Elvitték a rapper csodakocsiját

2012.06.19. 16:53

Amerikai különítményünk még láthatta Will.i.am egyedi autóját, de könnyen lehet, hogy másnak már nem lesz rá alkalma. A Black Eyed Peas frontembere ugyanis elkövette azt a hibát, hogy utcára hajtott a rendszám, alvázszám, és egyáltalán, bármiféle azonosító nélküli furcsasággal, és ez érthetően nem tetszett a rendőrségnek, így a gépet lefoglalták.

Az IAMAUTO néven ismert járgány története elég zavaros. A West Coast Customsnál építették egy DeLorean DMC-12 és egy Dodge Challenger alkatrészeiből, de a tulajdonosa saját kreációjaként próbálta elsütni. Will.i.am azt állította, hogy saját cége építette a gettó ügyeskezű szerelőinek segítségével. Mindez azonban csak hatásvadász fogás volt – nincs semmiféle gettó-autógyár. A legnagyobb hiba azonban az volt, hogy nem is próbálták legalizálni az autót: semmilyen papírja, vizsgája, azonosítója nincs, és nem is próbáltak úgy tenni, mintha lenne. Ez pedig még akkor is probléma, ha a külseje alapján el sem lehet téveszteni. Épp ezért vitte el a hatóság is: mivel bizonyíthatóan közlekedtek vele közúton, és nincs még egy hasonló sem, a lefoglalás csak idő kérdése volt.

A rapper azzal védekezik, hogy csak azt akarták kipróbálni, hogy viselkedik az egyedi gép, de ez aligha menti meg az eljáráshoz, hisz erre a célra egy zárt pálya és egy trailer jelentett volna legális megoldást.