A jogosítványába került a fogkrém
2012.03.05. 15:20 - Hírszerkesztő
A gyorshajtási bírság nem csak mifelénk probléma, de Kínában is, ahol ráadásul szigorú pontrendszer működik, így a visszaeső elkövetők hamar jogosítvány nélkül maradnak. A büntetés elkerülésével próbálkozott egy Porsche Boxster tulajdonos, de épp ez lett a veszte.
Az ötletes kínai azt találta ki, hogy a kék alapon fehér feliratos rendszámon egyszerű fogkrém segítségével ír át néhány számot, így ha le is fényképezik, a hatóságok rosszul azonosítják majd az autóját. Az 1-es számokat igyekezett 7-esre átjavítani a rendszám végén, de az ötlet jobb volt, mint a megvalósítás. Bár akkor épp nem hajtott gyorsan, egy rendőrnek feltűnt, hogy a 7-es szám valahogy furán fest az autón, és megállította – így fény derült a turpisságra.
A történet vége elég szomorúra sikeredett a Porsche tulajdonosa számára: a rendszám megváltoztatásáért járó hat pontos büntetéssel épp nullára csökkent maradék pontjainak száma, így nem csak 2200 yüanja – átszámítva vagy 77 ezer forintja – bánta, de a jogosítványát is bevonta a szerv.







Kommentek
2012.03.05 15:49:20blackdog7
Lehet, hogy ha a J-ből csinált volna U-t, akkor meg azért bukik le, mert az NU nem jelöl semmilyen tartományt, városrészt, kibucot, tudomisén... :)
2012.03.05 16:07:26a Férj
Vett volna Hummert.... :-)
2012.03.05 16:13:36jtrencsenyi
Vagy a kici kínainak lövése nem volt, hogy van olyan egyáltalán, hogy U betű. Idegen nyelvekből nem állnak valami jól. :)
2012.03.05 16:14:25szmoker (Homo Trollicus)
Hüje kínaji újgazdag, még azt sem tudja, hogy szlovák rendszámmal kell járni :D
2012.03.05 16:22:32V12 Power
vagy adott volna 100 yüant a rendőrnek. Persze nem sajnálom.
2012.03.05 16:35:23Mocsári Troll
jobban tette volna, ha inkább szlovák rendszámmal jár :-)
2012.03.05 16:39:32Mocsári Troll
nálunk floridában egyébként az a jó, hogy elől nincs a kocsikon rendszám, csak hátul.
persze végül is mindegy ,a highway patrol bemér,aztán utánad megy és megállít. közben végig megy benne a videokamera,mindent rögzítenek.
persze itt nem is szokás száguldozni, mindenki tempomattal megy, azonos sebességgel. először furcsa is volt magyarország után.
meg az is, hogy itt mindig beengednek, ha sávot akarok váltani. meg,hogy mindig megállnak a zebránál.
meg,hogy 180 ft a benzin literje , ha átszámoljuk a gallon árat...
2012.03.05 16:44:06LongJohnHolmes
Vagy cserélte volna le a Porsche logót valami másra :)
2012.03.05 16:46:47dr.dr. Secnir doktor
V12:
"vagy adott volna 100 yüant a rendőrnek."
na azt kicsit szigorúan veszik ott: két hét fejlövés alsóhangon.
2012.03.05 16:53:59Egy hazafi
Mocsári Troll
Nálunk Magyarországon az a jó, hogy a hozzád hasonló amerikamajmoló barmok elhúznak innen a picsába. Remélem ott is maradsz még egy jó darabig a nagy, kövér seggüket nyalni, te szerencsétlen kapitalista!!!
2012.03.05 16:57:26z.fuse
Mocsári Troll
"jobban tette volna, ha inkább szlovák rendszámmal jár :-)"
viccnek sem túl jó , mert a szlovák rendszámos görények miatt (is) áll most itthon a bál...
