Kati a Bianchi mellett papol. Még...

2014.07.17. 14:37
75 hozzászólás

csik_matrica_s.jpg

Meglepődnek rajta, vagy sem, de már én is a Bianchival álmodom.

A másfél héttel ezelőtti próbautunk előtti éjjelen azon kaptam magam, hogy valamiféle teljesen nyitott járműben ülünk Zsolttal egy olasz kisvárosban. A jármű leginkább egy városnéző vonatautó lehetett, tudják, amilyeneken a városnéző turistákat is viszik. Ahogy nézelődtünk, egy furcsa, alacsony, szürke ponyvás, hosszú szerelvény mellett haladtunk el, azaz előztük le.

P1180573
Kemencén, az első nagyobb túrán

Bosszankodtam, mert nem lehetett látni tőle a szép házakat. Csak néztük az olasz városi forgalomban manőverező hosszú szerelvényt, amit, mint kiderült, kicsi Bianchink húzott. Nem értettem az egészet, köpni-nyelni sem tudtam. Csak arra gondoltam hirtelen, mennyire sajnálom szegényt. Nem értettem, azt sem, hogy ezt a hosszú szerelvényt hogyan képes elhúzni, de simán megbirkózott vele.

Megdöbbenve néztem Zsoltot, és megjegyeztem kissé felháborodva, hogy ez a szerelvény legalább kamionnyi hosszúságú. Zsolt megnyugtatott, hogy talán igen, de sokkal könnyebb annál. Csak sátorponyvák vannak rajta, ne aggódjak, bírni fogja, bírnia kell. Nagyon nem értettem miért adtuk kölcsön az autót, borzasztóan sajnáltam, hogy így megterhelik szegényt. Zsolt még azt sem mondta el a kölcsönkérőnek, hogy hogyan kell beindítani, hiszen Olaszországban nincs ember, akinek ne lett volna valamikor Fiat 500-asa. Kölcsönadta és kész, nem lesz semmi baja, nyugi.

DSC09669
Próba másfél héttel ezelőtt

Mi elkanyarodtunk végül jobbra, ők megálltak, mert nagy volt a forgalom. Láthatóan a motor leállt, és nem tudták újra elindítani. Zsolt megszólalt, hogy na igen, most félmeleg, nem lesz könnyű beindítani. Talán mégis oda kellene mennünk, segíteni.

Leszálltunk a járműről, úgyis a dugóban állt, és elkezdtünk visszafelé sétálni a Bianchihoz. Egy sötét színű autó mellett sétálva megláttam, amint valaki a nyitva hagyott autóba néz befelé. Valahogy nyitva állt az egész oldala – hangsúlyozom, mindezt álmodtam -, így láttam, amint a kicsit bizonytalan tolvaj, mert az volt, egy újnak tűnő bőrdzsekit tapogat, majd elővette bőrkesztyűjét és hozzápróbálta, hogy illenek-e egymáshoz. Mindez természetesen olaszországi környezetben.

Valami furcsa, olasz-angol keverék nyelven, hiszen nem tudok olaszul, rászóltam, hogy az a nagynénémé vagy valami rokonomé, és hagyja békén, mire felegyenesedett és felénk fordult. Egyszer csak, már hárman voltak és minket akartak kirabolni. A Bianchihoz sosem értünk oda, mert végül felszívódott minden és mindenki, olyan nagy lett a zaj.

P1130696
Először vezetem a Bianchit Esztergomból hazafelé, pár nappal azt követően, hogy 2009 telén elhoztuk a Tóth Gabitól

Vagy Zsolt horkolása. Ami kiszakított az álmomból. Amely amúgy, elég sokat elmond a Bianchihoz fűződő viszonyomról.

Azt hiszem, már az én fejemben is kerek ez az utazás, csak sajnálom, hogy ennyire terhelni fogjuk a kicsikét. Azért azt gondolom, megoldjuk majd az adott helyzetet, problémát, ha lesz egyáltalán. Zsolt az autó szerelésével kerül egyre közelebb az úthoz, én meg például a szállások keresésével és foglalásával - ebben az útban az is külön élvezet, ahogy rákészülünk, ha úgy vesszük, olyan kicsit, mintha már hónapok óta nyaralnánk. Sok helyszínt bejártam virtuálisan és sok kedves olasz szállásadóval leveleztem többször is. Remélem, hogy az út során sem ér majd csalódás.

IMG 5118
Norbi itt alig egyéves. És már a Bianchiban! 2006 tavaszán járunk

Egyébként több régi emlék is eszembe jutott az utóbbi időben, amik szintén erősítik utazásainkat a Bianchival. Amikor a 2,5 éves Norbival hazajöttünk a bölcsiből a 190-es Mercimmel, és beálltunk a garázsba, sokszor odament a Bianchihoz és azt mondta, hogy menjünk azzal. Ez sokáig nap, mint nap így volt, mire végül megértette, hogy nem lehet, mert az autó nem használható (akkor még nem volt igazán az), de nagyon szomorú volt. Végül csak 2009 januárjától kezdtünk vele járni, Tóth Gabi akkor újította fel a motort rendesen.

PICT5034
Weissenkirchen, 2004 áprilisa, még a kék állólámpás Mercimmel. Bálint másfél éves

Bálint is szerette már kétévesen a pici autókat. Egyszer Weissenkirchenben, a hegyi felfutó után nézegettük a Fiatokat és Puchokat az út mentén, mire odaszaladt az egyikhez, és nem akart tágítani mellőle, folyamatosan mondogatta: kisautó, kisautó, menjünk, kisautóval!

 

Szegénykém nagyon szomorú volt, hogy nem ülhetett bele. Zsolt megnyugtatta, ne bánkódj Bálint, nemsokára lesz nekünk is kisautónk, majd azzal megyünk. Maradt a kék állólámpás Mercim, amivel Weissenkirchenbe mentünk abban az évben.

IMG 9098
Ha nem is lettek megszokottak, de az elmúlt években azért elég gyakoriakká váltak az olyan hévégék, amikor a Bianchival megyünk mindenhová. Családtag lett ő is

Bálint egyszer azt mondta, hogy ha eladnánk a Bianchit - ami az elmúlt években többször is felmerült -, ő felnőttként biztosan visszaszerzi majd, mint apa a zöld Mercit. Nagyon jól esett, amit mondott. Szerencsére még nem adtuk el. Szerencsére most talán igazán messze megyünk vele. Együtt.

Szombaton indulunk. Bevallom, kicsit azért már izgulok.