Házi gyártású harckocsi, csúcstechnikával

2012.12.12. 05:40

A szíriai felkelők nemigen jutnak modern fegyverzethez, így jobb híján improvizálnak, amúgy MacGywer módra. Egy autó, néhány rozsdás vaslemez, egy kis hegesztés – eddig nincs benne semmi új, ilyen ostromjárművet már a szupercsapat is használt a 80-as években a gonoszok elleni harcban. A XXI. században azonban a korszerű technikát is felhasználhatták, és fel is használták a felkelők.

Kitekintőnyílást nem is készítettek a járműre, hisz ott sérülékeny lenne – helyette egy LCD monitor és négy kamera képe alapján tájékozódhat a sofőr. Ezek közül három előre néz, egy pedig a tetőn elhelyezett gépfegyverrel együtt forog. Ez utóbbit egy Playstation gamepadjával lehet forgatni, sőt, ugyanezzel az eszközzel állítható a kamera nagyítása is. Önmagában persze egyik technológia sem különösebben érdekes – hasonló biztonsági kamerarendszert olcsón kapni bárhol a világon – a meglepő ez az egyedi kombináció.

A házikendács harcjármű, amely a Sham II névre hallgat, nem tűnik nagy fenyegetésnek egy komolyabb katonai járművel összehasonlítva, de gyalogos fegyveresek ellen talán jobb lesz, mint a semmi. A páncélzat állítólag 23 mm-es gépágyúig minden fegyver ellen hatásos, bár a rozsdás vaslemezeket nézve erre nem vennénk mérget. Kétségtelen előnye ugyanakkor, hogy nem volt különösebben drága: mintegy 3,5 millió forintnak megfelelő összeget, és mintegy 1 hónapnyi munkát fektettek az elkészítésébe.

Úgy hallani, a szír felkelők az utóbbi napokban elég sikeresek voltak: elfoglaltak egy katonai bázist Aleppo körzetében. Bár azt nem tudni, hogy a Sham II is részt vett-e a harcokban, vagy sem, úgy tudjuk, elődje, a kezdetlegesebb Sham I már túl van a tűzkeresztségen.