március 16., 12:48 Módosítva: 2024.03.19 06:27
75
4 hozzászólás
Korábban a szerkesztőségből páran már jártunk a KpST parkban: olyan volt, mint egy óriási, kimondottan autós arcoknak kitalált játszótér. Elképesztően király volt, a zord időjárás ellenére is nagyon jól éreztük magunkat. Mivel végeláthatatlan sorokban állnak ott az érdekesebbnél érdekesebb buszok, teherautók, munkagépek és autók, összeraktam egy ezekhez kapcsolódó kvízt. A feladat pofonegyszerű: látni fogsz egy részletfotót, ami alapján ki kell találnod, hogy milyen járművet látsz a képen. Hajrá!

Most a Parkoló Parádéra is érkezik a KpST park: a személyes kedvencemet, vagyis a gigantikus Renault Magnumot biztos kigurítják a kedvetekért. Sőt, nem csak nézegetni lehet majd: mivel ez egy autóztatós PP lesz, bárki beülhet majd a magasan lévő fülkébe és megtapasztalhatja, hogy milyen hasítani egy ilyen nyergessel.

Szóval vésd be szépen a naptárba: 2024 április 28., Hungexpo, Parkoló Parádé!

4 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még
március 15., 17:00 Módosítva: 2024.03.16 12:56
139
0 hozzászólás

A Focus RS első generációja klasszikus poszterautó volt. Én ekkor már tíz éve autókereskedő voltam, szemeztem is a típussal, hogy csak kellene venni egyet, de nem követte tett az álmodozást. Húsz évvel később részben megvalósult az álmom, kipróbálhattam egy újszerűt.

Szólj hozzá!
március 3., 11:22 Módosítva: 2024.03.07 07:33
7
0 hozzászólás
Az autók gyorsaságát többféle adat is jellemzi: nulla-százas gyorsulás, végsebesség, negyedmérföldes idő, és sok más. Ezek közül a gyártók egyik egyértelmű kedvence a gyorsulás, hiszen nagyon egyszerűen tudják vele megmutatni a leendő vevőnek, hogy mennyire jól megy egy autó. Ebben a kvízben nulla-százas gyorsulásról lesz tehát szó, neked pedig azt kell megtippelned, hogy két autó közül melyik éri el hamarabb az etalonnak számító 100 kilométer/órát. Hajrá!

0-100 km/h vagy 0-60 mph?

Sok esetben a gyártók nem a kilométer/órát, hanem a mérföld/órát használják, itt azonban lehetnek félreértések. Ahol ugyanis a mérföld az alap, ott a legtöbb esetben 60 mérföld/óráig mérnek, ami azonban kevesebb, mint 100 kilométer/óra, hiszen az egészre kerekítve 62 mérföld/óra lenne. Ez az elhanyagolhatónak tűnő adat értékes tizedeket jelenthet, ezért minden esetben jelzem, amikor csak 60 mérföld/óráig mért adat elérhető, és az ahhoz tartozó gyorsulás alapján kell összevetni két modellt.

Ha végeztél ezzel a kvízzel, de nem volt elég, itt van még pár hasonló:

Ebben a kvízben azt tudod megtippelni, hogy melyik autónak nagyobb a végsebessége.

Itt a teljesítmény a kérdés.

Itt pedig a tömeg.

Szólj hozzá! Távolról sincs vége, olvasson még
március 1., 16:58 Módosítva: 2024.03.05 11:29
660
0 hozzászólás

A Közlekedési Hatóság mindent megtett, hogy ne sikerüljön, de nem adtam fel, és a végén én nyertem.

Szólj hozzá!
február 27., 06:04 Módosítva: 2024.03.07 08:11
218
2 hozzászólás
“Amíg élek, többet nem jövök Afrikába, ott rohadjak meg!” - nyilatkoztam néhány nappal azelőtt, hogy szűk baráti körben bejelentettem a 2026-os indulást. A Bamako függőséget okozó drog, a leggyönyörűbb rémálom és a legkeményebb próbatétel is egyben, ahol minden egyes döntésed hatványozottan számít, mert bármikor nincstelenné válhatsz, az eufóriától mennybe mehetsz, vagy csak simán meghalhatsz. Mi túléltük - oklevelünk van róla - ráadásul műszaki hiba, fegyveres konfliktus, komolyabb hatósági inzultus, fosás vagy kirablás nélkül és amennyire utáltuk néhány percét akkor, most annyira hiányzik. Hogy miért? - mert a Bamakon újra azt érzed, hogy élsz.