2012.03.05 16:57:31eznemfoglaltnick
Itt nemFloridában meg szóközt teszünk a vessző után, de feltehetően erről nem ott kint szoktál le...
Amúgy ha floridaiul írsz, akkor is. Vagy ott angol van?
2012.03.05 16:58:05lujo22
Egy hazafi! nem tudom, mivel sértett meg tégedet, vagy az országot, mert leírta, ott mi van? Gondolom, Te olyan mélymagyar vagy, ha épp ülsz a wc-n és meghallod a himnuszt, felállsz. :DDhttp://indapass.hu/
2012.03.05 17:03:20Egy hazafi
lujo22
Elég nagy szégyen az, hogy nem tudod leírni azt a szót, hogy Himnusz.
2012.03.05 17:10:26tibidanny
Mocsari Troll:
sok ertelme nem volt a hozzaszolasodnak. milyen jo, hogy nincs elol rendszam... es? A higway patrol kiszed es buko. fizetsz, mint a katonatiszt, sot meg a kisgatyod is kaksis lehet, ha nagyon odaleptel neki...
jo a 180ft-os benzin is, csak ha neadj´ Isten korhazba kerulsz, akkor a jo kis egezsegpenztar miatt akar egy kocsi arat is kicsengedheted(tapasztalat)...
Es ennek legalabb annyi koze volt a temahoz, mint a te hozzaszolasodnak... lol
2012.03.05 17:10:55KJ4prez
@z.fuse: sosem értettem a felháborodást a szlovák rendszám ügyben. azon még nem gondolkodtál, miért nem akar senki magyar rendszámmal járni? pedig lehetne azt is, hogy itt olcsóbb, kényelmesebb és egyszerűbb autót forgalomba helyeztetni, vizsgáztatni. de nem. inkább köpködjünk a többi országra, csak mert ott jobban intézik ezeket a dolgokat.
2012.03.05 17:11:25tibidanny
* highway
** egezsegbiztositasi rendszer
2012.03.05 17:14:28Egy hazafi
tibidanny
Ha buta vagy, ne okoskodj!
**egészségbiztosítási rendszer
2012.03.05 17:15:18tibidanny
Egy hazafi
Lassulj le
2012.03.05 17:21:10Atarist
Az nem is porsche, hanem egy Ming Ming 2535 LCK :).
2012.03.05 17:30:48sanyikám
Egy hazafi
Jó, hogy mindig akad egy ember a fórumokon, akinek az a feladata, hogy belekössön a hozzászólókba. Minek jössz ide, ha csak basztatni tudod az embereket? Esetleg van saját véleményed a cikkel kapcsolatban is? Mert ahhoz még nem szóltál túl sokat. Konkrétan semmit sem.
2012.03.05 17:36:30Egy hazafi
sanyikám
Bagoly mondja verébnek, csitulj mán el kisgyerek!
2012.03.05 17:44:14sanyikám
Oké, elcsitulok, amint felkerested a dilidokidat. De vigyázz vele, mert ezzel a mentalitással ami neked van, ki kell majd vonnia téged a társadalomból. Nagyfiú!!!!
2012.03.05 17:47:27diliqtya
KJ4prez: a szlovák rendszámos csalókkal az a baj, hogy pont azok csinálják, akiknek egyébként mindegy lenne egyébként, mert már az autót is zsebből fizette. Hány Renault Thalián meg Dacia Logan-en láttál szlovák rendszámot, illetve hány X6-os BMW-n? És ennek a netovábbja, amikor még a roki kártyát is kiakasztja az ablakba. És nincs senki aki tenne ellene, mert aki tehetne, az meg lézerblokkolóval jár és mindenféle kiskapukra hivatkozik. Na ez a baj.
2012.03.05 17:54:50Egy hazafi
sanyikám
Mosolyt csalsz az arcomra! Naiv kisgyerek.
