Nyerjen egy tréninget a BMW-vel! (x)

Hirdetés
2009.11.25. 16:29
Ezt a cikket nem a Totalcar szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.

Sokan félnek a repüléstől, hiszen amikor légi-balesetekről hallunk – ezek kivétel nélkül nagy visszhangot kapnak a médiában is – sok embertársunk veszti életét egy helyen és időben. Amikor ugyanezek az emberek autóba ülnek, semmilyen félelemérzet nincs bennük. Hiszen az autót ők magunk irányítják, így nagyobb a biztonságérzetük.

A statisztikai adatok azonban könyörtelen dolgok. Ezek alapján pedig egyértelmű – amit a légitársaságok lépten-nyomon hangsúlyoznak  –, hogy autóba ülni sokkal veszélyesebb. Nem csupán abszolút értékben vesztik többen életüket a közutakon, hanem a közlekedők számához viszonyítva is több tragikus baleset történik. Azonban az átlagos autós töretlenül hisz saját tudásában, no meg a „velünk úgysem történhet baj” felkiáltással is könnyen elhessegeti magától az esetleges baleset gondolatát.

Németországban vagy Ausztriában teljesen máshogy gondolkoznak, amely kihat az autóvezetéssel kapcsolatos felfogásra is. Elsősorban nem a szabálykövetésre gondolok. Tőlünk nyugatra a járművezetők sokkal inkább látják saját képességeik határát, és ennek megfelelően időt, energiát és pénzt fordítanak saját vezetői tudásuk fejlesztésére, bármennyi rutinnal is rendelkeznek.

Itt jön a képbe a BMW autógyár. A cég jelmondata („A vezetés élménye”), valamint a biztonságra való törekvése ugyanis nem üres frázisok. A bajor gyár 32 évvel ezelőtt létrehozta a BMW Vezetéstechnikai Tréninget, amelynek nem titkolt célja, hogy a közúti vezetést élvezetesebbé és sokkal biztonságosabbá tegye – ezzel lehet ugyanis kiteljesíteni a cég filozófiáját. A tréningek tematikáját a német szakemberek úgy állították össze, hogy megvizsgálták a leggyakrabban előfordult baleseteket, kielemezték, azokat milyen vezetéstechnikai hibák okozták, illetve hogy ezek kivédését milyen gyakorlatokkal lehet elsajátítani. Így létrejött egy olyan képzési csomag, amely lépésről lépésre építi fel a tudást úgy a kezdő, mint a komoly rutinnal rendelkező autóvezetőknél. A végére pedig mindenki sokkal tudatosabb, kontroláltabb, és főleg biztonságosabb autóvezetővé válik. Közben pedig jobban is fogja élvezni a vezetést, mert ugye amikor minden rezdülését érezzük az autónknak és tudjuk, hogy mi miért történik, az nagyon jó.

A korábban emlegetett statisztikai adatok alapján a BMW Vezetéstechnikai Tréning már bőségesen bizonyított az eltelt több mint három évtizedben. Éves szinten csak Németországban 30.000 vezető vesz részt a képzéseken. Az adatok alapján a tréningeket elvégzett sofőrök sokkal tudatosabb és kontrolláltabb autóvezetőkké válnak, és nem csupán kevesebb balesetet okoznak, hanem kevesebb baleset részesévé is válnak. Azaz képesek kivédeni mások hibáit is. Sokkal jobban fel tudják mérni, egyes sebességekről milyen távolságra van szükség a megálláshoz vagy egy felbukkanó akadály – mondjuk egy elénk tolató teherautó – elkerüléséhez. Mert hányan tudjuk kapásból megmondani, hogy csekély 60 kilométer/óráról mekkora úton vagyunk képesek megállítani az autót? Nem sokan, ugye? Pedig biztosan akad a kedves olvasók között, aki már vezetett ennél gyorsabban, akár lakott területen is.

A képzési rendszer immáron hazánkban is elérhető. A két belépőszint között lehet választani: a Compact tréning fél napos, akár saját autós alapképzést jelent, az Advanced szint pedig egész napos, kimerítő autóvezetői továbbképzést foglal magában. Ez utóbbit már kizárólag a tréning szervezői által biztosított BMW személygépkocsikban lehet elvégezni, ugyanis itt már olyan dinamikus gyakorlatok is szerepelnek, amelyek eredményeképpen fellépő gumikopást valószínűleg senki nem nézné szívesen saját autóján. A gyakorlatok egyébként nagyon hatékonyan épülnek egymásra, és valóban az utcai vészhelyzeteket szimulálják. Fél nap alatt is hatalmas fejlődés látható minden egyes résztvevőn.

Most pedig egy remek lehetőséggel rukkolt elő a tréningek hazai szervezője. Nem csupán magunknak vehetünk részvételi lehetőséget a képzéseken, hanem szeretteinknek, barátainknak vagy akár céges autóinkat vezető kollégáinknak is. Karácsonyig ugyanis vásárolhatóak ajándékutalványok a 2010-es képzésekre. Így garantálható, hogy a tréningeken még 2009-es áron vehetnek részt a megajándékozottak, sőt céges, több darabos vásárlások esetén akár ebből az árból is további kedvezmény érhető el – az adózási előnyökről nem is beszélve.

A következő kérdéssor helyes megválaszolásával egy Compact Traininget nyerhet, adja meg adatait, hogy kisorsolhassuk.

Sajnáljuk, ez a játék már lezárult!

Ezt a cikket nem a Totalcar szerkesztősége készítette. Bővebben a PR cikkről, mint hirdetési formátumról itt olvashat.