Rulettkerék 3. Kétszáznegyven kilométer fél nap alatt

2016.02.18. 06:12 Módosítva: 2016-02-18 08:08:30

Azt már tudhatják előző beszámolónkból, hogy a reggel hektikusan indult. Ám miután kiderült, hogy a probléma valójában nem probléma, onnantól kezdve már gördülékenyen követték egymást az események.

Gördülékenyen, de egy kicsit lassan.

Az egész mai nap ott kezdődött, hogy 11 helyett délután egykor vettük fel Nyertes Kristófot, aki a legjobb kis reklámfilmet készítette pályázatunkra, és aki bár délelőtt még megilletődve ült a hátsó sarokban, mostanára már tökéletesen teli szájjal üvölt velünk, és sikerrel kivetkőzött szépfiúi szerepéből.

A fals dumája az, hogy művészi csajos videókat szeretne forgatni a jövőben, mutatott is ízelítőt a telefonján, de azon csak az látszott, hogy egy tetovált kéz markolász egy tinédzser feneket. Ezt csak úgy margóra, hogy tudják, kit takar ez a szende arc. Azóta egymás között csak Kiskovinak hívjuk.

A lényeg, hogy kiértünk Budapestről, a benzinszag egy kicsit zavarja a srácokat, de nem kell túlaggódni. Egyrészt jó eséllyel ez az autó évek óta nem volt teletankolva, volt már ilyen kocsim, simán kilöttyenhet a szétrohadt vagy porózus betöltőcsőnél, pláne, ha ül a segge, mert meg van durrantva. A szag ráadásul a csomagtér jobb oldala felől jön, ahol a betöltő van, de 70-80-as tempónál már elmarad. Majd ha elfogy, akkor elmúlik a szag, benzinfolyást nem látni sehol. Az egyedüli aggasztó dolog ezzel kapcsolatban az lehet, hogy valami dzsuvát leold majd onnan, ahol évek óta nem járt benzin, és végigküldi az üzemanyagrendszeren a befecskendezőkig. Ez egyelőre nem történt meg, a Bálna kirobbanó erőben van, és ha úgy adódik, azért bármikor pöffentünk egy nagyot, és meglépünk a kísérő Multivan elől, pedig az sem gyenge. Szóval a tempó jó, ha sietünk, de nem tesszük.

Ezt mutatja az a tény is, hogy 15 kilométer után a dunakeszi Auchanban megebédeltünk. Alapvetően csúszkálásra alkalmas dolgokért mentünk be, de hamar rájöttünk, hogy a gumicsónak és a gyerekmedence elég ritka ilyenkor a hipermarketek kínálatában, úgyhogy be kellett érnünk három kerek tepsivel. A szakmaiság jegyében természetesen már leteszteltük őket, erről a későbbiekben számolunk be. Elidőztünk pár percig az S-méretű női body mellett, de végül nem vettük meg, pedig Borat szelleme kísértett erősen.

A fedélzeten a hangulat csodás volt, tényleg teljesen más gondjai vannak egy embernek egy ekkora autóban, mint egy négyes Golfban. Dávid és Kiskovi hátul fetrengtek, lábuk előtt egy rakás kábellel, töltővel és kütyüvel, néha még be is bólintottak, úgyhogy kénytelenek voltunk feltekerni elöl a hangerőt, nehogy már aludjanak.

Háromszor álltunk meg útközben, jellemzően azért, hogy megpróbáljunk netet csiholni hol a nemzetközi, hol a helyi (szlovák) SIM-kártyán keresztül, de nem sikerült. A benzikutasok (főleg a Benzinol-kúton Ipolyságnál) olyan kedvesek voltak, mint egy térdszalag szakadás, és a válasz a nem működő wifire az volt, hogy nekem működik. Valószínűleg zord kamionosokhoz voltak szokva, valahogy nem illettünk a képbe, de simán lehet, hogy csencselő utcazenészeknek néztek minket. Mondjuk Rézmányi Balázst ki is szedte az éber biztonsági Serpico az Auchan kasszájánál, de ő tehet róla, minek ment fodrászhoz.

Szóval átértünk a határon, lassan besötétedett, és elkezdett szemerkélni az eső, mi pedig aggódva figyeltük, hogy sem Besztercebánya sem Zólyom környékén nincs egy árva hófolt sem. Utóbbit jól meg tudtuk figyelni, mert Moha bá' nem volt túl up to date az R1-es gyorsforgalmi úttal kapcsolatban, így a zólyomi vár mindhárom oldalát megnéztük, mire csiholtunk egy tökéletesen működő offline navit Iván telefonján. Joggal kérdezhetnék, hogy miért nem ment elöl a minden földi jóval felszerelt Multivan, hiszen ott friss és ropogós minden. Az lehet, csak a határon átérve egy navigációs információk ellenőrzése folyamatban üzenet volt minden, amit tudott. Holnap majd megsasoljuk, simán lehet, hogy nincs térképe Szlovákiához, bár kétlem.

Aztán végre elkezdett emelkedni az út, és elkezdődött a kaptatás a kisteherautó mögött. Durván háromnegyed óra hegymenet következett, mialatt aggódva figyeltem a vízhőfokmérőt, de az a 80-90-es osztás között mozgott, ami teljesen rendben volt. Eddigre már elfogyott annyi üzemanyag, hogy a nullára beájult szintjelző elinduljon felfelé, így az a paradox helyzet állt elő, hogy a mutató szerint több benzinnel értünk ide, mint amennyivel elindultunk.

Bár nincs fagypont alatt a hőmérséklet, de az út azért alkalomadtán engedékeny, a tapadási együttható előnyösnek tűnik még ezzel a tömeggel is. Aztán – ahogy lassan közeledtünk Donovaly felé – úgy kezdett kifehéredni a táj, megjelentek a nagyobb hóbuckák, majd szépen, lassan a fehér takaró. Mire lekanyarodtunk a szálláshely felé vezető jeges kis útra, már tudtuk, hogy egy kis szerencsével minden oké lesz, lesz helyünk ahhoz, hogy először a történelemben szinkronban fűzzük le keresztben a hegyi utat egy vontatott Sacco-deszkás profi snowboardossal. Buktató rengeteg van, de nem vesztegettük az időt, hanem még a sötétben gyorsan bejártuk a környéket, és gyorsan teszteltünk egyet, tisztán szakmai szempontok szerint.

Persze csak a brindzás galuska, szög-sör kombó után, melyből Balázs kimaradt, hiszen ő volt a buszsofőr. Nem lett volna így, csak gyorsabbak voltunk, mire Petivel ideértek a szomszéd apartmanból, addigra már beelőztük őket.

A baj az volt, hogy – turistaközponttól érthetetlen módon – este nyolckor bezárt a két legközelebbi étterem, így kénytelenek voltunk abba az egybe beülni, ami még nyitva volt. Kicsit messzebb, és az is bezárt tízkor, szóval ettől nem voltunk elájulva. Van hűtőnk, konyhánk, így könnyen lehet, hogy holnap estére rittyentünk valami combosat idehaza.

Addig azonban fel kell derítenünk a környéket, megnézni a forgalomtól elzárt területeket, és kitapogatni, hol kezdődik a hó alatt a szilárd talaj. Oké, hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem mentünk még rá a hóra megnézni, mit mutat a 4Motion, de végül is élünk, legfeljebb majd reggel pilláznak a helyiek, hogy milyen marhák jártak arra és mivel.