Ölhetett volna a Suzuki Baleno-bölcső
2011.09.26. 17:57 - Papp Tibor
Bevezető kívánkozik a következő levél elé. A feleségemnek lassan egy éve vettünk egy Suzuki Balenót – a kocsit Ausztriából hozta be valaki, a forgalomból kivonva. Korához képest normális állapotúnak tűnt kitakarítva, kicsit harmatos volt ugyan az akkisja, meg kifújt a kipufogója. Ez egy 15 éves kocsinál megbocsátható.
Aztán, ahogy közelgett a vizsga, kiderült, hogy az első bölcsője drámai módon elporladt, cserélni kell. Csakhogy ez egy drága alkatrész, ha jól emlékszem, 90 ezer forint, vagy valami hasonló. Gazdasági totálkár egy 140 ezerért vett kocsinál. Utángyártott nem volt az országban, csak hetek alatt lett volna, bontottan meg nincs. Tudniillik ez rohad minden Balenón, ami a bontóba került – és mindegyik bontós ezt mondta. A dolog vége az lett, hogy Sanyi, az aranykezű lakatos gyakorlatilag újragyártotta a bölcsőt, amely elég fontos alkatrész: tartja a motor-váltó egységet, továbbá az első futóművet.
Miután ezt megírtam, kaptam egy levelet Attilától, hogy megadnám-e neki Sanyi elérhetőségét. A cikk olvasása után kíváncsiságból benézett a Balenója alá. Megadtam, de előtte utánajárt Prokee, hogy utángyártottban beszerezhető-e. Nem, megszűnt a cikkszám. Megadtam Sanyi számát.
Ezután jött a következő mail:
Kedves Tibor!
köszönöm a segítséget. A tegnapi nap folyamán már meg is történt a találkozás és az állapotfelmérés. Végül nem a felújítás mellet döntöttünk. Ha megtörténik a csere, akkor küldök egy-két képet.Üdv:
Attila
Hurrá, cserkész/kisdobos jócselekedet letudva.
Majd egy hónappal később a következő levél.
Kedves Tibor!
Mellékletben küldök egy-két képet a már kiszerelt bölcsőről. Szerencsémre mikor megtörtént a baj már a csomagtartóban várakozott az új alkatrész. Menet közben hirtelen elállítódott a futómű,iszonyatosan kormányozhatatlanná vált a kocsi. Egy pár száz méterre lévő gumiszervizben álltam meg (a kocsi mindenféleképpen megállt volna vagy így,vagy úgy) ahol ki is cserélték az alkatrészt miután eloltottuk a gyújtáselosztó fedelet, mert kigyulladt. De az már egy másik sztori.
Köszönök minden segítséget!
Üdvözlettel:
Attila
A képre kattintva megtekinthető a galéria Attila képeiből:
Összehasonlításul itt vannak a mi Balenónk bölcsőjének képei:
Mi ebből a tanulság?
- Attila a szerencse fia. Az övé látszólag kevésbé rozsdás. Viszont, ha magyarországi az autója, akkor a rossz utakon nagyobb fárasztó igénybevételt szenvedhetett el. A rozsda+fárasztás kombináció nem túl szerencsés, meglehetősen kis ráhagyással tervezett, és gyenge minőségű anyagból megcsinált alkatrész ez a bölcső.
- A szerencse fia vagyok, hogy még élek. Ugyanis én Szombathelyről lábon hoztam el ezt az autót.
- Akinek Suzuki Balenója van, nézesse vagy nézze meg, milyen állapotban van az első bölcsője, mert életveszélyes lehet. Aki venni készül, az is. Nyilván az állapota erősen függhet az üzemeltetés körülményeitől, például télen használták-e, garázsban tárolták-e és hasonlók. De he naftalinban tartottuk, akkor is megér egy ránézést, higgyék el.
Nem tudom, a Suzukinál hallottak-e már a rohadó bölcsőkről. Nem hinném, hogy 16 éves kocsiknál bármiféle garanciális kötelezettségük lenne, de úgy is nézhetjük, hogy a legfiatalabb Baleno még csak kilenc éves. Ki tudja, mindenesetre a nagy példányszámban futó Swifteknél reagáltak az első futómű anyagminőségi problémájára. Hátha. (...és nem alkatrészár-emelésre gondoltam.) Elvégre a közlekedés biztonságát elsődlegesen érintő egységről van szó.




Kommentek
2011.09.26 18:30:16mi nem foglalt még
Ezt a típust el kell felejteni.
2011.09.26 18:30:57sgabo
A negyven éves csillagos autómon maximum a padlólemez orra volt így elrohadva, de nem a bölcső... Én ilyet még nem is láttam. Mondjuk nem vagyok autószerelő se...
2011.09.26 18:40:27Specialized78
bizé!
Szerin tem a hátsó váznyúlványra gondolsz.Nekem is hasonlóképpen nézett ki a bal hátsó,ki is cseréltettem fél éve új utángyártottra,mert az eredeti ára horror lett volna.Majd 3 hete megcsináltattam az alvázvédelmet,agy remélem megint kibír 16 évet:)
2011.09.26 18:42:53Specialized78
Elnézést a rossz helyesírásért.
2011.09.26 18:43:13schdl
Azt hittem lesz vagy 5 komment, mire megjelenik az első "bezzeg az én..." Tévedtem :D
2011.09.26 18:46:43schdl
A témához pedig: szerintem nem kellene ilyen fostalicskákkal járkálni. Annyi a használtautó, nem igaz, hogy nincs másik. Azt csak félve kérdezem meg, hogy ez a kocsi hogy kapott műszakit, gondolom lefizetős volt a buli. Ha történetesen most történt volna baleset (szerencsére nem), igen hülyén álltál volna ott a "forgalomban való részvételre alkalmasnak" nyilvánított járműveddel. Egy kicsit lehetnénk felelőségteljesebbek, ha másért nem, legalább önmagunkért. Szerintem.
