtáslánccal pedig az elektromos hatótáv is adott.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
A beltéri funkciókat irányító tablet a C-oszlopon kapott helyet, ám az elöl ülők sem fognak unatkozni.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
Transporterből Multivan, Multivanből California.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles
Made in Hannover.
Fotó: Volkswagen Commercial Vehicles