Miért nem használják a bicikliutakat?

2010.12.01. 06:39 Módosítva: 2010-12-01 08:43:38
Egy 43 éves családapa rendszeresen hordta tandemjével és utánfutójával gyerekeit az iskolába. Tette ezt egészen addig, míg egyszer az illetékes önkormányzat meg nem építette az elkülönített kerékpárutat. A családapa – lévén szakmabeli – tudta, hogy ennek az új útnak a használata sokkal több veszélyt és kényelmetlenséget rejt magában, mint ha továbbra is az úton biciklizne.

Egy 43 éves családapa rendszeresen hordta tandemjével és utánfutójával gyerekeit az iskolába. Tette ezt egészen addig, míg egyszer az illetékes önkormányzat meg nem építette az elkülönített kerékpárutat. A családapa – lévén szakmabeli – tudta, hogy ennek az új útnak a használata sokkal több veszélyt és kényelmetlenséget rejt magában, mint ha továbbra is az úton biciklizne.

Ezért továbbra is az úton kerékpározott, míg meg nem büntették. A családapa azonban a helyi kerékpáros szervezet vezetője is volt, így bírósághoz fordult a szervezet támogatásával. Az eset 2002-ben történt, a legfelsőbb bíróság most döntött: csak abban az esetben lehet utat a vonatkozó táblákkal kerékpárúttá minősíteni (és ezzel annak használatát kötelezővé tenni), ha ennek hiányában különösen súlyos veszélyhelyzet jön létre a közlekedők számára. Ellenkező esetben a kerékpárút használatának kötelezővé tétele jogellenes.

A bírák részletesen meg is indokolták ítéletüket. Szerintük csak a közlekedés résztvevőinek jelentős veszélyeztetettsége esetén jogszerű, hogy a kerékpárosokat az úttestről a kerékpárút használatának kötelezővé tételével tiltsák ki. Ez a veszélyeztetettség „különleges helyi viszonyokból kell eredjen”, általános biztonsági megfontolások nem elegendők. A fenti eset Németországban történt, a szervezet, amelyik az ügyet képviselte, a Német Kerékpárosklub volt (ADFC).

A szabályozás azonos Németországban és nálunk is: a kijelölt kerékpárút használata kötelező, ez alól a jogszabály nagyon kevés kivételt tesz. De miért is baj ez, miért fordul elő, hogy még a közlekedés szakembere is úgy dönt, hogy nem használja a szépen megépített kerékpárutat, hanem kerékpározik tovább gyerekeivel az úton? Mert úgy gondolja, meg a tapasztalata is azt mondatja, így gyorsabban, akadály-mentesebben és főleg biztonságosabban fog célhoz érni.

Magyarországon a helyzet lényegesen rosszabb, mit a németeknél: szinte csak olyan kerékpáros útvonal (kerékpárút, gyalog-kerékpárút) épült korábban, aminek használata nem segíti, éppen ellenkezőleg, akadályozza a gyors, akadálymentes és biztonságost haladást. Miért? Mert használata új konfliktusforrást, veszélyhelyzetet teremt.

Nézzünk egy példát: Bajcsy-Zsilinszky út Budapest kellős közepén, 2x2-3 forgalmi sávval, és egy – a belvárosi oldalon lévő járdára helyezett – kerékpárúttal. Itt kell kerékpározni mindkét irányba. Pedig ennek kötelező használata a közlekedés biztonságát igazán nem növeli, ellenkezőleg, új veszélyforrásokat teremt és konfliktusokat generál a közlekedés többi résztvevőivel, de gyors és akadálymentes haladást sem biztosít. A járdára vagy mellé épített kerékpárút a jog szerint úttest, az azon egyenesen közlekedőnek például elsőbbsége van a kanyarodó járművel szemben. Csak ezt senki nem tudja/tarja be. Érthető módon: nem természetes, hogy a járdán jármű halad. Ez az oka, hogy a legtöbb kerékpáros baleset lakott területen belül ilyen helyeken történik. Ráadásul a kétirányú kerékpárutat az ellenkező irányba haladva is kötelező használni. Ez – ha a kerékpár vezetője szabályosan közlekedik – további két balesetveszélyes úttesten való átkelést jelent, egy néhány száz méteres út kedvéért.  És végül, az hogy ez a létesítmény a járdából lett elválasztva, szinte garantálja a konfliktusokat gyalogosok és kerékpárosok között.  Meg azt, hogy azon a járdán nem lehet többé önfeledten sétálni, bámészkodni, hogy az ottani kávézók már biztosan nem települhetnek ki a járdára teraszukkal, mert valaki azt találta ki, hogy ott jármű közlekedjen.

Vagy nézzünk egy körforgalmat kerékpárúttal, van sok ilyen az országban: a kerékpárosokat a gyalogosokkal együtt vezeti körbe egy erre kijelölt kerékpárút, ezzel elérve azt, hogy – ha a kerékpár vezetője szabályosan közlekedik – megsokszorozza a konfliktuspontok számát, ahelyett, hogy az úttesten megfelelő sáv kijelölésével a közös haladást biztosítanák.

Hatalmas a várostervezők, építők, és igen, a hatóságok felelőssége. Hogy olyan közlekedési létesítmények szülessenek, amelyek használata minden szempontból ajánlható és kívánatos. A példánkban is bemutatott rossz kerékpáros létesítményeket a tervezők annak idején azért tervezték, az önkormányzatok azért építették, mert úgy gondolták, ez nyújt megfelelő biztonságot, haladási feltételt a kerékpárral közlekedőknek. Nem vették tudomásul, hogy ez nem így van, nem vették figyelembe a nemzetközi kutatásokat, gyakorlatot. Most már itthon is van  tapasztalat, már a szakemberek egy része is belátta, tévedtek. Talán a jövőben már olyan utak születnek, amelyek tervezésekor figyelemmel lesznek a kerékpárra is, arra, hogy a kerékpárral közlekedő is haladhasson rajta akadálymentesen, kényelmesen és biztonságosan.

Mi legyen a már eddig megépült rossz kerékpáros utakkal? Németországban az idézett bírósági ítélet után neki kell állniuk felülvizsgálni a kijelölések jogosságát. Nálunk sincs más út. És nem is kell megvárni, hogy erről bírósági ítélet szülessen. Neki lehet kezdeni azonnal.

A jogszabályok mindenkire vonatkoznak. De mit tegyen a magyar apuka, aki mondjuk szakember, és érti, érzi, hogy a rosszul megépített infrastruktúra használata veszélyesebb, mintha – szabályt szegve - nem ott teker a gyerekével? Miért kerül olyan helyzetbe, hogy dönteni kelljen a biztonság vagy a szabályok betartása között?

László János
a Magyar Kerékpárosklub elnöke