Úgy éve már, hogy Kwak felett mélázva mondtam igent Tibinek a jelentkezésre, most pedig már vége is, újra itthon, beteljesült az álom, ráadásul újráznék. Annak ellenére gondolok romantikával vissza rá, hogy távolabb áll tőlem, mint bármi, amit előtte azt hittem szeretek. Én egy wellnessbe járó, éttermeket látogató, kényelemre törekvő forma voltam, a nomád életmód, a kosz, a rázós utak, a túl meleg, a túl hideg, a túl sok ember mind-mind csak zavaró tényezőként szerepeltek életemben. De most, ahogy fogytak az első szupermaraton kilométerei (3539 km) Marokkó gyomráig, úgy fordultam át nepperből Balló Attenboroughba, majd albínó Mahátma Gandhiba.

Marokkó gyönyörű, Afrika Svájca, az Atlasz-hegység pedig egyenesen káprázatos, már az első, hóval borított hegyeket átölelő naplemente látványa is percek alatt leolvaszt. A cél Fez városa volt, itt várt minket az első bivouac (tábor), vagyis itt gyűlt össze először a mezőny apraja-nagyja. Sosem felejtem a Marriott szálló parkolójában felcsapott pop-up autószervizt, a fúrók, kalapácsok és az alájuk csengő koccintások zaját. Itt még mindenki ereje teljében várta a másnapi éles rajtot, dőltek a sztorik, ment a haverkodás, kecskebőr dobok ütemére fogytak a pálinkával kísért kolbászok.

Aztán csend lett.

Órákkal később már Fez hajnali zűrzavarában verekedtük át magunkat egy kaotikus körforgalmon, ahol az autósok, kamionosok, traktorosok és motorosok között megjelentek az elektromos rolleresek is. “Azt köszi bazdmeg” - káromkodott valaki a CB-n, talán koccantak? Nem tudjuk, mi csak nyomtuk a gázt, a cél Merzouga volt, a Szahara kapuja (477 km). Panorámánk néhány óra alatt hátteret váltott, a zöld felett diadalmaskodott a homok, na meg a hideg kő.

Parkoló Parádé

Szállásunk, a Kasbah Mohayut tárt kapukkal várt, csak rátalálni volt nehéz a sötét éjszakában, majd a szobát, amit foglaltam együtt kerestük a szállásadókkal a börtön/hotel kompozitnak ható épületegyüttesben. Vacsora, alvás, itt már nem iszol a csapból, nincs fűtés, cserébe fagyosak a hajnalok, de már zsizseg benned az adrenalin.

Jó reggelt!

Merzouga városa az Erg Chebbi dűnerendszer lábainál fekszik, a napfelteltét már leeresztett gumikkal és megemelt fordulatszámmal csodálhattuk a homokozóban.  Egy dűnét végül mi is megszívtunk, pedig jobban készültünk a homokra, mint közút télen a hóra, de jött Levente a Cayennel és megoldotta a helyzetet.

A cél aznap Erg Chigaga volt (420 km). Úgy este nyolc körül érhettünk Zagorába, ahol egy utcában kettő, a profi rallysok körében ismert autószerviz működik. Megtalálni könnyű, ugyanis motorosok várnak a metropolisz bejáratánál minden pilótát, hogy a nekik jobban tejelő mekanikhoz kalauzolják őket.

Én csak tojásért, meg kenyérért szálltam ki az autóból, amit egy fiatal srác segített beszerezni, aki néhány dirhamért már folyékonyan tudott angolul. Elsőként egy sampon/fogkrém boltba toppantunk, és kérdezett a kofa:

- Hány tojás kell?
Mennyi van?,
- Tíz!
Akkor tíz.
- Mindet elviszed? - nem értettem a helyzetet, de fizettem, így odaadták.

Jól van Aziz, már csak kenyér kell! - jeleztem segítőmnek, csendben ballagtunk tovább a sikátorban.

Nini, egy halbolt! - de a Szahara közepén?!
- Mennyi kell?
Mennyi van?
- Három!
Akkor három.
- Mindet elviszed myfriend? - elvittem és azóta is remélem, hogy nem vertem túl nagy éket Zagora gasztronómiai vérkeringésébe.