2012.03.05 17:58:30gumó
de béna 7-esek
2012.03.05 18:10:33T4KK
Kíváncsi lennék, nálunk mennyiből jönne ki egy ilyen játék...
2012.03.05 18:28:10007 turbozva nem keverve...
Kinaiak gyárthatnának occon átfordulós rendszámtartót.....
2012.03.05 18:34:271kutya
007: nem fordulna at' max eccer' utana lehetne kidobni a fenebe! Tudod: kici, occo:-)
2012.03.05 18:46:58laokoon2000
mocsari troll azt miert nem irtad oda, hogy floridaban a kotelezo biztositas, viszont havi 100 dollar (minimum), tehat havi 22 000 ft?
2012.03.05 18:55:34Sturmtiger911
>diliqtya
Volt olyan idő mikor én próbáltam tenni a rokikártya ellen, de mivel a Közterületesek a PMH-k alkalmazottjai, így nincs mit tenni... ha a főnök azt mondja nem bírságolsz akkor szépen leülsz és megvárod míg elmúlik az indulatod és elmegy a tahó a kamurokikártyával...
2012.03.05 18:59:34laokoon2000
es ez a 100 dodos kotelezo csak 10 000 dollarig allja a karokozast, es valljuk be ha egy Ferrarival,Lambo,komolyabb merci, BMW,stb... koccansz, nehez elkepzelni a 10 000 dollar alatti karertek...(foleg ha figyelembe veszed a markaszevizek 120-140 dollaros munkaora dijat, termeszetesen a ferrari szervizben, vagy merci szervizben ez egybol 250-300 dollar/ora) szemelyi serulesrol nem is beszelve (ahol szinten te fizethetsz,ha megserul a vetlen sofor (napi 2000 dollaros korhazi kezelest)....csak hogy irigykedjen valaki a 180 dollaros (amugy 87-es oktan szamu benzinre)...amugy sav valtasnal teged hol engednek be?????(a zebran meg azert engednek at, mert ha kicsit is elutod a gyalogost ( ennek az eljatszasaban a fekak nagy szineszek), akkor fizetheted a 2000 dollar/napos korhazi kezeleset...
2012.03.05 19:25:57Pepejoe
Az igen!
2012.03.05 19:30:35soproni1
Látom, fentebb önkéntes rendőr gyűlés van !
2012.03.05 19:37:01sanyikám
Inkább naív kisgyerek, mint gyökér nagyfiú!! Kíváncsi lennék, hogy csak a monitor előtt vagy-e ilyen nagy okos?!
2012.03.05 19:53:44dr. birca max
Én rátettem egy CD jelet a kocsira, mellé pedig egy mozgássérült jelet. Azóta a rendőr csak int, hogy menjek tovább. Ki akarna zaklatni egy mozgássérült diplomatát?
2012.03.05 19:57:48Kand_Úr
laokoon2000: az érem másik oldala. Az ilyen infókat szívesen olvasom, mert sokan hajlamosak csak a szépet elmondani de a többi dologról hallgatnak. Az tuti, hogy sehol sincs kolbászból a kerítés, csak lehet hogy több a pozitív dolog...
2012.03.05 20:18:31szgy
én sem értem mire fel a nagy hazafi felháborodása. talán hazaáruló már az is aki kimegy külföldre, még külön bosszantja az is hogy itt fagyoskodik közben meg a r.kapitalista floridában autókázik. :-)
2012.03.05 20:19:46Pootj
Ez egy amatőr volt. Mifelénk sportmotoron láttam már olyant többet is, hogy fekete vagy fehér szigszalaggal alkotnak új rendszámot maguknak. Nem tudom dívik-e még, de az összeset helyben főbelőném.
2012.03.05 21:12:32MP
Nekem egyszer a papírból készült rendszámomat nem vette észre a szerv amíg nem mondtam neki. Igaz profin megvolt csinálva még csillogott is a fényben. Jó vissza nem verte. De az ő lámpájuk se volt tökéletes. Mai napig megvan.
