Van remény a piros rendszámplaketteseknek!
2010.02.19. 15:31 - Csikós Zsolt
Mostanában elég sokat írtunk a környezetvédelemről, illetve a korlátozások, mérési rendszerek hiányosságairól, tévedéseiről. Az egyik legfájóbb pont sok autós számára, hogy az eddig környezetkímélőnek tartott autója hirtelen átkerült a gonosz, szennyező kategóriába, azaz a jelenlegi rendszerben piros matricát kapott, vagy kapna. Ugyanezek az autók azonban Európa jobban működő országaiban többnyire megőrizhették a régi besorolásukat, ami a magyar autós számára még bosszantóbb. De itthon van rá lehetőség, hogy a saját szintjükön legyenek kezelve ezek az autók, egy olvasónk ugyanis megtalálta azt a jogszabályt, amely szerint a pirosat kapott kocsik egy nagy része átsorolható kék matricásnak, reméljük, nem módosították azóta a szabályt. Ne adják fel!
Készüljenek, hogy ebben a témában napokon belül születik majd egy bővebb cikk is. Addigi is - maradjanak velünk.
Tárgy: Piros-kék zöldkártyaplakett
Dátum: Fri, 19 Feb 2010 10:49:53 +0100
Feladó: zzolka
Címzett: Csikós Zsolt
Tisztelt Csikós úr!
Azt hiszem, erről nem tud: "az 1996. január 1. napját követően az Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban újként forgalomba helyezett katalizátoros, szabályozott keverékképzésű, otto-motoros gépkocsit az ENSZ-EGB83.02/B. jelű jóváhagyási jellel ellátottnak kell tekinteni és a forgalomba helyezés engedélyezésekor, illetőleg a gépkocsi üzemben tartójának kérelmére a 4. környezetevédelmi osztályba kell besorolni/átsorolni."
Itt a link is, ahol találtam: http://www.nfgm.gov.hu/data/cms1203256/MR_mod.pdf
Így hát akár egész sok autó szaladgálhatna kék matricával, persze ehhez új forgalmit kellene csináltatnia a tulajdonosnak saját költségen, hogy végre ne helytelenül a 2-es, hanem a 4-es környezetvédelmi osztály legyen feltüntetve benne!
De ez Magyarország...
Zolka




Kommentek
2010.02.19 15:47:00PR32
Első.
Hmmm... Akkor tehát (nagyvonalakban) bárki átmehet pirosból kékbe, csak fizetni kell érte egy kicsit? Asszem ezzel legalizálva lett a mutyizás...
2010.02.19 15:48:40mad823
khirály!
és akkor már kék is maradok, vagy csak a következő műszakiig?
2010.02.19 15:50:15TgY
Forgalmiban: 04, zöldkártyán: 02
Hogy is van ez ?
2010.02.19 15:55:18ollai
Január 1 től a jobb vizsgaállomások már automatikusan úgy ragasztják fel a plakettet. Ha minden igaz akkor a vizsgabiztosnak tudnia kell. Mi 3 autót vittünk idén vizsgáztatni és a 96 utáni mind megkapta a kék plakettet, úgy ahogy a rendelet szól.
2010.02.19 16:13:19MP
Nem azért de miért nem írunk arról hogy egy olyan országban ahol se rendes fizetések se rendes tömegközlekedés sincs miért lehet egy ilyen szabályt hozni?
2010.02.19 16:36:44Ganger
Nem tudom értesültetek már arról, hogy az új rendelkezések szerint április 1-től baleset esetén a károsult (!) autót berendelik műszaki vizsgára (ha pl. olyan rész sérült, ami veszélyes lehet), és addig nem téríthet teljesen a biztosító amíg a károsult autó nem megy át a vizsgán. (mai Magyar Nemzetben olvasható). A károkozót nem terheli ilyen kötelezettség.
2010.02.19 16:43:57Gerardus A. Lodewijk
Sajnos az "Európai Gazdasági Térségről szóló megállapodásban részes államban újként forgalomba helyezett" fordulat szigorú nyelvtani értelmezésben azt jelenti, hogy az újkénti forgalomba helyezés államának már az újkénti forgalomba helyezés napján az EGT-megállapodásban részes államnak kellett lennie. Vagyis e rendelkezés nem vonatkozik pl. a 2004. április 30-ával bezárólag Magyarországon forgalomba helyezett gépkocsikra, hiszen addig Magyarország nem volt részese ezen egyezménynek.
