Már szombaton reggel megtelt a paddock élettel, szokatlanul sokan sétálgattak a Kamion Európa-bajnokság idei hazai futamán a szervizállások között. Nem csoda, hiszen a szervezők rengeteg egyéb programmal is készültek a futamok mellett, hogy minél több lát
Fotó: Sági Elemér
Természetesen ezen a hétvégén nincs nagyobb sztár, mint a legnagyobb Kiss, Norbi, aki amint ideje engedi, azonnal a szurkolók rendelkezésére áll. Komoly sorokat alakítanak ki a Tankpool 24 csapat sátrai előtt, csak készüljön el az a vigyorgós fotó, szelfi
Fotó: Sági Elemér
Norbi a MAN-Mercedes-Iveco szendvics közepében a hússzelet. Nem csak a délelőtti edzéseken, hanem mindkét délutáni futamon kialakultak a szoros emberfogásos jelenetek, repült egy-két karosszériaelem, bár szerencsére komoly baleset, törés nem történt szomb
Fotó: Sági Elemér
5 tonna meg 5 tonna az 10 tonna, kemény helyzeteket szül, amikor ezek a dögök egymásnak feszülnek. Mindent át kell gondolni a biztonság érdekében, nem csupán a sajtó munkatársainak, hanem a sportbíróknak is jóval távolabbról kell szemlélniük a pályán zajl
Fotó: Sági Elemér
Norbi padlógázon a célegyenesben. Szintén a biztonságot szolgálja a 160 km/órás sebességlimit, hogy a több, mint ezer lóerős versenykamionok ne formálják át a terepet egy hiba esetén. E nélkül megközelítőleg 300-as tempóra is képesek lennének
Fotó: Sági Elemér
Ikarus busz a két RÁBA között, mintha a nyolcvanas években járnánk. A teljesen felújított RÁBA versenykamiont hivatalosan szombaton leplezték le a közönség előtt, Drapál János tartalékpilótája, az egykori hungarocamionos „Kisdinnyés” is tiszteletét tette
Fotó: Sági Elemér
Az Ikarus sem egyszerű helyközi járat, elmebeteg 700 lovas motorjával tud bőven meglepetést okozni. Találni a neten videót, ahol a Miskolc rally egyik gyorsaságiján fűzik le a sárga rettenetet, nem gyenge tempóban
Fotó: Sági Elemér
A lányok,a lányok,a lányok angyalooook…
Fotó: Sági Elemér
Melyiket vágjam el, a pirosat vagy a kéket? Itt aztán bőven lenne dolga egy bombaszakértőnek, az egyik csillagromboló fedetlen testét látva
Fotó: Sági Elemér
Norbi az első futam előtti rajtrácson sem vesztette el optimizmusát, az időmérőn elért 3. helye nem sok jót sejtetett az ellenfelek számára a hazai futamán
Fotó: Sági Elemér
Sorminta. A rajt után nem sokkal még az aktuális bajnok Adam Lacko vezeti a mezőnyt, nem sokkal ezután változott a lapjárás
Fotó: Sági Elemér
Steffi Halm, a száguldó szőke, német fuvarozó hölgy ismét rendesen elkente sok férfitársa száját, Hahn és Kiss Norbi mögött az első futamon harmadik helyet szerezte meg
Fotó: Sági Elemér
Norbi útban az ezüstérem felé. Érezhető volt, mint bármilyen hasonló lebonyolítású hétvégén, hogy spórolnak a technikával a pilóták, hiszen rövid időn belül kétszer is rajthoz kellett állniuk. Nem érdemes az első versenyen tönkre vágni gépet, mert nem biz
Fotó: Sági Elemér
Albacete és Coleman,az erős középmezőnyben futottak még kategória helyezettjei
Fotó: Sági Elemér
Ilyen apró sérülések bármikor benne vannak a pakliban, ez nem érdemel a túraautó bajnokságokban megszokott ejnye bejnyét
Fotó: Sági Elemér
Norbi hiába űzte, hajtotta Hahn-t, a négyszeres ETRC bajnok német első helye egy pillanatig sem forgott veszélyben
Fotó: Sági Elemér
Az iszonyatosan elmelegedő fékekre egy külön tartályból vizet spriccelhetnek a versenyzők a hatékonyabb hűtés érdekében, ami a szemnek sem utolsó látvány
Fotó: Sági Elemér
Norbi nem rejtette véka alá örömét és pezsgőjét, miután második helyen végzett a szombati első futamon
Fotó: Sági Elemér
Nehéz kenyér a hoszteszek és a sajtósok élete, szinte mindig kijár a jóból nekik, nekünk. Van, aki a frizuráját, van, aki a felszerelését féltve menekül fejvesztve az ünneplés elöl
Fotó: Sági Elemér
A Tankpool 24 Racing csapatában ez a hölgy férfiakat megszégyenítő módon hajt, szerel, kereket cserél, teljes az egyenjogúság a csapaton belül
Fotó: Sági Elemér
Annak ellenére, hogy extrán bőséges a felhozatal, a legbájosabb nyuszilányt mégis a nézőtéren találtam. Ez a hétvége valóban a családoknak szól, bátorítok mindenkit, hogy vasárnap gyerekkel együtt látogassanak ki az eseményre, nem fognak unatkozni, csalód
Fotó: Sági Elemér
Egy kreatív program a sok közül, temperával kamionra festés a legkisebbeknek. Szemmel láthatóan élvezik az alkotás örömét
Fotó: Sági Elemér
Talma jóvoltából igazán retro, lábbal hajtós Moszkvicsokat is kipróbálhatnak az aprónépek. Ilyennel legutóbb kb. 12 évesen, a fehérvári Vidám Parkban találkoztam
Fotó: Sági Elemér
A cseh versenyzőknek köszönhetően szép számmal találkozhatunk cseh rajongókkal is egész hétvégén. A jókedv és a sör garantált
Fotó: Sági Elemér
Kötelező feladat elvégezve
Fotó: Sági Elemér