Gyűlöletkommentek 2010-ből

2010.12.24. 07:30
190 hozzászólás

i hate you-1

Utólag végignézve a kimoderált kommentek folyamán rengeteg hozzászólásnál már nehéz kibogarászni, miért is irtottuk ki. Persze ha valamelyikünk duplázást lát, kiveszi, akárcsak a duplázást követő „rohadt kurva blog motor!” - kifakadásokat. Ezek természetesen nem jelentik a hozzászóló kimoderálását, csak év végén lesz nehezebb kibogarászni az érdekeseket.

 

Csodálatos, amikor egy-egy troll időnként lebukik, ebből a szempontból alapmű Szily kolléga Egy dunántúli troll élete című munkája. Troll nálunk is bukott már le. Insider nem ott követett el hibát, hogy túl sok információt közölt volna magáról a Blog.hu-adatlapján, vagy a valódi emailcímével regisztrált volna. Csak egyszerűen nem bírt a vérével, és egy rakás belterjes információval menőzött, végül nem volt nehéz összerakni, hogy ezeket a dolgokat ebben a leosztásban csak ő tudhatja. Őt ki se kellett moderálni, csak annyit írtunk, köszönjük, Pista, és megszűnt magától. Utólag már azt mondom, kár érte, mert bár kimoderált gyűlöletkommentből összegyűlt havi 20-30-40 darab, kevés az igazán szórakoztató. Azok pedig szinte kizárólag a Totalcar háztáji trolljától, Ubultól származnak, aki a trollmesterség lényegéből fakadóan gyakrabban váltogatja művésznevét, mint Prince, de ugyanolyan húzósak a számai.

Most pedig nézzük a Totalcar 2010-ben kimoderált kommentjeit, melyek bizonyos szempontból afféle éves összefoglalónak is tekinthetők. Ha mi akarnánk összefoglalni az évet, nem biztos, hogy ezeket a cikkeket választjuk, de ezt a válogatást gyakorlatilag Ubul készítette – amin Ubul felkúrta magát, bekerült. Először jöjjenek hát az év gyűlöletkommentjei, bónusznak pedig az a néhány gyűlöletlevél, ami közlésre érdemes.

Legnagyobb 2010-es projektünk a rabszolgakeresés volt: nyílt pályázatot hirdettünk egy nem túl hálás pozíció betöltésére. Ez természetesen mérhetetlenül irritált bizonyos olvasókat. Mi viszont legalább megtaláltuk az igazi kincset, Telós Bandit, aki hamar szerzővé küzdötte fel magát, és a nyáron már maga is kivívta a trollok haragját azzal, hogy Amerikában nulla dollárért nem V8-as nagyvasat vett. Februárban persze ez a projekt még sehol nem volt.

2010.02.05. 21:23 vércseharcsa

A nevem Dzseremi Klárkszon!

Áj szeretem totálkár veri mács bikóz ti egyáltalán nem lopni "felső sebesség", avagy szlengiül "csúcs cucc"-ok című műsor. Ból. Én lenni lidle kis tapló angol, szeretnék tu lörn from tőletek, bikóz ti annyira eredetiek vagytok, hogy mingyár összeszarom magam. A szeretetkesztősgéi atmoszfír kell lenni önyöknyé csudajó, hiszeny önyök tu bí szediszfájd önmagukkal veri mács. Ez kiderülnyi önök áradozásából. Eddig viccesen. Most komolyan.

Szánalom a köbön vagytok főleg ezzel az apukánk nem protzsált be senkit.

Ja!!!!! Dehogyis áááá nem. Igaz ami igaz a 3 hónap próbaidő után beígért bejelentett munkahely az csábító. Ez ugye azt is jelenti, hogy a három hónap próbaidő az nem bejelentett! Ugye?! MAúgy legyen internet is otthon, hogy azt ne kelljen fizetnetek. Szánalmasak vagytok a 3452623848848383.-on

A "papánk minket nem protezsált sehova"faszságot meg hagyjátok. Annyira lúzer duma, hogy még egy jót okádni sem érdemes rá. Szerintem dugjatok fel magatoknak egy beüzemelt önindítót és kapcsoljátok be.

Kis buzik!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

2010.02.05. 22:01 UnvincibleUbul

nézd mag a szótárat loser, aztán talán nem vágnak ki a dublini transzfernél, kiscsíra. Fél kézzel a seggemben jobban képben vagyok egy magadfajta tirpáknál :D Csak a szalonnyázókés, meg az a levakarhatatlan lábszag marad meg az óhazából, de még mindig eladhatod magad koszos seggű poláknak.