2011.09.26 18:51:23ZON
Bezzeg az én Bentlim ! Már fél éves elmúlt, de még alig kellett rákölteni.
Viccet félretéve, megérné feldobni a kérdést a Suzukinak , miszerint vizsgálják-e a típushiba lehetőségét a TC tapasztalatai alapján.
Ralph Nader él még?
2011.09.26 18:55:18GiXXXer
A Swifteknél meg a gátlókon kívül az első tornyok is szeretnek az elülső felük belsejénél kirohadni, mert ott egy tervezési baki miatt megáll a sár, amit még egy nagy eső sem biztos hogy kimos. Nem egy, nem kettő 8-10 éves Swiften láttam már, hogy a lemezen teljesen átrágta magát a rozsda, onnantól kezdve pedig minden nagyobb kátyú picit deformálhatja az egész tornyot, és bizonytalanabbá is válik tőle az autó. A legegyszerűbb megoldás egy toronymerevítő... :P
2011.09.26 18:56:57m20b25
Ok ez most bukott ki. Ki tudja, hogy milyen hasonló esetek lehetnek más márkáknál?
Kíváncsi vagyok, ha találomra kiválasztanánk 10db 15-20 év körüli autót, mit találnánk.
2011.09.26 19:02:42nagyiWRX
HAHA most cseréltem egy balenon én is bölcsőt meg két lengőkart, szarrá volt rohadva az egész ......ezek ilyenek, öreg és már szétrohadt.
2011.09.26 19:03:04P12_dCi
Suzuki...........
2011.09.26 19:11:27Tomchy
Papp Tibi: Te nem a szerencse fia vagy, hanem ez a Te szent küldetésed, megmenteni minden Baleno-t az országban!!! Az Úr adjon Néked erőt ehhez!!! :O)
2011.09.26 19:17:221kutya
anno meg a ford orionoknál (később négyajtós escort) rohadt le a hátsó váznyúlvány. mindegyiknél! a faterén 1x lett hegesztve, majd 2-3 év múlva cserélve. akkoriban lehetett a jószág olyan 15 éves. mi a faszt lehetett volna kezdeni vele? semmit! lenyeltük...
2011.09.26 19:17:36THY Rokk 'n' Troller
Suzuki Baleno az olyan, mint a Monster Nitrous?
2011.09.26 19:24:45RTK
Nekem is Balenóm van, idén tavasszal újítattam fel a bölcsőt, mert eléggé korrodált volt.
A képek alapján, az enyémen nem rohadt ennyire, mint ahogy a Tibi és az Attila kocsiján. Az autóm 12 éves, magyarországi, újkora óta garázsban tartott.
Műszakin nem biztos, hogy könnyen észreveszik a hibát, takarásban vannak a kényes pontok. A kocsim januárban vizsgázott, teljesen hivatalos körülmények között, akkor még én sem tudtam a hibáról. A rohadást a szerelőm vette észre, amikor féltengely csuklót cserélt márciusban.
Én is furcsának tartom, hogy a Suzuki nem csinált visszahívást, különösen annak fényében, hogy a 10-15 éves Swifteknél is elrendelték a lengéscsillapító cserét.
2011.09.26 19:27:44=Daniken=
Vectra A is szar, pont mint ahogyan leírtátok...műszakira menet huginak keresztbeállt a kocsi alatt a hátsó híd tmindenestől...lett belőle nagy hegesztés izibe:-D
2011.09.26 19:30:08dol86
Az én fiam lassan 12 éves lesz. Az ő bölcsőjének már mindegy mennyire van elrohadva :)
Viccet félretéve, lehetne egy típushiba gyűjteményt összeállítani amelyekre figyeljenek az öreg autókat üzemeltetők. Mindannyiunk érdekében.
2011.09.26 19:33:23papa33
Akkor az Escort is fostalicska?
Hátsó hossztartó a kipufogó mellett szinte mind rohad egy idő után..., láttam nem egy jó kinézetű Corsát, kb a tűzfal alatti rész mint a trabin a nyak elhagyja magát. G Astra küszöb alulról kinyílik... és aknából nehezen látszik pont ott.
2011.09.26 19:49:06Szumi
Hogy kaphat egy ilyen szétrohadt fosadék haladékot egy műszaki vizsgán??? Ha itt baleset történt volna, remélem, hogy a vizsgáztató állomás felelős vezetője ment volna a börtönbe. Ha pedig csúszópénzes volt az aktus, akkor gazdival együtt. egymásnak háttal kötözve.
2011.09.26 19:49:571kutya
@papa33: az!:-DDD (szerencsére mi megszabadultunk tőle)
2011.09.26 19:52:271kutya
@Szumi: láttál te már agyarországon orvosi műhiba miatt sittre vágott doktort? nem? naugye...
2011.09.26 20:10:44erokun
mostantól minden eladó baleno hírdetés azzal fog kezdődni hogy: "hibátlan,felújított,rozsdamentes,új bölcső" ,
2011.09.26 20:11:23gnme
papa33:az. Én az alját befestettem kétkomponensű magas cinktartalmú erősen rákkeltő hajóipari alapozóval. Azóta kopp-kopp.
De ba*hatom ... megint találtam egy foltot a bal első sárvédőn alul, ami hólyagzik. Olyan ez, mint a játékgép ,,, minden hónapban egy-két húszast bele lehet dobni.
2011.09.26 20:23:23sgabo
schdl:
Nem láttam bezzeg kezdetű mondatot... Én csak simán megjegyeztem, hogy ilyet még nem láttam és előhalásztam eddigi ismereteimből egy példát.