 

Előtte is próbáltam tojást venni, amit oufe-nek írnak franciául, de a kiejtés már nem volt meg. Végül percekig ouffogtam néhány idős szaharávinak, de feladtam, pedig még a nemzetközi csirkeszárny lebegtetést is bevetettem. Sikertelenül.

 A Jeephez visszatérve LEVERT A VÍZ.

Se kerék, se hátsó futómű - Tibi, mi a f@sz van? - kérdeztem fel csapattársam, mire közölte, hogy már nagyon ült a Wrangler vége, és a szerelők azt ígérték megoldják. És mi történt? Megoldották. Néhány óra alatt faragtak egy műanyag közdarabot a rugó fölé, így négy centit emeltek az autó farán. Előtte is tökéletes volt, így viszont már kényelmes is, úgyhogy este 10-kor folytathattuk utunk a tábor felé. Én az aznap esti, dűneközi bivouacot vártam a legjobban, na meg a reggeli kolbászos rántottát.

Mélytorok.

Ez mindent elmond a következő órákról, a 65 kilométeres aszfalt-tábor távról. Nulla látótávolság, zéró út, cserébe hulla fáradtan navigálhattunk órákon keresztül támpontok nélkül a koordináták mentén sziklás homokban, hogy végül éjjel kettőkor beugrathassunk egy sötét dűne gyomrába (N29 54.039 W6 25.145 - itt menj át a dűnén - Bamako itiner). Szél volt, hideg, és bár hó nem esett, ez az éjszaka gyötrelmes volt. De nem úgy, mint a reggeli napfelkelte a homokhegyek tetején, ami életre szóló élmény jelent mindenkinek. 

06:30 - Indulás

Irány Assa (408 km), ki a homokozóból, majd gyors ebéd. Szerencsére mindenhol kapni kefta tajine-t, ami a csúcsban végződő kerámia neve, benne pedig hús és zöldségek. Forrón tálalják, még szinte sül benne a cucc, mellé hasáb és marokkói saláta jár. Érdemes kipróbálni, európai ízléssel is emészthető, sőt, finom étel!

Aztán vertük a kilométereket, összefutottunk a Moszkvicsos brigáddal, akik már a marokkói húsz fokban is ráengedték a fűtést, hogy hűljön a ruszki csoda. “Na, de hol fogunk aludni?” - kérdeztem Tibit, mert egy éjszaka a homokban bemelegítésnek még oké volt, rendszert azért egyikünk sem akart csinálni belőle. Booking találat nulla. Tripadvisor szintén. Googleben kettő, hoppá! A jobbikat választottuk, majd ide érkeztünk:

Tesike, hova kerültünk?” - nyőgtem Tibinek az utolsókat megfáradt hangon, de éreztem, hogy csak most kezd izgalmassá válni a túra. Másodpercekkel később már a pálmabozótból előslattyogó strandpapucsos Aladdinokkal csacsorásztunk, mutatták a parkolást és tálalták háztetőre szervírozott vacsorát. Együnk? Ne együnk? - tanakodtunk. “Tudod, mit mondott Torrente, Tibi!” - úgyhogy megvacsoráztunk, majd közölték a helyiek, hogy a sárhotel megtelt :DDD - ezért minket máshova visznek.

Vittek is, mi voltunk az első vendégek a neten még nem látható hotelben, ráadásul komplett lakást kaptunk, a Jeep pedig kövön aludt egy mosónak készülő zárt garázsban közvetlenül alattunk. Afrika ilyen, semmi sem az, aminek elsőre látszik, a helyzet bármikor változhat, és ha szerencséd van, jó irányba.

Innentől összefolynak a napok, a végtelenségig írhatnám, sőt talán egy könyv is kijönne belőle, rövidítek.

Marokkó = Európa, de ezt csak azután érted meg, miután elhagytad délnek, vagyis Mauritánia felé. Már a határtól óriási a kontraszt, a házak eltűnnek, a táj kopár, a homokvihar állandó. Néhány falutábla jelzi csak, hogy épp egy településre érkeztél, meg az ajándékért rohanó emberek, akik ezúttal tényleg szegényebbek, mint a templom egerei. Az óceánpart viszony gyönyörű, életünk autózását éltük át egy hétfő reggelen, balra dűnék, jobbra óceán, a víz peremén ugrattunk egyenesen a napba. Az érzés hátborzongató volt, az egyik legnagyobb gyönyörűség, amit ember átélhet. Mindenkinek azt kívánom, hogy egyszer legyen alkalma kipróbálni.