2010.02.05. 22:02 pet77

@UnvincibleUbul:
Igazad van, inkább szabolcsot akartam mondani...
Dublinról letettél????
Igazán menő hely pedig!!!
Egyébként mi van veled???
Semmi kurvaanyázás...basszalakmeg....stb.??????
Kezdek csalódni benned UbUL!!!!!

2010.02.05. 22:22 domi0318

@pet77:
hát kérj! vagy kérek én! úgyis van már a telefonomban egypár ember aki a "Balfasz hív, ne vedd fel" bejegyzésre hallgat, az e-mailben meg auto spamre teszem. de Dublinból drága a hazatelefonálás, ha pedig Neked van igazad, és egy pattanásos wannabe kis idióta, akkor úgysincs elég pénz a kártyáján, hogy felhívjon! "gyáva népnek nincs hazája!" ezért homályos az ő identitása is :)

Fejétől bűzlik a hal
2010.02.27. 14:49 873ujr3rk

na majd jön végre a jobbik és a gárda és kivégzik az efféle cigányzsidókat.

remélem tudjátok, hogy a fidesz meg az mszp teljesen egyforma és az orbán sosem dolgozott még sehol és a soros pénzelte! az ő kezük van ebben is. szavazz te is a jobbikra mert ők még sosem voltak hatalomban, szóval biztos hogy becsületesek.

ui.: az lmp az meg az szdsz.

Csikós domsjői kalandját szerették az olvasók. Tízezrek várták a posztokat, időnként késő éjszakába nyúlóan is. Kivéve egy olvasót, a Csikósgyűlölő Trollt, aki a legkülönfélébb álneveken bizonygatta, mennyire

Kedvenc részem az, amikor azt bizonygatja, hogy ő már az elején megmondta, hogy nem fog tudni lábon hazajönni a Ponton, csak az még négy nickkel előbb volt.

Megjött a diagnózis a motorról
2010.03.10. 12:52 totalkaros holtponty

@Alf:
de ez meg veletlenul sem jott haza a sajat laban. Es meg veletlenul sem Csikos miatt erte el a Magyar foldet!Neki volt ehhez a legkevesebb koze. most utolag pedig a legtobb. gondolom a kiallitason meg tenyleg csak o villog vele majd. szep munka volt Zsozso! polobol majd vehetek toled? dragabban is erdekelne!

Ubult mérhetetlenül irritálja, ha Ender kolléga Mercedessel jár az egyetemre. Furcsa, hogy nem tudja, hogyan kell írni a losert, ami egyébként valódi troll-típushiba. Talán ezzel is jelezni akarta, hogy ő nem is Ubul, csak 100%pure carfan, de hiába.

2010.03.15. 08:28 100%pure carfan

egy seggfej vagy ender, a bende meg egy nyomorult szarházi, azt se vedd komolyan amit kérdez, ki nem szarja le hogy egyik nap ilyen baromság jut eszébe hogy az ilyet márpedig meg KELL venned? Mert a barom azon röhög jót ha megveszed hogy mekkorát szívsz. A hülye buzinak páros lábbal rúgtam volna a hasába, nemhogy bólogassak a marhaságára. Ekkora loosert, mint te öregem. gratula.

Íme, egy érdekesség: Ubul annyira mérges lett, hogy jól írta a losert. De nem tudjuk, melyikünk a retardált eszement gyógyíthatatlan monomániával.

Nincs mit ragozni: ez a legalja 2010.03.23. 13:24 100%pure carfan

a nyál TC-sek megint hívták az ávót meg a cenzné urát. szvsz még mindig köcsögök vagytok, egy loser balfasz cégvezetővel meg egy pár született barom cikkíróval, amiből az egyik egy tót geci a másik retardált eszement gyógyíthatatlan monomániával.

DE

@Ciri:
ez akkor se tartozik ide, sokkal szarabbul is kijöhetett volna egy szellemileg sérültel, az elég nagy balhé lenne mindenkinek. Ez van ember. Legközelebb majd minden sikerül, másrészt felelőtlenség gyereket vállalni erre a helyre én nem baszok ki a saját gyerekemmel ennyire inkább még várok 1-2 évet.