De ha bezzeggel kezdődött volna, akkor sincs semmi. Főleg, ha nem is nekem szántad, amit írtál... :)))
2011.09.26 20:25:27sgabo
Én a futóműveket epoxis alapozóval fújtam pár napja, majd kaptak egy szép kétrétegű fényezést. Bár nem napi használatú autókról van szó, de szerintem ez a megoldás működik mai járgányoknál is.
Talán nem is a külseje a fontos, hanem a belsejét kell jól lekezelni, mert e rohadás onnan indul mindig.
2011.09.26 20:45:06aha, persze
Valamelyik elvetemült autóguru csinálhatna egy weboldalt, márka-típus-évjárat-anyámtyúkja szerinti bontásban, ahol egy helyen lehetnének az ilyen jellegű hibák, és sokak számára nem utólag derülne ki, hogy "Jah, kérem, ez típushiba!"
2011.09.26 20:45:50Csumpi Hálidéj
Itt a piaci rés!
Valaki, akinek megfelelő eszközparkja van hozzá, elkezdhetne Baleno bölcsőket gyártani!
Tuti biznisz, nem marad rajta a készlet!
2011.09.26 20:55:49Tomchy
Csumpi Hálidéj: Ja, ellátná mind a 25 autót az országban... :O)
2011.09.26 20:56:59Secnir
háááát...
...nemtom.
ezt a rohadásos problémát naphosszat lehetne sorolni. PT speciel a Balenon bukott ki, mert nekije az van.
Opel Combo, 5-6 éves? ott egyszerűbb a kérdés, mije NEM rohad?
Ducato, Transit? látott már valaki olyat a magyar utakon, amit a kisiparos rendeltetésszerűen fuvarozásra használ, nem idősebb 10 évesnél és 'jó' állapotú? hát igen.
mind úgy néz ki, hogy simán lehetne nevezni mellékszereplőnek a "4 páncélos és a kutya" című sorozatba. Vagy ilyen modelleket találni a Titanic mellett a homokban.
Van olyan széria, amihez biztosították az anyagot, van amihez nem. Na bumm, a Balenóhoz nem.
ennyi.
2011.09.26 20:59:50Virago_1000
sgabo:
igy van. A bolcsot en kifurnam, uregvedo waxxal kifujnam, es s furatot is lekezelnem, majd bele 1 gumidugo. Termeszetesen a foldhoz kozeli legmelyebb ponton furnam ki.
Sajat kocsimon a lengokarok belsejevel ugyanigy jarok el.
2011.09.26 21:01:33sealard
Ha ennyire hiányzik az a varázsszó :D Autót vadászok, 90-96 közötti német kombit (németet, tehát nem Opel vagy Ford :D), a 80-as Audikon nem látok igazán rozsdát, BEZZEG itt a bajoroknál az elmúlt évekig sóztak rendesen. És sajnos a csillagosok is mállanak rendesen a hátsó tornyoknál sajna, pedig lennék szívesen "Kiscsikós" egy Hans-ban. És kösz Tibi, hogy elterelsz a japánoktól :D
2011.09.26 21:12:36Hó apó
Ezért a tervezésért Japánban a mérnök kezébe nyomták a rövidkardot.
Azóta sincs senki, aki kijavította volna a hibát helyette.....
2011.09.26 21:18:12papptibi
"Valaki, akinek megfelelő eszközparkja van hozzá, elkezdhetne Baleno bölcsőket gyártani!
Tuti biznisz, nem marad rajta a készlet!"
van, aki ráállt a bontott, remélhetőleg kevésbé rohadó bölcsők felújítására, bizony.
2011.09.26 21:19:07Rock me Amadeus
én még fiat brava/bravot nem láttam rohadni
2011.09.26 21:19:21papptibi
"mostantól minden eladó baleno hírdetés azzal fog kezdődni hogy: "hibátlan,felújított,rozsdamentes,új bölcső"
Én már láttam ilyet. Pontosabban rohadásmentes bölcsőt írtak.
2011.09.26 21:19:38Rock me Amadeus
ja, mégis
2011.09.26 21:21:32papptibi
"te nem a szerencse fia vagy, hanem ez a Te szent küldetésed, megmenteni minden Baleno-t az országban!!! Az Úr adjon Néked erőt ehhez!!!"
Igazából a sajátunkat akartam megmenteni, ha már belefeccöltük a a lét:) De a közösségért mindent.
2011.09.26 21:22:55kovászosUbukla
2011.09.26 21:01:33sealard
az audik azért nem rohadnak mert a 80-as évek elejétől nagyon komoly elektrogalvanizálást kapott az összes. cserébe viszont van millió más szarság vele, ami drága, nincs utángyári, sőt gyári se és rendszeresen kéri. Pl szenzorok, szondák, ECU vezérlés. Bonyolultabb modellt nem vennék, max olyat amiben pont az a motorvariáns van mint az egyszerűbb Vw-ben. Amúgy ettől a konszerntől 95 utánit nagy biztonsággal vehetsz, nemigen rohadnak.
Vagy Citroenek, a 96-os modellfrissítéstől, mikor a Saxo megjelent azok is már elektrogalvanizáltak, van is ára a röhejesen kis étvágyú dízel citroeneknek ára, főleg a saxoknak.
2011.09.26 21:18:12papptibi
egy ilyen szánalmas hibáért amiktől a mutyukik hemzsegnek, és nem csak ez, a stift, meg más modellek is azért tényleg szeppuku járna.
2011.09.26 21:22:59papptibi
"Hogy kaphat egy ilyen szétrohadt fosadék haladékot egy műszaki vizsgán??? "
...hát nem kapott volna, ha nem javíttatjuk meg.