Nouakchott, vagyis Mauritánia fővárosa már újra a pokol. Rommá tört, leharcolt, sokadik életüket élő Mercedesek és Toyoták, por, szemét, elképzelhetetlen szegénység. Ide halni jár a lélek, felfoghatatlan állapotok, a saját szememnek is alig hittem. Ha valahova, ide biztos ne foglaljon senki nyaralást, mi is csak úgy becéztük: Novicsok. Nem tudok túl sok pozitívumot felhozni se Mauritániáról, se a fővárosról. Meggyőződésem, hogy a Bamako Rally is csak azért jár erre, mert az ország pont útban van Szenegál felé.

Na, de Szenegál. Azok az éjszakák, azok a nappalok! Már a határátlépés után lassítani kellett, majmok rohangásztak az úton, újra bezöldült a táj. Szenegálban már vannak utak, nem is rosszak, ugyanakkor fekvőrendőrök is, 40 centis mind. A jó hír az, hogy itt legalább kitáblázzák, nem úgy, mint később Guineában.

Szenegál tehát zöld, újra vannak fák és bokrok, tíz nap után ez jól esik a szemnek, mint egy hűvös zuhany a 44 fokban. Itt volt talán a leghangulatosabb szállásunk is, a Wassadou kempingben dobtuk ki a sátrakat a Gambia folyó partján. Hatalmas pálmafák, fehér bungalók, reggel majmok vettek körül minket, miután a vízilovak bőgésére ébredtünk. Itt éreztük először, hogy ez már tényleg az az Afrika, amit vártunk.

Guinea már keményebb dió, az utak minősége rettenetes, és a fekvőrendőrök is hegyesebbek és kitáblázva sincsenek. Rögtön, a határátlépéskor éreztük, hogy a színvonal tovább romlik, amikor a nádtetős bódéban útlevelet pecsételtettünk, és egy kakas megtámadt egy velünk várakozó nőt.

Giniben kátyú követi a kátyút, haladni öttel lehet, idegtépő minden méter, a terep pedig sziklás, vagy ragadós, vöröshomokos. Az ország érzésre szegényebb, mint Szenegál, és kevesebb a teherautó is, ezért mindent az egekbe emelt Peugeot 504 kombik tetejére pakolnak, majd a kilenc méter magas fogat tetején még utaznak ketten, ők a pakolók. Guinea fénypontja számomra a Menyasszony fátyla vízesés volt, mert:

  • végre lefürödhettem, de persze gyönyörű is egyben.
  • itt ismertem meg a Zöld Mambát, és nem lettünk barátok.

 

Eleinte észre sem vettem, hogy a homokos placcal körbevett vízesés avaros peremén egy méteres betontömbön várva kémlelik a helyiek a fehér brigádot. Már pakolásztam, amikor halk ciccegésre lettem figyelmes, és egy fekete munkás hófehérre tágult szemekkel mutogatott, hogy húzzak már el onnan.

“Myfriend, de most miért? hát szabadstrand van, nem?!”- azt hittem pénzt akar, de mikor már hatan mutogattak a bozótra és utánoztak kúszó mozgást kezükkel, ráadásul rémület virított arcukon, hirtelen én sem maradtam nyugodt. Neonzöld kígyó csúszott felém, utólag tudtam meg Brúnó haveromtól, hogy Zöld Mamba lehetett. Ő még nem tudja, de néhány év és magammal viszem - kell az ész a csapatomba!

Végül mégsem vertünk sátrat ott :DD

A pálmaerdők felett jó zenére elsuhanó naplemente, a falvakból áradó tömjénfüst, a hangok, az illatok, a hangulatok mind-mind olyan löketet adnak a testnek és léleknek, ami segít végigtolni a leghosszabb, éjszakába nyúló etapot is, majd elkísér haza. Ez a feltöltődés. Guineában a természet gyönyörű, végig olyan, mintha egy filmet néznél, amiben te vagy a főszereplő, de a rendőrök már némileg árnyalják a képet.

Míg többségük beérte egy ajándék öngyújtóval vagy tollal, akadt egy csög, aki gépfegyverrel a kezében üvöltött 50 euróért, mert szerinte nem biztonságos, hogy papucsban ültem az anyósülésen. Ő pénzt akart, végül megkapta, mi meg elkönyveltük Afrika adónak, mert egy ilyen túrán valójában ez az összeg már nem számít, sokkal fájóbb az élmény, amire mindig emlékezni fogok, ha Guineára gondolok.

