Fotó:
A német formatervezés egyes képviselői túlzásnak, utópisztikusnak vagy egyszerűen nem praktikusnak tartották Coliani munkáit. Mások viszont látnoknak tartották egy fantáziátlan világban. A mesternek külön honlapja is van, amelyen a modern Leonardóként utalnak rá – egocentrikusnak hangzik, de ez a meg nem értett dizájnerek jelentős többségére igaz.
Colani az 1950-es években kezdte karrierjét a Simcánál, de az első áttörést Fiat 1100 TV dizájnjával érte el, amiért Arany Rózsa díjat kapott 1954-ben. Íves, kanyargós, organikus formavilága innen vált ismerté a köz és a szakma számára egyaránt. Ez a stílus az évek folyamán csak extrémebb formát öltött.
1958-ban összesen három Abarth 1000 GT Coupé prototípus készült. Ebből az egyiket széttörték, de Colani megvette, hogy a roncsot saját képére formálja. Az autó mindkét túlnyúlását jelentősen meghosszabbította, a teteje hullámos ívet kapott és abszolút nem szokványos módon a hátulja homorú.
Viszont nem csak külsőre, hanem műszakilag is megváltozott az Abarth. Az eredeti 998 köbcentis, 88 lóerős motor helyett egy 1,3 literes került bele.
1962 hozta el az első jelentős áttörést Colani számára: ekkora jelent meg első, teljesen önállóan tervezett, saját neve alatt futó kit car-ja, a Colani GT. Az üvegszálból megformált roadstert egészen 1967-ig gyártották és mindössze 1700 darabot sikerült belőle eladni. A farmotoros sportautó alapja az ős-Bogár volt, extraként egy lehajthjató plexi lapot is lehetett hozzá vásárolni, hogy hűvösebb, esős időben is lehessen használni a minimálisan Porsche 356-ra hasonlító furcsaságot
Ekkortájt a BMW-nek is dolgozott a megosztó dizájner. A bajoroknál töltött ideje alatt csak egy modellhez köthető a neve, a BMW 700 By Colanihoz, ami a világ első önhordó műanyag monocoque karosszériás autója volt. A 440 kilós tojásformájú BMW légellenállási együtthatója 0,22 volt és végsebessége 200 km/h – mindezt 1963-ban egy 700 köbcentis, 32 lóerős motorral.
A Mercedes egyik legérdekesebb szériája a C111 a hatvanas évek végén, hetvenes évek elején készült. A modellből összesen 16 darab készült és összesen négy fajta volt belőlük, amelyek valamilyen akkori technikai áttörést, újdonságot rejtegettek magukban, például egy Wankel motort.
Ez Colaninak annyira megtetszett, hogy tervezett egy C111-et a maga ízlésvilágába illően, amit elküldött a Mercedesnek. A rózsaszín, szexboltokba illő szerzemény megalkotásával nem élt a Mercedes, de a Colani C 112 élethű mása mégis elkészült.
1970-ben a Lamborghini Miura Le Mans Conceptre tette rá kezét Colani, amely talán a legfurcsább dizájna lett. Egy Lamborghini Miura hátsó részét kombinálta egy vitorlázó-repülőgépnek tűnő jármű elejével. A Miura Le Mans Concept pilótája és utasa szinte teljesen vízszintesen feküdt az utastérben, a kormányzás pedig joystickkal történt. Hogy az áramvonalas, gömbölyded forma megmaradjon, az első kerekeket teljesen elrejtette a karosszéria alatt – ami azt is jelentette, hogy nem lehetett őket elfordítani.
Ha most azt kérdezed, mégis hogyan kanyarodott ez az autó, a válasz még szokatlanabb: sehogy, legalábbis a hagyományos értelemben. A hátsó kerekek sem fordultak el, hanem az autó közepénél, a tengelye mentén hajlott meg, akárcsak egy csuklós busz. A fordulást rudazatok és pedálkábelek biztosították, így az egész szerkezet félbetört, hogy bevegye a kanyarokat. Nem meglepő, hogy a Lamborghini Miura Le Mans Concept soha nem állt rajthoz a Le Mans-i 24 óráson. Ettől függetlenül egy teljesen működőképes prototípus volt, és 1970 és 1974 között rendszeresen feltűnt a nemzetközi autókiállításokon. Aztán egészen 2010-ig eltűnt, amikor projekt-autóként eladták az eBay-en.
Colani nem csak autókat tervezett, hanem motorokat is (meg tollat, katamaránt, asztalt, bögrét ésatöbbi). Kétkerekűek között az 1973-as Frog, vagyis a béka a legkülönlegesebb tervezése, ami hozzáillően absztrakt, szokatlan és kerek.