2010.02.19 16:59:39Peti80
Érzésem szerint 96 után már csak elenyésző számban gyártottak pirosba tartozó autókat..
2010.02.19 17:02:55mongra
Vállalom, hogy hülye vagyok, de nem értem...
Mitsubishi Colt (4G13), 1995.04.13-án forgalomba helyezve, 02-es besorolás, DE: ezt az autót változatlan formában gyártották 1996. jan. 1. után is.
Tehát a full utolsó csavarig ugyanilyen, de egy évvel fiatalabb lehet 04-es új forgalmival, az enyém meg nem???
És akkor most nem mehetek haza? :D
Mikortól él ez a zseniális rendelet?
2010.02.19 17:04:31nyestegabesz
Én pont tegnap vittem műszakira a vasat, és mivel betelt a forgalmi, így kénytelen vagyok újat kérni.
Megdöbbenve tapasztaltam hogy a papíron amit a vizsga után adtak "Piros kategóriába" sorolták a kocsimat, pedig eddig ugye "zöld" volt.
Elismerem, nem egy mai vas (Astra F 1.4 2002), de azért csak bosszant a dolog...
Ezek szerint ha apellálok erre a törvényre az okmányirodában, akkor ki tudok harcolni egy kék matricát a piros helyett.
Hétfőre kaptam időpontot, addig minden értelmes válasznak örülnék!
2010.02.19 17:05:37mongra
Ja, bocs, azt nem mondtam, hogy most zöld matrica van rajta hátul.
2010.02.19 17:05:45templar
@Gerardus: akkor viszont nyelvtanilag ugye ez azt is jelenti, hogy ha '96 után bármikor - akkori - EGT országban lett forgalomba helyezve, akkor nincs gond (használtan 96-04 között behoztam c. történet tipikus esete)
2010.02.19 17:09:59nyestegabesz
Nem utolsó sorban ha egy plakett piros, akkor az milyen hátránnyal járhat?
Pl: nem hajthatok be azokba a bizonyos utcákba, vagy csak én értelmezem félre a dolgot?
Vica-Versa ha Kék akkor mitől jobb?
2010.02.19 17:11:31Gerardus A. Lodewijk
@templar: igen, szerintem azt is jelenti
2010.02.19 17:14:42Vogon
igen valaki világosítson fel engem is hogy minél számít a szín ennyire hogy most ki vagytok akadva
2010.02.19 17:21:27ábrus
Egyre nyugodtabb szívvel vennék végre W123-ast,mert mint kiderült az 1990-es R-19 1,4i kat.gépemet is kiikszelték B.pestről.
Akkor meg már úgy is mindegy.
2010.02.19 17:39:35Zsola777
Valahol olyat olvastam, hogy az csak az OBD rendszerrel felszerelt gépek lehetnek 4-esek (talán pont a besorolási szabályoknál?). Az enyém is kettes, egy 95-ös Galant 2.0V6, pedig azon is van OBD. Mellesleg sehol se láttam, hogy a vizsgán előtúrják a diagnosztikai műszert, csak a kibocsátást "nézik".
2010.02.19 17:43:07Zsola777
Ööööö... és a PDF jobb felső sarkában miért szerepel nagy betűkkel: TERVEZET?
2010.02.19 18:11:44allahdamit
Engem ez nem érdekel, ha majd nem tudok a kocsimmal bemenni pestre, majd nem megyek pestre...Elég volt már ebből a szar országból és a sok gengszter politikusból...Áhh..de tök fölösleges ebben az országban élni...Lehet élni, csak nem érdemes...
2010.02.19 18:13:43Tomy
PR32
Ezt miből szűrted le? Azért kell fizetni, mert anno elb... az autók besorolását nálunk. Ezt korrigálják most. Szokás szerint az autós költségére (adatlapra vizsgázol, emiatt új forgalmi kell). Az én autóm is a forgalmi szerint 2-es körny.véd. osztályba tartozik (piros matrica), míg európa minden más országában 4-es lenne (EURO III-as).