Sierra Leone már megint más világ. Az előző országokkal ellentétben angol gyarmat volt, ez a hivatalos nyelv, szerintük beszélik is, de a Krio mégis merőben más, mint a brit english. “How da bodi?” - “Hogy vagy?” köszön az első rendőr, majd az összes többi hasonlóképp követi, ugyanis az ellenőrzőpontok minden település elején és végén általánosak Nyugat-Afrikában. De a jópofizás csupán színjáték, a fehér ember nekik csak lehetséges bevételt jelent, meg az évtizedekig tartó élősködést rajtuk, amíg francia, vagy angol gyarmat volt a teljes környező régió. Ha a mezőny elején haladsz, beérik egy-egy öngyújtóval, vagy ajándék tollal is, az utolsóknak azonban fizetni kell.

Salonéban - ahogy a helyiek hívják - már nincsenek égig pakolt karavánok, a csomag többnyire az utastérben kap helyet, cserébe az emberek - vagy állatok - az autó tetején lobognak. Az autók többnyire vállalható állapotúak, legalábbis az összkép már inkább egy tisztességes bontóra hasonlít, mint guruló fémhulladék telepre.

Freetown, vagyis a főváros egy nyüzsgő hangyaboly tele autóssal, motorossal, kivilágítatlan kamionossal, sötétben az úton gyalogló feketékkel, de leginkább TVS tuktukokkal. A tuktuk / egyéb közlekedők aránya 50-50 százalék, a külső sáv gyakorlatilag csak az övék, le-föl kasulnak mindenen át, öttel.

Mi a Radissonban foglaltunk szállást az utolsó két éjszakára, azt hittük ott majd nem csesznek ki velünk, tévedtünk. Az érkezésünkkor közölték, hogy a szobánkat kiadták másnak, de ekkor eltört bennem valami, így végül lakosztályt kaptunk. Másnak sem volt zökkenőmentes a szobaátvétel, egy pár ugyanis bekészített glettet, glettvasat és létrát talált a szobájukban a kulcsok átvétele után. Ők nem reklamáltak, látták, hogy helyzet van és síkba húzták a falat a később betoppanó karbantartó meglepetésére.

Mindeközben az ötcsillagos hotel parkolója hirtelen autókereskedéssé vált, helyi nepperek rohangásztak az autók között, jutalékra pályázó felhajtók szondáztatták a megfáradt tulajokat. A háttérben esküvő készülődött, megjött a fehérbe öltözött násznép is, de addigra a magyarok már lefizethették a DJ-t, a medence mellett megterített asztalok irányából hangosan üvöltött a micsoda lány.

Pezsgőzés, sztorizás, balsorsok, szerencsés eladások - ezek az emlékek maradtak meg bennem az utolsó afrikai éjszakáról. Másnap repültem.

2 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még
február 23., 16:52 Módosítva: 2024.02.26 14:35
39
0 hozzászólás

Csődöt mondott az alkuképességem. Egyszerűen nem tudtam hatni az eladóra, de annyira nem, hogy a végén drágábban vettünk meg egy autó, mint amennyiért hirdették. Kicsit csalódott voltam, de még így is jó áron vettük a kocsit, de milyen kocsit!

Szólj hozzá! Távolról sincs vége, olvasson még
február 22., 14:32 Módosítva: 2024.03.07 08:11
67
1 hozzászólás

A célba éréssel nem ért véget a kaland. Még haza kell jutni!

1 hozzászólás
február 18., 15:26 Módosítva: 2024.02.22 11:28
29
3 hozzászólás
Az évek során az autók egyre nagyobb alapterületű részt takarnak el az útburkolatból, és ezzel párhuzamosan a tömegük is nagyot nőtt. Az autók elhízásának többféle oka is van, aminek csak az egyik része a térbeli kiterjedésük, hiszen ott van például a passzív biztonság fejlődése és rengeteg kütyü is, amik nehezebbé teszik őket. De pontosan mennyivel is? Ebben a kvízben azt kell kitalálnod, hogy két hasonló, de nagyon különböző korú autó közül pontosan mennyivel nehezebb az egyik, mint a másik. Hajrá!

Olyan kvízünk is volt, ahol nem a mennyivel, hanem a melyik volt a kérdés. Ezt itt találod.

