Ami a BKV sose lesz

Tömegközlekedés a kanadai Victoriában

2011.02.13. 12:41

2000 óta tart a hibridprogram, ma már a buszpark több mint fele ilyen járművekből áll. A megkérdezett hibridbusz-vezető azonban már azt várja, hogy átülhessen végre a még újabb fajta buszok egyikére.

Bíró Tibi barátomat pár évre Kanadába szólította a kötelesség, konkrétan egy Victoria nevű kisvárosba, ahol a speciális éghajlati viszonyok miatt jellemzően télen sincsenek mínuszok, viszont nyáron sem megy a hőmérséklet 25 fok fölé, no meg persze tengerparton fekszik. Mármint a város. Innen küldözgeti leveleit, képeit, én meg közben majdnem sírok, mert még egy ilyen rendezett, mégis emberi léptékű, hangulatos, tiszta, működő hely talán nincs is még egy a Földön. De hogy azért kicsit árnyaltabb legyen a kép, végül egy csokornyit egy későbbi levélből is odatettem az írás végére – ezek helyi hírek vegyesen. Ott sem minden fenékig tejfel tehát, de valahogy sokkal logikusabb minden.

Egy ideje elkezdett közlekedéses témákkal is foglalkozni, én meg nem tehetem meg az olvasókkal, hogy lemaradjanak róluk. Egyrészt, mert jó írások ezek, másrészt, mert olyan betekinteni abba a világba innen, mint Alice-nek lehetett belépni Csodaországba. Most, itt, többnyire buszokról lesz szó. Való igaz, hogy a Tesco-járat (egy statisztikai hibahatáron belül maradó, apró vállalkozás) nálunk is gázos dízel híbrid buszokkal üzemel pár éve, de valljuk be – Budapest évekre és fényévekre van attól, hogy általánossá váljon itt az ilyen.

Jöjjenek Tibivel, álmélkodjanak, még inkább döbbenjenek.

Feladó: Bíró Tibor

Tárgy: 4. levél, gyalogosként Victoriában, tömegközlekedés

Címzett: Csikós Zsolt

Sziasztok!

A másfél hónapja vett cipőm még mindig tiszta, de megjegyzem, hogy ez nem az utcaseprők magas számának köszönhető, hanem annak, hogy a levegő magas páratartalma és egyéb környezetvédelmi erőfeszítések miatt szálló por alig van errefelé.

Létezik egy levegőtisztasági index, ami itt Victoriában tízes skálán 0–3,5 között mozog, de inkább 0–1,5 között, ebben az évben volt néhány nap, amikor 2 és 3,5 között volt.

Csak összehasonlításképpen írom, hogy Budapest levegője ugyanezzel a számolási módszerrel mérve rendre 6–10 között van, és amikor mindenki arról beszél, hogy a szálló por koncentrációja magas, illetve korlátoznák a közlekedő autók számát (páros-páratlan rendszám, azt hiszem), akkor 10 fölött van, benne a vörös zónában. Ilyenkor elvileg ablakot sem lenne szabad nyitni, nemhogy városban közlekedni. Hajrá allergia és egyéb betegségek!

Egyébként Pesthidegkutat tartják Budapesten a legtisztább levegőjű településrésznek, itt 4–6 között van a levegőtisztasági index. Kíváncsi lennék az adatokra, hogy más körzetekben vajon hány embernek dob fekvőnyolcast a gép ezen okok miatt. Több embernek kellene motorral, esetleg bringával vagy tömegközlekedéssel járni. Na persze nem a mostani BKV-s buszokkal.

Egyébként Budapestnek van a világon az egyik legjobban szervezett tömegközlekedési hálózata. Nem a botrányos járműparkról beszélek vagy a korrupciós botrányokról, csak a hálózatra fókuszálva mondom: logikusan felépített az egész, nappal vagy éjjel itt a legkönnyebb eljutni A-ból B-be.

Na, ezt Victoriáról nem mondhatjuk el. Itt kizárólag buszok vannak, ami nem baj, de botrányosan áttekinthetetlen az egész hálózat. Tulajdonképpen itt is el lehet jutni bárhova, de elég alapos előtanulmányokat igényel a dolog. A térképen összevissza látszanak a járatok, egymásba futnak, nincs jól feltüntetve, melyik, hova tart, úgy rossz az egész, ahogy van.

Viszont egyik nap, amikor Laurával (a kislányommal) sétáltunk lefelé a Fort streeten a kikötő felé, az egyik elsuhanó busz oldalán furcsa dolgot láttam, de csak a szemem sarkából.


