A félévszázados Countach-ot a Lamborghini ünneplés gyanánt visszavitte a gyárba, hogy megmutassák neki mik történtek ott az elmúlt években, valamint bemutatták neki a Lamborghini család jelenleg ott készülő tagját, a Revueltót.
Valamint rengeteg archív, eddig nem látott képet is közzétettek a Countach gyártásáról.
A Countach-ot először az 1971-es Genfi Autószalonon mutatták be, ami még jó pár részletében eltért a sorozatgyártottól, ez volt az LP 500. Az Autószalonon a siker garantált volt, méghozzá annyira, hogy az olaszok egyből nekiláttak megtervezni a végleges Countachot.
A tervezés három éven át tartott, amely rengeteg prototípust, műszaki fejlesztést, tesztelést és a gyártósor megépítését is magába foglalta.
Így jutunk el 1974 márciusába, amikor a vadonatúj gyártósorról legördült az első, nem prototípus Countach LP 400.
A Countach viszont nem csak önmaga miatt volt meghatározó a gyártó számára. Ez volt az első modell, amit teljes mértékben egy fedél alatt építettek az elejétől a végéig. Ezelőtt a mechanikai részeket a Lamborghini készítette, míg a karosszéria elemeket külsősökkel készíttették, majd szállították Sant’Agata Bolognese-be összeszerelésre.
A ’66-os gyárbővítéssel már a karosszériát is itt csinálták kézzel, ahogy a beltér a 12 ezer négyzetméteres gyárterületen készült a Lamborghini Kárpitozási Osztály (Lamborghini Upholstery Department) keze munkája által.
A gyártósor a mai sztenderekhez képest nagyon kicsi volt, csaknem mindent kézzel irányítottak és két sorból állt: az egyiken a motort és a többi mechanikai részeket építették, a másikon pedig mindezt a kasztniba rakták.
A gyár 1968-ban tovább bővült 3500 nm-nyi területtel és rajta három épülettel. Ehhez képest ma a gyár területe 346 ezer négyzetméter, de a No.1 Countach összeszerelő sor a mai napig megvan. Csak már a Revuelto készül ott.
A karosszériaelemeket kézzel formázták, majd egy fából készült sablonon ellenőrizték őket, mielőtt összehegesztették és a karosszériaformára igazították. Ez a végső feldolgozás alapvető fontosságú volt, mivel minden egyes rész, amelyet kézzel készítettek és szereltek össze, meg kellett egyeznie a többivel, de a valóságban mindegyik kicsit más volt.
A Countach-ot 16 évig gyártották, ami alatt 1999 darab készült – viszonyításként az Aventadorból 11 év alatt több mint 11 ezer.
Viszont a Countach 16 évét tovább lehet bontani: 1974-’78 között 152 darab LP 400 készült. Ezt követte ’78-’82 között az LP 400 S, amiből 235 épült, ezt a szélesítéseiről lehetett felismerni.
Két évig (’82-’84) gyártották az 5000 S-t, ami kevésnek tűnik, de ennyi idő alatt mégis 323 darabot építettek belőle, benne a híres 4,8 literes V12-vel.
’85-88 között 631 Countach Quattrovalvolét gyártottak, benne az 5,2 literes V12-vel.
Aztán a gyártás végéig, 1990-ig a Countach 25th Anniversaryt lehetett megvenni, amiből 658 darab készült és tipikusan ez volt minden gyerekszoba falán poszterként.
A Countach egészen sok színben volt kapható, de tipikusan piros vagy fehér színben láthattuk. Az első LP 400-at viszont a gyártó a piros színről átfújták Verde Medio zöldre, ezt láthatjuk hamarosan a jelenkori fotókon.
És most ugorjunk 34 évet az időben, ez már 2024.
A Countachnak ez már egyszerre ismerős és ismeretlen terület.
Ahol eddig őt kézzel készítették, évente párszázas darabszámban, addig már évente legalább ezer darab Lamborghini készül itt.
A fiatalok állandóan csak sietnek!
Akkor ilyen emelésre nem nagyon volt lehetőség, de ha mégis, sok erősember kellett volna.
Csaknem tízszer nagyobb gyárterület, cigiszag sehol.
A revueltóhoz képest már-már kisautó a Countach.
De a név kötelez.
Új név a régi ház falán.
Az ünnepi látogatás során pedig véletlen pont egy ugyanolyan Verde Medio zöld Revuelto is volt a gyártósoroknál, úgyhogy azzal is összefotózták, így láthatjuk, hogy változik egy gyártó fél évszázad alatt.
Nagyon más a kettő, de genetikában mégis ugyanaz a kettő.