A Laurin&Klement a csúcsváltozat, így feketében elég gonosz. A hűtőrácsban alig észrevehető a tempomat radarja
Fotó:
Irgalmatlan nagy, gyakorlatilag hosszában bármit ver a kategóriában, igaz, szélességben nem
Fotó:
Nem tűnik brutálisan hosszúnak, pedig az - a csapott hát csodát tesz a formával
Fotó:
A kétliteres TSI valóban dupla kipufogós, sőt, alapjáraton rendesen puffog is
Fotó:
5,8 alatt van százon, ami durván jó egy ilyen kombitól. A 280 lovas TSI csakis összkerékkel van, a 220 lovas lehet fronthajtásos. Aki kézi váltót akar, az 1.8 TSI-ig kell leereszkednie
Fotó:
Gyorsításkor kicsit emelgeti az orrát, de nem cibálja a kormányt, nyilván az összkerékhajtás is szerepet játszik ebben
Fotó:
Kint fújtat, amikor nagyon odalépnek neki, de bent ebből semmit sem lehet észlelni
Fotó:
Eltalálták ezt a formát
Fotó:
Ha a forma hátrányait kéne megemlíteni: a Rapidtól az Octavián át mindegyik Skoda-orr szinte ugyanilyen. Illetve a különbség csak akkor látszik, ha egymás mellett állnak
Fotó:
Jellegzetes a ledsor formája
Fotó:
Valahogy nagyobb volumenűek manapság a szerelvényfalak a középkategóriában, ez nem akar az ember aurájába tolulni
Fotó:
A belső semmi különöset nem nyújt, de modernebb a régi Superbéhez képest, minőségi hatásban és dizájnban lelépi a Mondeót, de azért nem egy Passat. Tudja, hol a helye
Fotó:
Fotó:
A kemény, jól tartó ülés, ahogy a németek szeretik. Kényelmes is
Fotó:
Az ember nem érti, minek is ennyi hely
Fotó:
Fotó:
Fotó:
Egy átlagember így fér el. Vagyis nagyon
Fotó:
Az anyósülést a hátul ülők is tudják kezelni, ez is tipikus miniszteri/párttitkár funkció a sofőrös limuzinhoz
Fotó:
Gagantikus üvegtető, még nyitható is
Fotó:
Mit nem tud ez, amit egy Audi igen? Például a deréktámasz magassága nem állítható
Fotó:
Az L&K kivitelhez színes a középső kijelző, viszont a műszerek grafikája nem valami szép
Fotó:
Szintén value for money stílusú a startgomb elhelyezése a gyújtáskapcsoló helyén
Fotó:
Kicsit fura szögben áll a kormányoszlop, zavarhatja a térdet, pedig nem vagyok egy hosszú lábú ember
Fotó:
A cégalapítók kultuszát a váltókar is őrzi
Fotó:
Olyan ez a kivitel, mint amilyen a Fordnál a Vignale akar lenni
Fotó:
Persze felírták a küszöbre is
Fotó:
...és még ott a név a sárvédőn is
Fotó:
Ebben a Superbben már két ernyő van, de ezek összecsukhatósak
Fotó:
Régen szép hosszú, full size ernyő járt, mint egy Rolls-Royce-hoz
Fotó:
Ide kérjük a lemezeket és memóriakártyákat
Fotó:
Lehetne még egyszerűbb?
Fotó:
A háromzónás klíma már jár az L&K kivitelhez, akár az anyóst műszerfalra passzírozó extra ülésállító
Fotó:
Bármi csatlakozhat, kár, hogy a konnektorba földelt dugalj nem dugható, ezzel az összes laptopot kizárták innen
Fotó:
A csomagtartó picivel nagyobb, mint az ötajtósé. Ellenben ez 660 litert jelent. Ha hibát keresünk, inkább hosszú, mint széles a tér
Fotó:
1950 literig bővül
Fotó:
Ülésdöntéskor keletkezik egy lépcső a támláknál
Fotó:
Egy ötletes extra lógós tároló is része volt a tesztautónak, ide lehet apróságokat rakni
Fotó:
Távnyitással is dönthetők a támlák, elegánsan, bár ez sem alap az összes Superb Combinál
Fotó:
A tablettartó sokkal jobb ötlet, mint bármilyen fejtámla-monitor
Fotó:
Gagantikus ez a tárolóhely is, és még hűtött is
Fotó:
Fotó:
A hifi Canton, a szokásos surroundos trükökkel, jól is szól
Fotó:
A luxus nem attól luxus, hogy ne legyen praktikus. Az ajtózseb is rendes méretű
Fotó:
Belül ledek világítanak
Fotó:
Hamar rászoktam a start-stop kikapcsolására, sajna egy hajszállal lassabb, mint szerettem volna
Fotó:
Automatikusan parkol, radarozik és villannyal nyitja az ötödik ajtót
Fotó:
Ha nem felejtetted volna el már eddig a kézifék intézményét, a Superbben el fogod
Fotó:
Ezt bármely funkciónál kiírhatnák, ha ennyi és ekkora kijelző van egy autóban, akkor kiférne a lényeg
Fotó:
Végül vagy a normál módot, vagy az egyedi beállításokat használtam a futómű-hajtáslánc állítgatásnál
Fotó:
Az Individual beállításoknál az ember kicsemegézheti a legjobb üzemmódokat a kormányzáshoz, világításhoz, futóműhöz, satöbbi
Fotó:
A sávtartó elég idegesítően belekormányozgat, ez volt az első, amit kikapcsoltam
Fotó:
Azért nem baj, hogy jutott valódi gomb a nagy kijelző köré
Fotó:
Minden funkció elérhető az érintőképernyőről, de a normál kezelőszervekről is kezelhető - ki mit szeret
Fotó:
Ez például a klíma képernyője, de van rendes, tekerő- és nyomógombos klímapanel
Fotó:
Ez kedves, mivel a (jól működő) Bluetooth miatt az ember tényleg elfelejtheti, hogy lerakta valahová vagy a zsebében maradt
Fotó:
A kétliteres, 280 lovas TSI-től ne várjunk takarékossági rekordokat, pláne nem összkerékhajtással
Fotó:
Néhány beállítás
Fotó:
Itt pedig a világítást szabályozhatjuk
Fotó:
Az a jó az intelligens lámpákban, hogy a balra tartó országokban is használhatók, csak egy menüpont az átállításuk
Fotó:
A hangulatvilágítás is állítható színű és intenzitású
Fotó:
Így néz ki a gyakorlatban
Fotó:
És akkor ha még nem állítottunk be mindent...
Fotó:
Ez a navi
Fotó:
A 3,6 literes V(R)6-os motort elsodorta a downsizing, ez a 280 lovas TSI pótolja, fogyasztásban is