Fotó: Macsuga János / Totalcar
Ha egy autó fehér színben is látványos, akkor valamit eltaláltak a formával
Pedig jó nagy dög ez, biztosan sokat kellett sakkozni a tervezőknek, mire kijött ez az elegáns, finoman sportos összkép
Ha egy autó fehér színben is látványos, akkor valamit eltaláltak a formával
A tizennyolcasnál van nagyobb kerék is, de úgyse szebbek, szóval minek. Ezzel még nem is ráz annyira
Talán erre szoktuk mondani, hogy letisztult
Innen talán látszik, hogy ez nem az 1,6 TDi
Škodáéknál ez a luxus, de azért voltak még vakkapcsolók
Nyugodtan lehet automatán hagyni, teszi a dolgát
Egy Superbben még a motor is kényelmesen dőzsöl
Óriási a csomagtér (625 liter), ahogy azt egy Superbtől elvárjuk
A tanksapkában csücsül a szokásos jégkaparó és a jelzés, hogy ha lehet, inkább a drágábbik benzinből tankoljunk. Tíz literes fogyasztásnál igazából ez már nem oszt nem szoroz
A kivehető zseblámpa sem maradhat el
Ügyes sakkozással lehajtott ülésekkel akár három felnőtt bringát is elnyel a Superb
Kihajtható kampók mindenhol
Kell a nagy hálós rekesz, különben szanaszét hullik a nagy csomagtartóban minden
Itt kicsit kilóg a lóláb: az övcsat sajnos fekete maradt
Két Isofix van hátul
Habár én elég közel szoktam ülni a kormányhoz…
Azért egy alkarnyi hely elég brutális
Szuper, hogy ellátták a hátsó utasokat mindenféle csatlakozóval, de jó lett volna, ha a 220-as dugaljba nem csak a vékony töltőt lehet bedugni
Tablet és mobiltartó az anyósülés fejtámláján
Nem ezen fogunk HD filmeket nézni
Indukciósan is tölthetünk
Szerencsére nincs túlbonyolítva, bár a szellőzőrendszer teljes kikapcsolójának azért adtam volna még egy gombot
Példásan jelez a tolatóradar, nagyon hasznos a tolatókamera
Semmi extra, egyszerűen csak jól működik a központi infotainment. Az érintésérzékelésen azért még lehetne egy kicsit javítani
Ez a tekerőkapcsoló valószínűleg kezd megkotlani
Állítható a hűthető könyöktámasz hőmérséklete
Alapjárat környékén már néha leheletnyit rángat, de alapvetően teszi a dolgát a DSG
Talán informatívabbra rajzoltam volna az üzemmódválasztó piktogramját
Itt van értelme váltogatni az üzemmódokat, elég komoly különbség van köztük
Szépen tartja magát a zongoralakk, de azért látszik, hogy örökké nem fog így fényleni
Finom szövettel bélelt az ajtózseb, a világos szín ellenére sehol egy folt, az autó gazdája nagy becsben tartotta a Superbet
1,8 méter széles, ezzel azért már nem árt figyelni a városokban
Csak a facelifttől kapott teljes LED lámpát, itt még xenon csücsül
Pedig jó nagy dög ez, biztosan sokat kellett sakkozni a tervezőknek, mire kijött ez az elegáns, finoman sportos összkép
Nem olyan béna mint a második generáció, de hiányzik belőle legalább a LED
Ültem már kényelmesebb ülésben is, de rosszat erre se nagyon tudok mondani
Elég fantáziátlan a műszercsoport, teljesen digitálisat is lehet bele kérni
Nem egy Bauhaus, mint a Passat, de az ergonómia itt is példás
Hasznos, hogy az ülések oldalára is raktak egy kis zsebet, de ha ide berakunk valamit, biztos, hogy soha többet nem találjuk meg
Egy kis arasz marad a hátsó ülésen ülve – teljesen hátra tolt első üléssel
Hátul is digitális a klíma, külön szabályozható ülésfütés is van
Itt valahogy nem stimmelt az illesztés
Sötétben látványos hangulatvilágítást kap a beltér, három szín közül válogathatunk
Bal alul a szellőztetőrendszer kikapcsolója. A gombok a kijelző alatti érzékelősávnak köszönhetően csak akkor jelennek meg, ha a közelébe visszük a kezünket, így hasznos hely szabadul fel például navigációnál
Itt talán nem is az orbitális hely a lényeg, hanem a hátsó ablakok sötétítésének mértéke
Az elmaradhatatlan esernyő