Rulettkerék: Az oroszlán asztmás, de élni akar

2017.03.03. 06:03 Módosítva: 2017-03-06 06:21:59
Soha nem hittem volna, hogy egyszer ráunok a használtautó-keresésre. Most mégis eljött a pont, amikor inkább undorral, mintsem lelkesedéssel nyitottam meg a hahut. Valahol mélyen persze ott volt az izgatottság, hátha végre rátalálok a tutira, de az előző hetek lekésett csodái rányomták bélyegüket a hangulatomra. Aztán felbukkant valami, ami mindent megváltoztatott.

A Rulettkerék-autó keresése teljesen beépült a napi rutinomba. Reggel, ébredés után rögtön ránéztem a hirdetésekre, este pedig megismételtem ezt, mielőtt aludni tértem. A kettő között a munkát meg-megszakítva túrtam a kínálatot. Már nem is emlékszem, milyen keresési feltételekkel próbálkoztam, amikor bekerült a merítésbe egy Alfa Romeo 145. Kétliteres Quadrifoglio, felújított motorral – hát persze, ezek igényelték, különösen ha hidegen is hajtották őket –, sok vizsgával. Telefonon azt is megtudtam, hogy a taposók rohadnak, de nem estem kétségbe, látni akartam. Ekkor már a kezemben volt a vételár, így próbáltunk az eladóval időpontot egyeztetni.

Nem ment könnyen. Először munkahelyi elfoglaltságainkat nem tudtuk összehozni, amikor meg már megegyeztünk, jött a szmogriadó, az autó nem mozdulhatott. Később nekem kellett külföldre mennem, sehogy nem akart összejönni. Végre kialkudtunk egy újabb időpontot, meg sem kellett volna nyitnom többet a hahut, csak aludnom még egyet. Ehelyett este kilenckor kiszúrtam egy Peugeot 205 GTI-t – legalább annyira ritka már itthon a francia hot hatch, mint a Fiat Uno Turbo, így attól tartottam, gyorsan elviszik. Ilyen későn mégsem volt már bőr a képemen telefonálgatni, megvártam a reggelt.

Amikor beértem a szerkesztőségbe, rögtön telefont ragadtam. Kiderült, a motor nemrég kapott teljes generált, szabad szemmel egészen messziről is látható összegért. Új dugattyúk, vezérműtengely, kuplung, féltengelyek – bár az egyik megint ropog –, rengeteg munka szakműhelyben, nem is sikerült megjegyeznem a felsorolás minden elemét. Egy a gond, délutánra már ígérkezett egy érdeklődő, másnapra még kettő. Ezt nem hagyhattam, gyorsan kibuliztam egy helyettesítést, Csikós pedig ajánlkozott, hogy szívesen eljönne, a másnapi cikkét majd megírja az odaúton. A hívástól számítva fél órába sem telt, hogy elinduljunk Tatabányára.

A GTI-t egy lakótelepi parkolóban találtuk meg, és mire a tulaj, Bálint odaért, már körbe is néztük. Jól látszott, hogy sokat megélt az autó. A fényezése viszonylag friss, de nem szép: itt-ott megfolyt, kicsit narancsos, viszont egységes és legalább túl sok rozsda nincs rajta. Akad helyette horpadás bőven. A piros csíkos díszlécek néhol hiányoznak, az ablakon bekukkantva egy hiányzó ajtókárpit és szakadt hátsó üléstámla a mérleg. Közben megjön Bálint, inkognitónk pedig addig tartott, amíg kezet nem rázott Csikóssal. Felismerte, hiszen rendszeres Totalcar-olvasó. Sőt már arra is gondolt, hogy bepróbálkozik nálunk, hátha elvinnénk Rulettkerék-autónak a 205-öst.

Mi azért ragaszkodunk a próbaúthoz, aminek az első momentumai egészen biztatóak. Kis gázzal ugyan, de kevés köszörülés után indul az 1,6-os négyhengeres, a kormánynál Csikós kezd. A gázreakcióval nincs gond, a 115 lóerő játsznyi könnyedséggel cibálja a 860 kilós kasznit. Cserélünk, végre én is odajutok a vezetőüléshez. A váltó meglepően, a típushoz képest már-már szokatlanul jól kapcsol, az útról sem akarunk leesni. A futómű nagyon kemény, de így elsőre egészen egyben van. A féltengelycsukló ropogása nem ér meglepetésként, összességében pozitív élményekkel szállunk ki.