Ezt a márciust pokolian az Ismeretlen Csikósgyűlölő, aki annyira rettenetes módon gyűlöli a Csikóst, hogy a jelek szerint szabadságot vett ki, hogy éjt nappallá téve fröcsöghessen. Komolyan, jojózik a szemem, amíg a gördítősávon tekerem a ponty ledobta a láncot, totalcaros holtponty, Mercedesantiq, Trotty Ponty és hasonszőrű társainak hozzászólásait. A Csikós vitatja azt a moderálási elvemet, hogy ha valaki láthatóan troll, kúrjuk ki azonnal örökre. A Csikós sajnos szeretné megnevelni a trollt, és egyesével törölgeti a kommenteket, amivel engem szivat meg, hogy ilyenkor év végén szó szerint százasával kell átfutnom ugyanannak a kreténnek a nem is vicces nyűglődéseit. Ubul legalább szórakoztató, ez a nóném Csikósgyűlölő pokoli fárasztó. De a teljesítménye, már ami a mennyiséget illeti, valóban impresszív.

A finn kamionos összetörte a félig magyar, félig svéd Mercedest - újabb fejlemények! 2010.03.05. 02:57 hair is on ford

Tisztelt Forumozok es bloggerek!

Olvastam ezt a tortenetet meg az elejen amikor meg csak annyirol szolt ,hogy egy total vadidegen hetkoznapi ember a veteran autok iranti vagyabol adodoan kiszurt az aukcios oldalon egy 48 eves Mercedest. Eddig minden rendben is van. Innentol kezdve viszont en azon hozzaszolok egyike leszek a tobbiek szemeben aki antipatiat fog kivaltani szemelyes velemenyevel. Nem szandekosan teszem es biztos ,hogy nem is olvasom ezt majd tovabb mert biztos ,hogy ez lesz az elso reakciok egyike irasomra,hogy ha nem tetszik nem kell olvasni. Nem is fogom. A lenyegre terve: Szereny sajat velemenyem szerint tobb mint nevetseges az, hogy emberek sokasaganak az a legfontosabb elfoglaltsaga, hogy valosag show szeruen kovessek egy atlag ember totalisan jelentektelen baromsagat. Szeretem en is az autokat es a regi autokat alapban. De ez az egesz sztori mar lassan nem is errol szol amirol az elejen szolt es a hozzaszolasok mint minden forumon mar lassan "gyerekesen debilek"! Megkellene verni a kamion sofort??? Megis milyen jogon? Es milyen alapon? Mert szuper hosunk akinek a tortenete vegulis a semmirol nem szol tulsagosan ruppotlan volt ,hogy trelerrel haza hozasson egy veteran autot Svedorszagbol es annak is az eszaki reszerol? Figyelemmel kovetjuk hatalmas lazban egve azt a tortenetet ,hogy valaki kello anyagi fedezet nelkul elindul a nagy semmibe a nagy semmiert a szurke hetkoznapokon amikor mas ember dolgozik? Ezert aztan nagyon lehet izgulni. Es par nap alatt ezzel 31 resznel tartani? Ezt ettem es azt ittam. Most fingok es valoszinuleg most lett ejszaka. Ennek mi a franc koze van egy 48 eves mercedeshez? Megkaptuk a veteran autok Gyozikejet...

A tematikus zsidózás apropója a 2009. évi LXI-es, az úgynevezett Fémtörvény, ami lehetetlenné teszi, hogy szoci autókat olcsón, bontókban bogarászva tartson fenn a tulajdonos. Csak remélni tudjuk, hogy a kimoderált akos696 nem csalódott a kormányváltásban.

Bealkonyul a ladázásnak, skodázásnak? 2010.04.16. 23:04 akos696

Mágyárország 2010. Ehhez nincs mit hozzáfűzni, én már semmit nem csodálkozom. Csak abban reménykedem, hogy az új kormány előveszi ezt a komcsi zsidó bandát, aki eddig ült a trónon és példát statuál vele (bár kétlem)! Tömlöcbe a hazaáruló zsebtömögető zsidókkal! Had legyen a segglyukuk mindenkié! :D

Egy jóféle Ubul-kommentben az az igazi, hogy a gazdagon burjánzó trágár nyelvi lelemények dzsungelében már az sem derül ki egyértelműen, hogy Ubul náci-e, vagy harcos cionista. A központozás terén fejlődhetne még, de nyilváűn nem akar, hiszen szenvedélyes prózája minden kétséget kizáróan így van kész. És mindez Stohl Buci balesete kapcsán – parádés!