2011.09.26 21:33:40BenFranklin
hó apó
Lótojt. A kocsi túl van a tervezett élettartamán, azt nem lehet a gyárnak felróni, hogy a magyar 100 rongyér megveszi és reklamál. Az összes alkatrészről pontosan tudják, mikor használódik/korrodálódik el már azelőtt, hogy a legelső Balenot eladták volna a szalonban. A korróziónál az időt vmi savfürdővel gyorsítják a korrózió-teszteléskor.
2011.09.26 21:34:17kovászosUbukla
2011.09.26 21:01:33sealard
amúgy én nem mondanék le teljesen a japánokról, ha nem zavar az hogy egy bő 15 éves kocsira is rá tudsz költeni egy egyszerűbb új autó karbantartásának az árát, mert a kopó cuccok nem léteznek utángyáriban, a gyári is rendelésre és eredeti újkori árán. Pl nézegettem a 626-os mazdákat van a 3-as meg a 4-es széria, 88-97 között.
Nálunk max elvétve találsz belőlük, pedig a 3-as kifejezetten pofás kocsi volt, még abból a tipikus plüss belsős, őszintén tartós, illatos japánautó belsős korszakból, el tudnám viselni, a 2.0 szívóD is megy mint a bajnok, semmi tohonyáskodás meg indítási nehézség télen, és 5l-rel beéri, kultúrált járástulajdonságokkal, csak egy vezérléscsere 50e, egy hűtő 40e, futóműcuccok 10e körül, stb, szóval brutálisan drágák egy fapados kortárs Opel, VW, PUG, Fiat vagy akármi más európaihoz képest.
Bontóban idiótának néznek ha ilyen típust keresel annyira esetleges ma már. Ami van az is 100% külföldről behozott.
2011.09.26 21:36:56BenFranklin
kUbulka
Vagy Citroenek, a 96-os modellfrissítéstől, mikor a Saxo megjelent azok is már elektrogalvanizáltak, van is ára a röhejesen kis étvágyú dízel citroeneknek ára, főleg a saxoknak---ja Magyarországon...:D Itt is van ára, 500 euró, ha gyári állapotú akkor 1000.
2011.09.26 21:42:23sealard
Szia Ubul!
Jó újra itt olvasni! Igen, sajnos tisztában vagyok a hibáikkal, ezért marad az 1,8 meg 2,0 benya, vagy az 1,9 TDI, de műszakira képesen nem olcsók, de rohadtul megérik az árukat. Eleinte 626 kombikat néztem, de sajnos a futómű környéke minden gyalázatosan porlad, és ez teljesen független a futásteljesítménytől. Mercit is már néztem párat, érdekes, hogy a metálfényűek kevésbé rozsdállanak, pl. a sima fehérek közül még a garázsban tartottak is rügyeznek.
2011.09.26 21:42:32Specialized78
Valaki írta,hogy a Vectra A is szar.:)
Oké,tény,hogy a hátsó váznyúlványa elrohadt 16 év alatt,no de hallottam én már 3-5 éves Mercedes A osztályról,aminek a kasztnija elkezdett rozsdásodni.Ettől még a Vectrát nem tekintem "szarnak".Ki kell cserélni 16 évenként:))Mint ahogyan a levegőszűrő cső repedése is Vectra betegség,ami szintén kilyukad 14 évente,illetve a hátsó kerékjárati ív.De kb ennyi.
2011.09.26 21:49:07sealard
@Ubul:
Saxo meg sajna kilőve, nem fér el benne a babakocsink. Egyébként vicc, hogy a Saxo itt a németeknél drágább, mint egy fiatalabb Stilo. (azok nem rohadnak. El. Csak le, de azt nem ritkán)
2011.09.26 22:07:59kovászosUbukla
2011.09.26 21:49:07sealard
szájababaszott qrvák istenének bütykös fasza, hogy a tetűrágó blogmotor már megint lenyelte a kibaszott kommentemet! Hogy a faszba nem lehet már átállni valami kultúrált logaritmusra, heee?!
2011.09.26 22:17:23kovászosUbukla
2011.09.26 21:49:07sealard
na szóval a saxo valóban egy töpörödött szar, hamar lemondtam magam is róla az első próba után, nehogy már ne tudjak pakolni egy kocsiba rendesen, mikor épp az volt a cél. Szóval magamra is nagyobbat vettem, és te is jó helyen kapizsgálsz azzal a TDI-vel. Amúgy ez meg a mercik 2.5 szívód-je lenne amit meg mernék venni, az ezutáni összes olajkályha mehetne a kohóba felőlem, merő pénzkidobás, ha fillérbaszó valaki gázosítsa be a benzinest azt kész.
A misszió elég nehéz hogy rendeset találj ezekből, de a VW csoporton belül és a Seatokat lesném meg először mert 400e környékén már tudsz a 75 le változatból durrantani egy 95 környéki cordobát, amiben hemzseg a korábbi VW alkatrészek, ami pluszban egyszerűsíti az eltartását. G2 alkatrészek integetnek vissza mindenhonnan, nekem ezek különösen ismerősek.
Ha van még plusz 200e ft-od akkor meg kombi G3 TDI-vel. A behozott darabok között vannak kifejezetten jól felszerelt darabok, pl dupla lufi, elektroszervós mindenféle, sötétített üveg, ABS, klíma minde lószar, hely van benne bőven, és a 90 le is tökéletesen elég ahhoz a kasznihoz.
Én szinte biztos h ilyenre váltok legközelebb, mert prímán bevált az előző generáció is, kombit általában hülyegyerek nem vesz, bár így is rettenet rizikós, komplett motordiag feltétlen kell vétel előtt. Nagyritkán akad Felicia kombi is szívódízellel, esetleg azt.
Illetve alternatíva lehet az F Astra Isuzu blokkos kivitele, de az sokkalta ritkább, meg ugye a minőségi diferencia a VAG modellekhez képest szembetűnő.
2011.09.26 22:22:58BenFranklin
kUbulka
Felicia kombi igénytelen de rohadt az összes.
