... és megszültük az MX-5 kombit!
2010.08.12. 17:41 - Papp Tibor
Date: 2010/8/11From: László
To: Winkler Róbert
Tisztelt Winkler Róbert!
Köszönöm szépen a válaszát (kicsit meglepett hogy felkerült az oldalra). A kommentelők közt azért akadtak páran akik átérezték ezt a problémát (vagy inkább dilemmát), és szimpatikus megoldásokat vezettek elő.
Tehát ha az MX-5 roadsterségének csak a két leglényegesebb elemét vesszük el gondolatban, nevezetesen hogy "nyitható ponyvatetős" és "kétüléses", akkor marad hogy "hosszmotoros", "hátsókerék hajtásos", "jól megkonstruált", "előnyös árazású" és "jó minőségben gyártott". Ebből arra tudok következtetni, hogy az az autó amelyik ezeket, vagy ezekből a lehető legtöbbet tudja felmutatni, az követheti az "ár-érték arányos élmény" rangsorában az MX-5-öt. Itt fontosnak tartanám szem előtt tartani az árat, és a motorizáltságot (ill. teljesítményt), hiszen az RS4-es egyik tekintetben sincs igazán köszönőviszonyban az MX-5-tel. A kérdésem ennek fényében és a továbbiakban már csak az maradt, hogy melyik az a kombi (vagy akár egyterű is), 5-ajtós, illetve szedán autó (mindegyikből szivesen fogadok tippeket), amelyik vezetési élményben a lehető legközelebb áll az MX-5-höz ill. a Mazda által definiált zoom-zoom érzéshez, nem kerül sem sokkal többe, sem sokkal kevesebbe, nem sokkal erősebb és nem is sokkal gyengébb, mint a Mazda roadster. Lehet új is, használt is, csak álljon arányban a Mazda új ill. használt árával, vagyis pl. ne hasonlítsuk egy 8 éves RS6-os árát egy új, alapmotoros MX-5-éhez.
A nagyszerű munkájuk folytatásához kitartást és egészséget kívánok.
Köszönettel, üdvözlettel,
LászlóOké, de akkor mi legyen az értékhatár, -tól-ig?
Üdvözlettel:
Winkler Róbert
Date: 2010/8/11
From: László
To: Winkler Róbert
Ugye azt beszéltük, hogy használtan már 1 millió Ft körül lehet kapni elfogadhatót. Legyen akkor ez a minimum, és újonnan pedig az alap motorral szerelt változat 6 millió, így lehet ez a plafon, bár úgy érzem inkább valahol kicsit szűkebb tartományban kellene hogy legyen az igazság, mert az 1 milliót kicsit kevésnek, a 6-ot meg kicsit soknak érzem.
Köszönettel, üdvözlettel,
László
Kedves László,
erre már te válaszolsz, mondta Winkler.
Hát válaszolok. Röviden, így, hogy az árat is tisztáztuk:
Lexus IS 200 Cross Sport
Oké, nem túl nagy, de régen nemzedékek nőttek fel a kispolszkikban és mégsem halt ki Kelet-Európa. Annál biztos nagyobb az IS, olyasmi méret, mint egy Corolla. A csomagtartó? Hát, ööö, 380 liter... de bővíthető!
Csakhogy ennek az orrában, hosszában ott van a sorhatos motor, halkan trombitáló kipufogóval, az általam valaha vezetett autók közül az egyik legpontosabb váltóval, amely fémes klikk hanggal kattan be fokozatba. Vagyis olyan, mint egy E30-as BMW, csak japánul megépítve, precízen, hallatlanul finoman, lúdböröztető hanggal, elpusztíthatatlanul. Egyszer egy autószerelő mesélte, hogy átépítettek egy ilyet háromliteresre, gondolták, a kivett motort eladják alkatrésznek. Nem kellet senkinek. Nincs rá igény.
Először egyébként E46 325i kombit vágtam rá a kérdésre (alternatív megoldásnak jó lehet, persze), de meggondoltam magam. A Lexus IS 200 tényleg olyan, mint az MX5, vagyis hallatlan élmény vezetni, noha nem is igazán lehengerlő a 155 ló. És tényleg függőséget okoz. (Létezett IS 300-as is, háromliteres motorral, de azt csak automata váltóval adták) Az egyetlen hibája az elképesztően primkó kipörgésgátló, pedig a típus új korában már nagyon jó ESP-k léteztek, például pont a BMW-kben. Azaz, télen csak óvatosan, és csakis a legjobb téligumikkal szabad elindulni vele. Sajnos, ez saját tapasztalat, törtem már ilyet. Érdemes is rá vigyázni, a Használtautón találtam belőle vagy hármat (2,6 misitől), a mobile.de-n vagy harmincat. Szóval nem gyakori. Igaz, 325i sincs nagyon sok itthon, max. dízel, de az ugyebár nem az MX-5-kategória. Jut eszembe, a 320i sem rossz, a facelift utánról, mert akkor már 2,2-es volt a sorhatosa.
Nos?
Üdv
pt

Kommentek
2010.08.13 10:43:30Grafikuszoli
"CápaFeri?"
Szerintem inkább Cápali és Cápeti...
2010.08.13 10:45:09Wonder Deer Hunter
HAJRÁ MAGYAROK:
Szia. Csak azt szeretném mondani, hogy olvastam a kommentjeidet. Te egy zsökér (igen, én így írom, autentiKUSSan). Lehetne neked Rolls-Royce Drophead-ed is... Teljesen mindegy... Amiket írtál, azzal jellemezted magad. Tudom, hogy off topic amit írok, ezért beleteszem azt is, hogy az IS 200 igenis egy jó autó, én is inkább german autókat kedvelem, de ezt is szeretem, mert hátul hajt és kimondottan tetszik a sprtóra design.
Ja, igen... fura egy társaságod van... Szuzukisok akik betojnak ha azt hallják, hogy Bayerische Motoren-Werke, na meg egy cápa... Biztos Te vagy a katari herceg...
Na, lépjél le, és cseréld ki a nagy magyarországos címert, mondjuk egy nagy MÜTTYEN feliratra, minket magyarokat pedig ne égessél légyszives, a nick neved is jobban tetszene, ha müttyen lenne, mi tudni fogjuk, hogy Te vagy az...