Buci a balfék, nem kevés mázlival 2010.05.09. 15:21 UltimateUbul

Mi van faszommm, zsindexnek muszáj volt hirtelen költenie egy tématerelő ocsmányságot a belsőházi "autós szaklapba"? Ugyanolyan görények vagytok mint stólbuzika, akivel megint nézettségi rekordot szándékoztatok gyártani. Mutogatni meg nem akarok újjal a hülye fejedre, csak megjegyzem halkan hogy tót vagy zsidó kb ugyanaz a szar, az egyik alulról másik felülről fingik a terembe.

Belsőség Buci a balfék, nem kevés mázlival 2010.05.09. 16:12 UltimateUbul

@Zsit (nyau és rémizé):
kinek vered a nyálad kisköcsög. Amúgy nyugodtan magadra veheted, koszos nyilas magyar görény faszával a zsidók seggében. Anyád kapott volna trippert mielőtt kiszart téged.

Nem mindenki cizellálja a végtelenségig, mint Ubul:

Miattam vannak a dugók! 2010.06.02. 18:27 Rahsid

@Tinman: Te is dögölj meg.

Miattam vannak a dugók! 2010.06.02. 18:24 Rahsid

@evo87: Te büdös kis fasz.

Itt vajon mi az ördög történhetett?

BMW, Mercedes, mindörökké együtt 2010.06.08. 10:09 3 gb

@ColtCzT: mert, van, hogy emberek élelmesek, TE FASZPARASZT!Egyébként nekem van a legkirályabb családom!

BMW, Mercedes, mindörökké együtt 2010.06.08. 10:10 3 gb

@Balint Gyuri bacsi: kedves Gyuri bácsi Te is FASZPARASZT vagy!

BMW, Mercedes, mindörökké együtt 2010.06.08. 10:13 3 gb

@105tc: mi a fasz bajod van a cigányokkal?

BMW, Mercedes, mindörökké együtt 2010.06.08. 10:14 3 gb

@Kand Úr: rasszista=faszparaszt

Pajesz, aki tudja, hogyan kell Ferrarit vezetni, videózni és fotózni rettenetesen rövid idő alatt.

Kipróbálod – és véged 2010.06.28. 18:47 Anti-Journalist

Figyuzz mar pajesz!

Latom nem csak elmeletben vagy jo de meg gyakorlatban is zsenialis vagy!

A videon ,enyhebb kanyarokba hajtasanal neked minden egyes alkalommal sikerul aterned egy nyomsavval a szembesavba! :))

DE legjobb esetben is a zarovonalon mesz fel autoval. Biztos nem nagyon fekudte az utat a ,a,a.. hogy Csiklos szavaival eljek: A Ferka:))) Biztos nincs uttartasa egy ilyen 60 millios autonak ilyen "hatalmasan eles"kanyarokban. Maskor pedig ha a Pilisben jartok, ott csinaljatok inkabb fotokat. Pl. a gyonyoru Dunakanyarrol a szerepentin tetejerol stb.Ennyi eszetek tenyleg lehetett volna es akkor nem keszultek volna ilyen: rohanasban elkattintott muszaj kepek. Biztos tobb idot akartatok vaganykodni abban a 3 oraban a ferrariban es en ezt meg is ertem... csak nem erre a celra kaptatok meg a kocsit. Mint ahogy a Svedorszagi ut sem azert lett szponzoralva ,hogy a vegen csak a ti szorakozasotokrol szoljon es a lenyegrol meg szinte semmit!!! Ez a TC !!! Gratulalok!!!

A júliusi kimoderált kommentek elég színvonalasan kezdődnek.

…és kinyomta a gyökér szilóval 2010.07.01. 17:48 gpack

első?

…és kinyomta a gyökér szilóval 2010.07.01. 17:49 gpack

bassza meg második, harmadik?....

Olvasót és trollt egyként bosszant, ha a szerző drága dolgot vesz, de az is irritálja, ha olcsót. Figyeljék meg, hogy a felhasználónévtől függetlenül mennyire jól felismerhető Ubul stílusa!

Forróság, forralás, fennakadás 2010.07.25. 09:00 Ubul a vírus:D

Ekkora spúr kókány barmot mint te bende nem találni csak kerületenként egyet. Most mi a fasznak kell ilyen bontott szarokat összekaparni minden sufni aljáról, nem igaz hogy nem lehet normális termosztátot venni.