Nem is tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, egyébként is úgy tele vannak ezek a buszok reklámokkal, hogy úgy néznek ki, mint a karácsonyfák. Érdekes, hogy minden busz elején van egy konzol, amit lehajtva az utas rögzítheti a cangáját, ha elfáradt, és úgy dönt, hogy inkább buszozna.

Szóval, második alkalommal, amikor tömegközlekedtem, a végállomáson újra láttam az egyik buszon a feliratot: „Hybrid Bus”. Na, gondoltam, én erre rákérdezek. Volt kábé 15 perc az indulásig, köszöntem a sofőrnek, szóba elegyedtem vele, meglepően barátságos volt (azóta rájöttem, hogy mindenki nagyon-nagyon barátságos itt). Mondja, igen, ez hibrid busz.


MIVAAAN?

Igen, hibrid, a több száz kilogrammnyi akkumulátor a busz tetején van. Mondom, meséljen már róla egy kicsit.

Két villanymotor és egy hipermodern kis ökodízel hajtja. A villanymotor indítja a megállóból és gyorsítja fel 15–25 km/h-ra, utána indul be a dízel, ami aztán akár 90-nel tekeri. Az egész hibridprojekt a 2000-es évek elején kezdődött. Egészen pontosan 2002-ben, amikor a város megbízta az egyik legnagyobb gyártót, hogy hibrid buszt gyártson Victoria lakosainak. 2003-ban készen állt a prototípus, 2004–2005 között tesztelték a városban az első példányokat. Kezdetben alulmúlták a várakozásokat, az ígért értéknél több üzemanyagot fogyasztottak, és az akksikon is változtatni kellett, de mire 2006-ban hadrendbe állt az első flotta (decemberre ígérték, ehhez képest október 2-ára leszállították őket, olcsóbban, mint ígérték, a rohadékok), már 58 százalékkal került kevesebbe egy hibrid busz fenntartása, mint a normál városi buszoké.


Jóval kevesebb gázolajat használ, az még hagyján, de a fenntartása is sokkal olcsóbb, mert például nem kopnak a fékek, hiszen fékezéskor az energia-visszanyerő rendszer fogja le a kerekeket. A tervezett élettartam ezeknél a buszoknál 20 év.


Kicsit szomorúan mondta (először nem is értettem, miért), hogy a város tömegközlekedésének kicsivel több mint a fele ilyen buszokból áll. Az azért nem olyan rossz arány – gondoltam, és kimondtam a számokat, amiket sejtettem: 40 százalék hagyományos, 60 százalék hibrid. Dehogyis, mondta a sofőr, csak 10 százalék hagyományos dízel.


És a fennmaradó 30 százalékkal mi van? Mókusok hajtják?

Nem, dehogy. Természetesen hidrogén-üzemanyagcellás járművek.

Na, itt ájultam el.


500 kilométer hatótáv 60 kilogramm hidrogénnel, 90 km/órás végsebesség, csönd és 20 év élettartam, na és zéró károsanyag-kibocsátás. Ezek a buszok láthatók a téli játékokon is, mert kölcsönadják őket Vancouvernek. Most már két éve járják a várost. Egy olyanra szeretnék átülni – mondta búcsúzóul, aztán indultunk.

Most olvasom, hogy a Volvo negyed évvel ezelőtt megkezdte 2008-as fejlesztésű hibrid buszainak tesztelését Mexikóvárosban és Londonban. Itt már ezek futnak évek óta.

Üdv,
Tibi

És akkor még néhány helyi hír egy későbbi levélből:

Összegyűjtöttem az elmúlt két hét híreiből párat néhány újságból, megosztom veletek. Mostanában sok újságot olvasok, majd azt is elmondom, miért.