2011.09.26 22:23:01kovászosUbukla
2011.09.26 21:36:56BenFranklin
de most magyarisztánról volt szó, itt persze hogy a legképtelenebb szaroknak magas az ára, mégpedig jellemzően azoknak amikről a sok búgóparaszt magyar segg alaptalanul de elhiszi hogy olyan kurva olcsó eltartani. Mint pl a széteséshatáron lévő régi mercik, meg a 4,5 zabáló kis szarok.
Nos azt nem veszi figyelmbe hogy majd a szervízben otthagy egy tökéletes benzines árának megfelelő lóvét az első körben.
Engem nem is izgatott hogy most olyan keveset egyen, benzinest vettem jóval 1000 euró alatt, mert ugye ezzel a fasz nem tud 5-ből eljárni városban, én meg évi 3000km-t megyek vele és jellemzően okt-áprilisig, szóval hallani se akarok indítási nehézségekről meg fax tudja miről, és nem fg izgatni ilyen futás mellett hogy mennyit zabál, cserébe eddig beszálltam indul, megy megérkezik mindenhova.
És egy krovakészlettel szétszedem-összerakom. Dízelt öregben, csóróságban túl rizikós venni. ja és ugye a töredékét futotta mint egy ugyanilyen modell dízelesben, így szinte gyári állapotban sikerült lelőni.
2011.09.26 22:25:13kovászosUbukla
2011.09.26 22:22:58BenFranklin
hát akkor rohad, szarjál bele. Amíg nem nő ki a csalán a padlón keresztül, meg egyben marad a futómű addig ki a faszt érdekel?! Én is leszarom a felületi pörsenéseket az enyémen, kapott drótkorongos masszírozást azt arra rá meg fújható gumit, azt 2 évig rá se kellett nézni.
Ilyenen már ugyan fel ne akadjon valaki h statikai tartópontokon kívül akadnak rohadások, faszom.
2011.09.26 22:27:03...::: Flúgos Kamionos :::...
Gondolom a legutóbbi műszakin még nyoma sem volt rozsdának rajta...
2011.09.26 22:35:45BenFranklin
kUbulka
Városba vettem rohangálni, évi 10.000re 99es CorsaB-t, 1200 ojró volt(SR), Mo-n jellemzően fél milla. Pár apró rozsda volt a kasztnin nem volt semmi. Vételi elveim 1.tömegautó kell 2.jól sikerült nem dízel kell 3.apró motor mert 2-5 km-es utakat futkos. 4.kifutó modell kell mert kiforrottabb
2 éve megvan, benzinen kívül egy kapcsoló 3000+olaj/gyertyacsere 15000. Oszt jóvan. 1.0 12v városban nyáron 6, télen 7L, országúton 4,5. Akkor mire vegyek dízelt?
2011.09.26 22:43:22kovászosUbukla
2011.09.26 22:35:45BenFranklin
nem ezt mondom?
Amúgy pedig a magam napi 2x 15 km-ére se vennék véletlen se ilyet, mert egyszerűen rühellem az ilyen literes 3 hengeres gyöszöket mint a szart hangjától is ráz a hideg, azért a 4 henger meg a kb 1,5 liter legyen meg, mert csak párszor kelljen megpakolva menni, meg kicsit messzebbre, ilyenen már nem spórolok.
De azért egy ilyen pattanásért még ebben az országnam is kurva pofa kell hogy 500e-ért dobálják. Akkor már nehogy ne kicsit tegyek még rá és autót vegyek ennyiből.
[link]
Na ez kb azért 350-ért szerintem elmegy. Amúgy meg kéne a szarnak, a 8 évvel idősebb vackomat nem váltanám le rá.
2011.09.26 22:48:36BenFranklin
kUbulka
Teljesen igazad van a Corsával nem is megyek autópályára soha, országút is max 1 órás menet volt párszor, cuccolni és utazni ott a 2.2es dízel Ford kombi. Ahol mások voltak a vételi elvek de az csak 5 éves és eddig azzal se volt gond(az 1 év alatt..:D).
2011.09.26 22:50:50BenFranklin
kUbulka
Egész korrekt amit linkeltél csak ez 13 éves, én meg 10 éveset vettem....és közben volt a facelift.
2011.09.26 22:53:06kovászosUbukla
2011.09.26 22:48:36BenFranklin
na ez meg a másik amit egy eszetlen baromságnak tartok, hogy akkor 2 autót tarta az ember mert egy normális középúton szabott modellel nem tudja megoldani ami kell neki.
legalábbis ebben az országban ahol minden egyes autó egy plusz kereszt az ember hátán a geci zsidó kormány vérszopóinak hála. egyre fizetek adót, meg egyet kell hurcolásznom vizsgára.
Aztán kultúráltabb helyen meg nem agyalunk azon hogy mivel spóroljunk 200 eurót havonta, hanem a nyugalomért egy normálisat vesz aki tud.
2011.09.26 22:57:31BenFranklin
kUbulka
Hát a párommal 2en használjuk mind2t és sokszor ketten megyünk 2felé. De errefelé szerencsére vannak családi kocsik is hugyér-szarér. Pl.http://opel-vectra-caravan.autobazar.eu/18i-16v-100-jubileum-id2788210.html
Konkrétan ilyen kocsim ezzel a motorral 2 évig volt is, nem tudok rosszat mondani róla, max. hogy a comp. kijelzője rossz szinte mindben, amiben nem az már cserélve volt.
2011.09.26 22:58:53kovászosUbukla
2011.09.26 22:50:50BenFranklin
na most az megint a szál mindegy kategória, kellően ramaty ez is az is, hogy ne vegyem komolyan, ez meg az egyik legolcsóbb volt a lista elejéről, amin van magyar műszaki.