Az ilyen levedlett patkányszarszagú belteret meg tegye bele akinek 6 anyja van, komplett tömés és kárpitcsere után se lesz tökéletes, (de mintha nem lehetne kapni hozzá gyári vadiújat, pedig lehet) de ha te ebben érzed jól maga. legalább passzolsz igényességben a magazinod többi díszes tagjához.

Majd ugyanitt Ubul egyik kedvenc álnevén fokozza a tömeghatást:

Forróság, forralás, fennakadás 2010.07.25. 09:21 100%pure carfan

@Bende Tibor:
pont akkora szarkupac vagy amekkorát vártam tőled...
igénytelen paraszt

Aztán megkezdi névre szóló, mármint a szerzők nevére szóló nickjeinek hosszú menetelését.

Forróság, forralás, fennakadás 2010.07.25. 13:11 fasz-vagy-bende

Alu henger fejes motorhoz vannak ám speciálisan az ötvözethez készült fagyállók, türhőkém.

@nov2016:
ettől a buzeránstól a használt klotyópapírból gyúrt légszűrő is kitelik majd. De mit vársz egy ilyen eszetlen taplótól. De vigyázz mert a hisztis kis buzi még téged is kirostál mert szidod a cigány porbafingó fejét, és kénytelen leszel 50 másik nicket csatolni mint én ;)

Biciklis témák esetén mindig üdítő, friss vér áramlik a kommentelők kollektív artériájába. Ubul talán aggódik is néha, hogy bringások ideszoknak, és máris beleszürkül a mezőnybe.

Rendszámot a bringára! 2010.08.11. 13:06 kangep

tibikém, most attól függetlenül, hogy igazad van-e, szerintem keress egy dundi hamburgerpunát, és lőcsöld meg istenesen. mert nagyon úgy tűnik, hogy rádfér ;)

Az augusztust is, ahogy volt, Ubul vitte a hátán, akár még olyan nonkonform nickekkel is, mint a CU84. Hogy miért rágott be ennyire egy poszton, ami arról szól, hogy levélben kérdeztük a fecske-Mercedes tervezőjét, miért van feljebb a hátsó kilincs, ő pedig válaszolt, sose fogjuk megtudni. Hát igen, ilyen egy vérbeli troll!

Fecske-kilincs: megjött a válasz! 2010.08.22. 12:18 CU84

Ennek komoly hírértéke volt ám, kibaszott seggfej, a nénikédnek tegyél ki ilyen fost a főoldalra beszopatni a sok hülyét! Azzal a segghülye bárgyú pofáddal a maradék emberség is elmegy mindenkiből mikor meglátja. Ekkora balfaszt...

Ubul következő kitiltott kommentje legfeljebb a választékosan kreatív aszottmajom fej miatt kerülhetne ide, de az is kiderül belőle, hogy kedvenc trollunk tudja, mi fán terem a művészet.

Fecske-kilincs: megjött a válasz! 2010.08.22. 14:23 CU84

@GYUSZI BACSl:
Naná hogy a tibikére céloztam, hogy lehet elmenni szó nélkül amellett a hülye unott aszottmajom feje mellett? Szinte már viszketek az izgalomtól, hogy mikor gázol át a blogon, hogy gyorsan eltüntesse a nyomát is annak hogy megint valaki belerúgott a hájas seggébe.

@Rézmányi Balázs:
Ez nem válasz és lényegében az annak hiánya ami rohadt szánalmas, most kb. ugyanazt beteszed főoldalra amit eddig is mindenki tudot, hogy fingja sincs senkinek róla hogy ezen a nyomorult kocsin miért kancsal a kilincs. Hát mert csak, ez a művészet. Erre a legjobbat az a kraut nagyokos lépte, akire rátelefonált valamelyik majom az éjszaka közepén, és ahelyett hogy illő módon elküldte volna a francba megkérdezi hogy: "És különben is, mit érdekel ez titeket?" Hát ez a legtökéletesebb válasz erre a kérdésre.

Nyár végére már csak GrafUr volt hétszer kimoderálva, de nem trollkodás, hanem türelmetlenkedés miatt: hétszer küldte el hozzászólását. Illetve nyolcszor, ebből hetet vettünk ki – a blogmotor minket is gyakran szivat. Volt továbbá egy bizarr szpemmer; manapság az ilyeneket is azonnal örökre moderáljuk. Jelen szpemmerünk érdekessége, mi jutott eszébe egy Subaru-Bianchi találkozóról. Oké, lelövöm: puncinyalás-tippek!