2010.02.19 18:15:57balu3.14
nyestegabesz
Én is tegnap vizsgáztattam le az autót a márkaszervízzel. Nekem 2002-es euro III-as az autóm de a forgalmiban nekem is a 2-es szerepel. Nekem is pirosat kapott és csak itthon vettem észre. Ma felhívtam őket és azt mondták, hogy vigyem vissza az autót és akkor vissza mennek vele a vizsgabázisra és ott át sorolják. De nekik vinni kell a vizsgabázisnak egy kiállított papírt ami igazolja, hogy az autó euro III-as.
De azt is mondták, hogy amíg vissza nem megyek addig eszembe se jusson az okmányirodába menni!
2010.02.19 18:18:17mediocris
@Vogon
Esetleg egy verset?
2010.02.19 18:21:18JárkiRichard
@nyestegabesz
Az én Skodám (98-as) 2008-ban kapott új forgalmit (a régi betelt). Automatikusan átírták a V.9 pont alatt 04-re.
Addig fel sem tűnt, amíg nem kezdődött ez a piros-kék mizéria.
De a rendelet már korábban is hatályos volt, csak akkor még nem volt értelme erőlteni.
2010.02.19 18:27:59Gyurma73
múltkor azt írták a totálcaron hogy akár le is lehet kaparni a plakettett .most akkor hogy van ez?
2010.02.19 18:40:10Pet77
Gyönyörű ez az ország!
BKV rendben,MÁV rendben, a többiről nem is beszélve.
Irigykedhet ránk Svájc.
Csak ez a ge.. zöldkártya!!!Ennél nincs is fontosabb.
A BKV buszokra mikor lesz???Ha kitiltanák őket MÁR tisztább lenne a levegő.
Én decemberben voltam,van még 2 jó évem.
2010.02.19 18:56:01Ragnotti
Eddig úgy volt, h a sárga plakettesek nem mehetnek a belvárosba. Mire elkészült ennek a táblája, kikerült a sárga szin...
2010.02.19 19:01:28misi107
Mongra!Én is ugyanígy vagyok.Az én mondeom 93-as.96-ban változtattak a kasztnin,de a zetec motor és az elektronika 2000-ig ugyanaz maradt-kivéve v6 de az nem érint.
2010.02.19 19:54:18frikazojd
93 1.0 swift, bármilyen káros anyag kibocsátása gyakorlatilag mérhetetlen..
2010.02.19 20:29:42sncf
Ganger: totálkár! esetén, azért nem mindegy
2010.02.19 20:47:11Hurrá Torpedó
most lehet hogy hülye vagyok, vagy csak a szabályozás van értelmetlenre csinálni de ha a forgalmiban 2-es kategória van az azt jelenti hogy az autó 4-es kategória és kék, és ha a forgalmban 4-es van az tulajdonképen 2-es, és piros?
forgalmi 01 = zöld
forgalmi 02 = kék
forgalmi 03 = sárga
forgalmi 04 = piros
így jó? ha igen akkor mi az a másik kategóriázás ami ugyanúgy 1-4ig van de pont fordítottja a forgalmi v.9 bejegyzésének?
2010.02.19 20:48:31Don Blasius
Láttam tegnap egy Audi 80-ast (92-94 közötti) kék matricával. És rengeteg autót már 2000 környékéről pirossal. Engem spec nem érint, nekem a zöldem marad, de azért vérlázító, hogy 2002-es kocsikra is rányalják a pirosat.
2010.02.19 21:00:47Allítólag
Azt tudja valaki, hogy ki kaphat zöld plakettet?
2010.02.19 21:03:02Róka69
nem számit itt semmi, szabályzott katalizátoros motor, mégis piros, mert 96 elötti, ami 96 utáni, ugyan ezt tudja...azoknak kék...áááááá...úgy szar az egész, ahogy a vagyonadó.-((
2010.02.19 21:03:41NYISZI
Fizess autós fizesss!!!
Megint ez a környezetszennyezés.Most ,hogy itt van a válság,nem egy autógyár a csőd szélére került.Az adott országok rendkívüli segélyeket adtak a gyáraknak...Miért nem hagyták veszni őket?itt lett volna a remek alkalom,hogy bezárjanak az autógyárak,és fellendüljön a tömegközlekedés világ szerte.Persze akkor nem lehetne kit nyúzni...