A híreket nem kommentálom, néhányukhoz magyarázatot fűzök. Egyébként több levelet is kaptam, hogy leszek szíves Budapestet nem összehasonlítgatni Victoriával, és azt éreztetni, hogy itt csak úgy tépkedjük a szárazkolbászt. A „fenékig tejfel” hiedelmeket ezennel cáfolom én is, s ugyenezt teszik az alább következő hírek is:
– Vancouverben megkezdődött a BTK 1890-ből származó 293-as cikkelyének újratárgyalása, mely a poli/bigámiát hivatott tiltani. Állítólag már a bigámia meghatározása is olyan felületes a törvényben, hogy a Legfelsőbb Bíróság rizsporos parókásai is különbözőképp értelmezik. Lehet, hogy el fogják törölni az egészet, úgy, ahogy van. Kanadában egyébként is sokan élnek többszereplős élettársi kapcsolatban. Mármint több mint kétszereplős kapcsolatban.
– Megrongálták a victoriai polgármester autóját, és a házát is összefestették. Mint kiderült, egy városi parkból kiszorították a hajléktalanokat, erre adott válasz volt a rongálás.
– Népszavazást tartottak múlt szombaton a Johnson streeti kinetikus híd sorsáról. Arról kérdezték a város lakóit, hogy új hidat építsenek-e vagy a régít újítsák-e fel. Az új híd természetesen sokkal modernebb lenne, 4 év alatt készülne el teljesen, és a megépítéséhez a városnak majdnem 50 millió dollár kölcsönt kellene felvennie. Ha maradna a régi híd, a felújítása az új híd töredékébe kerülne, nem kellene hitelt felvenni, és rövidebb idő alatt készülne el. A népszavazás fő oka az volt, hogy a lakosok döntsenek a fontos kérdésben, mert ha hitelt vesz fel a város, nagy részét ugye az itt lakók fizetik vissza. Logikus. Megvan az eredmény, új híd lesz.
– A helyi vendéglátósok panaszai nyomán újratárgyalják a már elfogadott közlekedési törvénymódosítást. A módosítás módosításában eltörlik a gépjárművezetők italfogyasztására tett szigorításokat. British Columbiában 3-4 sör után autót vezetni nem (volt) büntetendő, ezt csökkentették a felére. A balesetek száma nem csökkent, viszont a vendéglátósok forgalma egyharmadával lett kisebb. Az elszállított/mikuláscsomagos autók száma viszont jócskán megemelkedett. Egyébként nem magas az alkohol miatti balesetek száma.
– Lemondott a miniszterelnök (december végi ez a levél), de februárig marad még.
– Szakértőkből álló civil bizottságot állítanak fel a főügyész javaslatára a rendőri túlkapások vizsgálatára. Feltűnt, hogy a rendőrség több gyanús –állítólag rendőrök túlkapásai miatt bekövetkezett – haláleset közül egyszer sem talált kivetnivalót a közeg munkájában. Például egy alkalommal felkeltette egy rendőr figyelmét, hogy egy fiatal 5 órán keresztül fel-alá járkált a reptéren, hát odament hozzá, és jó alaposan megkínálta sokkolóval, mert az nem válaszolt a kérdéseire. A fiú halála után kiderült, hogy az anyját várta (aki lekésett egy gépet), és nem beszélt angolul.
– 235 000 kanadai dollárt (50 millió forintot) ér az a Ferrari és közel ugyanennyit az a BMW, amelyet egy utcai verseny után foglaltak le. Jóval 200 km/h fölött közlekedtek egy főúton. Egy kismamát és gyerekét éppenhogy elkerülte a Ferrari, ami nem a vezető ügyességén, hanem a kismama reflexein múlt: sikerült elugrania előle. Mindkét gépkocsit elkobozták, a város eladja őket. A befolyt összeget a közlekedés biztonságának javítására fordítják. Érdekesség, hogy a hasonló esetekben a (volt) tulajdonosok nem fellebbezhetnek.
– Harry herceg esküvőjének hírére másnapra(!) megjelentek a herceges ajándéktárgyak (giccsestányér, harrys gyertya, hercegi pár T-shirt stb.) a kínai nagykereskedők ajánlataiban.
– Hazatért a kanadai tengerészgyalogság több száz katonája, hajójukat tízezrek várták a kikötőben. Amikor Télapó bevonult Victoriába, őt 60 ezer ember várta.
– Leesett az első hó – sok-sok év után – és megdőlt a hidegrekord is: –8 fokot mértek. Erről Csinszka írt pár sort: Ma délelőtt esett 10 centi hó, mire megállt az élet… A suli bezárt 2-kor…, mert ha leáll a tömegközlekedés, az iskoláknak be kell zárniuk… de asszem mégis járnak a buszok, de azért a suli – biztos, ami biztos – bezárt, mert mi van, ha mégsem járnak majd a buszok? Hogy megyünk haza? Tibi azt olvasta, hogy a katasztrófavédelem hólapátokat kért kölcsön Vancouverből, mert itt nem lehet kapni ilyet, de téli gumit sem.

Szóval vicces hely ez a Victoria, nincsenek itt hókotrók sem. Senki sem takarítja a havat, holnap reggelre jól lefagy majd! De mindenki ki van akadva rendesen, mármint a hótól, merthogy, ugye, bárhol olvasunk a városról, Kanada legkellemesebb helyeként emlegetik. Az is igaz, hogy Edmontonban – sokan jöttek onnan – már –33 fok a hideg. Úgyhogy a mostani –4 tényleg kibírható, de nem erről volt szó! Budapest mindenesetre kap tőlem egy 5-öst a hóhelyzet kezelésére.