Mindent tudni akarsz a Rav4-esről?

2016.07.21. 13:06

Bármennyire igyekszünk, egy-egy cikkbe becsúszik néha egy-két tévedés, emberek vagyunk, na. Ilyenkor általában jelez az importőr, a tulajdonos, a szakértő, az olvasók, többnyire egyszerre; amennyiben tárgyi tévedésről van szó, azonnal javítjuk. Rav4-es páros tesztünkre is kaptunk egy levelet a Toyotától, annak ellenére, hogy úgy érzem, alapvetően megdicsértem az autót (10-ből 8 pontot kapott). Bár én többszöri olvasás után sem látom a tárgyi tévedéseket.

Minden teszt szubjektív, mondjon bárki bármit, a Totalcarnál ezt nem is titkoljuk. A levélben leírtak ugyanígy vélemények, egy másik szemszögből. Mondjuk ha ilyen részletességgel írnánk le minden funkciót, egy Rav4-tesztből Háború és Béke válna, de ha nem is írunk róla, többnyire tisztában vagyunk a háttérrel, például hogyan működik egy hibrid fékpedálja, sőt, felfedeztem azt is, hogy a Rav4-ben a kameránál létezik a funkció, amely 10 km/h alatt automatikusan bekapcsolja a felülnézetet.

Csakhogy ez szerintem nem jó. Én legalábbis nem szeretem a térkép helyett az autó kétméteres környezetét nézegetni minden piros lámpánál. Nem szeretem a Toyota-hibridek fékpedálját sem, és mindkettőt meg lehet oldani jobban, van rá példa. Mi ilyenkor megpróbáljuk kifejezetten a vásárló szemszögéből nézni az autót, őt sem érdekli a magyarázat.

És ha már hónapok óta van egy szoftverfrissítés, könyörgöm, miért nem töltik fel a tesztautóra? Ja, a Rav4-et, mint a Minit és minden más feltűnésre vágyó nagybetűs, illetve aposztrófos (Ceed), idióta típusnevet mi kisbetűvel, illetve olvasható alakban írunk a Totalcarnál, ez céges policy (még ha nem is mindig sikerül a betartása). Különben a Fiatot, az Alfát meg egy csomó mindent csupa nagybetűvel írhatnánk, de nem akarjuk.

Feladó Orosz Norbert

Címzett Stump András

Olyan apróságok, mint a Bluetooth-kihangosító, ami nem engedi át a Waze hangutasításait, amikor szól a rádió. Muszáj mosolyognom, amikor ezt mondja, mert pont ezen mérgelődtem én is a teszthét alatt, szóval csak van valami köze a tesztjeinknek a valós használathoz.”


A Toyota nagyon nagy hangsúlyt fektet a biztonságra és arra, hogy ha lehet, akkor a lehető legkevesebb dolog vonja el a vezető figyelmét a vezetésről. Ezért a multimédia fejegység / navi Bluetooth funkciója 3 dolgot tesz: kihangosítja a telefonhívásokat, átjátssza a zenéket a telefonról és van arra is lehetőség, hogy a navis kivitelnél Bluetooth-on keresztül megosszuk a készülékkel a mobiltelefonunk internetkapcsolatát. Többet azért nem, mert amennyiben minden telefonalkalmazás hangját az autó hangszóróin keresztül hallanánk, az nagyon zavaró lenne a vezető, de szerintem az utasok számára is. Gondoljunk bele, hogy pl. minden Viber, Messenger, Facebook értesítés esetén kikapcsolna a rádió és a különböző értesítési hangok lennének hallhatók. És a Waze ugyanolyan alkalmazás, mint a Viber, Messenger... a fejegység nem tud ezek között különbséget tenni.


Persze lehet azon vitázni, hogy sokkal veszélyesebb, ha a telefonon kell a Waze-t kezelni menet közben, de erre is van azért a navis készülék esetében egy funkció, a Toyota Real-time Traffic szolgáltatás, mely internetes közlekedési információkkal segíti a vezetőt, ha a mobiltelefon internetkapcsolatát megosztottuk a készülékkel. Ez a funkció idén április óta minden újonnan vásárolt Touch2 with Go / Go Plus készüléken elérhető, a korábbiak esetén pedig egy szoftverfrissítéssel válik elérhetővé. Ez a navi nélküli készüléken nem opció, tehát a cikkben „László” autójában.