Ja és a biztosítást ki is hagytam, naná, az a legnagyobb szaros lehúzás ami a regadó után van, a tőkés nyugati monopolpiaci helyzetből, mert ugye ahányszor veszel újat annyiszor indulsz A0-ból, nincs rakható rendszám, mert ugye azt hiszik egyszerre tudsz 2 kocsit használni, cserébe még a seggfej ügyintézőkkel is kurvaanyázol ha baj van, mert a buzik képtelenek maguktól görgetni egy ügyet annélkül hogy ne járnál be rugdalni a valagukat.
Vajon ez így működhetne egy normális országban? A legkevesebb amit elvárna az ember, hogy a biztosító a legmesszemenőbbekig alkalmazkodik az emberhez, előre egyeztet aztán úgy megy ki kárfelmérni aztán baszogatás nélkül kiperkálja a kárt 1 hónapon belül.
Ja hogy az ilyen hozzáállást ez a népség nem érdemli meg, mert helyből lenne egy megyére való köcsög aki a biztosítási csalásokból szedné meg magát okosba, mert a magyar nagyobb cigány mint a valódi. Akkor nem is szóltam semmit...
2011.09.26 23:00:49sealard
@Ubul, BenFranklin:
az elmúlt két évben a legdrágább autó, amit birtokoltam, 500 frank volt :D De egy országgal odébb költöztem, és ez a beszerzési forrás így sajnos megszűnt...
2011.09.26 23:01:37kovászosUbukla
ja ezek a Vectrák elég helyes gépek már, szomszédnak is pont ilyenje volt még színben is csak 1.7 TD-vel. Párszor mentünk közösben vele, szimpatikus gépnek tűnt.
2011.09.26 23:02:52kovászosUbukla
2011.09.26 23:00:49sealard
tehát cirka 120e ft-nak megfelelő frank? te azért mi a frászt lehet kapni svejcban?
2011.09.26 23:07:02BenFranklin
kUbulka
Nemtom nyilván a dízelek lestrapáltabbak, az 1.7es csak 80 ló, a 2 lityis 100...:( Nekem az 1.8 benya 7-8 körül evett, városban persze több volt.
2011.09.26 23:10:04sealard
@Ubul:
ez pl. egy kevesebb, mint 200-at futott Saab 9000 CSE, 2,3 szívó, majdnem full, első tulaj. A jobb hátsó sárvédőn volt egy huszasnyi vakrozsda, és nem ment a tempomatja. Ha felnézel az www.autoscout.ch -ra, találsz jó pár csemegét.
2011.09.26 23:15:06kovászosUbukla
2011.09.26 23:10:04sealard
ehh, hivatalosan is azt mondom, baxódj meg! :)
2011.09.26 23:15:16BenFranklin
sealard
Vakrozsda azmiaz?
2011.09.26 23:26:27sealard
@BenFranklin:
Aminek még nincs szeme a nagyvilágra :D
2011.09.26 23:29:22sealard
@Ubul: rajta vagyok :D
Jégverte Impreza 400-ért?
2011.09.26 23:34:10t72
nem a verdákkal van a baj!
hanem velünk ,hogy tűrjük hogy szopassanak bennünket, s örülünk, hogy a 13-15 éves szarjainkat foltozgatni tudjuk.12 évesen mindet bekéne zúzni!
2011.09.26 23:40:39sealard
@:t72:
ugyan miért? sem környezetvédelmi, sem gazdasági (legalábbis vevő oldalról) indoka nincsen.
2011.09.26 23:42:24sealard
@Ubul:
ha nem lenne messze, már hoznám is:
[link]
2011.09.26 23:46:52-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!
kéne a fasznak baleno..
egyébként se, így meg pláne
2011.09.27 00:12:23Zsola777
Swift-A > Baleno-A, szóval klasszikust idézek:
"Take the number of vehicles in the field, A, multiply by the probable rate of failure, B, multiply by the average out-of-court settlement, C. A times B times C equals X. If X is less than the cost of a recall, we don't do one."
2011.09.27 00:16:54gyula1000
A 23 éves csillagos márkám miért nem így néz ki ?
Egyszer itt a TC-n írták azért mert az első lengőkarból a magyar suzuki rt 1 hétig dolgozna.
2011.09.27 00:18:19Csirkésfiú
Nem kell beszarni a dízeltől. Mondjuk van benzinesem is , őskövület. Benzinkútra már csak cigiért járok, csak sejtem, hogy 400 forint környéke a benzin. havi kb 100 liter szokott lenni 200 ft-ba... mit irjak még ? 5 méteres kaszni és minden belefér? meguntam hogy télen 8-10 liter evett benzinből az előző. A dízel télen nyáron, városban klímával kb 5- töl (tatásan) - 7-ig (városon kívül agyig pakolva vagy futóval)
Vannak bajai, de állítom, normális karbantartással többet elfutnak, mint a benzines, mert 2000 fölé nem pörgeted.
Rohadni ez is rohad, de csak a kasztni (lemez) úgyhogy nem izgat...
2011.09.27 01:05:11Érdekes
"Csirkésfiú
havi kb 100 liter szokott lenni 200 ft-ba" csak nem mindenki tolvaj.380-390ft/litert fizet a tisztességes ember.
2011.09.27 06:17:13s0nik
-
2011.09.27 06:17:49s0nik
Hol gyártották ezt? Miért hiszem hogy ez valami költséghatékony bolgár kohászati melléktermék, amit az akkori viszonyok között tök nyugodtan rászerelhettek egy japán gyártásúnak hazudott szekérre?
Van nekem egy '89es, Suzukában gyártott négykerekűm, nem Suzuki :) A hátsó ívek, küszöbök kb. úgy voltak szétrohadva mint a képeken látható alkatrészek, ami ugyan szégyen és gyalázat, de azért... Ezek tartóelemek, az ég szerelmére!