2010.08.13 10:46:20nuclearpower
swt:
Félreérthettük egymást, amit belinkeltél (beszéljünk a 1998-as modellről) az egy kézzel kapcsolható sima automata váltó, aminek mellesleg semmi értelme. Amikor megveszed újdonság, használod egy hétig , aztán megunod és "D"-ben használod mindíg.
Ennél sokkal tobbet jelent, amit írtam is, a fokozatok száma.Nem mindegy hogy 4 vagy 5.
2010.08.13 10:49:39HAJRÁ MAGYAROK
"Embeeer! Neked az a megbizhatosag, hogy havi ketszer viszed markaszervizbe atnezetni??? Azt ha valami doglodik akkor hamar csere mielott beszarna??? Azert mert te ezt megteheted? Meg a csoro japant vesz?"
Azért viszem, el mert megtehetem, sokszor csak azért cserélek ki egy-egy 100 ezres alkatrészt, hogy adjak munkát a szervizes fiúknak, nekik is meg kell élni.
nuclearpower
Látom nálad elfogytak az érvek, elővetted a személyeskedés kártyát. Mit mondtál milyen autód is van? Rönó vagy totoja? LOL ne engem hibáztass amiért nem tettél le semmit az asztalra.
2010.08.13 10:51:55Retép12
Azt hittem ez egy autós oldal nem egy életművekről szóló bejegyzés...
2010.08.13 10:52:36nuclearpower
HM:
Korlátozott,buta emberekre nem pazarlok energiát.
2010.08.13 10:53:25swt
Ja, hogy ez az ellenerv, hogy tenyleg jobb, de ugyse hasznaljak? LOL!
Volt E46om annak idejen, mind a ket valtoutcat hasznaltam, a normalt is, es a sportot is. Majd ha lesz neked is, radobbensz, mennyivel gyorsabb valtani egy ilyennel (akar a D-R fokozatok kozott is), mint egy fogazott utcas biszbasszal.
2010.08.13 10:55:44zozo82
@Hajra Magyarok:
csak ennyi a mondanivalom:
[link]
2010.08.13 10:57:09zozo82
@Hajra Magyarok:
[link]
Erdekes, nemde?
2010.08.13 10:57:50nuclearpower
swt:
Ez oké amit írsz, hoyg könnyebb használni, de nekem fontosabb hogy hány fokozatú.
Igen, inkább használnék fogazott utcás 5-öst, mint kapcsolható 4-est.
Ezt akartam kihozni belőle,egyébként manuál 6-al küldöm jelenleg. Az automatát meghagyom későbbre.
2010.08.13 11:03:26Muscle Car
most komolyan itt veszekszik mendegyik mint valami büszke 5 éves a meleg kiflin.a lényeg az volt h. adjunk tippet ennek a szerencsétlennek h. találjon valami ****-t amibe befér a család de hosszmotoros de mx 5-is meg nemis de azért JAPÁN is lehet.
2010.08.13 11:08:18HAJRÁ MAGYAROK
Wonder Deer Hunter
A Rolls-t is a BMW gyártja, jó példa, de itthon kevésbé ismert a prolik körében, így nem tudnák milyen autóval vagyok. Egy BMW jelvény viszont mindenhol tiszta és egyértelmű és a minőség ott is ugyanúgy megvan. Ha ez megjelenik valahol, akárcsak egy lámpánál beállsz a sorba, mindenki tudja, hogy itt te fogsz elsőnek indulni, meg se próbálnak versenyezni veled. Erről jutott eszembe, érdekes, hogy, ha valaki mégis versenyezni akar az mindig hondás vagy suzukis.
Konkrét példa, Bajcsy-Zsilinszky út 5. ker. szombat délután. Állok a lámpánál, épp befejeztem a Big Macet amikor mellémugrik egy swiftes versenyző, valami zselés hajú kis majom volt. Néz rám bambán és túráztatja a gépet, erre lehúztam az ablakot, áthajítottam neki az üres mekis zacskót, mondom ennyit ér ez a szar amiben ülsz gyökérgyerek. Természetesen nem mert visszaszólni, látta, hogy a nyakamban lóg annak az újpesti panelnek ára amiben lakik. Visszahúztam az ablakot, csendben toltam egy sport fokozatot az elektronikus automata váltón (nem kőkorszaki szar) és a következő, 200 méterre lévő lámpáig félgázon rávertem 300 métert. A tükörben annyit láttam hogy elsunnyogodt valamelyik mellékutcába.
2010.08.13 11:11:39matatom
Ekkora trollt! :D :D :D
Ez már művészet, esküszöm. :)
2010.08.13 11:12:50zozo82
@HAJRÁ MAGYAROK: huha egyre jobban elvezem.
Szoval BigMac-et eszel: te is aztan sikeres ember vagy...
200 meteren ravertel 300 metert > ugyes vagy csak nem vetted eszre hogy o a masik iranyba megy.
2010.08.13 11:18:14Retép12
Big Mac-et eszik mert megteheti XD
Meg 200 méteren 300 métert vert a gyerekre mert megteheti :D
Szánalmas egy fellengzős majom! De olyan jókat lehet itt röhögni, főleg így hogy egy mx-5-ös meg egy kombi volt a kiindulópont :D:D:D
2010.08.13 11:18:38Wonder Deer Hunter
HAJRÁ MAGYAROK:
Szóval még trombita réz láncod is van... Az való neked... Egyébként figyelj oda, mert lemaradtál arról, hogy létezik RS6... Hiába a trombita réz, meg lízingelt bank autója... hátul maradsz zsökér...
Egyébként vannak olyan emberek is, akik mondjuk audival járnak, nincs kutyalánc a nyakukban, nem verik magukat röhelyesen hazudozva, de azért ott van az adrián a fa vitorlása... és az ilyen emberek nagyon mélyre le kell hogy nézzenek egy piros lámpánál a hülye pöcs kutyaláncos BMW-sre, aki azt hiszi, hogy fényes nappal gyorsulási versenyen vesz részt.
