630 lóerős V8-as – gördeszkán

2010.12.01. 14:07

Új értelmet nyer az extrém motorsport kifejezés az ausztrálok eszement járműve révén. Az első embert, aki kipróbálta, egyszerűen csak élő próbababaként mutatták be.

A motoros gördeszka nem új találmány, de Tony Hawk kreációjához hasonlóval még senki nem próbálkozott. Az őrült ausztrál, aki amúgy maga is megszállott gördeszkás, egy nagy V8-as köré tervezte a járművet, amely így néhány számmal nagyobb, mint megszoktuk. Az embermagas deszka hátsó részét teljes egészében a motor, és a hozzá tartozó segédeszközök foglalják el, alá pedig gokart-kerekekkel felszerelt futómű került, amely ugyanúgy döntésre kanyarodik, ahogy a kisebb gördeszkáké.

Azt egyelőre nem tudjuk, hogy a gép hogy megy: bár már elkezdték tesztelni, meglepetésnek szánják a hétvégi V8 Supercars verseny nézőinek. Annyi azonban biztos, hogy az eszközben simán benne van akár 300 km/h feletti sebesség is, már ha ilyen tempónál egyáltalán uralható marad.