Ja meg attól ,hogy egy autóst lehúznak,vagyis fizet,attól még nem lesz környezet kímélőbb az autója...
2010.02.19 21:10:11Cadaver!!
2000-es Avensisem tegnapelőtt zöldből piros lett. Jó fiúból köpködni való féreg lettem, fasza. Azóta túrom a netet, hogy ez most konkrétan milyen következményekkel jár számomra. Nem mehetek be Pest belvárosába? ,szeptembertől jön új színekre jogszabály? Mi a fasz van?
Várom a nagy cikket.
2010.02.19 21:31:1312csab
Az új swiftre zöldet raknak..
2010.02.19 21:46:0512csab
A másik jópofa dolog: a kocsim 2003-as.
Akkor még csak euro 3-as volt a legmagasabb osztály.(6-os környezetvédelmi besorolás)
Megjelent az euro 4-es amit teljesített az autó de eddig még nem sorolták át soha egy vizsgán sem!
(9-es besorolás járna neki)
Ha a következőre elviszem kék plakettet kap mert euro 3-as a forgalmi szerint!
Pedig zöld járna neki az euro 4 miatt..
remek
ismerősőm új swiftje(alig 2 éves) most zöld plakettet kapott euro 4-es..
2010.02.19 22:34:51sz.s.
12csab!! Az euro 1-2-3 stb besorolás nem attól függ, hogy mit teljesít az autód, hanem attól, hogy azt a gyártó milyen kategóriába soroltatta. 2003-ban volt már euro4, csak még nem volt kötelező. Úgy, mint most az euro5, amelyik gyártónak megfelel az autója, az abba soroltatja, de még eladható az e4 is. Egyes vw, mercedes, és egyéb európai modellek már 2002-től e4-esek voltak. A japánok ebben mindig is le voltak maradva. Ezért van az, hogy pl. egy 2002-es golf lehet zöld, e4-es, a tiéd meg egy évvel fiatalabb, és e3-as. remélem sikerült elmagyarázni :) nem vagyok szakértő, csak olyan országban élek, ahol ezt már régóta nézik.
Amit nem értek: miért kell nekünk 6-os meg 9-es körny.védelmi osztály, miért nem tudjuk mi is a másoknál bevált euro 1-2-3-4-5 jelzést alkalmazni?
2010.02.19 23:37:22vidifan
mongra: szintén zenész, csak Lancerrel. Sajnos mivel 94-es az évjárat én is a bré output oldalára kerültem (pontosabban kerülök majd a müszaki után). Persze a lambdája 15 év után is rendbe van, szinte oxigént termel.
Ha a Hungárián belülre kiteszik a pirosat én bizony mindennap be fogom venni a leszarom tablettát. Tegyen hát mindenki így, aki piros matricát kap! Na jó, a Várba meg a Margitszigetre tegyék ki a zónát, de oda meg úgyse járunk kocsival.
Eszem ágában sincs lecserélni csak emiatt, ez a kocsi túl jól teljesít ahhoz hogy megváljak tőle...
2010.02.19 23:40:22V8
Még egy indok a szlovák rendszám mellett...
2010.02.19 23:49:25JackTowards
Jó hír, hogy nem csak engem frusztrál ez a vérlázítóan idióta és bürokratikus rendszer, ami itt Magyarországon van. Jogszabály alkotóinknak fogalmuk sincsen arról, hogy a magyar állampolgárok zöme milyen körülmények között él, a tisztességes emberek terhelhetősége már réges-régen határon van. Ezek azt hiszik, hogy nyugodtan engedhetnek az autógyártó-értékesítő lobbinak azzal, hogy rákényszerítik a többséget az "öreg" autóik eladására, hogy helyettük részletfizetéssel vásároljanak egy új generációs, néhány évre tervezett, "eldobható" négykerekűt. Mi kellene ezeknek, hogy észrevegyék végre, hogy az adófizető emberek többségének napi szintű létfenntartási gondjaik vannak, így tehát az 5-10 éves autóikat is alig bírják fenntartani? Mi kell még ahhoz, hogy ezek a szemetek ÉLNI HAGYJANAK MINKET VÉGRE?
2010.02.20 00:09:15zippofcy6
Megmondta senki által meg nem választott de mégis a nyakunkra ültetett kiskirályunk, gurcsány fecóka:
"Akinek nem tetszik el lehet menni Szlovákiába!"