Van egy hasonló vastag lemezből sajtolt segédkeret is az én kis rizsrakétám elején, ezen lakik a kormánymű, meg az alsó keresztlengőkarok is ide csatlakoznak. Egy nyomorult rozsdafolt nincs rajta, mint ahogy a szervósítás okán ledobott korábbi példányon sem volt semmi hasonló. 22 éves, patika állapotú alkatrészek. Ezek a szarok meg feleannyi idő alatt szétesnek... Ilyen hulladékot véletlenül se vegyen senki!
A felkelő nap országa a kilencvenes évekig Autókat gyártott, ami azóta a kezükből kikerül, az csak szomorú árnyéka a néhai minőségi autógyártásnak.
2011.09.27 07:57:56torokt
Nekem van egy 2003-as G Astrám,a márkaszerviz szólt,hogy majd be kellene vinnem bölcső cserére,ugyanez a probléma miatt,de ott volt visszahívás.Ki is cserélték pedig csak felületi rozsdafoltok voltak rajta.Úgy látszik,az Opel már nem tudta elsumákolni ezt a problémát.
2011.09.27 08:08:56utalok minden motorost
Nem mindegy hogy hol rohad el a sok öreg fos?!Amikor 80 ezerért megveszik az ilyen külföldről behozott szemetet,senkinek nem jut eszébe hogy miért ennyi az ára??Öreg autóra költeni kell,ezt tudomásul kell venni!!Az ilyen alkatrészt pedig nem szabad javitani,mert az csak látszólag birja a terhelést!!Az ilyen barmok hegesztik össze a törött kormánygömbfejeket,az uj tulaj meg vagy megöl valakit vagy megdöglik!!Jó ez az oldal,csak sok baromságot irnak le egyesek a tudatlanok okulására!!!
2011.09.27 08:22:34citrix
Valamit nagyon nem értek.2011-et írunk,az EU-ban élünk.Mi a bánatos manónak vesz valaki komplett rozsdakupacot,amit egy bicikli áráért mérnek?Nem gondolhatja komolyan,hogy az egy kis átfésülés után megbízható autó lesz.Majd hülye lenne 2-3 éves szinte új autót venni az újkori ár feléért,ha azt a huszadáért is megkaphatja.Az is autó,jó lesz ám.Ha 400 a benzin,arra miből telik majd,ha a vasra se jut?Az ilyen figurák miért nem utaznak busszal-vonattal-bicajjal,ha nem telik autóra.Nem szégyen az,gyűjtsön rá néhány évig és vehet egy tisztességes paripát.Nem értem azt sem,hogyan lehet forgalomban ennyi roncs a mai napig,a szigorított vizsgáztatási eljárás ellenére.Miért zsenánt a csóróknak busszal járni,annyira égő?Mások és saját testi épségüket teszik kockára ha a fentiekhez hasonló rozsdakupacokkal próbálják felvenni a közlekedés tempóját,ami általában azért nem lassú(90-120 közúton).
2011.09.27 08:31:25kovászosUbukla
2011.09.27 00:18:19Csirkésfiú
nyilván azt várod h a sok barom észvesztett kapkodással fogja taposni magát, hogy valami lepukkant olajkályhát vegyen, mert neked ksikerült valami átszűrt fűtőolaj minőségű szrt venned 200-ért.
ja és el is várod hogy attól a kocsi is sokáig menjen, mikor az se elegendő minőségű amit a hivatalos kúton kapsz.
2011.09.27 08:35:25ccvv
1kutya:
...Őőőőőő...Geréb Ágnes?
2011.09.27 08:35:39kovászosUbukla
2011.09.27 08:22:34citrix
te elfelejtesz valamit, kollega. azt hogy magarisztánban vagyunk, márpedig itt ha valamin spórolni lehet akkor inkább papírból gyűrnének a motor köré kasznit ha az úgy megoldható lenne mert úgy olcsóbb. Azt max esernyővel fut valaki mellette mikor esik h ne olvadjon szét.
Szerinted normális helyen el lehetett volna a zselatint szójapéppel és krumplikeményítővel összedarált ipari végterméket virsli néven adni egy normális helyen?
Á dehogy, de azért nálunk ölte egymást a nép a hiper pultja előtt hogy nehogy elkapkodják a jószágot előle.
2011.09.27 08:36:48ccvv
schdl:
Az igaz, de minden használtautó lutri.
2011.09.27 08:38:25s0nik
Hogya.. hogy mi, micsinál'? Törött kormánygömbfejet hegeszt össze? Mi a túrónak? Ez érdekel, hogyan és miért tesznek ilyet, és kik? Szeretném ha bővebben is kifejtenéd!
2011.09.27 08:41:08ccvv
citrix:
Ez kicsit sarkított. Az embereknek meg szükségük van autóra, akkor is, ha gyakran kevés a pénzük rá. Mondok egy tipikus esetet: apa dolgozni jár, másik faluba, anya a három gyereket vinné bölcsibe-oviba-isibe. Ehhez talán második autónak nem kellene egy Cayenne.
2011.09.27 08:47:24s0nik
ccvv:
Viszont a tapasztaltak alapján jobban teszik ha óvakodnak a Balenóktól. Vagy a vételárhoz hozzászámolják a patkányrágta hulladék "gyári" középázsiai futóműalkatrész méregdrága cseréjét is.
2011.09.27 09:00:26benkoo
Citroen Xm-et kell venni azon nem rohad...