2012.03.05 21:20:16aeroller
Ez mennyire hamisítatlan kínai történet:)))
Még mindig röhögök annyira ironikus.
Egy méregdrága sportkocsi, kínai "trükkel".
A rendszám hamisítása is olyan, mint a legtöbb kacat, amit gyártanak, kici óccó, és hitvány!
Még ez sem megy "rendesen"....
Telitalálat a cikk, gratula...és köszönöm!
2012.03.05 21:36:47Vu, de ja vu
Nem tudjátok, hogy fekete fogkrémet hol árulnak itthon??? Eszembe jutott valami...:-o
2012.03.05 21:50:23poseidon
@Vu, de ja vu:
Ha nem fogat mosni kell, akkor könnyebb lesz cipőkrémet találnod a boltban! :-)
2012.03.05 22:26:01Vu, de ja vu
@poseidon:
Ugyan, nem érted!!! Cipőkrémmel még a hülye is tudná, de az én ötletem csak fogkrémmel, FEKETE fogkrémmel működik:-D
2012.03.05 22:29:35brob
@Vu, de ja vu: vagy fekete tempera, mégolcsóbb, esőben ne használd:D:D
hazafista gyökérnek csak annyit, hogy azt kéne inkább megnézni ki(k) miatt mennek el az emberek ebből az országból, szintén ugyanezen valakik miatt van az a sok szlovák rendszám is. Nekik lehet kiselőadást tartani hazafiságból....
2012.03.05 23:15:11Moka_Miki
Mocsári Troll semmi rosszat nem csinált, csupán leírt pár dolgot, ami ott jobban működik. De valamit sajnos kihagyott:a pazar időjárást. Én leginkább azért irigyelem.
Ha Hazafi igazi hazafi lenne, akkor inkább azt mondta volna: bár csak itthon is ilyen lenne, dolgozzunk érte. De ő inkább valami olyat írt, hogy "Magyarországon azért jó..." Ez tévedés, Magyarországon semmi sem jó.
2012.03.05 23:16:27szcsongor
Egy hazafi: a himnusz az köznév, nem tulajdonnév, szóval kisbetű...
2012.03.05 23:27:57...::: Flúgos Kamionos :::...
Én azért járok szlovák rendszámmal, mert szégyellem a magyart, és nem az adócsalás végett :)
2012.03.05 23:39:29Matyi21zs
ez a hazafi egy ritka nagy gyökér. én is külföldön élek így megértem azt aki szintén így tett. nem a jólét vitt arra, hogy elhagyjam az országot és lehet akárminek nevezni de az, hogy kisebbség származásúak vezetik az országot valamint én 27 éves vagyok, az állam semmit nem tett értem és egy forintot nem adott és tette jobbá az életem, nem értem mire fel maradjak otthon és fizessem az államadósságot azok a mocskok helyett akik felhalmozták és mái napig abból élnek!!! sajnos a szívem haza húz de semmi más nem. szomorú tények ezek. faterom is a külföldi kocsimmal jár és elhihetitek nem azért mert az övében nincs benzin. ha rajtam múlik bármit, bármit megteszek, hogy kevesebb pénz folyjon be az államnak.
2012.03.05 23:51:53Matyi21zs
nem is tudom ki fasz? te aki otthon szopod a faszt 3szor annyi munkával és csak ötöd annyit keresel mint én?? miből is gondolod, hogy ingyen tanultam IQ fighter?? lehet te voltál a tanárom? ja amúgy gondolom te is cigány vagy ha így véded a kormányodat. nem is csodálkozom, hogy fel vagy háborodva. hiszen a megváltódat szidtam. ja amúgy meg dolgoztam és fizettem az egyetemem. valahogy majdnem minden lövésed mellé ment. kivéve, hogy vinném fateromat is de neki már csak pár év van nyögdíjig. a neved meg jobban festene így: ez is csak egy dick
2012.03.05 23:55:36...::: Flúgos Kamionos :::...