Subaru-Bianchi találkozó a Hősök terén 2010.08.31. 13:17 Sandius

Csajozási tanácsok tippek trükkök, csábíts el sok nőt ! Ha meg van kényesztesd vess be minden trükköt amit az oldalon találsz : sok fincsi szex leírás, erotikus történet, erotikus kép, punci nyalás tippek az örömszerzéshez stb. és hogy ne maradjanak kia szép hölgyek nekik is van pasizási tanácsok, tanulj meg franciázni szerelmes smsek szerelem definiciója, és sok egyéb finomság www.xxxxxxxx plussz még pénzkeresés , nyereményjáték, , vicces videók, !!! .

Szeptember: Ubul ismét új nickekről jelentkezik, és jelentős autószerelési jártasságot tanúsítva, megszokott szókincsével osztja ki a kommentelőket.

Coloradóig bírta az 500 dolláros Camry 2010.09.03. 12:53 fasz-ommm

@scheerti:
a lófaszt ken, max a tömszelencét ami benne van, de lazán beletöltheted a natúr vizet.

@Faby:
És neked mi a faszért nem tellett kapcsoló helyett egy 1000 ft-os szutyok hőgombára? barom

@P12_dCi:
köszi, még jó hogy épeszű embernek egyáltalán nem jut eszébe nissan t venni '99 óta.

@konti10:
Asszem nem csak a vízpumpa, ha szíjas akkor meg még több izgalmat tartogat a megragadó pumpa miatt átugró szíj. Itt szimplán arról van szó, hogy fagyálló már szanaszét ette a blokk alu cuccait belülről, több kiló rozsda meg más szutyok van a hűtőrendszerben és a blokkban leülepedve, meg a fasz tudja hogy milyen gyakran cseréltek benne fagyállót, ami kikezdte a hűtőt. Ilyen állapotban lévő kocsival pedig tömény felelőtlenség akárkitől elindulni a nagy semmibe pláne 3 másik emberrel, nekik is elbaszhatod az útjukat. 50 dolcsi egy 30 cm-es csőért meg egy taknyolás szintű heggesztésért egy óriási pofátlanság, átszámolva a fél kipurendszert lecserélem ennyiért a sajátomban. 500 dolcsi meg ebben az állapotban görénység volt ezért a szarért, persze a dumát bele lehet költeni, hogy kocka-japán már nem divat, és hát nem tudom ennél többért adni, stb, persze meg a anja füstös valagát. De mindig jön egy balek, ezért nem fogom én se soha áron alul dobálni a járgányaimat.

A dunántúli troll életében is a váratlan, nehezen megmagyarázhat dühkitörések voltak a legkülönösebbek. Alkalmi trollunk, baranyp például nem bírja az ácsirónt. Hát most pedig bosszúból kénytelen lesz még egyszer, sőt, kétszer elolvasni: ÁCSIRÓN! ÁCSIRÓN! Az atombombát a Flórián tér 1-be legyen szíves.

Hová dugjuk a Porschét a kőművesek elől? 2010.09.08. 21:31 baranyp

"ácsirónt",isten barma,pesti paraszt,kőműves ceruza bazmeg!

Eközben ugyanebben a komment posztban visszatér Ubul, akivel kapcsolatban már kezdek gyanakodni, hogy csoporttársam volt történelem szakon:

Hová dugjuk a Porschét a kőművesek elől? 2010.09.09. 07:01 RIPACSVAGYWINKLER

@lacza87:
Ne kábíts már, a szomszéd királyságokból folyamatos volt a népmozgás mire sikerült feltölteni az északnémet területeket, annyira jellemzően, hogy még Morvaország túlfeléről is jöttek át csehákok mindenféle előjogokért cserébe és lettek "tősgyökeres" németek, a lengyelek meg elmondhatják hogy jelentős vérvonalat ültettek bele a porosz területre a 700 év alatt mióta létrejött a német-egység. Olyan pasi mutatott erről dokumenteket aki Breandenburg szöv. körzetben családfakutató 20 éve. Az csak nem falsol.

winkler szabcsikának meg gratula, látom megint felszívta magát, elkezdett ugrálni a kormányszarv antennája az orra alatt és rögtön kiküldte a likvidáló sereget, hogy kiírtsa a pofánköpés nyomát is amit a személyre szabott nickkel okoztam. Még egy faszfej aki beleillik a totálgáz-klánba, hajrá népművelőkém :) (ez a hímringyó most komolyan mit vár ekkora trágya postok után, hogy leboruljunk elé? pfff)

Ez viszont olyan hosszú komment volt, hogy a pihenésként szeptembert talán zárjuk valami frappánssal:

Csak a rendőrök és a politikusok hazudhatnak 2010.09.29. 08:50 Izomagyu

BUZI RENDŐRÖK!