2010.08.13 11:20:25RAMGO
Te nem vagy valami tanult ember,
az okos és művelt ember nem csinál ilyeneket,
nem áll le versenyezni, hogy megmutassa!!!
Neked nincs másod, aztán így akarod megmutatni hogy ki vagy. Vagy egy újgazdag bunkó, vagy egy új gazdag bunkó, vagy az aki itt hangoztat, és mond minden félét, mert mást nem tudott felmutatni az életben, és összekapartad a propellerjelre.
Mondjuk azért megnézném, amikor így melléd gurulok
a benzines, jelzem mégegyszer benzines, nem kerregő CLS 55 AMG-vel.
De hogy megkerülnélek az tuti két szaggatott vonal között.
Na mentem, ja az meg a másik nem vagyok fajgyűlölő,
de az biztos hogy
"Természetesen nem mert visszaszólni, látta, hogy a nyakamban lóg annak az újpesti panelnek ára amiben lakik"- hogy fehér a magyar ember színe, és te hiába füdesz, már ha fürdesz, mert a színed nem birod lemosni.
Az meg a másik, nem mernek neked szólni vissza!!!
Ki vagy te???? a BMW fos isten???
2010.08.13 11:25:03Chili Pepper
Off topic az eredeti témához
BMW váltó fanok. Próbáltátok már a DSG-t? 0,1 sec váltás, nyomatékátvitel szinte folyamatos. Én használom, tényleg jó. Most mennyit tud ebben a témában a BMW? DSG-t sajnos nem gyárthat, mert más találta ki (vagy kilopta egy áruló BMW-s mérnök, csak hogy segítsek Nektek is "érvekkel" :-)), és szabadalmak védik egyelőre.
Persze van, amit a BMW fejlesztett szériaéretté. A Common Rail dízelmotor úttörője, és irányadó fejlesztője. És azóta is az egyik legprofibb benne. Ez tény.
Hajrá Magyarok, ha nem vagy kamuember, amivel másokat vádolsz, akkor tegyél fel pár német linket ide, ahol Müntyen a Müntyen. Tipp Neked a jövőbeni hasonló esetekre: ha azt írod, hogy elgépelted, akkor könnyebben kijössz belőle, mintha egy gyenge kamuval próbálkozol. De tudom, bármilyen kis hibázás beismerése a gyengeség jele. :-)
Még egy tipp Neked. Mindig van jobban gyorsuló, erősebb autó. Persze minél erősebb az autód, annál kevesebb ilyen akad. Ha egy Lexus LS-F, Nissan GT-R, Audi RS4, Lamborghini vagy hasonló talál meg, akkor téged hagynak ott. Remélem azért nem fogsz sírdogálni. :-)
Off vége.
Ez a Lexus IS200 csak azért nem igazán jó tipp az eredeti kérdésre, mert nincs választék. Régebben én is szemeztem vele, de vagy fél évig nem volt értelmesen megvehető autó belőle a hu.hu-n.
2010.08.13 11:25:45rsp200
hájra magyarok ti inkább 6-an vagytok(mint az ökrök) nem 15-en. "ez a mi országunk" el vagy tévedve, ez hál' Istennek nem az olyan homár köcsögök országa mint te vagy. De rendkívül élvezem az elmebeteg írásaidat, tudod már mindenki röhög rajtad:) Ilyen "észjárással" fognak még meglepetések érni az életben.
Egyébként meg anyád fizeti az internetet mi??? KAMUGÉP...
2010.08.13 11:27:24RAMGO
jaj még egy kérdés
látom matek az nem ment!! vagy lehet te iskolába se jártál, mert óvodában megszűrtek, hogy ilyen IQ-val nem mehetsz tovább fiam
Kérdés: reméljük az olvasással nincs baj
200 méteres távon hogy versz rá valakire 300 métert??
Ez számomra felfoghatatlan matematika,
de talán úgy hogy a suzukis a szembe sávba veled szembe indult el, így talán tudsz nyerni!!
Gondolta magában....
2010.08.13 11:28:17matatom
AKKOR MOST MINDENKI KÖTELEZŐEN OLVASSA EL EZT!
[link]
2010.08.13 11:29:43Retép12
Rambo ez ott volt ;) :D
ROFL
2010.08.13 11:34:05nuclearpower
Hagyjátok, szánalmas.
Az eredeti témához visszatérve, Chili Pepper meglátása jó, a IS200 SPORTCROSS a hazai kínálatban nagyon ritka, amit érdemes lenne megvenni, a SPORT felszereltségű, ami ugyan létezett kombiban, de mint a fehérholló...
A szedánnak meg pici a csomagtartója, azt max. egy gyerkőcig.
2010.08.13 11:38:50lökjétekapadlólale
Hajrá Szkíták
"áthajítottam neki az üres mekis zacskót, mondom ennyit ér ez a szar amiben ülsz gyökérgyerek"
- WOW!!! Fényes nappal le tudtál alázni egy suzukist. Aztakurva, kemény lehetsz. Tudod mit? Hajnali 2kor a havannán csináld meg ugyanezt egy Ladával, amiben négy gyurma ül.
"Nyakamban lóg az újpesti panel ára" - no comment
Nekem meg norvég útlevelem van, és akkor mi a fasz...
"autentikusan" - A szó, amit keresel barátom, az a "fonetikusan"
Azért majd ne lepődj meg, ha a belső sávban vigyorogva odabaszlak az R1-el...
2010.08.13 11:40:06gyvy
RÁMBÓGECI :DDDDDD és milyen érzés amikor a 22 lóerő nyesi a hátsó féltengelyeket ? :)))
Egyébként a poszt-író nem mondta h kb. mekkora összeget szánna a vásárlásra, de, ahogy más is írta, a Subaru Legacy kombija is alternatíva lehet.
2010.08.13 11:40:20Chili Pepper
Esetleg rendelni egy megbízható használtautó-kereskedő segítségével Svájcból. (Vagy olyan nincs? :-)) Mostanában második autót keresünk a családban, és minden második használt onnan jön. Végül is ott jók az utak, nem nagy ország, tehát elképzelhető a relatíve kevés kilométeres megkímélt autó. Ismer valaki ha.hu-hoz és mob.de-hez hasonló svájci használtautó portált? Talán segít a kérdés feltevőnek is.