„ ...főleg az érintőképernyős rendszer kimutathatóan növelni fogja az ősz hajszálak arányát. Tetűlassú hardver dolgozik mögötte, olyannyira, hogy a hangerőállítás is késik néha, mert beleizzad a processzor a hatpixeles animációba, amit ilyenkor meg kell jelenítenie. Mindez fájdalmasan gagyi grafikával, gyakorlatilag a kék, fekete és fehér színek használatával történik. Hat menüpontot képes két képernyőre elosztania, hogy lapozni kelljen, de hogy teljesen áttekinthetetlen legyen a választás, ferdén rakja ki őket.”


A rendszer gyorsaságával kapcsolatban árnyalnék egy kicsit, van aki nem panaszkodik és van aki igen. Nyilván ez is szubjektív, hogy kinek mi a lassú. Igyekszünk minden navis / multimédiás problémát jelezni a gyár felé, mert tudjuk, hogy manapság ez nagyon fontos része lett az autónak, sokszor apró működésbeli dolgok is nagyon tudják zavarni az Ügyfeleket. A gyár a beszállítóval közösen folyamatosan dolgozik ezeknek a visszajelzéseknek a feldolgozásán és a rendszer továbbfejlesztésén. A hardver nem, de a navis készülék szoftvere 2016 áprilisától változott, ebben már például a menürendszer sokkal kezelhetőbb, mint a kifogásolt ferde elrendezésű. Sajnos a cikkben szereplő tesztautóban nem az új szoftver van még, talán az újnál már más lenne a cikk írójának véleménye. 


Viszont lelepleztünk egy trükkös preparálást: a kilincs mögé, ahol az ember összekarmolja a fényezést, átlátszó védőfóliát ragasztottak a tesztautón, valószínűleg azért, hogy könnyebben eladható legyen, ne kelljen a nehezen polírozható helyről eltávolítani a karcokat. Ennyiben, meg egy szebben csukódó hátsó ajtóban merül ki a tesztautó érezhető felkészítése, de utóbbi lehet, hogy csak beállítási kérdés vagy egy plusz zajszigetelés az Executive kivitelnél.”


Nincs semmilyen trükkös preparálás, ez az ajtóvédő fólia a kilincs mögött egy tartozék, szinte minden modellünknél megvásárolható bármely Ügyfelünk által. A PR autóinkra egy ideje minden esetben rendeltünk ilyet, pontosan a funkciója miatt. A honlapon megtalálja a cikkíró a vásárolható tartozékok között.


A szebben csukódó hátsó ajtó nem tudom miben merült ki, de szerintem bizton állíthatom, hogy semmilyen plusz felkészítése nincs a PR autóinknak. Mióta nincs technikus itt a műhelyben, szinte csak a karbantartások vannak elvégezve az autókon, soha semmilyen direkt felkészítést nem végeztünk szerintem az újságíróknak szánt autókon.


Miért nem vezeti még magát ez az istenverte autó? – fogalmazódott meg bennem néhány nap használat után, mert örömömet egy percig nem leltem benne. Megfogalmazódott bennem egy elmélet: a Toyota valószínűleg már olyan közel van az autonóm autók szériagyártásához, hogy a hibridekkel a bevezetésüket készítik elő. Annyira borzalmas vezetni őket, hogy még azok is, akik eredetileg élvezték az autózást, epekedve várják, mikor engedhetik már el a kormányt. Egy hibridbe kényszerített toyotás bármennyit hajlandó lesz kifizetni, hogy végre ne kelljen vezetnie.”


Ez nyilván szubjektív, de korántsem ilyen rossz a helyzet. Nekem az sokkal többet mond, hogy a Toyota hibridet vásárló ismerőseimet soha többé nem lehet kirobbantani a hibridből és a következő autójuk is biztosan hibrid lesz.


Az inkonzisztens, érzéketlen gáz-, és főleg fékpedál után örülünk, hogy nincs kuplung – az milyen lenne?”


