Ha nem a saját autómat vezetem, akkor sokkal óvatosabb vagyok, de ennek ellenére is becsúszik néha egy-egy hiba. Jellemzően ezeknek egy kis ijedtségen túl nincs következménye, a nyaralásom alatt mégis sikerült koccannom a bérautóval, ami miatt égett a pofám, vert a szívem, aztán nap végére mégis csak a medencében lebegve nevettem a sztorin.
Elrepültünk Mallorcára a barátaimmal nyaralni és béreltünk egy 7 személyes Volkswagen Caddy-t. Nem olcsó a bérlős autó, 210 ezer forint 9 napra, viszont így volt rajta többféle biztosítás. Ennek ellenére, nem voltam nyugodt, amikor belegurultam egy parkoló autóba és megnyomtam annak a lökhárítóját.
Nem könnyű arra közlekedni
Egy Campanet nevű kisváros külső részén volt a szállásunk, szűk utcákban manővereztünk minden nap. Bár nem egyirányúak, a helyiek egy-egy sávot mindenhol végigparkoltak, nem volt egyszerű a közlekedés. Néha testesebb teherautók passzírozták át magukat a szűk utcákon, mindenki szigorúan a fal mellett állt. Ezt az íratlan szabályt mi is tartottuk, de egyik nap egy fehér Nissan Micra leparkolt a helyünkre, kicsit lejjebb kellett megállnunk.
Vezetéstámogatóra támaszkodtam, hiba volt
Elkezdtem a jobbra hátra manővert és amellett, hogy a falra is fel kellett tenni az autó oldalát, mögöttem és előttem is álltak. Nem volt egyszerű meló, sok Y-ból tudtam csak megoldani, ráadásul az utca lejtett ezért minden mozdulatnál bíztam a visszagurulásgátlóban. Egy alkalommal azonban nem aktiválódott és amikor elindultam volna hátra, előre gurult az autó 30-40 centit. Ez pont elég volt ahhoz, hogy a Caddy jobb elejével megnyomjam az előttem parkoló Seat Leon jobb hátulját. Karcok egyik autón sem voltak – legalábbis a félresikerült manőverből fakadóan –, viszont mély horpadás keletkezett a Leonon.
A hangos recsegésre kijött a szomszéd aki szólt a tulajnak a történtekről, ő pedig szólt a szüleinek, övéké volt a Leon. Kézifékkel és nagy gázzal letolattam, megnéztük mind a két autót, de továbbra is csak a horpadás miatt kellett aggódnunk. Közben a barátom már hívta a bérbeadó céget, túrtuk elő a kék-sárga bejelentő lapot és megjöttek a sérült autó tulajdonosai is. Idős, mosolygós, spanyol pár, csak annyit kérdeztek nyitányként, hogy velünk minden rendben van-e. Átérezték a helyzetünket, tudták, hogy baleset volt, nem estek nekünk. A Leon is kapott már az élettől, kevés ép eleme maradt, de a horpadás így is látványos volt.
Kis spanyol-angol kapálózás és ügyintézés után arra jutottunk, hogy ők szeretnék kihívni a rendőröket. Nem azért mert ne tudnánk megegyezni, hanem mert nem tudják hogyan kell kitölteni a kék-sárga bejelentőt. Azt mondták, az amúgy is a rendőr dolga, majd kijön és elintézi.
Másik esettel bonyolódott a helyzet
A házzal szemben volt egy kis tér alacsony kőfallal, ezen ültünk és tollászkodtunk, mint a verebek, amikor nagyobb tempóval érkezett jobbról egy fekete Seat Exeo. Egy nő hozott valamilyen dobozokat egy ott lakónak és miközben vészvillogóval megállt az út közepén, a parkolónkat elfoglaló Nissan Micra tükrét rendesen lezúzta. Először vissza akart szállni, de felvette velünk a szemkontaktust és realizálódótt benne, hogy láttuk a balesetet. Már félig az autóban volt, amikor inkább lassan kiszállt, vett elő a táskájából papírt, cetlit és a Micrán hagyta az elérhetőségeit. Bár belül azt hiszem mindenki vigyorgott, de nem reagáltunk látványosan a történtekre.
Nagyjából 20-30 perc után landoltak a rendőrök, két magas, fiatal férfi szállt ki az új Hyundai Tucsonból. Szépen beszéltek angolul, az egyiküknek elkezdtem magyarázni a történteket, de a másik fennakadt a Micrán hagyott cetlin. Először azt hitték az is a mi bűnünk volt, de egy barátom elkezdte magyarázni, hogy mi csak láttuk és ezek nem a mi adataink.
CSODA TÖRTÉNT!
Felvázoltam a sztorit, a rendőr elkérte az okmányaimat és elkezdte kitölteni a zöld-sárga papírt, közben visszatért a tulaj fia is. Látszólag ismerte a rendőrt, beszélgettek, miközben írta a papírokat, majd odajöttek a Leon hátuljához. Szerettem volna megmutatni a horpadást, reflexből le se néztem, a rendőrre bíztam, hogy értékelje a művet. Bambán nézett rám, hogy mit akarok, majd letekintettem és már én sem találtam a sérülést.
Egy perc kínos csend kezdődött, kerek szemekkel néztem a rendőrre és a tulajra egyszerre, de megnyugtatott, hogy ők sem értették a helyzetet. A tulaj első kérdése az volt: ez a ti művetek? Mondtuk, hogy nem, elsőre azt hittem ők húzták ki valamivel. A rendőr elvesztette a fonalat, mire a srác felhívta az apját, hogy így is szeretné-e biztosító útján rendezni a kárt. Az apja azt mondta a telefonba, hogy így lényegében nincs kár, hagyjuk az egészet. A rendőr még egyszer rákérdezett, hogy lezártnak tekinthetjük-e az ügyet és mikor bólintottunk, akkor összegyűrte a félig kitöltött kék-sárga bejelentőt és visszaült a járőrautóba.
Mint akinek le van tolva a gatyája...
A fél csapat csak állt, mint akinek le van tolva a gatyája. Elég nehéz volt erre a helyzetre mit mondani, de a srác csak vigyorgott és azt mondogatta, hogy nem történt semmi, felejtsük el. Néhányszor még bocsánatot kértünk, majd elköszöntünk. Néhány perc kellett, hogy mindenki őszintén felnevessen a történteken és biztosak voltunk, hogy aznap már nem ülünk autóba. Szisszenő sörökkel tompítottuk az ijedtséget.
További cikkeink