Pappara tíík vattok parasztok...
2012.03.06 00:28:31norbsta
Egy hazafi te minden trollok szuloapja !!! Reg volt mar az etetes, mi ????
2012.03.06 00:43:50Matyi21zs
még ha nincs is magasabb végzettségem akkor is üti a tiédet. most a cég nevére vagy kíváncsi ahol dolgozok tökorrú?? de ha netán mégis takarítanék akkor meg pláne ásd el magad, hogy egy kínai takarító ötször jobban keres nálad. amúgy nem. azok csak kétszer. annál többet kell azért melóznom. én nemsegélyt nem kaptam hanem eddig semmi olyt amiért fizetnem kéne az államadósságot. bevallom az egyetemet ott kellett hagynom mert ha sportolsz, dolgozol, tanulsz és barátnőd is van akkor valamit fel kell adni. most ne pattintsd rám a cigányozást. azt én találtam ki rád. valami mással dobálózz!!! jaaj de jókat röhögünk itt ezeken a fikázásokon. kössz amúgy, hogy jó kedvere derítettél Dicky boy
2012.03.06 00:44:34Matyi21zs
ja amúgy ez a szemét hazafi kezdte. jól csinálja mert most hátra dőlve röhög!!!
2012.03.06 00:50:15Golem
Kérem a T. Totalcar szerkesztőséget sürgősen zárja be a dühöngőt!
2012.03.06 01:21:31Érdekes
"Matyi21zs
.bármit megteszek, hogy kevesebb pénz folyjon be az államnak."
Ritka nagy gyökér lehetsz te is, pont olyan ritka nagy gyökér mint a többi állami pénzéhes.Csöppnyi agyaddal, nem-É gondoltál arra, h ezzel a többi ember társaddal ba*zol ki, akik kötődnek az országhoz és itthon maradnak INKÁBB szüleivel,barátaival stb és nem lesznek, kivülről böfögő hontalan senkik?Te mit tettél azért, hogy itthon jobb legyen?Vagy csak kimenekültél bevándorló "románként" máshova?Hidd el, soha nem fognak befogadni, mindig csak egy bevándorló munkás leszel..ráadásul magyar :D:D:D:D Dehát jellemző...inkább bas*ál ki a többiekkel, nehogy azon legyél, h jobb legyen :)
2012.03.06 02:01:03Beaver100
IGAZAN ERDEKES HOZZASZOLASOK (JO MAGYAROS)
2012.03.06 04:28:22bandigyerek
remélem a gyöxi matyi be nem fizetett adója pont az apja nyögdíjából fog hiányozni.
2012.03.06 04:33:06visszakettopadlogaz
usa ban a nagymenok egyszeruen dealer plate et tesznek fel, a toll plazaban nem lassit, parkolohazban nem fizet fastrak on megy wc re is.
lebukas ( ha szabalyossan vezetsz ) nulla.
2012.03.06 04:34:16visszakettopadlogaz
ez nem boxer, ez az uj Ppuorshhe XHinjan-Yin Buuster LLCRXS :D:D:D
( lehet a rendor is kamu, meg az orszag is! :D )
2012.03.06 06:57:31Mikrobi
A jüan magyarul jüan. A dollárt se írjuk dollarnak.
2012.03.06 07:22:23Pizza zabáló
Záróvonalon leállni ér?
2012.03.06 07:41:05Mental Militia
A floridai éghajlatot legfeljebb télen irigyeld, nyáron elviselhetetlen meleg van, magas páratartalommal..gyilok.
Utak összeségében jók, a rendőrök szigorúak, gázolaj viszonylag ritka a kutakon, szervíz és biztosítás drága. Egészségügy horror, de magas színvonalú és az amcsik nagy része meglepően igénytelen, hanyag és koszos (otthon).