Igen valóban, a fék érzet kicsit más, mint egy normál autóban. Ennek az a magyarázata, hogy a fékezéskor nem a fékbetéteket szorítjuk a tárcsákhoz a pedál lenyomásával, hanem egy jelet szolgáltatunk a rendszernek, hogy mekkora fékerőt szeretnénk. A rendszer pedig elvégzi a fékezést, elsősorban regeneratív fékezéssel (az egyik villamos gép generátoros üzemben működik), de ha kell, működteti a mechanikus fékeket is. A pedálérzetet egy úgynevezett löketszimulátor „állítja elő”. Szerintem csak megszokás kérdése, hosszabb hybrid vezetés után már át lehet szokni erre az érzésre.


A tolatókamera, amely ugye az Executive felszereltséghez jár, négy kamerával elvileg felülnézetet is meg tud jeleníteni -- napokon át kutattam, hogyan. Aztán valaki megkérdezte, mi az a kávéscsésze-gomb az elakadásjelző mellett, és tényleg, azzal lehet kameranézetet váltani. De ha hátramenetből D-be váltunk a parkolás során, eltűnik az amúgy sem túl részletgazdag kép.”


A Panoráma Monitor D-fokozatban is működik, 10 km/h sebességig, amennyiben a képernyő bal alsó sarkában levő „AUTO” funkció be van pipálva (ezt akkor lehet megtenni, ha a cikk írója által „kávéscsésze” gombbal kiválasztjuk az első nézetet). Vagyis minden esetben, amikor 10 km/h alá lassítunk, automatikusan megjelenik a kijelzőn az első kamera képe és a felülnézeti kép, vagy amikor parkolóban manőverezünk, előre- és hátramenetben is működik a Panoráma Monitor.


Ide kívánkozik az összkerékhajtás pontosítása: a Rav4-esnél a hátsó tengelyt egy 67 lóerősnek mondott villanymotor hajtja, nincs összeköttetésben az első motor-villanymotor-bolygómű egységgel, így inkább úgy kell gondolni rá, mint egy kisegítő hajtásra. Ha elakadnánk a hóban, sárban, jó eséllyel kihúz a bajból, de az autó dinamikájába nemigen szól bele. Ha kikanyarodásnál lepadlózzuk az összkerekes Rav4-est, simán elkapar az ívbelső első kerék, pedig azért annyira nem félelmetes az a 197 lóerős rendszerteljesítmény. Nem a mechanikus tapadás az erőssége, na.”


Arról nem ír a cikk írója, hogy mi történt, amikor a kétkerékhajtású Hybrid RAV4-est padlózta le kikanyarodásnál (egyébként szerintem az autók többsége kitekert kormánynál, padlógázas indulásnál hasonlóan reagál). Ott ugyanis nincs hátsó hajtás, tehát a vezető csak az első, kipörgő kerékre számíthat hajtás szempontjából. Bár itt valóban nincs kapcsolat a motortérben található belsőégésű motor + villamos hajtás és a hátsó kerekek között, de a Hybrid vezérlés az aktuális körülményeknek megfelelően osztja el vezető igényeinek megfelelő hajtónyomatékot. Elinduláskor, erős gyorsításkor, emelkedőn haladáskor, csúszós úton minden esetben működik a hátsó hajtás is, ezzel biztosítva a vonóerő átvitelt. A kétkerekes Hybrid RAV4 is nagyon jól végzi a dolgát, de gondolom egy autós újságírónak nem kell magyarázni az összkerékhajtás lényegét.


Az egyik képnél írja még, hogy a távolságtartó nem feltétlenül éri meg az árát. Azért ehhez hozzá kellene tenni, hogy ez nem csak egy távolságtartó funkció. Az Exe esetén a radar érzékelő a kamerával kiegészülve maga a Toyota Safety Sense csomag, egy sor biztonsági funkcióval, ezeknek egy kis része csak a távolságtartó funkció...


Ja, és a „Rav4” helyesen „RAV4”, mert ez egy betűszó (Recreational Active Vehicle with 4WD).


Üdvözlettel:

Orosz Norbert

Műszaki oktató