2017.08.31. 07:57

Korábban már írtunk a dugókulcs készletről, aminek az egyik meghatározó eleme a racsnis hajtószár. Sokan ezt nevezik krovának, az egész készletet meg krova készletnek, ahogy erről is megemlékeztünk a korábbi cikkben.

Nem felejtettük el azt sem, hogy a racsnis hajtószár nem a csavarok meghúzására szolgál alapesetben, hanem azok ki- és behajtására, majd utána erre megfelelő kulccsal történő meghúzására. Ez fokozottan igaz a finom racsnis kulcsokra, hiszen a kilincsmű, ami csak az egyik irányban fog, a másikban racsnizik, ilyenkor egészen kicsi és sérülékeny. Továbbá szintúgy igaz a gagyi szerszámokra, mert azok aztán hamar leracsniznak, a rossz anyagminőség és illesztés miatt.

Látszólag ellentmondás a Beta 920/55L hajtószár. Ez egy irányváltós racsni, de a kilincsműve 72 fogas, ami nagyon finomnak tekinthető, tehát kicsi lépcsőkben lehet csavart behajtani és meghúzni vele. Az ellentmondás pedig abban van, hogy a kulcs szára hét lépcsőben, egy elforduló reteszelő szerkezettel 280 és 422 milliméter között meghosszabbítható.

Miért kell meghosszabbítani egy racsnis kulcsot? Nyilván azért, hogy nagyobb erővel meg tudjuk húzni a csavart, összetolva pedig kisebb helyen elfér, akár tárolásról, akár használatról van szó.

Ahhoz, hogy ne sérüljön a racsni akár a majdnem fél méteres hajtószárat használva egyrészt nagyon pontosan kivitelezett kilincsmű szükséges, másrészt pedig nagyon jó anyagból kell az egészet megcsinálni, mert a kicsi alkatrészeken a kis kopás is problémát jelenthet. Nyilvánvalóan itt ezeket figyelembe vették, mert a hajtószár nagyon meggyőző.

Az irányváltója határozottan kattan be, ha használat közben egyik kezünkkel ott fogjuk, szinte lehetetlen, hogy véletlenül átkattintsuk. A 72 fogas racsninak szinte nincs holtjátéka, még a hosszú állásban is alig érzékelhető. A szár meghosszabbítása egy retesz eltolása, valamint az egész markolat elforgatása után lehetséges és a markolat a száron sem összetolt állapotban, sem széthúzva nem lötyög. A dugókulcsot száron rugós biztosítással van, tehát a leszedéshez nem kell megnyomni gombot vagy valamit, csak egy határozott mozdulat kell. A reteszelő golyót megfelelő erősségű rugó nyomja, egy határozott mozdulattal olajos kézzel is levehetjük, de magától nem fog leesni.

Nyilvánvalóan a markolat már csak a reteszelő szerkezet miatt is kicsit vaskosabb, mint az normál racsnis hajtószárnál, ez általában nem baj, csak ha olyan helyen próbálunk dolgozni, ahol nem fér rendesen el, illetve a mozgást korlátozza. Ilyenkor jön jól a nagyon finom racsni, ami kis mozdulatnál is működik.

A szerszám leírásában nem találtam nyomatékra utaló korlátot, ebből arra következtetek, hogy azt gondolták, hogy akár a negyven centis hossz esetében is a kézzel kifejthető erőt bírja. Nyilván csövet nem teszünk rá, ahogy semmilyen kulcsra nem illik hosszabbítót tenni.

A csomagolása egy műanyag henger, ami összecsavarható, ez hosszú ideig és jól védi a szerszámot, más kérdés, hogy én nem szeretem a szerszámokat külön dobozban tartani, de például szállításhoz ideális.

A fekete leves még hátra van, az pedig mindig az ár. A profi szerszám soha nem olcsó, a minőséget meg kell fizetni, azonban most azt mondom, hogy ennek a szerszámnak elviselhető ára van. Az Axiál webshopjában 25.700 Ft-ért a miénk lehet, amiből ugyan venni lehet egy komplett szupermarketes dugókulcs készletet, de a minőségnek ára van.

A cikket a Brand & Content készítette az Axiál megbízásából. Arról, hogy mi is az a támogatói tartalom, itt olvashat részletesebben.