Kit car-ok esetében nem szokványos, hogy több generáció is készül belőle, de Luigi Colani sem az, vagyis 1974-ben elkészült a Colani GT2. Ez is a VW Bogár alapjaira épült, ötvözve a klasszikus formavilágot a modern technológiával. Colani utazott ezzel az autóval, amely egy sportosított Bogár-alvázra épült, és rádióval, valamint egyéb extrákkal fokozta a vezetési élményt. Colani ezzel az autóval járta be az indiai szubkontinenst. Szerintem ez Colani egyik legszebb dizájnja.
Volt idő, amikor a Ferrari nem ügyvédek tömkelegével figyelt minden egyes modellt, ami Colani szerencséje, mert akkor nagy slamasztikában lett volna. A Ferrari 365 GTB/4 Daytona megkapta a Colani-kúrát, amitől teljesen már karaktere lett a sportos Ferrarinak. A tervező védjegyévé vált biodinamikus formatervezési megközelítés itt is visszaköszönt, a módosított karosszéria lekerekített, aerodinamikusabb vonalakat kapott. Bár a pontos változtatásokról kevés dokumentáció maradt fenn, az biztos, hogy az autó jelentősen eltért a gyári verziótól.
Az 1976-os Colani L'Aiglon Concept is egy teljesen egyedi Colani darab. Az egyedi jármű a Rolls-Royce Silver Cloud első tengelyét és egy Opel Diplomat V8-as motorját használta, a vezérműtengellyel együtt. A klasszikus eleganciát erősítette a Rolls-Royce hűtőrács és az Opel GT teteje.
Az autó 1976-ban, a Genfi Autószalonon mutatkozott be fehér színben, és formavilága leginkább egy meghosszabbított Auburn Boat-tail Speedsterre emlékeztetett, látványos kipufogócsövekkel és szélesített sárvédőkkel. A feltűnő külsőhöz luxus belső tér is társult, erősítve a koncepció exkluzivitását.
Colani a népautók szegmensében is próbált maradandót alkotni, méghozzá nem is egyszer. Kétféle VW Polót tervezet, egy turbósat és simát, teljesen eltérő arányokkal és külsővel, de a legérdekesebb a csak Volkswagen Prototype nevű furcsasága 1977-ből. Ez a Bogár utódja lett volna és méretben a Polo és Golf között lett volna. Ha egy békára emlékeztet az a Bogárutód, akkor ügyes vagy, mert Colani pontosan ezt akarta elérni. Bogárból béka.
De bármennyire szokatlan, figyelemfelkeltő vagy jó lett volna ez, a Volkswagent nem érdekelte, így megmaradt egy különleges koncepciónak.
A lista második olyan autója következik, amire a szerző rákívánt. Ez itt a Colani-féle BMW 320i. Igaz, hogy a kerek formák nem illenek a BMW-re, főleg nem a DRM versenyszériásra, és igazából az összkép is olyan, mint ha allergiás reakcióba lépett volna az autó, de mégis van benne valami, amitől nekem tetszik. De tuti velem van a baj.
Sok információ nincs erről a modellről, azt leszámítva, hogy egy darab készült belőle, vagyis próbaköröket leszámítva nem volt élesben versenypályán.
’89-ben Colani ismét visszatért a Ferrarihoz, de most egy sebességrekorder autót álmodott az olaszoknak. A Ferrari Testa d’Oro by Colani egy működőképes 750 lóerős autó, ami annyira alacsonyan ül, hogy közúton és versenypályán is használhatatlan, csak a Bonneville Salt Flats sík terepein tud menni, ahol a sebességrekordok születnek. Rekordot sosem döntöttek vele, pedig kétszer is alaposan újratervezték, de 1991-ben kategóriájában első lett 350 km/h-s végsebességgel. A képen az első verziót látjuk.
Epizódzárásnak egy olyan tervezést is itt hagyok, ami a magyarok számára fontos: A Trabant 601-re a 2000-es évek elején nézett rá Colani, majd döntötte el, hogy ezt bizony átalakítja. 2001-ben fejezte be a tervezést, ami gyakorlatilag az autó elejének teljes újra tervezését jelentette. A kereklápás, aranyos, kis trabant arca Colaninak köszönhetően leolvadt, fényszórója három részre szakadt, a hűtőmaszkja pedig egy hatalmas száj lett, amiből csak fájdalmas hörgés hangja tud kiszűrődni.