2010.08.13 11:43:54gyvy
Chili Pepper Autoscout.ch
2010.08.13 11:44:08RAMGO
www.autoscout24.de- ezt már nézted, ez is egy jó kis link
2010.08.13 11:44:47Shadowbull
Chili Pepper,
" Most mennyit tud ebben a témában a BMW? DSG-t sajnos nem gyárthat, mert más találta ki "
Nem is gyart, veszi. Az M3-ban van DKG, meg a Z4-ben is.
"szabadalmak védik egyelőre."
Ugy tunik annyira nem hatekonyak, mert minden gyartonak van mar szinte.
Igaz manapsag terjed az a velemeny, hogy egy jo hagyomanyos automata a juzer szintjen teljesen megfeleloen mukodik, es semmi szukseg a draga, nehez, bonyolult DSG-re.
Az teny, hogy az elmult 10 evben talan az automatavaltok fejlodtek a legtobbet.
sb
2010.08.13 11:45:39gyvy
lökjétekapadlólale: Biztos éjjeliőr a Hősök terén, azért ily bátor
2010.08.13 11:51:19nuclearpower
A Subaru Legacy-nak egy problémája van, az alapmotorral (2.0 tán 140 LE), az összkerék miatt gyenge és fogyaszt, a sima WRX (nem sti) már erőben ott van (tán 225 LE) de, 13 alatt nem fogyaszt.
Valamit valamiért,értem én, de aki megengedhet magának egy 2,5 M Ft-os autót, nem biztos hogy tudja fizetni ezt a fogyasztást.
2010.08.13 11:52:25nuclearpower
Nem a Legacy-ra gondoltam, hanem az Imprezza-ra.
2010.08.13 11:54:35gyvy
nuclearpower: azért az Impreza csomagtartója családi használatra elég rossz vicc, még a sportkombié is. Legacyból ott a dízel, igaz, az drágább, de nem tudjuk ugye mennyiből is venne autót akinek most itt osztjuk az észt.
2010.08.13 11:56:56HAJRÁ MAGYAROK
zozo82
Rengeteg hozzád hasonlóval találkoztam az utakon. Amikor egy BMW megalázza őket, általában mindegyik ezt mondja. "Ő másik irányba ment" LOL nehéz beismerni a vereséget, de azért egy kis gerinc nem ártana, vagy egy bocsánatkérés a következő lámpánál.
Sok a frusztrált ember akikben tombol a kisebbségi érzés amiért nem tudott elérni semmit. Ezt szokta felerősíteni egy német prémium autó látványa általában. Hozzáteszem ezzel kapcsolatban, hogy láttam már bátor suzukist is, egyszer kiszállt a lámpánál a mellettem lévő autóból, azt hitte mutogatok neki, pedig csak a fejem vakartam, aznap borotváltam reggel, kicsit érzékeny volt még. Szóval jön oda, lehúzom az ablakot mondom mi újság cimbora, most nincs apróm, majd legközelebb. Mondja hogy szálljak ki, meg hogy rámborítja az autót.. Öcsém, mondom. Kiszálltam, erre nézek körbe, sehol nem látom. Aztán le néztem magam elé, ja mondom, te ugráltál itt az előbb te mélynövésű fospumpa? Szó nélkül odamentem a suzukihoz majd bekúrtam ököllel a szélvédőt, mondom a következő a fejedbe megy te irigykedő f*sz. Azt hittem hogy szokásos irigykedő volt akinek nem telik BMW-re, de tisztáztuk a félreértést és bocsánatot kért. Adtam neki egy csomag zsebkendőt, mondom töröld ki a segged, aztán menjél, nincs erre időm nyit a konditerem.
"Azért majd ne lepődj meg, ha a belső sávban vigyorogva odabaszlak az R1-el"
Nem értem, mi köze egy motornak az autóhoz, de azért megnézném mit kezdenél egy M5-össel.. a világ legjobb versenymotorja van benne az egyik legkomolyabb váltóval, több díjat nyert ez a motor egyedül mint az egész yamaHAHÁd együttvéve.
2010.08.13 11:58:52Chili Pepper
Shadowbull
Viszont a nagyszériás modellekbe nem teszi a BMW sem, mert drága megvennie, gondolom. Ezzel szemben sokat fejlesztettek (BMW és mások is) a többi típuson tényleg. És felhasználói szinten lehetnek hasonló jók, sőt egy jó szoftverrel jobbak is. Nemcsak az számít, hogy milyen gyorsan vált, hanem az is, hogy mikor. (fordulatszám, gázpedál-állás, stb.) Egyébként nincs 100kg a DSG, a hagyományos automaták is hasonlóak, max 10-20 kilóval könnyebbek.
A minden gyártó azért kicsit túlzás. Franciáknál, olaszoknál hallottál ilyenről? Lehet, hogy van már, de nem régóta és nem túl soknál. Japánoknál is elvétve, és ott sem nagy szériában (Pl. Mitsubishi Lancer Ralliart-ra emlékszem) Sajnos nem divat az autógyártóknál, hogy megadják a tényleges működési módot, inkább adnak egy hangzatos nevet a váltónak, így utánanézni is nehezebb.
Az automata váltók mostanában tapasztalt fejlődéséhez pedig a DSG egy fontos katalizátor volt. Mert a két másodpercig gondolkodó nagy csúszással működők azért csak-csak kiszorulnak, legalábbis a komolyabb gyártóknál és Európában.
2010.08.13 12:01:15HAJRÁ MAGYAROK
Nos, köszönöm szépen, jókat röhögtem. Viszontlátásra :D HAJRÁ MAGYAROK.
2010.08.13 12:02:39Muscle Car
Nos akkor itt álljunk meg. Volna egyviszonylag optimális
[link]
ugyan nem hosszmotoros,de V6-os csomagtér van és megbízható.