2012.03.06 07:50:54battay
Mocsári Troll, Matyi21zs és a többi hasonló pöcsfej!
Az ilyen f@szkalapok miatt tart ott az ország, ahol tart. A taníttatásotokat és az egészségügyi hozzájárulásotokat, mit gondoltok, ki fizette, amíg itthon meresztettétek a seggeteket?
Most meg osztjátok az észt és okoskodtok? Kapjátok be az összes néger f@szát odakint, gyökér kis pondrók!!!
2012.03.06 08:13:47fejo
pekingi a rendszam...:) nehez lehet a Prsival a dugokban ullni naphosszat
2012.03.06 08:24:59xenuka
a rendőr New Balance cipője?
2012.03.06 08:53:30Dixhorn
Ennyi gyökér embert. Ez a hazafi meg majdnem üti az Ubulka szintjét. Itt egy csomó ember bűzlik az irigységtől, mert a másiknak jobban megy,vagy épp amerikában,külföldön él.
ÉS? BÁRKI megteheti, hogy külföldön dolgozzon, vagy iskolákat végezzen, csak éppen tenni kell érte, nem itt kompenzálni.
2012.03.06 08:54:51zozo82
tobben is szidjak itt a kinaiakat hogy szar kinai kacatot gyartanak. Van egy kerdesem: pl az iPad, iPhone, macbook aistb az is mind gagyi szar minosegu kacat??? Mert ugyebar mindegyiket kinaban gyartjak. Ultetek mar kinai gyorsvonaton? Vagy netan a 430-al meno magleven? Na azutan szidjatok a kinai minoseget. Kinai termek mar reg nem mind gagyi, hanem a minosege epp olyan amit a megrendelo ker/ megfizet
2012.03.06 09:11:36huleaks2
Egy hazafi!
Neked az a legnagyobb bajod, hogy a himnuszt kis betűvel írta? Ezt most komolyan mondod?
Én magyar vagyok, de az a fajta turbo magyarkodás amit a hozzád hasonlók csinálnak már sok nekem.
Nekem személy szerint az usa-val mint hellyel semmi problémám nincs. Florida pedig egy rohadt jó hely.
2012.03.06 09:13:00Herman
Csak megsúgom, hogy márc. 1 óta egyre több police control feliratú ford focus járja az utakat a környékünkön...nincs rajta rendőrség felirat, csak ennyi...
Ha jól tudom, az a feladatuk, hogy vadásszanak a külföldi rendszámos, illetve esetlegesen a lopott autókra...
elkezdődött a razzia!
2012.03.06 09:13:57Herman
És aki nem tudja igazolni a jogos külföldi rendszám használatot, attól apeh be fogja hajtani a visszamenőleg az elsíbolt adót..
2012.03.06 09:14:00gemini62
Elképersztő a stílus és a szóhasználat! Ha helytálló a kommentelők nagy részére (matyi21zs és a hasonlók), hogy ami a szívén az a száján, akkor elképesztő pöcegödröt találnánk. -((
2012.03.06 09:15:13huleaks2
tibidanny!
Egyébként az usa-ban is működik egészségpénztár. Majdhogynem személyre szabott csomagokkal. A mandulamütétől a vakbélig és még egyébb nyalánkságokkal. Az ottani keresetekhez képest pedig nem egy egetrengető összegért.Olvasgatni kellene az usaban élő magyarok fórumait. Ott minden kiderül. A sürgősségi ellátás pl ingyen van.
2012.03.06 09:15:39Herman
[link]
2012.03.06 09:17:17Herman
"A törvény értelmében egyébként megfordult a bizonyítási kötelezettség, vagyis amennyiben a NAV vagy a rendőrség ellenőrzi a külföldi rendszámú autót, akkor az autósnak kell tudnia igazolnia a tiltás alóli mentességet."
