BKK: jó ötlet ősszel lezárni a felhajtót

2014.11.12. 15:26

A következő levél érkezett a rakparti felhajtó-lezárásos cikkünk kapcsán, a BKK-nál ugyanis dolgoznak a sajtóosztályon, ami eleve pozitívum, és ezt tényleg komolyan gondolom.

Először is elnézést a feltételezésért, hogy az autóktól vennék el a sávot (javítva), bár továbbra is az a véleményem, hogy a híd utáni felhajtási lehetőség (a déli irányból) sok gondot megoldott volna. Ha jól értem, a villamosok váltakozó irányban tudnak majd közlekedni, ami kompromisszum, de valószínűleg nem fognak olyan sűrűn járni, hogy ez gondot jelentene.

A furcsa viszont az, amikor aBKKmegmagyarázza azt, hogy milyen jó, hogy 15 hónapos építkezési időszakba így két ősz esik, amikor hagyományosan a legnagyobb a forgalom. Ha nyáron kezdték volna, akkor kettő nyári időszak lenne benne, amikor nincs iskola és sokan nyaralnak. Nem tudom, hogy ebből a 15 hónapból mennyit lesz lezárva a felhajtó, de hogy a legkritikusabb időszakra esik az ütemezése, az nem kérdés. Az első napok tapasztalatai alapján egyébként jogosnak érzem a címet, mert a rakparton alig nagyobb a forgalom reggel kilenc táján, mint egy álmos szombat délelőtt, tehát a felhajtó lezárása leginkább azért nem okoz itt gondot, mert mindenhol máshol állnak a dugókban az autók. Szerencsére még annyira nincs zimankó, én inkább elővettem a motoromat, bár ma reggel már kicsit fázott a bal kezemen a kisujjam.

Feladó: BKK Sajtó

Dátum: 2014. november 11. 12:40

Tárgy: BKK reagálás

Címzett: Totalcar

Tisztelt Szerkesztőség!

A totalcar.hu-n megjelent a Budai alsó rakpart: oda születni kell! című cikkel kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy a budai fonódó villamoshálózat Bem rakparti ágának építése miatt életbe lépő forgalomkorlátozások jelenleg nem érintik a H5-ös, a 19-es, valamint a 41-es villamos vonalát, ezért ezek a járatok fennakadás nélkül közlekednek, és mindazok igénybe vehetik, akik eddig is a rakparton haladtak. A nevezett villamos- és hévjárataink az útpályától teljes mértékben leválasztva, tehát torlódásmentesen, nagy kapacitással és sűrűn közlekednek.

Nem igaz a cikkben megfogalmazott állítás, miszerint „az autóktól veszik el a sávot” a villamosvágányok részére, ugyanis a Margit híd alatti szakaszon a kétvágányú forgalom összefonódik majd (azaz a kétirányú sínpár egymás mellé kerül), az ellentétes irányú járműforgalmat vasúti jelzőberendezés szabályozza. A vasúti és közúti jelzőlámpák összehangolásának köszönhetően a közút áteresztőkapacitása nem változik. Az összefonódott vágányszakasz a jelenlegi buszsávot foglalja majd el, melyet „normál” autók eddig sem használhattak. A projekt megvalósítása, azaz a kötöttpályás közlekedés fejlesztése pedig lehetővé teszi a menetrend szerinti helyi járatú buszok forgalmának csökkentését.

A cikkben feltett kérdésükhöz – „Az már inkább, hogy ha egy évre kell ennyire fontos utakat lezárni, akkor azt miért nem nyáron kezdik?” – hozzátesszük, hogy figyelemmel a nyomvonalra, folyamatos és ütemezett útzárakra kell számítani a kivitelezés teljes időszakában, azaz nyáron is. A budai fonódó építése 15 hónapot vesz igénybe. A zárások szempontjából a projekt belső ütemezése a lényeges, nem pedig a projekt kezdete.

Kérjük, az információkkal egészítsék ki a cikket.

Üdvözlettel:

Budapesti Közlekedési Központ

Sajtókommunikációs Iroda