Sufniműhely volt elég. A szakik között volt tehetséges buherátor, lecsúszott mérnök, áttanult gróf
Fotó:
Egy jóval későbbi Puchom. Ez az a mánia, ami nem kopik le
Fotó:
Egy betonozott udvar sokszor luxus volt
Fotó:
A kék Puch 1991-ben, amikor nálam már a végnapjait élte
Fotó:
Az első egy roncs, 500-ért vettük Imre Gergő barátommal, a kék az enyém, a bordó kombi (szemből) Gergőé
Fotó:
Az évekkel később kölcsönkapott alkatrészjegyzék fénymásolata
Fotó:
Bizony, Mladóé volt
Fotó:
Egy nagyjából 1960-65 közötti Puch-katalógus
Fotó:
Két Puch között volt azért Fiatom is
Fotó:
Imre Puchja 1986 nyarán, nem sokkal miután megvette
Fotó:
Át volt pingálva, de mi nagyon jó kocsinak láttuk
Fotó:
Autóra, benzinre még volt valami pénzünk, lakni már nem. Vadkemping a Balaton mellett
Fotó:
A II. kerületi Pálos utca polgári autókat tartalmazó parkolójában szabdaltuk fel a tartalékot
Fotó:
Jobbra a 850 Sport Coupé, amit épp adtam el (tíz ilyenért nem adnék ma egy jó Puchot), középen a régi 850-esem, balra meg a Puch, épp felújításra várva, mert akkor vettem meg Imitől
Fotó:
A Puch-alapú Haflinger, ami mindenhol felmegy
Fotó:
Repülés a hetvenes években
Fotó:
Ilyen volt egy jó szerviz akkor
Fotó:
Lóránt utca negyven éve
Fotó:
Pityu barátomtól Pákó barátomhoz, onnan Gergő barátomhoz került a kombi. Ezek már akkor is kézről-kézre jártak
Fotó:
Nem valami profi szerelés közben
Fotó:
Puchom valahol Ausztriában, Heidelberg felé
Fotó:
Profi felújítás a parkolóban
Fotó:
Aljagenerál
Fotó:
Eléggé beterítettük a parkolót roncsokkal, legalábbis innen már úgy néz ki. Ma is majdnem ilyen rossz a helyzet
Fotó:
Vadkemping
Fotó:
Puch-gyár, ötvenes évek vége
Fotó:
A Fiat többször rohadt le alattam
Fotó: