A karikáitól megfosztott kínai Audival fogadta vendégeit az Auto Shanghai 2025
Fotó:
21. alkalommal rendezik meg a kiállítást, mi a Chery meghívásából jutottunk ki, de csak néhány óránk volt mindent körbejárni
Fotó:
Shanghai SH760, a SAIC motor egykori elődjétől, vélhetően a 70-es és 80-as évek fordulójáról, 2,2 liter körüli sorhatossal
Fotó:
A szalon egyik nagy érdekessége volt az iCar V23...
Fotó:
...amit nagyon szőrös változatban is láthattunk
Fotó:
Ennyire beborítva akár egy G-osztály is lehetne, hunyorítva
Fotó:
Az első, nagyon kínai Audi... valószínűleg így vonul be az autós történelemkönyvbe a SAIC fejlesztette E5 Sportback
Fotó:
Se kint, se bent nem látni négy karikát
Fotó:
A vezeték nélküli töltőpad megoldása okos, látható, de nem zavaró helyen marad a telefon
Fotó:
A beltér legnagyobb érdekessége a tapipad a kijelző alatt
Fotó:
Sok autón volt kínai gumi, de erre azért tettek egy Pirelli P-Zerót
Fotó:
Kell a felirat, hogy ne keverd össze egy másik kínai autóval
Fotó:
Nehéz lenne ezt frunknak hívni, inkább egy elsősegély-csomag fér bele, mintsem egy töltőkábel
Fotó:
Kicsit mintha Japánban lennénk, hasonló dolgok keltik fel a figyelmet itt is
Fotó:
Ez egy Wuling Starlight, ami szintén SAIC-ágról származik
Fotó:
A Maxus Magyarországon is létezik, de ezt a lakóautós felépítményű pickupot nem hozzák felénk
Fotó:
A hölgyek szinte egyik standról sem maradtak el
Fotó:
Nem akarok szőrözni, de ezt a rózsaszín megoldást elég sok helyen láttuk
Fotó:
Kevés kínai autót várok jobban az MG Cybersternél
Fotó:
Érdekes külső-belső színkombináció, de vannak belőle hagyományosabbak is
Fotó:
Érdekes, de a kínaiaknak jellemzően a far design nem szokott összejönni
Fotó:
Végre beleültem... képeken alig jön át, de S2000-hatású a beltér
Fotó:
Egyre több a kínai márkák rajongója, ez vonzza magával a fanshopot
Fotó:
Régen a gamer PC-kben volt feltűnő a skeleton és az RGB, most az autógyártók is jönnek ezzel, ez itt egy Chery A9
Fotó:
Egy ajtószerkezet belülről mindig érdekes
Fotó:
Rengetegen voltak a Chery sajtótájékoztatóján..
Fotó:
...a zsúfolt térért cserébe sok újdonságot mutattak be, erről külön anyaggal érkezem
Fotó:
A Volkswagen kínálata benzines fronton eltérő, elektromosak terén szinte ugyanaz, mint nálunk
Fotó:
A Volvo EM90 nem friss, de mi még nem találkozunk
Fotó:
Az XC90 Skeleton verziója a felhasznált acélok tervezett szilárdságát mutatja be
Fotó:
Még a kábelköteget is látni benne
Fotó:
A Sony alapvetően a szórakoztató elektronikai megoldásait hozta, a korábban pletykált autóról szó sem esett
Fotó:
Mondtam én, hogy Japánban is lehetnénk
Fotó:
Kevés gyártó közül a Porsche volt az egyik, amelyik hozott régi különlegességeket: ez itt egy 1997-es 911 GT1
Fotó:
Mivel kevés volt a veterán, tátott szájjal bámulták az öreg Porschékat
Fotó:
Még régi alkatrészeket is hoztak
Fotó:
A workshop-hangulat is szinte csak itt volt meg
Fotó:
Lehet, hogy képen annyira nem jön át, de ez egy nagyon ízléses installáció
Fotó:
Az Aito standja is részben a karosszéria struktúrájál szólt
Fotó:
Bent is hasonlóan volt demonstrálva az üres karosszéria
Fotó:
Vannak olyan, publikum számára megnyitott részek, amik inkább egy kínai piacot, vagy egy gyártelep sarkát idézik, de ez is ízt ad ennek a nyugati szalonokhoz képest
Fotó:
Sanghaj annyira modern város, hogy szinte csak a repülő autók hiányoznak... a Chery koncepciója szerint ez is lesz még másképp
Fotó:
Az Omoda-Jaecoo is a Chery cégcsoporthoz tartozik, ez itt az elektromos J5, amit a prémium márkák autói mellé akarnak tenni
Fotó:
A Roewe standja letisztult és nyugodt volt, helyi vendéglátóink szerint itt alapvetően idősek kedvelik az egykori Rover technológiáját megvásárló, azóta alaposan modernizált márkát
Fotó:
A szőrös és rajzfilmes autók mellett a zöld is hódított, az Exlantix ES az elkerülőmanőverek egyik Guinness rekordere
Fotó:
A Himla új márka a Chery-csoporton belül, gondolom nem kell elmondanom, ki az elsődleges konkurens... a Toyota hírnevéért azért sokat kell még bizonyítania
Fotó:
Brutálisan sok kétkerekűt használnak a városban, szinte mindegyik elektromos