A Skodát elvitte előlünk a nép

AMTS-előválogatás - Parkoló Parádé 24.

2019.03.19. 12:13

Karotta az ötödik autó után rám nézett, összeráncolta a homlokát és felsóhajtott – "Basszus Csiki, miért csak egy helyünk van az AMTS-en, én mostanra már négy nevezőt tudnék, akit szívesen kitennék hozzánk, és nézd, még sehol sem tartunk a zsűrizéssel."

A most lezajlott, idei első Parkoló Parádé után egy héttel ugyanis jön majd az AMTS (március 22-24.), amelyen a Totalcarnak is lesz egy négyautónyi méretű standja az A pavilon 1-es placcán. Ezen a mostani PP-n fenntartottunk egy szigetet, ahová azok az autók állhattak, melyeket a tulajdonosuk szívesen látna majd a Totalcar zászlója alatt, direkt korhűen módosított tuningautókat kértünk. Mi ketten Karottával végigmustráltuk az egybegyűlt járműveket, hogy egyet kiválasszunk közülük, fenti megállapítás pedig akkor hangzott el, amikor mindkettőnknek leesett – nehéz lesz győztest hirdetnünk.

A mi szavazásunkkal párhuzamosan a nézők is voksolhattak a másik autóra (ezeken kívül kint lesz még Karotta Hangyásza és dupla körlámpás, Time Attack-Celica (Magyarország egyik, ha nem a leggyorsabb autója a műfajban), s szerencsére azt választották, ami nálunk is erős befutó volt – az ültetett, rommá módosított, alátétszinten halálba szeretett, polírozott és illesztett, nagyrészt kézi munkával készült, illetve 3D-nyomtatón előállított alkatrészekből álló Skoda Rapidot. Szerencsére, mert így a többi autóra koncentrálhattunk, hiszen az igen állat Skodát már biztonságban tudtuk.

Nem csűröm-csavarom – elképesztő autók voltak, de a fenyegető Opel Rekord versenyautót, a Niki Lauda által is vezetett Fekete Özvegy replikáját képtelenség lett volna bárminek lenyomnia. Ez Az 1969-es gyári versenykocsi tökéletes másolata. Már szerepelt a Totalcarban, a 2017-es balatonfüredi Concours d'Élegance nagyképes riportjában – ott nagyban megnézhető néhány jobb kép is a belsejéről, motorjáról, egyebeiről.

Eredeti CIH-motor, 240 lóerőre felhúzva, régi fajta sperr, váltózabáló nyomaték, hivatalos versenypapírok, rommá szélesített lemezfelnik sárga peremmel, a küszöb alól kikandikáló szivarkipufogók – Kovács Gábor 1972 óta Magyarországon lakó Opeljétől nem lehetett elszabadulni. Gáborral nem volt sok vitánk – részünkről ez a kocsi lesz kint a Totalcar Tuned Classics standunkon.

De a többi... Nem hagyhattuk szó nélkül azokat sem, mert elképesztő dolgokat láttunk. Ott volt a TC-szerkesztők nagy kedvence, a valószerűtlen metálkék, első szériás Fiat Panda (a műanyag maszk ne tévesszen meg senkit, ez még a hátul laprugós, csőfutóműves), amelyben nem a Seicento Sporting-motor, hanem a millió apró részlet volt a legszebb. A valódi karbon tükrök és plusz légbeömlők, amelyek közül a tetőn levő igazi, zárható szellőzőrostélyokban végződik odabent. A Lada 1500-számlapos műszerek, amelyek mögött a Seicento Sporting óramechanikái laknak. A középről kiálló kipufogó a lökhárító alatt. A tőcsavaros, fehér, ötágú alukerekek. A... minden.

Egyvalami mégis nagy extra volt a kocsin - a rátett könyv. A csavarozott, kemény borítós kiadvány ugyanis ehhez az autóhoz készült, az elejében Panda-sztori, a felétől azonban a konkrét jármű extrái, részletesen ecsetelve, hihetetlen grafikával. A kedvencünk pedig az utolsó két oldal volt, melyek közül az egyik az autót ábrázolta ködlámpák nélkül, a másik, átlátszó fólia volt, amelyen csak a kocsi sziluettje szerepelt és a plusz fények. Jó párszor ráhajtogattuk.

De a Rekordtól Pandáig ívelő rövid szakaszon is akadt még szuper jármű. Például az ordítóan narancssárga Piskóta-Escort, amelynek az elejébe véletlenül belepottyant egy Pinto turbómotor. Vagy a földkerekség talán legszebb G60-as Golf II-ese azokkal a fényszórókkal, amiket csak erre az autóra szereltek, a saját bőr belsejével, s igazi unikumként a saját, még az eredeti méretű, ezerhétszáz-kevés köbcentis (nem tudtam megjegyezni) motorjával, amit már mindenki széthajtott, emiatt lecserélt... Csak esett az állunk, esett.

Ott volt a TC-közeli blokk is. Galgóczi Peti ( Mercim a lábam blog) is elhozta a 200 D automata 124-es Mercit, amit 110 centis mérete és gerincproblémái miatt spéci kezelőszervekkel vezet, ennek ellenére a versenyeken értékelhető eredményeket ér el, valahol a középmezőny táján (egy automata, legkisebb motoros szívódé vastehénnel, ember!). Meg Czirok Soma is elhozta az M5 E28-at, aminél minden géptetőnyitásnál úgy érzi az ember, mint amikor kinyitják neki egy Rolex belsejét.

A részleteiben agyoncukult MX-5-is a lila pókháló-felniken. A makulátlan, helyből OT-képes, újszagú kocka 1500-ös Lada, amivel nyolc éve versenyez a tulajdonos. A káprázatos, négy keréken légrugós, Lorinser-felnis, AMG-kötényes 500 SEL (W126) Mercedes, amiben akkora hely volt hátul, hogy Macsuga Janival jóízűt kalimpáltunk benne. Ösztönösen. A káprázatos állapotú, robbantott gumis, célkereszt fényszórós, Golf kabrió-műszerfalas VR6-os, amit részleteiben kellett nézegetni, hogy összeálljon az egész elmeháborodottság, ami mögötte van.

Meg a két II-es Escort... A mérges, méregzöld kispók... Bőrös Viktor cserzőüzem-illatú E34-es BMW-je... A rommá használt, mégis délceg 205 GTI... Nagy volt a túlnyomás, a fejekben is, a döntéshozatalban is, egyik-másik motorban is. Legszívesebben mindet vinnénk magunkkal az AMTS-re, elhihetitek.