2012.03.06 09:18:20Herman
A thaliás, astrás kisemberek itt is szívni fognak, de a nagykutyáktól nem nagyon fognak egy fillért se bevasalni...jó ügyvédi háttérrel mindent el lehet intézni.
2012.03.06 09:22:40huleaks2
Matyi21zs
Ez is csak egy nick
Srácok! Most min is megy a vita (igen csúnya hangnemben)? Hiszem azt, hogy ezt lehet máshogy is.
Vélenményem szerint az ország jelenlgi helyzetéért nem csak a jelenelgi kormány a felelős. Itt már a rendszerváltozás után el lett szurva a dolog, azzal hogy kiárúsítottuk az országot. Ami maradt az meg nem elég egy ország fenntartásához.
Ezen kár marakodni.
2012.03.06 09:25:30Trainer2000
Nálunk Szlovákiában meg sem merték volna állítani...
2012.03.06 09:35:01petfol
Örüljön, hogy csak pénzbüntetést kapott, meg a jogsija lett oda. El merném hinni, azt is, hogy ilyesmiért ott 10 év jár...
2012.03.06 09:49:54golf002
Moka_Miki
Igazad van itt már semmi sem jó, max az időjárás, a nők is már csak kinézetre...
2012.03.06 10:04:09CsernoBillly
megbassza a kínai kurva annyát
2012.03.06 10:51:39Peetee
A baromarcú. És ha esik?
Meg egyébként is, 220nál is ottmarad a fogpaszta?
2012.03.06 11:10:29Matyi21zs
egyet értek dixhorn-al és huleaks2-vel. tudom én is, hogy a mostani vezetés rontott el mindent hanem már 30 éve szar.pöcegödör? jobb ha nem tudjátok, hogy viselkednek a magyarok sajnos külföldön a honfitársaikkal (átveri autóval, lehúzza stb). nem tudom ez miért van de szomorú. igen eljöttem az országból és tudjátok miért? mert a szüleim is azt mondták. azt akarják, hogy jobb életem legyen mint nekik. ne kelljen 25évig saját két kézzel építeni a házunkat, hogy ne szúrják oldalba a tesómat a kisebbségiek egy parkolóhely miatt, hogy iskolába menet ne köpjenek le és vegyék el a pénzem kőbányán. hát ezért. és mi van akkor ha külföldi vagyok idekint? a gyerekem már nem lesz az. amyúgy meg a sok tök aki úgy gondolja, hogy takarítok akkor elárulom, hogy ipari kerámia nyomtatófejeket készítünk. nem sok cég van aki ilyet készít így nem lesz nehéz megtalálni. amúgy a cikkhez is hozzászólva, szerintem nem is sok az a büntetés amit kapott csak pechére ugrott a jogsi is.
2012.03.06 11:12:29NiChuck Norris
Az ilyen mélybunkó hazafiak miatt nem érdemes itthon élni. Hogy szarnál sünt harántfekvésben te pince hazafi.
2012.03.06 11:32:05Matyi21zs
bocsánat, nem a mostani vezetés. kimaradt a nem!
2012.03.06 11:59:20debrejo
gondoltam írok valami vicceset, de elolvasva a hozzászólásokat és saccolva az értelmi szintet inkább nem teszem, csatlakozom ahhoz az emberkéhez aki a topic lezárását kérte. Lófasz a seggetekbe :)
2012.03.06 12:50:37Kentetsu
debrejo :
Számból vetted ki a szót :))
Ilyen szájkarate mellett nem kell hozzászólni, úgysem értik :DDD
Arra emlékeznek vajon, hogy mi volt a cikk ? :D
2012.03.06 12:54:05johevi
Én a háromlábú polipból csináltam volna kétlábú kisasztalt
2012.03.06 13:34:44newtehen
Mocsari Troll:
A motoromon idehaza sincs elöl rendszám, kár ezért olyan messzi menni.
