A menő télapó repülő autóval jön az idén

2010.09.11. 16:04

Már korábban beszámoltunk a Terrafugia épüléséről – mókás kalandnak, megvalósíthatatlan lázálomnak tűnt az amerikai cég mérnökeinek próbálkozása. Igaz, már akkor is láttuk, az autó valóban el tud emelkedni a talajtól – azt azonban nem gondoltuk, hogy eljön az idő, amikor egy ilyen jármű legálisan is részt vehet a forgalomban. Pedig igen.

Ha hinni lehet a híreknek, a Transition modellnévre hallgató szörny olyannyira a célegyenesben van, hogy három hónapon belül megkezdhetik a szériagyártást. A massachusettsi cég három év alatt akarja megépíteni az első Transition flottát, mindehhez – számításaik szerint – ötven, kiképzett, tapasztalt szerelőre lesz szükségük.

A három hónapos intervallumnak igencsak ellentmond, hogy a Transition intenzív tesztelése még csak most következik: két prototípust fognak be a hosszú távú megmérettetésre – az egyik a levegőben, a másik a földön fogja gyűjteni a kilométereket.

A Terrafugia repülő autója a levegőben maximum 185 km/h-s sebességre lesz képes, és 725 kilométert tud majd átszelni egy tankolással. A szárnyak becsukása, azaz a repülőből autó transzformáció mindössze harminc másodpercig tart. Bár a végleges kiskereskedelmi ár még elég képlékeny, negyvenmillió forintnyi összegről beszélnek a cég vezetői.