2010.11.09. 12:46

Nagyot nőtt a szemünkben a Chevrolet Captiva – gond nélkül magával vitte a hátsó kerekét megemelő vontatót is.

vontat

Kellemetlen élmény parkolási bírságot vagy kerékbilincset kapni, és egy fokkal talán még rosszabb, ha elvontatják az autónkat. Az emberek többsége azonban beéri némi dühöngéssel, és végül fizet. Nem úgy ez a filigrán hölgy Sanghajban. Miután hiába próbálta lebeszélni az autólopó jármű sofőrjét a Captiva elszállításáról, egyszerűen beült a felemelt hátsó kerekű autóba és gázt adott. Ami ez után történt, arra láthatóan a vontatós sem számított – talán nem tudta, hogy rossz kerékpárt emelt a magasba, hiszen a Chevy SUV vagy elöl, vagy mind a négy keréken hajt.

A folytatást nem ismerjük, de nem valószínű, hogy a Captiva ezzel a terheléssel messzire juthatott – azt pedig jobb nem végiggondolni, hogy a kínai rendőrök hogyan jutalmazhatták a tilosban parkolás mellett a vontatójármű lenyúlását.