:P
2010.02.20 00:10:12JackTowards
Az ilyen és ehhez hasonló, szakmailag megalapozatlan, a becsületes emberek tízezreit ellehetetlenítő szabályozások véleményem szerint az állampolgári engedetlenség irányába hajszolják még a maximálisan szabálytisztelő embereket is. Mi vagyunk a balkán az EU-n belül...
2010.02.20 02:42:28raczandris
Na és mi lesz a kétütemű (nagyon kevés) ,de jó állapotban levő autókkal ?
2020 ig megkaphatták a zöldkártyát még katalizátor nélkül is .
Ők milyen színű matricát kapnak ?
2010.02.20 06:55:19mediocris
@raczandris
Feketét. Maximum. A régi kétütemű autóknál ugyanis a mérés a hagyományos módszerekkel elvégezhetetlen, tudósok ezért kidolgoztak egy új módszert, amely a hagyományos megközelítéssel ellentétben, a szennyezőanyag levegőtartalmát mutatja ki.
2010.02.20 08:53:57ccvv
Kedves TC, kedves Csikós Zsolt!
Kérem, hogy ha lehetséges, írjanak egy TÁBLÁZATOT, arról, hogy melyik plakettel mit lehet, mit nem. Egyik dimenzió: színek, másik: korlátozások + tervezetek, hatálybalépések, stb. hogy minél konkrétabban, egyszerűbben lehessen tudni, hogy
MI VAN,
MI LESZ,
illetve
VALÓSZÍNŰLEG MI LESZ
és
ESETLEG MI LESZ.
Lassan én se nagyon tudom, kedves Vogon kommentelőhöz hasonlóan, pedig bizisten, értettem. Vagy azt hiszem, hogy értettem...
Köszönöm!
2010.02.20 09:02:56esef
Való igaz, hogy a nagyítóval mérhető káros anyag kibocsátású régi Swift a környezet ellensége, ezért piros matricát kap, ellenben az 1 éves A8 6.0 W12, vagy egy Touareg 5.0 V10 TDI (bónuszként chiptuningos) pedig a rettentően környezetbarát zöld matricás...
Ez valami bónusz a vagyonadó mellé az öreg autót használóknak?
2010.02.20 09:04:46JackTowards
Még valami! Hogyha nem változtatnak ezen a szabályozáson, akkor azt a rengeteg piros matricás autót - amelyektől kényszerűségből meg akarnak majd válni az ellehetetlenített tulajok - kinek lehet majd eladni? Ha jól sejtem, akkor az egyetlen lehetőség az új autó vásárolása marad, a régi beszámításával. Micsoda véletlen...
2010.02.20 09:37:2912csab
Sz.s!
köszi kezdem érteni :)
Az euro besorolást cincálták szét 14 osztályra talán a sokféle motor miatt..
De ez tényleg patkány dolog ,hogy az évjárat dönti el a besorolást nem az amit a gyár a kibocsájtási értékek alapján megad. Az meg végképp pofátlanság ,hogy az újabb normák megjelenését nem követi.Miért nekem kell szólnom ezért és fizetnem érte!?
A vizsgán csak a régi adatokat fogják nézni...papírt kitől lehetne kérni a euro kibocsájtásról amit a közlekedésrendészet is elfogad?
nem csak a piros-kék de a kék-zöld plakettes besorolással is gondok vannak!
Bár lehet ,hogy nincs igazam és a hivatal minden autónál felőlvizsgálja, de nem kiszem..
2010.02.20 10:49:05metal
Nekem hét elején volt műszakin az autó, és kék plakettet tettek rá, és adtak egy papírt, amivel az okmányiroda INGYEN kicserélte a forgalmit is, és átírták 4-esre 2-esről. Én is meglepődtem, hogy ingyen megcsinálták!
2010.02.20 15:41:58Don Blasius
12csab:
Na igen, a 2003-as C Corsa 1.0 is tudta már az Euro 4-et. De akkor tényleg nem volt még a 6-sonál magasabb osztály, most már csak rávágják, hogy Euro 3, kék és kész. De nagy kuszaság van itt az biztos. :(
2010.02.20 16:09:32Szsrobert
Akkor nem megyek autóval Judapestre.