Azt hívom én beteg srácnak, akinek nem tud az ember olyat mondani, amiről nem ugyanaz a konkrét dolog (zsidók) jutnak az eszébe. Ezúttal egy soros nyolchengeres Packard volt az asszociációs láncszem.

Buliztunk Péter Gábor Packardjában 2010.10.21. 09:07 sipike78

Nyugodtan írhattatok volna Eisenberger Benjámint is Péter Gábor helyett. Csak, hogy a fiatal autóbuzik is tudják, kik kavarták (kavarják) a fost ebben az országban.

És képzeljék, ennyi volt az október. Ubul regisztrált még néhány új emailcímet és nicket, de nem írt semmi igazán ütőset. Régen a trollok is jobbak voltak? Novemberben szinte semmi érdemleges nem történt moderálás-fronton. Ubul ismét regisztrált néhány új emailcímet és nicket, de jó érzékkel majdnem decemberig várt, hogy aztán kíméletlenül megadja, majdnem az egész szerkesztőségnek.

Szlovák rendszám – szívsz vagy fizetsz? 2010.11.10. 11:28 kovászosUbulka

mi van zirig, te tót szarputtony, hirtelen kényelmetlen lett a nagyigazság, megint be kellett izzítani a cenzurat, mert túl sokan igazoltak rá a véleményemre? Attól még nekem van igazam, és pont akkora szarkupac vagy mint a puszipajtás palóc haverod, vagy a zugbuzi robika, gnóm tibike, vagy a kopasz spannod akit még egy svéd is be tud palizni bazmeg ;)

@gnme:
Hirtelen eltünt az országértékelő beszólások 90%-a, baszod, most akkor ilyen képmutató álszent buzikra mit lehet szólni? Nem egy trágya banda ez is? Eleve hogy a picsába lehetne már komolyan venni egy bandát ahol 2 szaros tót van, 1 homár népművelő, egy liliputi gnóm, valami lecsúszott informatikusmérnök, aztán 1 gépjárműmérnök aki néha ír valamit, szánalom banda vagytok, nímandkáim!

Kedves, integető barmok 2010.11.17. 14:44 korpaköze

Kedves papptibi,

barom ám az a jókvnyád, aki sosem engedett ki téged a konyhából! Vannak olyan országok - nem is olyan távol (nézz utána!) -, ahol a villogással azt jelzik, hogy el fognak indulni akkor is, ha az elsőbbségét élvező barom nem integető...

A cikkedhez egyébként gratulálok: tudod, az olyan "vidékről a városba került" friss jogsis sutyerákok szokták ilyen stílusban előadni az élményeiket.

Mindegy, itt Te osztod az észt!

A kommentelő, aki érdekes módon újra Ubul, néha nem tudja, valamit gondol-e vagy annak az ellenkezőjét, de reméli, hogy bármi légyen is az, nekünk rossz. És hogy Tibi sose csinál olyat a kertjében.

Rendőrt kérek a sarokra 2010.11.19. 11:18 86c

bazmeg köcsög bende akkor te azért vagy ilyen hülye mert téged apád pofonnal okított?

hülye vagy az is maradsz csak ne keresnétek rajta annyit. tudom nem kerestek. de akkor meg annyira ostoba vagy ahogy kinézel. ja és nem örülnék neki ha a kertemen keresztül basznád a kibaszott romhalmazodat.

A bringás téma nálunk mindig hálás. Olyankor a militáns kerékpárosok is nálunk buliznak, és a végén kitűnő spontán beszélgetések alakulnak ki.

Rendőrt kérek a sarokra 2010.11.19. 13:14 gyvy

@antika13: mégegyszer leírom hogy még te is megértsd a barázdálatlan bringás agyaddal: ÁLLTAM A SÁVOMBAN A PIROS LÁMPÁNÁL TE FASSZOPÓ!!!!. Mégis mit kellett volna tanulnom te nyomorult állat?