2011.09.27 09:18:54citrix
Kovászosubulka:tudom hol vagyok(sajnos),milyen a mentalitás.De akkor sem.Van amivel lehet mókolni,van amivel nem.Az autóval határozottan nem a válasz.Vagy tökéletes állapotú,kifogástalan kormányművel,fékekkel és felfüggesztéssel,vagy a rendszám bevonódik.Nem lehet kompromisszum a szokásos megjegyzéssel:jó lesz az még okosba.
ccvv:az embereknek szükségük van autóra és még sok mindenre amire a büdös életben nem telik majd.Lejjebb kell adni az igényeket,ha nincs rá pénz.A szüleim,nagyszüleim se jártak oviba autóval,pláne külön autó anyának-apának.Mégse halt ki az ország,sőt.Válság ide vagy oda,a legtöbb ember még mindig abban az álomvilágba ringatja magát,hogy úgy élhet mint egy német.Plazmatévé,kocsi anyunak-apunak,csak éppen pénz nincs a kasszában.Az öreg rozsdás,legyepált roncsokat akarják anyu és a gyerek(ek) alá tenni?! Ez ugye nem komoly?
2011.09.27 09:28:40Finarfin
Attila:
Aki öreg fostalicskával jár (mint pl. én is) miért nem nézeti meg a kocsiját évente alaposan? Ez a bölcső már egy éve is csereérett volt! Fék, futómű, kormány, gumik. Ezekkel nem játszunk!
Tibor:
Attila nem a szerencse fia. Nem kívántam volna neki, de magának köszönhette volna, ha rizikós helyzetben megy szét a bölcső!
2011.09.27 09:57:51mry314
@ CCVV: Azért azt is vegyük figyelembe, hogy sok minden változott az elmúlt 1-2 generáció alatt (szülők/nagyszülők). Ha tegyük fel, manapság van egy 2 gyerekes család, ahol pl. az egyik gyerek óvodás, a másik bölcsődés (már, ha van olyan szerencséje a családnak ,hogy mindkét gyereknek van helye), anya-apa dolgozik, és mondjuk nem az ovi/bölcsi mellett, akkor hogy a pimpibe oldja meg autó nélkül, mikor, ha autóval megy munkába+viszi a gyereket akkor is elmeny otthonról reggel 6-kor, és este 6 előtt nem ér haza? Tömegközlekedés nem jöhet szóba, mert min. 1,5x annyi utazási idő?
2011.09.27 10:42:49plephyl
Nissan Sunny/Almera I., Toyota Corolla - ezekkel nincs baj.
a Suzuki mindig is a "legolcsóbb" japó gyár volt. Bár elvileg kiskocsi specialista, de mint látjuk, vannak tervezési hiányosságok.
2011.09.27 10:59:48qmatch
2 féle autó van: amelyik MÁR rohad, és amelyik FOG.
Szeretem a "szuzuki..." típusú rövid/velős kommenteket, de hozzátenném: EZEN a Balenón A BÖLCSŐ rohadt... meg úgy mindegyiken. PERSZE: hogy PONT a bölcső, azért elég nagy gáz, jobb lenne ha a lökhárító tartó fülecske rohadna...
BTW hallottam már kormányerőtől kiszakadó - nem rohadó, kiszakadó - OPEL tűzfalról, ami a "vérfertőzés" miatt egyes SAAB-okon is feltűnik...
EMIATT aztán - ugye - közmondásosan szar autó mind a kettő ( lol! )... ugyanmá'!
2011.09.27 11:19:10ColT
140 ezres, máskülönben jó állapotú autóra egy 90 ezres bölcső is csak gazdaságilag totálkár, mert ugye ha ettől eltekintve fasza a kocsi, akkor is csak 230-nál tart, itthon meg láthattuk, mit lehet kapni 200 ezerért.
2011.09.27 11:21:21ColT
Jah, igen, szóval nemt'om mi ez a nagy "nehogyegyfillértisköltenikelljenrá" mánia.Érted, nekem van 1db autóm, 10 éve nélam van, 20 éves, faszán működik. Persze, költöttem rá jó sokat, de annak megfelelően egyszer sem rohadtam le vele. ÉS ha ehelyett mindig másikat vettem volna pár évente, akkor most nem lenne pénzem, viszont lenne egy romos állapotú, de mondjuk 15 éves kocsim (meg közte még pár lett volna), amire ugyanúgy kellene költeni.
2011.09.27 11:40:37eichler
140 ezerért létezik olyan használt autó ami gyári állapotú, amin minden jól működik, és nincs rajta egy rozsdafolt sem? Ezt van ember aki elhiszi? (Amikor a frissen importált is össze-vissza tekergetett?)
2011.09.27 12:06:25öreg77
Hasonló problémám van egy nem is túl öreg Honda accorddal (7 éves).Persze a rozsdásodás a bölcsőn még messze nem a képeken látható mértékű,de ha nem csinálok vele valamit hamarosan olyan lesz,mert télen a "gazdagon"sózott utakon is kénytelen vagyok rendszeresen közlekedni.Tud-e valaki olyan megbízható alvázvédőst Budapesten,vagy a környéken,aki egy időre megoldaná ezt a problémámat? Előre is köszönöm,ha beírja.
2011.09.27 12:23:54kewcheg
Három éves múlt a Grand Vitarám, és sajnos már annak a futóműalkatrézei is rozsdásak. Szerencse, hogy akkora darab vasak, hogy mire elporladnak,addigra eltelik vagy harminc év, szerintem emiatt nem kezelték le őket rendesen. Csak esztétikailag nem a legszebb, hogy hátulról a magas építésű autó alatt látszik a korrózió a lengőkarokon...:(
2011.09.27 15:39:00KeMa
Jéé, ez az alkatrész egy az egyben olyan, így képről, mint a Subaru Justy MKII-é. Csak az enyém nem rohad. Egyik se :)
2011.09.28 11:46:51Pepejoe
Specialized78:
Üdv! Megmondanád, hol vetted azt az utángyártott Hátsó váznyúlványt? Arról beszélünk, amire azt hiszem a hátsó rugók támaszkodnak fent, ugye? Nekem is kell!!!