1986. március, a Fiat adásvételije. Jogsim másfél év múlva, novemberben lett
Fotó:
Parkoló a Pálos utcában, valamikor 1983 táján. Jobbra lent az egyéves Sunny
Fotó:
Nagybátyámnál, Csepelen szereltem szét és össze a Fityó motorját. A kipufogót nem mertem levenni, mert előtte egyszer már szétment az összes menet, és mindent beragasztottam
Fotó:
Újkori fényében a Nissan
Fotó:
Apám minden hétvégén lemosta. Most is emlékszem, hogyan hajtogatta akkurátusan a szarvasbőrt
Fotó:
Első nagy út a Fityóval: Budapest-Gunaras
Fotó:
Jobbra lent a Fityó. Fényezésre nem maradt pénz, ezért alvázvédővel kanyarítottam rá fekete csíkot a Citroen 2CV Charleston stílusában
Fotó:
1982 szeptembere. Sunny jön hazafelé a holland kikötőből. Anyám még vékony, de már retteg az autóban
Fotó:
Apám az akkor már tizenéves autós sapkájában. Mindig hordta, amikor vezetett, pedig csak a Wartburgunk volt tolótetős. És azt is csak egyszer sikerült kinyitni
Fotó:
1986 augusztusa, végre itthon a tatai lakatolás után, amit részben mi, saját kezűleg követtünk el Győző cimborámmal. Aztán vonultunk be
Fotó:
Győző és a sikkító, ahogy Tatán hívták
Fotó:
Nem olyan szörnyű, azóta sokkal pocsékabb autóim voltak
Fotó:
Balatonon, 1988 nyarán. Fityó vizsgás, én jogsis
Fotó:
Még lakatolás előtt, valamikor 1986 májusa táján. Akkor járt le róla a vizsga. És szakadt be egy héttel később a küszöb
Fotó:
Hű Simsonom
Fotó:
Hazavitel után másnap. Egy henger ment
Fotó:
Barátnő, barátnő barátnője, plusz Karesz, aki már nincs köztünk
Fotó:
Két gyerekkori cimbivel motort emelünk be a Pálos utcában. Ötödszörre. 1987 augusztusa lehet