Szomorú volt a december is, Ubul mint a téli álmot aludna. Ilyenek voltak csak, mint például:

Minden napra új gumit! 2010.12.08. 12:08 augustiener

a cikkiro egy buzi

Jellemző egyébként, mennyire bemozdulnak az agymosott fogyasztók egy olyan cikkre, ami arról szól, hogy ne legyünk már agymosott fogyasztók, és ne képzeljük mindenható csodafegyvernek a téli gumit. És akkor most lássunk végre néhány szép, telivér gyűlöletlevelet. Az első egy olyan hírre érkezett, ami egy Lada Szamarából épített Mustangról szól. Közben kiderült, hogy a Mustang igazából Alekóból épült, de vajon hogy kerülnek ide már megint a zsidók?

A szemetek pattanjon meg

Targy: A szemetek pattanjon meg, a tied te buzi

Te buzi-e vagy te nyomorék pesti gyerek!? Azt a liberális zsidó kurva anyádat! Nyomtatott sajtóba ilyet írni, hogy cifra fos meg a "bele", ami a belseje akarna lenni?! Normális vagy te zsidó pesti? Tanuljál már meg magyarhoz méltóan fogalmazni te pesti köcsög! Az anyádnak is úgy rántottak ki a beléből a cifra fossal együtt mi te paraszt? Na hunyászkodjál meg és ez többet ne forduljon elő te liberális mocsok. Nem leszel menő a liberális pesti stílustól és a szar cikkeidet sem fogják többen olvasni te szerencsétlen kis majom.

Vannak bizonyos modern sajtóelméletek, melyek szerint az olvasó nevében benne van, hogy olvasó: az olvasó tehát olvasson és ne írjon. A szenvedély dicséretes, de a mocsok és fasz szavak helyesírását, valamint az oszt és a hajt szavak ragozását mindenképpen gyakorolni kellene.

Cifra nyomorúság

Targy: teeeeeeeeee

fene a kurva anyádat te moscok azt oszad ne a 190est hajcsad a mocsok 1.4 16v astrádat de fsaz buzi

Hogy ez mire jött, sose fog kiderülni. De ha még sokat ármánykodnak itt a zsidók, nem garantálhatjuk, hogy 2011-ben nem ver gyökeret szerkesztőségünkben az antiszemitizmus.

Targy: winkler

a hiba az a winkler. a festett haju buzi most csontig benyal a fasszopo amerikai tolvaj gyarmatosito metelt kocsogoknek.vesszenek az amerikaiak es a zsidok

Kedvenc gyűlöletlevelem a Toyota védelmében íródott. Hát igen, A Toyota számára fekete év volt az idei: a legnagyobb gyártóként kezdték és sajnálatosan megtépázott arculattal zárták. Nem tudok mit mondani, ez egyszerűen egy nagyszerű levél. Erős kezdés, szenvedélyes folytatás, frappáns befejezés.

Már nem életveszélyes a Prius

Targy: "Már nem életveszélyes a Prius"

Nem tudom mi az isten kurva anyjáért jó dolog szopatni egy márkát, a Toyotát kb. közel 1 éve. Attól "életveszélyes" bazdmeg, hogy kb. néma, mert hybrid? Fáj, hogy ők hozták ki elsőként, és most őket kopizza a wv-től a mercin át a porschéig kb mindenki?? Sorry a kultúrálatlan hangnemtől, de lol, hogy mással sem tudtok jönni, mint hogy életveszélyes, önpusztító, megállni nem tudó, kanyart nem bevevő stbstbstb minden toyota és lexus.

azt a jó zsidó kurva anyátokat ti rohadt parasztláda gecik!

És végezetül egy egész jó levél, amit Papp Tibi kapott.

Feladó: korpaköze
Dátum: 2010. november 17. 15:08
Tárgy: suttyó
Címzett: Papp Tibor

Szia papptibi!

korpaköze üzent neked a blog.hu adatlapodon:

Törölted a hozzászólásomat :D

Igazán korrekt ember vagy! Már csak azt nem tudom, melyik megállapításommal találtalak szíven: a paraszt származásoddal, a kurvaanyáddal, esetleg a friss jogsival?! A kis képedet elnézve mind a három fájhatott... Piros kárpit :D tízóratízperc :D és az a fej

Hát ennyit 2010-re gyűlöletkommentből és –levélből. Örülünk, hogy mintha olvasóinknak is feltűnt volna ez a furcsa összefüggés a zsidók és a karácsony között, de most már kérjük, inkább szeressék egy kicsit egymást. És ha véget értek a kegyes ünnepek, és elöntötte agyukat a méreg, fogják a billentyűzetet, és küldjenek el minket a náthás picsába.

A Totalcar szerkesztősége nevében áldott karácsonyt és újesztendőt kíván:

Winkler Róbert
főszerkesztő