A funkcionalitás gyönyörűsége
2016.11.10. 16:56
Egy bölcs tanárom egyszer azt mondta, hogy a funkció széppé teszi a formát. Valószínűleg ez nem minden esetben van így, de ha belegondolunk, nem hülyeség: nézzünk csak meg egy bányadömpert. Hideg, célszerű eszköz, egyetlen valódi célja az anyagmozgatás. Mégis van benne valami nyersen imponáló, a hozzám hasonló autóbuzik órákig képesek nyálcsorgatva körberajongani ezt a sárga monstrumot. A műszaki ábrázolások pontosan ebbe a kategóriába sorolhatók: a céljuk nem a gyönyörködtetés, mégis nagyon kedvesek a szemnek.
A műszaki rajzok célja, hogy megmutassák egy tárgy minden részletét. Természetesen mindezt méretezve és méretarányosan kell papírra vetni. Szigorúan funkcionális ábrázolások ezek, segítik egy tárgy műszaki értelmezését és gyárthatóságát. A képen lévő Porsche 917 Kurzheck műszaki rajza, bár nem túl részletes, az átlagszem számára még így sem adja ki, hogy milyen is az autó valójában.
A műszaki és művészi ábrázolás fura metszete a röntgenrajz: háromdimenziós alkotás, ahol a tárgy testén átnézve bepillanthatunk a burkolat mögé. A cél egyértelmű: a műszaki tartalom részletes, mégis átlátható bemutatása. Méretezések itt már nincsenek, hiszen nincs rájuk szükség: arra ott vannak a kétdimenziós szakrajzok.
A világot kétdés, méretezett ábrákra lebontó, hardcore mérnökszemnek nem való a röntgenrajz, mert kevés szabályhoz köthető. Az, hogy melyik alkatrész látszik ki, és melyiket takarja virtuális fém, önkényesen választott. Nyilván az izgalmas részleteket kell kiemelni, azt szem előtt tartva, hogy az adott típus jellegzetességei kívülről is megmaradjanak. A végeredmény egy nagyon érdekes alkotás, amivel órákig lehet szemezni, olyan elképesztően részletes.
Ami igazán izgalmas az ilyen régebbi röntgenrajzokkal kapcsolatban, hogy kézzel készültek. Már első ránézésre is látszik, hogy egy rajz elkészítése közben exponenciálisan nő az alkotó ősz hajszálainak száma. Viszont ha belegondolunk abba, hogy minden egyes alkatrésznek a pontos helyén kell lennie, és még a perspektívának is stimmelnie kell, akkor rájövünk, hogy valójában milyen szerencsések vagyunk, hogy ma már vannak modellező programok.
Jól megfigyelhető, hogy vegyes technikával készülnek a rajzok: ceruza, tus és filc nyomai is felfedezhetők. Érdekes, hogy művésze válogatja, mit láthatunk és milyen mélységben. Itt például gyönyörűen látszanak a szívótorkok, amiket a Ferrari mérnökei galád módon elrejtenek a kíváncsi szemek elől. Néhol nagyon sok részletet látunk: a kerekekből az autó belseje felé haladva csak kontúrvonalak maradtak, mögöttük megcsodálhatjuk a futóművet is részletesen. Ugyanakkor a kasznin sok húst hagyott az alkotó, sok helyre egyáltalán nem látunk be.
A régebbi röntgenrajzok sokkal jobban emlékeztetnek a klasszikus szakrajzokra. A színek és tónusok hiánya elképesztően sokat számít: sokkal kevésbé átlátható és követhető az autó, pedig direkt egy kevésbé kaotikusat választottam. Itt is érdekes az egyedi stílus: a jobb fényszóró és a sárvédőív fő vonalai megmaradtak, de szinte csak a motort és az azt körülvevő, belső alkatrészeket látjuk.
Így is lehet: megnézhetjük, milyen egy öreg Landy alulról. Itt látszik, hogy elég lazák a szabályok: amelyik autóban a hajtáslánc a leghangsúlyosabb rész, ott azt kell bemutatni. Olyan, mintha láthatatlan csápossal emelték volna fel az autót, mégsem tűnik életidegennek ez az ábrázolásmód.
Ma is találkozhatunk röntgenrajzokkal, amelyek természetesen digitálisan készülnek, mint ez a Porsche. A reprezentatív értéke ugyanaz, az elkészítésük viszont kevésbé tűnik időigényesnek. Személyes véleményem, hogy a kézzel készültek szebbek. Kicsit sarkosabbak, kevesebb bennük az áttűnés, de pont a digitálisokhoz mért tökéletlenségük és egyedi stílusuk miatt sajátos varázsuk van.
Természetesen ki kellett próbálnom, hogy élesben milyen egy ilyen rajzot elkészíteni. Egy Audi Quattróról készült rajzot reprodukáltam (ez itt még nem a saját alkotásom természetesen). Több könnyítést is adtam magamnak: A3-as, tehát relatíve kicsi rajzlapra készült, illetve extra technikák helyett szimplán színes ceruzával álltam neki. Az agyfasz elég enyhe kifejezés arra, hogy milyen brutál pepecs meló egy ilyet elkészíteni. Ha beleszámolom azt, hogy valaki ezt már megtervezte helyettem, kiszerkeszetette, és sokkal részletesebben meg is csinálta, hát le a kalappal.
Ezt sikerült az előbbiből otthon kifaragnom. Még ezt az egyszerűsített, kicsinyített másolatot is körülbelül 20 órámba telt megcsinálni. A részletekért elnézést kérek, ilyen kis alapterületen erre korlátozódnak a képességeim. Izgalmas volt megrajzolni, és jó érzés teljesíteni egy ilyen retró kihívást, de annak azért örülök, hogy nem ez a munkám.
