Égő Aventadorból mászott ki a pornós

2013.04.07. 17:49

Tegnap egy klasszikus Lamborghinit sirattunk, ma pedig egy Aventadorról kaptunk hasonlóan szomorú híreket. Ahogy a britek Miurája, úgy ez a tajvani Lambo is tűz áldozata lett – bár utóbbihoz kellett egy gyorshajtó is.

Egy tehetős tajvani üzletember és pornósztár utasának autóbalesete járta be a napokban a kínai sajtót. A Tajvanon ritka Aventador egy példánya a – Dunántúllal kb. megegyező méretű – sziget egy esőáztatta főútján lett totálkáros, miután sofőrje, Ye Maohong letarolt vele néhány gyengetörzsű útszéli fát, ráhajtott a járdára, majd a falnak csúszott sportautó kigyulladt. Bár a vizsgálatok még tartanak, a baleset oka egyértelműen gyorshajtás volt.

Noha a motortér, valamint az utaskabin kiégett, az Aventador ismét bizonyította, hogy megvédi a kontroll nélkül száguldozó sofőröket, Maohong ugyanis sértetlenül megúszta az ütközést. Az anyósülésen utazó barátnője (?) már kevésbé volt szerencsés: a Tajvanon közismert pornós Peng Xuanrongnak enyhe agyrázkódása lett, meghúzta a nyakát és egyik keze is megsérült, így ő egy időre kiesik, mint kenyérkereső.

 

A szigeten 650 ezer eurónyi (201 millió forint) tajvani új dollárért kapható autó a tajvani média szerint furcsamód nem volt biztosítva, így a vizsgálat eredményétől függetlenül Maohongot terheli majd az anyagi kár.