2010.08.13 12:09:14Beast80
Csak, hogy az amerikaiak autóválasztásáról essen egy kevés ellenvéllemény. Az amerikai egyetemek, kollégiumok parkolójában azért van 75-80%-ban "prémium kategoriás BMW, AUDI, MERCEDES, mert a kiskorúnak számító ( 21 év a nagykorúság) pejhesfa..ú, apuci kicsi fiacskája, ne egy autót zuzzon le részegen, buli után. Ha felnő, és lesz egy kevés esze, akkor kap egy amerikai vasat. A BMW-s top sztorikhoz meg anyit, hogy télen Veresegyházáról 5-ből 4 BMW nem tudott kijöni:) Haverral vontattuk ki öket az árokból, mert a fos japán Mitshu L300 4*4 2,5 TD az tudot közlekedni, pedig több éves mint a 4 BMW együtt*2 amit kiszedett az árokból.
Ja és a gyorsulásin láttam olyan májer BMW-t amelyik szégyenkezve kullogot haza, amikor szabályos küzdelemben egy 120-as Skoda elkente a száját:)
2010.08.13 12:10:20gyvy
RÁMBÓGECI:Jabizony! Meg amikor télen egy alattomos jégfolton 28,5 km/h szökési sebességnél kitört a fara, akkor kellett ám sebesen ellenkormányozni!
2010.08.13 12:12:15Retép12
Kár hogy nem tudtuk meg pontosan mivel is foglalkozik ez a nagyon "tanult" ember és mivel ért el ilyen sokat :D
2010.08.13 12:26:46nuclearpower
szerintem ez jó ajánlat:
[link]
2010.08.13 12:27:18Shadowbull
Chili Pepper
"Viszont a nagyszériás modellekbe nem teszi a BMW sem, mert drága megvennie, gondolom."
Egyreszt dragabb mint egy hagyomanyos automata, bonyolultabb is, masreszt meg mar nem jelent akkora elonyt, mint regebben. Sot, egy hetkoznapi felhasznalonak gyakorlatilag tokmindegy.
"Franciáknál, olaszoknál hallottál ilyenről?"
Renault-nal tuti van, arra emlekszem, de szerintem van a tobbinel is. De nem nagy kunszt ez, minden komolyabb valtogyarnak van ilyen tipusa, Getragnak, ZF-nek, csak meg kell rendelni, meg applikalni kell az adott tipusba oszt jovan. Az uj 458 Italia-ban is DSG van.
sb
2010.08.13 12:28:37nuclearpower
swt:
Az is200 automata is kapcsolható a kormányról!!!
[link]
2010.08.13 12:30:53Kand Úr
320d-m van, és semmi különlegeset nem tapasztaltam vele télen. normálisan hajtva /bármely más autó tempójában/ nem volt semmivel sem nehezebb úton tartani, elindulni vele, kanyarodni, stb. mint más kocsival. viszont a bahavazott parkolóban csapatni kikapcsolt elektronikával klassz érzés:-)
2010.08.13 12:32:16Wonder Deer Hunter
Hajrá Magyarok:
Rájöttem, Te nem is létezel... Ugyan van egy 130 centis roma gyerek tele álmokkal, aki ide írkál, de az igazság az, hogy még mindíg az anyja veri, mert amikor amikor az apja tette (mikor kint volt) akkor az első ütéstől újra kellett éleszteni...
A vágyaid: Erősnek lenni, erősnek látszani, kilátszani egy kocsi üléséből, beülni valaki BMW-jébe, hogy csinálhass egy fényképet az iwiw-re, nálad is kessebb embereket fenyegetni... Los Angelesben autót bérelni és versenyezni vele... (ebből sajnos csak azt nem tudod, mi az, hogy Los Angeles és mi az hogy autót bérelni)... ja, igen és az elmardhatatlan trombita réz, az kell még neked...
Te van bajuszod??? Minek kérdezem, biztos van... :-)
2010.08.13 12:34:26RAMGO
A LEGJOBB VERSENYMOTOROK:
MERCEDES
AUDI, MINT PÉLDÁUL AZ S1 AUDI
FERRARI
MEG NÉZZ MEG EGY RUSZKI HONLAPOT A GYORSULÁSRÓL A YOUTUBE-ON, HOGY OTT SZINTE MINDEN KOCSI LEALÁZZA A TE M5-ÖSÖD TE KIS KÖCSÖG 82-ES ÉVJÁRATÚ FASZTALICSKA
BIZTOS REGGELI GYEREK VOLTÁL FÉLIG HÚGY FÉLIG GECI,
AZÉRT BESZÉLSZ ENNYI SÜLETLENSÉGET, MERT APÁD HUGYOZNI AKART, CSAK MÉG ANYÁDBA VOLT A FARKA
2010.08.13 12:37:20gpack
ez a Hajrá magyarok csávó még a múltkor a BMW-nél dolgozott- ilyet szólt legalábbis
- meg hogy a mérnök haverjai
Most meg Suzukisokat ver és kopasz.
Csak a BMW és a komplexusa állandó
2010.08.13 12:42:46gpack
amúgy meg tök jó lenne az ilyeneket kimoderálni a picsába
2010.08.13 12:44:11gyvy
Ne bántsuk már szegényt visz egy kis színt a dolgos szürke hétköznapokba.
2010.08.13 12:52:08RAMGO
Halihó!!!
Moderátor úr kérnénk egy tiltást ??,
Ja a BMW funoknak, azt vettem észre hogy nagyot akarnak mondani,aztán a végén jól befosnak szituáció...
Ököllel beütötted az üveget, hát mi van veled strandpapucs????
még porcelánnak is fáj, nem még hogy a kéznek???
mese habbal, csak szegény Andersent sajnálom, hogy leesik a tetőtről amikor írsz valamit.
2010.08.13 13:05:01matatom
HAJRÁ MAGYAROK egy troll!!!
Fogjátok már fel!
Amíg válaszoltok neki, addig élvezkedni fog, na.
Csak a teljes ignorálás lehet megoldás, mintha itt sem volna.