És adót sem fogok fizetni tömegközlekedésre, metróépítésre.
Sok sikert Budapest, élj meg a vidék nélkül.
2010.02.20 19:08:36Rocko-
azt nem értem, hogy az az autó, ami 1996 előtti, de hozza a megfelelő értékeket, az miért nem kaphatja meg a kéket.
ollai
nem, nem így ragasztják automatikusan, ami eszerint megkapta volna a kéket, az gyakorlatilag pirosat kapott.
2010.02.21 10:31:49nyestegabesz
Találtam egy kis olvasnivalót, ha esetleg valaki még nem lelte volna meg.
Hasznos infó, kéretik elolvasni:
http://totalcar.hu/tanacsok/autodoktor/2010/02/21/piros_vagy_kek_matrica/
A lényeg:
"Emellett a 6/1990 KöHÉM-rendelet, amely a fenti kategóriákat meghatározza, tartalmaz egy kivételt, amely szerint az 1996 után az EU területén forgalomba helyezett autók kérésre átsorolhatóak a 4. osztályba, hiszen elméletileg ettől az időponttól csak EURO-II minősítésű autók kerülhettek forgalomba."
"Ha tehát önnek a forgalmi engedélyben 2. kategória szerepel, és az autó EURO-II minősítésű, vagy egyszerűen csak 1996. január 1. utáni első forgalomba helyezésű, akkor a következőket teheti:
1. A következő műszaki vizsgán jelzi ez irányú igényét, és a tanúsítványadó kiállítja a 4. környezetvédelmi osztályba sorolást tartalmazó Műszaki Adatlapot.
2. A Nemzeti Közlekedési Hatóság kijelölt vizsgálóállomásán kér egy úgynevezett műszaki szemlét, melynek során a hatóság megállapítja a korrekt besorolást, majd szintén kiállít egy Műszaki Adatlapot. Ennek a szemlének a hatósági díja 1770 Ft.
A Műszaki Adatlappal besétál egy okmányirodába, ahol bejegyzik az adatváltozást. Ez sajnos gyakorlatban a forgalmi engedély cseréjét jelenti minden esetben, mindhárom, még érvényes típus esetén (kétlapos, háromlapos "szöveges", háromlapos "kódos"). Ennek költsége jelenleg 6000 Ft.
Fontos, hogy a törzskönyv cseréje ilyenkor nem szükséges."
2010.02.21 11:08:10BUBISBUBLEK
majd még én fizetek mert "fent" baromi okosak voltak ....
ezt tróger országot ....
2010.02.22 08:43:57Csak a yamaha
Mekkora lehuzás ez a forgalmi csere is adat változásnál,a nagy sporolos világban mennyire jó lenne a régi szürke forgalmi..(csak akkor nemlehetne 6eFt beszedni..)
2010.02.22 21:57:46Shelb
BUBISBUBLEK - Anno nekem mikor behoztam németből egy kocsit rányomták , hogy katalizátor nélküli.
Másnap vette észre és vissza is mentem üvöltözni.
Az, hogy te nem figyeltél oda, hogy mi van beírva a forgalmiba, 2,4,6,7,8,9 az azé a te hibád is.Ők elbaszták, te leszartad.
Amúgy nem értem ezt az egészet.2 es kategória de a kocsiba EURO II motor van akkor irány a NKH.Ha a kocsid 93 as de ugyan az a motor van a 96 osba is akkor valószínű, hogy EURO II es motor, tehát 4 est kapsz. hol a fenébe olvastátok azt, hogy számit az évjárat?
Azt kell bebizonyítani, hogy EURO II es a motor.96 után csak EURO II est lehetett forgalomba helyezni.oké. De 96 elötti autókból is rengeteg EUROII es van.magyarul, ha 93 as, de 2000 ig változatlanul gyártották akkor az EURO II es motor, mivel 96 ba csak ezt lehetet forgalomba helyezni,és azt mondjátok nem nyúltak a motorhoz 2000ig.
Ezek elkerülik a figyelmeteket?
2011.02.03 10:36:00scooter_dj
Én is csak most szembesültem, hogy piros matricát kaptam. Ráadásul az én autóm már etanollal megy. Akkor ez most , hogy is van?
Annyit sem szennyezek mint egy új benzines autó, de én szmogriadóban nem közlekedhetek?