A szombati nap időjárása előre megtizedelte a kilátogató nézők számát, egész nap elcseszett, taknyos és hűvös idő volt. Az eső rohadtul döntésképtelen módon úgy harmincszor állt neki csepegni, egyszer látott neki úgy kicsit rendesebben, a kitartó szurkoló
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
Sokunk ismerőse, a minden autósporthoz IS értő René Münnich ezúttal a Supercars mezőnyében vitézkedett a saját maga által alapított All-Inkl.com Racing színeiben, egy Seat Ibizaval. A jóval mázsa fölötti német, akit a WTCR-ből is ismerhetünk, nem csupán a
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
A svéd Ramona Karlsson kisasszony a Mercedesnek álcázott Panterával csúnyán kifújta az esélyesebb fiúk orrát az első napi kvalifikációs futamon. A TitansRX-ben minden induló autó egyforma műszaki alapokon nyugszik (Pantera RX6, kifejezetten a lassan megfi
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
Vass Zoli, az egykori raliversenyző esőtáncot jár a cél előtti kanyarban az Audi A1-es Supercarral. Nem szerepelt rosszul a hétvégén, hiszen szombaton 2., vasárnapi második futamon pedig 4. helyen zárta a döntőt.
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
Sajnos az ugratóból, amelyen a lassan klasszikus Focust látjuk, annyit sikerült legyalulni a legutóbbi látogatásom óta, hogy szinte alig emeli el az autókat, bár így is többen voltak, akik utána nehezen tudták összeszedni magukat, Karlssonnak sikerült is
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
Turi Tomi, a beugró a TitansRX mezőnyében, akinek minden rajongó őszintén örült. Annak ellenére, hogy viszonylag sokat hibázott, végül 12 ponttal és közönségsikerrel zárta a hétvégét. Másrészt nem sokan mondhatják el magukról, hogy éles versenyen bebőrözt
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
A Panterák tervezésénél arra is figyelmet fordítottak, hogy egyszerűen kezelhető legyen akár mozgáskorlátozottak számára is, amire nincs jobb példa az osztrák Reini Samplnál, aki az autón kívül kerekesszékben tölti az idejét. Ebből a versenypályán aztán v
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
Hölgyválasz hátulról...
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
...majd elölről. Előadja a német szőkeség, Mandie August, aki René Münnich csapatában, az All-Inkl.com Racingben tereli a Seatot. Elég komoly ellentét feszül az alapító Münnich és a TitansRX-et létrehozó Pucher között, akit sokan nem kedvelnek agresszív ü
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
Misi bácsi a Volvóval pályát rendez – ha kell, ha nem, amire a rádióüzenetekből remekül következtethettünk. Volt némi fejetlenség a szervezésben, ami talán annak tudható be, hogy először érkezett a sorozat hazánkba. Ami sokkal szomorúbb, az maga a pálya á
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
Kotán Péter örökös magyar bajnok és az ő retro Ikarus motorhome-ja, illetve Ford Escortja. Bár a mai technikákkal nem veheti fel a versenyt, mégis üdítő a látványa és a hangja.
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
Turi Tomi hétvégi munkaállomásánál nehéz puritánabb belsőt elképzelni, ilyen egy abszolút célszerszám. Mivel a Panterák néhány körös csúcsteljesítményre vannak kihegyezve, felesleges is lenne bármi egyebet a 0-100-at két másodperc alatt teljesítő szörnyek
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
Kárai Tomi az Audival érett, megfontolt és villámgyors volt, a szombati első helyet követően a vasárnapi döntőben is majdnem sikerült megismételni. A rajtot követően Münnich végig a nyakában loholt, és a Joker körről való visszatérés közben sikerült is To
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
Rock a nevem. A német Ronny nevéhez méltóan többször is zúzdába keveredett a hétvége során, persze nem ő volt az egyetlen, teljesen bevált és elfogadott a test-test elleni küzdelem, a ralikrossz nem apácanevelde.
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
A trükkös első kanyar, ahová egy izgalmas törésnek köszönhetően keresztbe-kasul, ugratva, sodródva érkeznek az autók. A közönség ezen a versenyhétvégén is látott itt néhány orral-seggel falba álló pilótát.
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
A svéd Hansen fivérek akcióban. Testvériesen osztozva a szombati TitansRX-döntőt Timmy, a vasárnapit bátyja, Kevin nyerte, mindkét napon egymás mögött autózva a döntőben, lapot sem osztva másoknak. Apjuk, a kb. százezerszeres Európa-bajnok Kenneth Hansen
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
Brandtnak sikerült fenékkel letörölni a port a szalagkorlátról.
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
A másik közönségkedvenc, Lukács Kornél Csucsu nem egyszer akaszkodott össze a svéd tesókkal, ennek a manővernek köszönhetően tudta megnyerni a kvalifikációs futamot szombaton.
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
A szurkolói sapkáknak ezúttal funkciója is volt, bár az első napon szemerkélő eső másnapra elállt, metsző, jeges szél fogadta az egészen szép számban kilátogató nézőket, konkrétan mindenki megfagyott, aki nem sícuccban érkezett.
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
Három, szelídnek tűnő szépség egy fotón. Ramona Karlsson, Tamara Molinaro és Abbie Eaton ennek ellenére igazi tömegpusztító fegyverek, ha versenyzésről van szó. Tamara például negyedik helyen áll a bajnokságban, eszméletlen, amit művelnek. Akik sok női „a
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
A pálya utolsó kanyarja, amit mindig Tamara rajzolt körbe a legszebben (ami nem jelenti a leggyorsabbat is egyben). Ebben a pillanatban okozott kisebb földmozgást alattunk, ahogy a Pantera orrát a gumifalnak vágta.
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
Stiget (McCarthy) mentőautóval vitték kivizsgálásra, miután egy ártatlannak tűnő szituációban falnak csapódott és nem mozdult. Szerencsére már integetett, miközben a mentőbe tolták. Az még eldöntendő, hogy a baleset előtt, vagy annak következtében veszíte
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
Csucsut a két Hansen fivér űzte folyamatosan. Sajnos egyik döntőben sem jött ki neki a lépés, kiesés után 6. lett szombaton, majd vasárnap sem tudott javítani, így is szép eredményt és látványos csatákat szállított.
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
Mivel az egyik nagy favorit, a finn Heikkinen egyik futamon sem nyert, így a bajnoki címhez már Kevin Hansen áll közel az utolsó, Németországban rendezendő forduló előtt.
Fotó: Sági Elemér / Totalcar
Végül pedig: harcosok a naplementében.
Fotó: Sági Elemér / Totalcar