2012.03.06 14:29:56victor vacendak
zozó:"Van egy kerdesem: pl az iPad, iPhone, macbook aistb az is mind gagyi szar minosegu kacat??? Mert ugyebar mindegyiket kinaban gyartjak. Ultetek mar kinai gyorsvonaton? Vagy netan a 430-al meno magleven? "
Legjob tudomásom szerint a felsoroltakhoz csak annyi köze van kínának, hogy kína területén, kínai munkások gyártják, de nem kínai szellemi tőke, kínai minőségellenőrzés. Egész más tészta.
Kína a puskapor óta nem hozott össze önálló gondolatot...
2012.03.06 15:08:01GamesBond
"Kína a puskapor óta nem hozott össze önálló gondolatot..."
Egyszerűen nem értem, hogy miért ilyen piszkosul okos mindenki.
Foglalkozol kinti gyártással? Esetleg importtal?
Kínából olyan minőséget kapsz amit hajlandó vgy megfizetni!
Ők sem bicskával faragják a cuccokat... csak van lehetőséged megvenne az ócco kicit xart és többnyire ezt fizetik meg. MERT TE IS MEGVESZED A SZAR A BOLTBAN! Egy kólánál megnézed hogy Coca vagy Pepsi, de egy több tízezres műszaki cuccnál az a fontos hogy a másik 1.500Ft-al ócsóóób.
Én tényleg nem értem, hogy mi a fenéért kell okoskodni mindenkinek?!
Fejből megoldanátok az ország sorsát (főleg kintről). Elment valaki akkor ez van. Saját döntés, de ha visszafelé fikázol meg köpködsz akkor ne csodálkozz ha a "tieid" fognak pofán verni.
Feltoltatok agyilag! Nyálazzátok meg a ...-et!
2012.03.06 17:02:46DonVincenzo
huleaks2
Disznót akarsz rászoktatni,hogy kanállal egyen tányérból? Szerinted fog sikerülni? :)
2012.03.06 23:02:02Mocsári Troll
egyebkant amerikaban is a legtobb embernek van betegseg biztositasa , es sokkal kevesebb dijat kell fizetni, mint magyarorszagon. akinek meg nincs ,az altalaba gazdag, es konnyen kipengeti a 20 ezer dollaros szamlat.
gazdagnak jobb lenni, mint szegenynek :-)
ami a floridai klimat illeti, ez oktobertol aprilisig fasza, szaraz,napos es 25 celsius fok van, aprilistol oktoberig viszont 30 fok van de mindennap esik az eso.
meg az is jo, hogy itt meg csak delutan ot van, sut a nap,most fejezem be a melot, megyek le a tengerpartra, tele van jo csajokkal,ott nalatok meg mar keso ejszaka :-).
az emberek tobbsege meg itt a castellano nyelvet beszeli, amit mi spanyolnak ismerunk, de valojaban nincs ilyen, hogy spanyol nyelv.
a masik erdekesseg,amin meglepodtem, hogy amerikaban az europai autok is sokkal olcsobbak, mint magyarba, sot meg a nemet arnal is.
pl. egy uj bmw 530 itt a amerikaban forintban szamolva kb 8 millio, a nemeteknel 11 millio, magyarba 14 millio.
ha vki nem hiszi, nezze meg az arakat az interneten (bmw.de, bmw.com,bmw.hu) ugyanez a helyzet a mercinel, porschenel, meg mas markaknal is. hasznalt porsche boxtert pl mar 1 millio ft-ert lehet kapni.
mi lehet ennek az oka?
sorry,hogy nem teszek ekezetet, de most benn vagyok az irodaban, nincs nalam a magyarbol hozott laptopom, ezen meg itt nincs ekezetes betu.
2012.03.30 16:42:14vau
Gamesbond, zozo82:
Tess, itt a szuper maglev pilótafülkéje:
[link]
:DDD