Izgatottan értékeljük a tapasztalatokat Csikkal: van egy ütött-kopott, de nem szétrohadt kasznink, egy felújított motorunk, és kisebb-nagyobb gondok a beltérben. Érezzük mindketten, ebben az autóban még benne van a bugi, annak ellenére is, hogy szemmel láthatóan nem volt könnyű sora sohasem. De mutasson valaki olyan 205 GTI-t, ami soha nem volt még törve, és nem kérik el érte a világ pénzét. Bálint 630 ezres árat írt a hirdetésben, egy határozott alkuval ezt sikerül lenyomnom 580-ra. Ezen kívül összesen két 205 GTI volt a hahun: egy gépkönyves versenyautó egymillióért, és egy külföldi papíros, nem induló, de szép kasznis 1,9-es 820-ért. Már a papírokat írjuk, amikor elővigyázatosságból Csikós még kihúzza a nívópálcát – nézzünk csak rá a szintre. Ekkor jött a hidegzuhany: furcsa, kapucsínós trutyi a pálcán, mintha hengerfejes lenne.

Az addigi vidám hangulatot hosszú csöndek váltják fel, miközben én próbálom nyugtatni Bálintot, Csik rátapad a telefonra. Tárcsázza Stump Bandit és még ki tudja hány számot – végre érkezik az ítélet, két lehetőség van. Rosszabb esetben a hüvelyes blokk gumi tömítőgyűrűinek illesztése nem lett megfelelő. Ezt nyolcvanezerből meg tudjuk oldani, ha a hengerfejtömítést is cserélni kell. Jó esetben viszont csak a lecsapódó pára okozta a jelenséget, ezt egy olajcsere árával megússzuk.

A helyzet hirtelen egészen bonyolulttá válik: vagy visszalépünk, otthagyjuk az autót, vagy kiokoskodunk valamilyen megoldást. A Rulettkerékben nincs meghátrálás, már tudom, hogy kell az autó. Végül Csik áll elő a javaslattal: a vételárból lecsípjük a rosszabbik esetben felmerülő 80 ezres költséget. Ha végül mégsem ez a forgatókönyv jön be, akkor ezt a pénzt még visszautaljuk Bálintnak – így senki nem érzi magát átvágva. Kézfogás, üzlet megkötve, közben sűrű bocsánatkérések közepette lemondom az Alfa-megnézést.

Mielőtt elindulnánk, a pincéből még előkerülnek a hiányzó GTI-díszlécek, és egy-két műanyag a beltérhez. Még egy gyors tankolás, és irány Budapest. Csikóssal abban maradunk, hogy én megyek előre a Peugeot-val, ő meg kísér a családi Swifttel, nehogy gond legyen. Úgy 10-15 kilométer után megelőz, hiszen teljesen sima az út, a 205-ös nem füstöl, megnyugodhatunk.

Kezdem élvezni a dolgot, a gázpedál simogatására is harap a Peugeot, minden fokozatban menni akar. A kellemes napsütés csak fokozza a hangulatot – nem gondoltam, hogy egy kicsit málladozó belű, zörgős műszerfalú, a halálból talán többször is visszahozott hot hatch ekkora királyság. Az 1-es úton ugyan le kell mondanom a kanyarvadászatról, de Bicske határában óriási élvezettel gangolok vissza egy körforgalomra. Kifelé aztán letaposom a gázpedált, és akkor...

És akkor mintha falnak mennék, a GTI nem gyorsul tovább. Visszaengedem a gázt, a motor nem áll le. Újra gyorsítanék, de csak dadog, rángat. Félrehúzódok, Csikós pedig észleli, hogy baj van, visszafordul. Mire odaér hozzám, mintha újra erőre kapna az autó, de pár száz méter után újra ott állok az árokparton. A felnyitott motorháztető mellett állva tanakodunk, majd újra nekiindulunk. Egyszerűen nem akarja az igazságot. Csik valamennyire már ismerheti az L-Jetronic befecskendezést (pontosabban LE2-Jetronic), hiszen az Alfájában is ez van. Lehúzza a csatit a légmennyiségmérőről, újraindítunk, és megint van pár kilométerünk az újabb lerohadásig.

A légmennyiségmérőt egyébként nemrég cserélték, éppen hasonló tünetek miatt, azóta Bálintnak nem volt vele gondja. Minket úgy tűnik, módszeresen szívat, de aztán követően Csikós alatt magához tér – nem értjük teljesen. Legközelebb csak Budapesten kell bűvészkednünk a csati lehúzásával, a szerkesztőségi parkolóházba pedig már én gurulhatok be a GTI-vel. Megvettük, amit egy gyengébb napunkon talán mi sem mertünk volna, és most itt van, hazaért.