2010.08.13 13:07:34Beast80
Ramgo: Valami nekem is dereng, hogy még Svájcinéger fénykorában, a T1 forgatásán sem merte megpróbálni. Egy robotkar verte be a szélvédöt, ő csak követte a mozdulatot:)
De hát tudjuk, ő csak kokszolt, a súlyokat meg a szél emelgette helyette:)
Hajrá Magyarok: Mond már el nekem, hogy melyik gyári BMW tud megverni egy Amerikai Shelby GT-t? Vagy egy Sting Ray-t? Esetleg egy Viper-t? Mert ezek Amerikai autók, és ott az óceán másik partján ezt veszi az, aki sportautót akar. Aki meg limuzint, az meg... Nem is folytatom, úgyse tudod elolvasni.
2010.08.13 13:27:04RAMGO
Lehetne szerintem is sorolni még sok autót,
de normális keretek között és a földön élve,
mindenkinek szíve joga hogy milyen autót vásárol,
és neki mi az ideális.
Mindenkinek addig kell nyújtózkodni ameddig a
takarója ér.
Aztán meg itt egy két fiatal suhanc, aki apuci anyuci vagyonára, illetve lízingelt autójára villogni akar, kvázi meg is érdemlné ha eldobja a vasat.
Csupán akkor lesz nagy a baj, ha elzáródik a csap,
vagy anyucinak és apucinak baja lesz,
mert szerintem már akkor a Yugo is jó autó lesz neki,
vagy örülni fog annak hogy amikor állok a kerepesi hungária sarkán, és neki adok egy szál cigit, vagy egy 50-est.
BEAST 80:
rohadtul igazad van, pl.: Ford 1000GT
Valamint ezekhez a BMW-sekhez egy kérdésem lenne,
hogy hol volt még a gyár, amikor már a Ford és a Mercedes, vagy FIAT, Porsche már autókat gyártott???
2010.08.13 13:36:16Beast80
Mégegy kérdés fogalmazódott meg bennem. Ha a BMW olyan überállat, és iszonyat prémium márka, akkor a New Yorki Szépművészeti múzeum, a világ 10 legszebb autója kiállításon, miért nincs egy darab sem? Érdekes az eredeti Shelby, a Sting Ray, az ott van.
2010.08.13 13:46:35Chili Pepper
Attól hogy kormányról kapcsolható, még lehet manuális váltó is a háttérben, amit egy elektronika-vezérelt kar kapcsolgat. Ld. Alfa Selespeed.
A 9.5 SAAB elég jó, de szerintem eggyel nagyobb méret.
Focus ST? Kevésbé stílusos, elöl hajt, viszont a Focust dicsérik futóműre és felépítésre a szaksajtóban. Kérdés, hogy mennyiből lehet kihozni.
2010.08.13 13:54:31Super aGyuri
Amióta a Merci másolja a Lexust (vö. új E-osztály = Lexus GS), azóta már szegény németek is tudják: game over. Toyoda úr tojta a világot. Ennyi.
Lehet itt béemvézni - nem azért viszed Te kéthetente szervizbe a bajorszart, mert munkát akart adni szegény szerelőknek, hanem mert akkora hulladék az az autó, mint egész Európa oda meg vissza.
Tizenegy évig volt japán autóm, most a Hozzád hasonló sznobok miatt svédben nyomom, de alig várom, hogy visszatérjek a japókhoz. Több bosszúságot okozott a svéd "presztízsmárka" egy év alatt, mint életem összes japán autója együtt.
(Azért egy MX5 még befigyel a garázsban + feleségemnek tartogatunk egy régi "tojás" 121-est, de hát akinek nincs két-három japán kocsija tartalékban, az nem is ember :-D )
2010.08.13 13:59:14Shadowbull
Super aGyuri
A Mercedes soha a budos eletben nem masolta sem a Lexust, sem mast.
A Lexus hasznalt vilageleteben masoktol lopott formai jellemzoket.
sb
2010.08.13 14:00:07Beast80
Rámbógeci: Félre ne érts, nem azt mondom, hogy a BMW nem szép, vagy nem jó, csak az ilyen elvakult szájkaratésok gondolják végig, hogy egy jó autó, nem biztos, hogy "a legjobb". Pláne, ha a magyarországi megfizethető autókat nézzük.
2010.08.13 14:01:41Beast80
Szerintem meg mindenki másol mindenkit:) Mindegyiknek 4 kereke van, eleve egy berögzült alapról indit minden gyártó. Ez innen már csak másolás:) A Velorex, az eredeti, nem másoltak senkit:)
2010.08.13 14:01:52Super aGyuri
Shadowbull: egyrészt nekem is muszáj kicsit trollkodnom, mert Hajrámagyarok akkor troll, amilyet már rég nem láttam; másrészt nézd meg a legújabb E-osztályt elölről... (Eddig valóban mindig a Lexus lopott a Merciről, BMW-ről, elég gusztustalan módon, de megfordult a trend, megváltozott a világ)
2010.08.13 14:06:19Benzinfan
Super aGyuri
A Merci soha nem másolta a Lexust söt a Lexus tanulhatna tölük autot csinálni!
A Mercedes a világ egyik legjobb autojaaz autogyártás ösatyja mellette a Lexus elbujhat rendesen!
2010.08.13 14:08:31Shadowbull
"másrészt nézd meg a legújabb E-osztályt elölről..."
Megneztem. Kovetkezetesen viszi tovabb az eddigi Mercedes-formavilagot.
sb
2010.08.13 14:11:36RAMGO
Mióta is gyárt a BMW autót RAMBÓgeci?????
Nem hiszem, illetve nem emlékszem hogy együtt kezdték volna az autógyártást a mercivel vagy a fiattal?????
Arra se válaszoltál? mert sajnos nem tudsz mit mondani hogy a vb rallyn hol van a bömös, illetve hova lettek a forma 1-ből, - bármondjuk igaz elmehettek a levesbe, mert nem bírtak semmmilyen eredményt felmutatni...
DTM, amikor a Chevrolet kifújta az orrukat
LeMans 24 hol vannak, tán nem az audi a legjobb???vagy tévedek???
M5 gyorsulása, ugyan ebben a kategóriában az RS6 és Lexus IS-F is lemazsolázza
Fáj az igazság, mi???? szájkartéka
2010.08.13 14:18:15Benzinfan
RAMGO
Hmm ne szidd te csak az M5öst elöbb ülj bele és aztán beszélj!!!!!!