3 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még
február 16., 17:11 Módosítva: 2024.02.18 09:06
78
0 hozzászólás
Nekem sem volt sok fogalmam arról, hogy miből áll egy útellenőr munkája, de most már megértem Dávidnak, a videónk főszereplőjének lelkesedését.
Szólj hozzá!
február 12., 06:17 Módosítva: 2024.03.07 08:11
0 hozzászólás
Szólj hozzá!
február 10., 09:42 Módosítva: 2024.03.07 08:11
0 hozzászólás
Óriási zűrzavar, de mégis valahogy szép az egész.
Szólj hozzá!
február 9., 17:23 Módosítva: 2024.03.07 09:09
0 hozzászólás
Nemrég nagyot futott egy piros Ladával körforgalomban driftelő fiatalemberről készült rövid videó. A műsorvezető és a "szakértő" is okosakat mondott egy országos televízióban, nekem meg a hajam az égnek áll a fogalmatlanságtól.
Szólj hozzá!
február 3., 18:51 Módosítva: 2024.03.07 08:11
1 hozzászólás
Egyre szegényebb régiókban vagyunk, megtettünk vagy 1000 kilométert és többször is megállítottak minket a rendőrök.
1 hozzászólás
február 1., 13:57 Módosítva: 2024.03.07 08:11
0 hozzászólás

Marciék még mindig hasítanak a Budapest-Bamakó Rallyn és megvolt az első igazi sivatagi dűnézésük. Az egyik homokdomb tetején meg is álltak, hogy lőjenek pár szép képet, azzal a mozdulattal elakadtak a homokban.

Szólj hozzá!
január 30., 17:25 Módosítva: 2024.03.07 08:11
1 hozzászólás
Zakatol a Bamako rali: Marciék már afrikai földre léptek.
1 hozzászólás
január 27., 13:51 Módosítva: 2024.03.07 09:09
0 hozzászólás

Mondják, hogy az egyedi gyártás zabálja az időt. Most már tudom, hogy tényleg így van. Az csak hab a tortán, amikor harmadjára sikerül valamit megcsinálni, és rájössz hogy lehetett volna megcsinálni elsőre jól, gyorsabban.

Szólj hozzá!
január 27., 11:36 Módosítva: 2024.01.30 17:41
0 hozzászólás
Mivel sokan szerettétek a legutóbbi, szintén fényszórós kvízt, úgy döntöttem, hogy készítek egy második részt. A feladat ezúttal is ugyanaz, mint az előző részénél: autók fényszóróiról látsz majd képeket, ezek alapján pedig meg kell tippelned, hogy ezek pontosan milyen típushoz tartoznak. Hajrá!

A kvíz előző részét itt találod.

Ha nem csak a fényszórókat, hanem a hátsó lámpákat is nagyon vágod, akkor az a jó hírem van, hogy olyan kvízt is csináltam, méghozzá kettőt: az első részért KATT IDE, a második részért pedig KATT IDE.

Szólj hozzá! Távolról sincs vége, olvasson még
január 24., 16:13 Módosítva: 2024.01.30 06:24
28 hozzászólás

Tisztelt Olvasó,

Ez itt egy megfontolatlan bejelentés arról a diadalmasan derűlátó, mámorítóan megosztó és szenvedéllyel átitatott tényállásról, miszerint e cikk szerzője - vagyis én - egy újabb autókulcsot helyezett a családi kalendárium és a letekert radiátor mellett áttelelő muskátli közé, majd némán rágyújtott. A fém karimás token úgy pattant a csendben kihűlt hamutál peremén, mint szentesti vacsorát követő, PS5 helyett atlaszt bontó gyermek szíve a kopogó parketton. Reccs. 

Abszurd pillanat volt ez kommunám számára, hiszen a Toyotás, Lexusos, Teslás prelűd nem feltétlenül a német prémium tulajdonlás előszobája sőt, sokkal inkább a kűr elejét hivatott nyitni a márka, amikoriban eldől, hogy japán autós lesz az ifjú, vagy hithű németpárti. A szerző - vagyis még mindig én -  Toyotás lett, és valahol szíve mélyén még mindig Toyotás is azon banális okból, hogy már a kétezres években is lusta volt sokat utazni bármiért, a legközelebbi autós közösség - amikor először autós közösséghez tartozását kívánta a világ tudtára adni - pedig a Toyota Klub volt úgy tizenöt évvel ezelőtt a kerepesi úti McDonalds szülinapos kalitkájában.

