Újra jár a tornádó által megrongált Ford Mustang

2013.06.09. 16:24 Módosítva: 2013.06.09. 20:44

Nem hagyta roncsként a fának csavarodva, inkább újra működésbe hozta tornádó által rommá tört Ford Mustangját egy amerikai férfi. Az autó nemhogy működik, de a képek szerint mit sem vesztett erejéből.

Az USA középnyugati részén 300 kilométer/óra feletti sebességgel nemrég áthaladt tornádók több ember halálát okozták és dollármilliárdos károkat hagytak maguk után.

Jack Haden szerencsésen túlélte a természet tombolását, szeretett 2003-as Ford Mustangja azonban már sosem lesz olyan, mint egykor volt. A vihar pusztító ereje kevés elemet hagyott épen az autón, meghurcolása ellenére azonban hajtáslánca működőképes maradt. Amíg a legtöbb ember a biztosítótársaság csekkjére várva talált állapotában hagyta volna a járművet, a repülőgépmérnök Hadennek más tervei voltak vele, és néhány óra alatt átalakította kissé. A biztonság érdekében megfosztotta az autót a karosszéria feleslegessé lett, bizonytalan elemeitől, levágta a megnyomorgatott tetőt, kiszerelte az ajtókat és új kerekeket tett fel.  A Mustang olyannyira visszatért, hogy még egy kiadós gumiégetésre futotta vele.

Haden az autóval bejárta a katasztrófa sújtotta környéket, és megpróbált némi mosolyt csalni vele a helyiek arcára. A nagyobb hibák nélkül működő autót mindenki megbámulta. Sokan fotózták, rövid idő alatt mém lett belőle a Mustanggal foglalkozó internetes közösségi lapokon és a helyi média figyelmét is felkeltette.