Amugy meg a Merci az autogyártás ösatyja,és náluk tapasztaltabb nagyobb multu gyárto aligha akad! És ne szard a BMWt!!!!! Elöbb vegyél egyet vezesd aztán istenitsd az Audikat meg VWket.. Persze jok azok is de egy BMWt nem fognak lealázni sem egy Mercedest!!!
2010.08.13 14:25:45RAMGO
Sajnos az fájó tapasztalatom, hogy az új BMW M3 vezetése közben a haver megmutatta hogy mi az új RS6,
nem azt mondtam hogy szar a BMW, csak azt akarom elérni, hogy ne legyen ilyen elfogult a RAMBOGECI,
????
BENZINFAN:
te pedig ne védd RAMBót, mivel szerintem például az egyik legjobb autó, sőt még most is a pedig csúny szegénykém mint a bűn
AUDI S1 Quatrro- Walther Rhöl vezette, nem tudom hogy képben vagy-e?
De próbáltam már M5-öt is és annyira nem voltam elájulva a menetteljesítménytől mint az új RS6-nál...
2010.08.13 14:29:31RAMGO
Mondjuk egy kör a MÁTRába felfelé menet, szerintem elég sok autó lealázná. De hogy autózás szempontjait nézve olcsóbb kategória is leveri:
Skoda Octavia RS 4X4,
ha lejönnél a mátrába látnál csodát???!!!, hogy mire is elég az M5
egykét jó kis rally pilóta is lejár edzeni,
Turi,ifj Ranga, Bútor...
2010.08.13 14:35:12Kand Úr
komplett idióta, aki keveri az F1-et meg a DTM-et a normál utcai autókkal.
RAMGO vegyél Chevrolet Aveo-t a DTM miatt, vagy Renault Twingo-t az F1 miatt.
Ha nem ¨¨ultetek még BMW-ben, akkor miért fikázzátok? ha nem volt BMW-tek akkor minek beszéltek a fenntartásáról?
sok itt a gagyi ember:-S
2010.08.13 14:36:54RAMGO
Anyád Rambógeci....
tényleg látszik hogy félig húgy vagy, annyi agyad van mint egy marék kőnek
2010.08.13 14:38:04RAMGO
Kand úr!!!!!
volt 535 d-em te majom, olyan szar volt hogy állandóan szervizelni kellett
2010.08.13 14:44:25Kand Úr
nem neked írtam az egészet te majom:-)
nekem is van BMW-m és semmi baja, csak a áltlános fenntartására költök.pedig használtan vettem, dízel, és olaszból van.
2010.08.13 14:50:43RAMGO
Boccs Kand Úr,
ezt akkor benéztem, de nekem a gatyám ráment a szervízre, pedig a Wallis ból lett, fél évesen vettem, de de mindig ment rajta a szervíz, valami mindig kikönyökölt benne
2010.08.13 15:02:59hüle
HAJRÁ MAGYAROK
"Innen kerülnek ki később a világ vezető emberei. A legtöbb BMW-vel kezdte."
Amerikaban a vilag vezeto emberei kozott valoban vannak akiknek nemet autoik vannak.
Bill Gates Porsche
Steve Jobs Mercedes
(Sylvester Stallone Mercedes)
Azert ezek az emberek nem ulnenek be egy bmw-be.
Azt tudtad,hogy nagy sok orszagban illetve premium szemelyszallito cegnel nem lehet bmw-vel taxizni?
Pl nalunk a repteri taxi zonataxi engedelyezett vw passat,mercedes,ford mondeo,skoda oktavia superb (audiban nem vagyok biztos)es ezzel vege a listanak.Termeszetesen gepjarmu kor megkotes is van.
Nem azert mert nincs a soforoknek, hanem mert nem hasznalhatsz!
2010.08.13 15:03:26RAMGO
apád se volt úgy lehet!!!!!! oda ember kellett volna, nem ilyen nyálas te kis májas.
Amúgy ez tartott ennyi ideig hogy kigondold és leírd, te neked tényleg annyi agyad lehet, mint egy marék kőnek!!!!
Gyere inkább a mátrába valamelyik hétvégén és ott lehet majd vagánykodni!!!
megnézzük milyen pilóta vagy mit tudsz felmutatni, csak vigyázz...
Ja és add át üdvözletem anyádnak jó SPERMABANKOT VÁLASZTOTT SOK VOLT BENNE A MELASZ
MEGYEK NEM FOLYTATOM EZZEL A KISFIÚVAL A SZÁJKARATÉT
2010.08.13 15:21:40Kand Úr
@hüle
bár nekem jelenleg a BMW jön be, lehet, ha 60 éves leszek, egy Mercedesre fogok vágyni.
miért nem lehet egy BMW taxi amúgy? /mondjuk elég hülyén nézne ki/
2010.08.13 15:23:58RAMGO
hop
vissza, adok pénztkamatra, hogy tudj tankolni az ólad, TE kis költő zseni,
MERT VAGY JÓZSEF ATTILA VAGY?? ÉRTED
VAGY MOZDONY VEZETŐ,
OTT LEGALÁBB NEM KELL TEKERGETNI A KORMÁNYT
JA EZ A LEG GÁZOSABB MEGIEDTÉL EGY KIS DRIVINGOLÁSTÓ, VAGY FÉLSZ HOGY KINEVETÜNK MILYEN BÉNDZSÁN DRIFTELSZ
JA HA HARCOLNI AKARSZ AKOR MUTASD MIT TUDSZ A BÖMBIVEL , VAGY STRUCC VAGY ÉS BELEDUGOD A FEJED A HOMOKBA TE KIS KÖCSÖG....
