Délcegen feszít a tajga büszke öszvére, hasmagassága csuklóból felülmúlja nem csak a mai SUV-okét, hanem a gyár által megadott 16 centimétert is
Fotó:Vályi István / Totalcar
A forma ugyan öreges, de egész elfogadható lenne, egyedül az arányokkal van baj. A távolság jól áll neki, közelről megnézve már észrevesszük a mai szemmel érdekes illesztéseket
Fotó:Vályi István / Totalcar
Jókora csomagtartót sejtet a hatalmas potroh és nem is kicsi, bár leginkább az ötajtós karosszériának köszönhető könnyű pakolhatóságból profitál
Fotó:Vályi István / Totalcar
Keskeny és magas, mint egy villamos, a kilencvenes évek elejének architektúráján már 2016-ban nem lehet csodát tenni
Fotó:Vályi István / Totalcar
Magasan áll puha futóművén, szerencsére a kerekek csak 15 colosak, így legalább a gumi olcsó rájuk. Az oldalán sikerült elrejteni pár helyesírási hibát, de a mondandó az, ami igazán mellbevágó
Fotó:Vályi István / Totalcar
Nem tudni, hogy dizájn-finomság vagy csak így adta ki, de a fényszórók sarkát nem sikerült összehozni a lökhárító kimélyítésével
Fotó:Vályi István / Totalcar
Fotó:Vályi István / Totalcar
Nagy felületű, jellegzetesnek nem mondható lámpatestek. De világítanak, ez a fő
Fotó:Vályi István / Totalcar
Szükség is van a szuggerálásra az I love Lada-feliratokkal, de eltartott pár napig, amíg megfejtettük, hogy ez a prizma valójában csak amolyan dizájn-csemege
Fotó:Vályi István / Totalcar
Nem vették félvállról. A masszív, kőkemény tükörház már ránézésre is képes lenne lefejezni egy útszéli zombihordát, ha netán beütne a világvége
Fotó:Vályi István / Totalcar
Igen, megfogni éppen olyan, amilyennek gondoljuk. Nem alapozza meg az autóba vetett bizalmat
Fotó:Vályi István / Totalcar
Néhanapján nyomjuk vissza ezt a vízlehúzó-listát
Fotó:Vályi István / Totalcar
Régen a többi, szocialista vacak között fényesen csillogott a Lada-név, de azok az idők már elmúltak, manapság 2,65 millió forintért már nem tud labdába rúgni. A könnyes nosztalgia és a "majd én megmutatom"-ideológia az egyedüli mentsvára
Fotó:Vályi István / Totalcar
Csodás retró-részlet a csomagtérnyitó zár. Vagy ezzel vagy odabentről nyithatjuk. De azt elektromosan
Fotó:Vályi István / Totalcar
Nem sikerült tökéletesen eltalálni az ablakmosó-fúvóka talpának rádiuszát. Pedig ott át van fúrva a tetőlemez, ha mákunk van, akkor a víz nem mer majd befolyni a lyukon
Fotó:Vályi István / Totalcar
Zárni-reteszelni nem lehet a betöltőnyílást. Mondjuk benzint leszívni sem egyszerű egy mai tankból
Fotó:Vályi István / Totalcar
A Norma-felszereltséghez jár az alufelni
Fotó:Vályi István / Totalcar
Látjuk, hol lett nyomatékra lehúzva a csavar, hiszen ezt meg is jelölte a munkás egy filccel. A futóműgeometriát az oroszhoz képest nyugati (azaz magyar) utakra állították be. Nem bonyolították túl, bedöntötték az egész gólyalábat úgy, ahogy volt
Fotó:Vályi István / Totalcar
Az importőrnek javasoljuk, hogy állítsák be átadás előtt a fényszórókat, mert ez két méterrel az autó elé világított, míg a másik oldal egyenesen előre, a semmibe. Az izzók azonban legalább olcsóak
Fotó:Vályi István / Totalcar
Fotó:Vályi István / Totalcar
Plusz pont jár ezért: mindkét oldalról be lehet csukni. Kell hozzá erő, mert az ajtó maga irgalmatlanul nehéz, a teleszkópok is alig bírnak vele
Fotó:Vályi István / Totalcar
A formákkal még nem is lenne gond, de a sokféle, különböző árnyalatú, rideg és kemény plasztik nem csak olcsó, sokkal inkább át nem gondolt, kapkodva összeállított anyagválasztásra vall
Fotó:Vályi István / Totalcar
Jól látszik, milyen közel ülünk az ajtóhoz, az autó menettulajdonságai szerencsére óvatosságra intenek
Fotó:Vályi István / Totalcar
Az avíttas műszaki megoldás eredménye, hogy a kormányoszlop nem csak magasan áll, hanem mélyen be is nyúlik az utastérbe
Fotó:Vályi István / Totalcar
A műszerfal alján nem találtam még annyi burkolatot sem, mint az 1989-es BMW-mben
Fotó:Vályi István / Totalcar
Szűken laknak a 44-es lábak a lábtérben, bár látszik az igyekezet, hogy a kuplungpedált messzebbre vigyék a fék-gáz-párostól
Fotó:Vályi István / Totalcar
Baldachinként borul az üléssínre a kárpit
Fotó:Vályi István / Totalcar
Keskeny és magas fejtámlák
Fotó:Vályi István / Totalcar
Itt-ott még nem adja ki
Fotó:Vályi István / Totalcar
A csavarkötés a biztos, legalábbis így gondolták az orosz mérnökök
Fotó:Vályi István / Totalcar
Fűtés-hűtés van, a klíma is jól működik
Fotó:Vályi István / Totalcar
Nehezen, recsegve-ropogva mozog minden, aminek mozognia kell, egyszer óhatatlanul is az eszünkbe jut, hogy a kezünkben marad valami
Fotó:Vályi István / Totalcar
Az mp3-fájlokkal nem bírt a hangzatosan Audió rendszer-ként hívott fejegység, a telefonnal azonban pillanatok alatt, lényegében egy mozdulattal kapcsolatba lépett. Semmi kódkérés vagy felesleges szpemmelés: kapcsolódik és kész
Fotó:Vályi István / Totalcar
Az óracsoport közepén egy LCD-kijelző is helyet kapott
Fotó:Vályi István / Totalcar
Fícsörök: külső hőmérséklet...