Elnézést, elkalandoztam, a tragédia, amiért ön érkezett még hátravan.

Létezéséről korábban fabatkám sem tudtam. Mentségemre szóljon, hogy az autós szaktekintélyekben bővelkedő köröm is fejét vakarva hallgatott a kagyló túloldalán, mikor véleményükre kíváncsian előhozakodtam a témával. Végül Novoth közlekedésgépészeti technikus elismerően csettintett az elektronok mellett a hajtás javát adó, B48 kódra hallgató twinscroll turbós benzinmotor hallatán, míg korábbi Papp főszerkesztő úr a váltóba épített villanymotorról nyilatkozott közepesen felhangolóan.

Érzésre a kockázati tényezők tehát csökkentek, a mesterséges racionalizálás végbement, úgy döntöttem ilyet veszek. Ha, és amennyiben majd mégsem hozza az elvárt színvonalat, úgyis eladom és jöhet a következő próbálkozó.

Kéngőz, éjszaka, pánik

Kedves olvasó. Semmiképp sem fárasztanám a hosszú és kétségbeesett autókeresésem folyamatával. Legyen elég annyi, hogy a távozott Teslát egy G20 kódnévre keresztelt, 2020-as BMW 330E követte, ami a jelek szerint mindenben megfelel az elvárásaimnak. Leszámítva azt, hogy az elvárásaim között semmiképp sem szerepelt a forró kéngőz a hetedik nap éjszakáján.

Úgy három óra lehetett

Amikor portás Tibi és a csajom halk susmorgására lettem figyelmes a bejárat felől. Mit akar ez ilyenkor? Most lebuktak! - töprengtem magamban, de csak a következők szűrődtek be a hűvös, novemberi folyosóról: büdös, szerintem a BMW, szomszédok, gyertek gyorsan. Másodpercek múlva már a kocsi mellett kerestük a szúrós szag forrását, senki sem volt nyugodt, az egész ház bűzlött a kéntől. Végül a BMW tűnt a magnak, a kőbányai infernó eredetének, hát kiparkoltam a szabadba, ha esetleg úgy döntene elpusztul, legalább magányosan tegye.

A BMW tehát a szabad ég alatt pihent, mi pedig az idegtől szemerkét sem aludunk, reggelre pedig kész diagnózissal hívtam a BMW ügyfélszolgálatát. Szerencsére, épp néhány héttel korábban szerkesztettem Villanypásztorunk a témában született publikációját, amikor még nem gondoltam volna, hogy a benne leírtak pont velem történnek majd meg.

A 12 voltos akkumulátorok lettek zárlatosak - a német prémiumokban gyakran kettő is van -, ezeket cserélni kellett, az áruk pedig egyesével sem volt baráti. Napokkal később és négyszázezer forinttal szegényebben, mégis a legnagyobb elégedettséggel távoztam a Wallis Duna udvarából, ami manapság korántsem természetes. A rettentő elkeserítő, lehangoló, siralmasan fos Teslás ügyfélszolgálati élmények után a BMW asszisztencia, majd a szerviz kifogástalan kommunikációja feledtette velem az álmatlan éjszakát, ezért utólag is hálás vagyok. Azt pedig nem most tanultam meg, hogy a prémium autó prémium költségekkel jár, de a két 12 voltos akkumulátor ára akkor is mellbevágott. Végül, ha már ott volt, kértem egy olajcserét is.

Közel 130 ezer kilométert futott, 2020-as, használati nyom sehol. A bőr feszes, a fényezés rendben, az illat gyári. A vásárlásra szánt összegért választhattam kevesebbet futott, de mezítlábas példányt, vagy extrásabbat, cserébe 30-50 ezerrel magasabb méterrel. Utóbbi nyert, ha már BMW, legyen felszerelt, végül pedig egy M-sportra nyomtam entert. És nem is bántam meg.

Na, de mégis milyen a Teslához képest?

A Tesla nem prémium, ahogy az ára sem az, vele szemben a BMW igen és ez azonnal érződik is. Választékos anyaghasználat, stílusos formák, jobb kivitelezés, a kezelőszerveknek súlya van, az extrák nem várnak utólagos szoftverfrissítésre funkcióik betöltésére. A BMW sokkal jobban hozza a klasszikus értelembe vett autó és autózás hangulatát, a Tesla ezzel szemben jóval sterilebb, ugyanakkor tech szinten messze a német felett áll. Habár a BMW szoftverfejlesztő részlege is elkezdett életjelek adni - szilveszterre üdvözlő videó érkezett -, az autóhoz párosítható, fizetős applikáció köszönőviszonyban sincs az amerikaihoz képest.

