Volkswagenek és Suzukik veszélyben

2011.06.20. 14:23

Alánézett a masinának, ekkor döbbenten tapasztalta, hogy valaki az éj folyamán a nagy hátsó dob előtti katalizátort csővel együtt kivágta.

Tisztelt Winkler Róbert!

Azért írok, mert úgy gondolom fontos, hogy akivel még nem fordult elő ez a dolog, ja lehet védekezzen ellene, illetve fokozottan ügyeljen. A történet a következő: Kedves közeli ismerősömmel történt a következő eset. Vállalkozásnál dolgozik, kapott használatra egy 2007-es évjáratú, 2,3-as Multijet-es Fiat Ducato-t. Az kishaszon gépjármű kb. 1hete volt nála, az autó utcán áll (meglepő, de nem fűtött, őrzött mélygarázsban..), mikor az egyik reggel mikor beindította és feltűnt, hogy olyan hangja van a gépnek, mint valami  orosz traktornak, ami étolajjal megy és most érkezett a tajgáról. Ki is szállt és alánézett a masinának, ekkor döbbenten tapasztalta, hogy valaki az éj folyamán a nagy hátsó dob előtti katalizátort csővel együtt kivágta. Elment tehát a legközelebbi Fiat kereskedésbe, ahol meglepődve mondták, hogy érdekes, "Maga a körülbelül 7. ember aki bejön az elmúlt egy hónapban ugyanezzel a problémával..". Ennek a katalizátornak az ára kb, 200 huszon-párezer forint, természetesen utángyártott nem nagyon van...Pár hét keresgélés után végül is mégis talált egy helyet , ahol a fent említett ár negyedéért egy olasz gyártmányú, utángyártott katalizátort felhegesztettek ("majdnem azt tudja mint a gyári", megteszi ez is..mondván). De itt jön a lényeg: a szerelést végző személy kifejtette (nevezzük Bélának), hogy most ez a "biznisz": Az elmúlt pár hónapban rengeteg ilyen Ducatonak, illetve testvérmodelljének (Boxer, Jumper) csonkították meg a kipufogó rendszerét, legtöbb esetben még a leömlőhöz közelebb lévő katalizátort is kivágják, mert ezt jó áron el lehet adni. Hogy kinek, hova, mennyiért? Béla állítása szerint a lényege a dolognak a következő: Emberünk alámászik a gépnek, csővágóval kivágja a dobot, majd a megfelelő embernek elpasszolja (kap érte mondjuk két Deák Ferit), merthogy egy tőlünk északra lévő országba viszik is ki azonnal, ahol aztán a platinát kivonják belőle és mindenki jól jár. Leszámítva azt a vállalatot, vállalkozót, aki az amúgy sem csodás gazdasági helyzetben próbál életben maradni...
Szóval undorító, hogy hova fajul ez az ország.
Az, hogy mennyi igaz ebből az elméletből azt nem tudom, de láttam, illetve hallottam a hörgő Ducatót, tehát a tény, hogy lopják a katalizátort az biztos. Aki teheti és ilyen kishaszongépjárművel járkál az hegesszen alá valami jó kis lemezt, hogy azért kelljen flexelni rendesen ha valamit ki akarnak onnan vágni...ott azért meg még csak nem tartunk, hogy ezt is meg lehessen játszani.


Tisztelettel:
Benyó


Kedves Benyó,


Gondolom, nem vigasztal, ha azt mondom, igen, hallottunk már erről, konkrétan olvasónktól:

Sorozatos lopás Debrecenben

Debrecenben lakótelepen parkolok Fiat Ducato kisteherautómmal. A napokban ismeretlenek levágták a kipufogórendszerrõl a katalizátort. A rendõrségi feljelentésnél derült ki, hogy a héten az enyém volt a hatodik autó. A Fiatnál a gyári katalizátor 270 ezer ft, lehet a kipufogót is cserélik, és ehhez jön a munkadíj. Legrosszabb esetben a kárérték márkaszervizi ára elérheti a félmillió ft-ot. Az utángyártott is 100 ezertõl indul, de garanciális autónál problémát jelenthet. Ha ez a katalizátor lopás valóban üzlet, akkor valószínûleg máshol is lesz rá példa az országban.


Egyre gyakoribbak az alkatrészlopások, új klasszikus például a Volkswagen csoport PD-TDI motorjainál az adagolófúvókák kiszerelése. A tulajdonos nem is vesz észre semmit, amíg nem próbálja meg beindítani az autót. Aztán elmegy a szervizbe, és megtudja, hogy darabjának cseréje 230 ezer forint, és kell belőle négy. Úgyhogy valószínűleg bontottat keres, ami mondjuk megáll darabonként ötvenezerből, csak éppen rosszhiszeműen bontották ki valaki más autójából.
Veszélyben vannak a Suzukik is, lopnak Ignisekről komplett kipufogórendszert, vagy régi Swift hűtőt ventillátorral, ami akkor igazán öröm, ha esik az eső, és a tulajdonos észre sem veszi a szétfolyt vizet. Csak elindul vele, amíg megy. Régen a BX-fényszóró volt nagy divat, mert kívülről ki lehetett pattintani. Csepelen teli voltak a lakótelepi parkolók megvakult Citroenekkel. Persze ez ma már kevésbé nagy biznisz, hasonlóan, mint a 3-as Golfok legendásan drága ködlámpái.

Üdvözlettel:

Winkler Róbert