Fotó:Vályi István / Totalcar
...átlagfogyasztás-mérő (visszaszámolva hét decivel mért többet a valósnál)...
Fotó:Vályi István / Totalcar
...váltássegítő hang ki/bekapcsolása, ami semmiféle logikát nem követ. De van töltésjelző is, ami jó.
Fotó:Vályi István / Totalcar
Ki lehet kapcsolni és azok szerint, akik ki merték vinni a rántópadra, a valóságban is megfogja az autót a stabilitáskontroll, de a teszthét alatt egyszer sem villant ki.
Fotó:Vályi István / Totalcar
Az utasoldali légzsák fedelének anyaga hasonlít a műszerfaléhoz. De csak hasonlít
Fotó:Vályi István / Totalcar
Egy óvatlan pillanatban a mutatóujjammal sikerült kicsavarni ezt a csavart menet közben
Fotó:Vályi István / Totalcar
A sorjás bolyhok optikailag puhítják a kemény plasztikot
Fotó:Vályi István / Totalcar
Nem erősségük a minőség, ettől már a Dacia is évek óta többet tud
Fotó:Vályi István / Totalcar
A gombokat meghúzva jön az egész konzol
Fotó:Vályi István / Totalcar
Maradt még raktáron a kézifékkarból
Fotó:Vályi István / Totalcar
Maxiretró, néha sikerült elsőre is kiengedni
Fotó:Vályi István / Totalcar
Fotó:Vályi István / Totalcar
Fotó:Vályi István / Totalcar
A hangot és az érzést még nem sikerül átadni, de higgyék el, hogy valahol a Samara és a B Corsa között helyezkedik el
Fotó:Vályi István / Totalcar
Ezek nem kaptak világítást
Fotó:Vályi István / Totalcar
Grantája válogatja. A mi autónkban a váltó pontosan, bár kicsit akadva, de végül is jól működött. Attól eltekintve, hogy hangosan és folyamatosan visított, aztán pár nap múlva ehhez társult egy kis fogaskerék-darálás is.
Fotó:Vályi István / Totalcar
Fotó:Vályi István / Totalcar
Hosszában nagy és elég mély is a csomagtér, de elég közepesen megdurrantani ahhoz, hogy az autó hátulja összeüljön
Fotó:Vályi István / Totalcar
Rendes mankókerék és szerszámkészlet, színből már ide nem jutott csak por
Fotó:Vályi István / Totalcar
Fotó:Vályi István / Totalcar
Hátul el lehet férni hosszában, de széltében kevés a hely háromnak, kettőnek éppen elég még
Fotó:Vályi István / Totalcar
Ennyi az üléshuzat és annak rögzítése, nem túl esztétikus, inkább trehány megoldás
Fotó:Vályi István / Totalcar
Ki- és beszálláskor is előfordult, hogy az ülőlap kipattant a helyéről, de ne csodálkozzunk rajta, amikor...
Fotó:Vályi István / Totalcar
...egy ilyen kis plasztik-fülnek kéne a helyén tartania.
Fotó:Vályi István / Totalcar
Ilyen fekete, sziloplaszt-szerű maszlaggal van összeragasztva a zajszigetelés a padlókárpittal. Itt-ott.
Fotó:Vályi István / Totalcar
A hátsó üléshuzat levehető és mosható
Fotó:Vályi István / Totalcar
Öreg idők emléke az ablaktekerő
Fotó:Vályi István / Totalcar
Pirotechnikai övfeszítőt hiába kerestünk, de lehet, hogy csak jól elrejtették
Fotó:Vályi István / Totalcar
Az átlagos teljesítményű 16 szelepes ezerhatos motor kiemelkedik a közegből. Legfőbb újdonsága a 16 hidrotőke. A Grantát azonban jól mozgatja
Fotó:Vályi István / Totalcar
Könnyen hozzáférhető ablaktölrő-motor és mechanika. Le lett okézva filccel, remélhetőleg ebben a formában sokáig vízálló marad
Fotó:Vályi István / Totalcar
A kormánymű porvédője gyorskötözővel rögzül. Sosem láttam még ilyet, ettől függetlenül lehet, hogy teljesen rendben van így
Fotó:Vályi István / Totalcar
Olyan szűk a motortér, hogy a villanyszervós kormánymű kilóg belőle és hogy biztosra menjenek, vágtak is neki két akkora lyukat a doblemezekben, hogy átférne rajta a karunk. Hogy télen mennyi dzsuvát ver be ide a kerék, az már a jövő zenéje
Fotó:Vályi István / Totalcar
Fotó:Vályi István / Totalcar
Rücskös kályhaezüst, a kínai autóipar is mérföldekkel előrébb jár
Fotó:Vályi István / Totalcar
A Granta műszaki alapjait adó Kalina prototípusa 1990-ben kapta meg a Giugiaro-formát, ami nem csak ebből a szögből emlékeztet az első Puntóra