28 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még
január 24., 10:12 Módosítva: 2024.02.02 06:25
0 hozzászólás
Pár nap és hivatalosan is kezdetét veszi a Budapest - Bamako Rally, amin több mint 300 autó lelkes tulajdonsa/tulajdonosai vágnak neki mintegy 8000 kilométernyi útnak.
Szólj hozzá!
január 20., 05:57 Módosítva: 2024.01.24 06:33
271
0 hozzászólás
Évtizedek óta a magyarországi utcakép szerves részei a Suzukik, a népszerűségük a kilencvenes évek eleje óta szinte töretlen. Megfizethető, egyszerű, de tartós, több modell esetén hazai gyártású autókról van szó, nem csoda hát, hogy sokan – jogosan – tartják ezeket remek választásnak. Itthon főleg a Swiftek, Vitarák, SX-4-ek és Wagon R+-ok pörögnek, de van még egy csomó, nagyon érdekes modell a Suzukinál, amik felénk kevésbé gyakoriak. Összeszedtem pár ilyet, és aljas módon a kedvencemet hagytam a végére.
Szólj hozzá!
január 15., 11:17 Módosítva: 2024.01.24 21:53
125
4 hozzászólás
Szenegálban majd minden jobb lesz - mindenki ezt mondta, és alapvetően nem is állítottak valótlant. Mauritánia tényleg egy olyan hely, amit túl kell élni, mert élvezetet csak a végtelenbe nyúló dűnesorok és a gyönyörű hegyvonulatok adnak, bármi más, ami a napi élethez kapcsolódik, kínszenvedés, az étkezéstől a közlekedésen át az internethiányig. Azokról az egyéb veszélyekről nem is beszélve, amik európaiként rád várnak: autófeltörés, lopás és kővel való megdobálás, ezek közül mi utóbbit kaptuk meg duplán.

Szerencsére a mi autónk nem sérült meg nagyon, egy faluban, teljesen váratlan helyen kaptunk pár követ a helyiektől, csak a fóliánk bánta egy kis felületen. Szalay Balázsék viszont pont Szenegálban jártak szerencsétlenül: úgy találta el a Pajero hátsó szélvédőjét az egyik kő, hogy az konkrétan be is robbant, szóval még a kompra való feladás előtt be kellett ragasztani az ablak helyét fóliával és szponzormatricákkal, hogy ne lyukasan induljon haza.

4 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még
január 14., 18:04 Módosítva: 2024.01.18 11:19
33
0 hozzászólás
Egy kiváló Ford Focus ST indul másodikként a Tulaj a Pályán harmadik évadában.
Szólj hozzá!
január 14., 13:53 Módosítva: 2024.01.18 15:34
109
2 hozzászólás
Egész életemben minden más autónál jobban rajongtam a Porsche 911-esekért. A műszaki tökéletesség manifesztációi, úgy vesznek le a lábamról, mint egy olyan nő, akit nekem találtak ki: pofátlanul laza és bosszantóan kikezdhetetlen. Az ösztönös rajongás tehát adott, a történet második felével viszont még tartoztam. Egészen eddig. A 911 sztorijába legutóbb a 964-esnél tettem éket, innen folytatom: a 993 és a 996 következik.

Ha felvennéd a fonalat, a történet első részét itt találod:

A Porsche rohadt magasra tette a lécet a 964-essel: pokoli gyors volt, és könnyfakasztóan jól nézett ki. Az igazi zenit a 964 Turbo és Turbo S volt, amik szupersportautókat ettek reggelire, miközben annyira szexik voltak, mint semmi más. Szerintem amúgy a 964 Turbónál nem létezik szebb autó, ha egyetlen típust kéne nézegetnem örökre, biztosan ez lenne.

2 hozzászólás Távolról sincs vége, olvasson még
január 14., 10:43 Módosítva: 2024.01.18 06:11
1094
0 hozzászólás
A régi nézőink hozzászoktak már, hogy időnként jelentkezem egy, a Közlekedési Hatóság által elkövetett újabb hőstettel. Itt van a következő, nyugtatót elővenni, lájkolni, feliratkozni.
Szólj hozzá!