DE INKÁBB NE IS GYERE BÚJJ ANYÁD SZOKNYÁJA ALÁ, ÉS ÖKLÖZD MAGAD SEGGBE
2010.08.13 15:26:40Benzinfan
Na jo én nem védek senkit persze az Audi teljesitményét elismerem söt jo benzines alá is irom:)
Nekem személy szerint egy 2007es évjáratu 525i-m van kéziváltoval,és teljesen a sajátom nem bankos vacak én nagyon örülök annak ismert nekem jobbra nem telik és nekem sok boldogságot okoz ez a kocsi. Az elözö egy E46 320ci coupé volt de ez az 5ös nekem favorit és nagyon megbizhato is. Mig ismeröseim szponak a dizelekkel folyamatosan mindegy BMW vagy Audi addig én röhögve vezetem a benzinesem és semmi baja a kötelezön kivül de nagyon meg is becsülöm ezt a kocsim
2010.08.13 15:31:19Benzinfan
+az E60asom melett van egy gyönyörü kis 316os kupém még az elsö 3as generáciobol,én azt mondom én BMW párti vagyok de azokbol is benzines és kéziváltoval.
Ha Audi akkor egy RS2es kellene a gyári MTM tuningal ami 420loerö és hadd szoljon,azok nagyon minöségi és jo kocsik voltak azokat nagyon elismerem volt szerencsém egy kettöt németbe vezetni és nagyon jok csak kevés van belöle és akinek van az meg nem válik meg töle soha
2010.08.13 15:34:04Benzinfan
a legjobb auto amit eddigismerek ésvezettem csak nekem nincs sajnos:(
[link]
2010.08.13 16:47:49hüle
Kand Úr
Jo akkor mondok olyat aki fiatalabb Michael Schumacher van egy mercije meg egy ferrarija
Timo Glock nemet autoversenyzo formai 1 fiatalabb koraban nyert mar bmw adac bajnoksagot is persze sajat autoja nissan.
Van elet bmw kivul is egy jo tucat auto a sok kozul ennyi se nem tobb se nem kevesebb.
Nem tudom miert nem lehet taxis megbizhatosag? kenyelem? vagy mert hatso kereskes? biztonsag? passz de kerdeztem oket nem lehet.
2010.08.13 16:59:13Beast80
Most jut eszembe, valaki nem értette, hogy Veresről miért nem tudtak télen kijönni a BMW-k. Hát van egy kicsit combosabb emelkedő a kivezető úton, átlagosan szar Magyar aszfalttal áthidalóként a kátyuk között. Ezt nem sikerült nekik abszolválni. Persze ezzel nem azt mondom, hogy a BMW nem jó autó, csak nem biztos, hogy az átlag vezetési tudású Magyar sóförre van tervezve.
2010.08.13 18:00:38Wonder Deer Hunter
Urak (Mert ide nő nem írt, az hétszetség!!
A BMW jó autó, de legyen má' elég belőle ennyi!!!
Mazda, zum-zum volt a topic.
A cím láttán azt hittem, hogy tényleg csinálnak majd ilyet (kombi MX-5). Azt képzeltem, hogy valami olyan lesz mint a Z3 keménytetős...
Kár, hogy nem...
2010.08.13 18:20:02ugyankérem
Régen nem szórakoztam ilyen jól, mint ezen a hsz. listán :) Ennyi jó dumát, komolyan:)))))))
2010.08.13 19:37:43swt
"Igen, inkább használnék fogazott utcás 5-öst, mint kapcsolható 4-est."
Te mirol beszelsz? Az egy otfokozatu valto!
2010.08.13 19:45:23swt
"Amióta a Merci másolja a Lexust"
Haha, koszonjuk jot rohogtunk.
S-Klasse:
[link]
[link]
Kinai S-Klasse:
[link]
[link]
"azóta már szegény németek is tudják: game over. Toyoda úr tojta a világot. Ennyi."
Azert mielott legkozelebb ilyen baromsagokat hordasz ossze, talan nezd meg az eladasokat.
"Lehet itt béemvézni - nem azért viszed Te kéthetente szervizbe a bajorszart, mert munkát akart adni szegény szerelőknek, hanem mert akkora hulladék az az autó, mint egész Európa oda meg vissza."
Baromsag. Eletemben nem vittem rendkivuli szervizre egyetlen BMWmet sem. De neked nyilvan olyan kurva sok BMWd volt mar, igy komoly uzemeltetesi tapasztalattal rendelkezel.
2010.08.13 19:53:45Kand Úr
@hüle
Vettel, de la Rosa, Kobayashi, Webber is BMW tulajdonos, szóval annyira rossz nem lehet:-)
[link]
én nem vagyok elvakult BMW hívő, más autómárkákat is elismerek, jelenleg BMW-m van, és a következő is az lesz. Persze egy 370z, CLS, Mazda 6 sport is tetszik, hogy csak pár példát említsek.
a taxisoknak üzenem, hogy a Mercedes is hátul hajt, egy 5-össel /bár csak 4 csillagot kapott/ pedig úgy széttörsz egy swiftet vagy astrát, hogy csak na, a Honda és a Mazda is megfelelne szerintem pl. az igényeiknek:-)
2010.08.13 20:24:46Benzinfan
Én is a BMW reszavazok az még nekem nemokozott meglepetést éshüséges jo auto ha nyomasan van használva és hajtva is ajavitásrol nem is beszélve
Az egyik legjobb auto tipus,nekem ha más kellene az egy Accord Type-R lenne vagy egy RS2es Audi vagy csak ha egyszerü akkoregy jo Passat benzines azt ennyi.
De amig megtehetem addig BMW:)
2010.08.14 12:25:50Shadowbull
RAMGO,
bar tok felesleges idiotakkal vitatkozni, csak a teny kedveert:
Az M5 ott autozza korbe az RS6-ot, ahol csak akarja, ahogy az M3 az uj RS5-ot. Az IS-F-et fel sem hozom, mert az nagyon messze van ezektol.
Az Audik egyedul nullarol 100-ra gyorsulasban jobbak, az osszkerekhajtasuk miatt.
Ha valaki olyat allit, hogy az RS6 sportosabb mint az M5, az meg kozeleben sem jart a ket autonak, nemhogy vezette volna oket.
sb
2011.11.24 09:47:43ozrwd
Nem nagyon szoktam kommmenteket olvasni, úgyhogy csak most értem véletlenül ide a használt IS200 cikk kapcsán, de aki Imprezázik, Saab 9.5-özik, Focus ST-zik, Octavia RS-ezik stb. az akármennyire is tudja a tutit sajnos a megválaszolandó kérdést nem érti.