Ahogy ígérte, újra meggyalázta BMW-jét

2014.03.09. 01:00

Genfben visszatértek és megismételték tavaly bemutatott performanszukat a kalapácsos BMW-sek, Hadi Pourmohseni és Thomas Brunner. A piszkos munka ezúttal egyedül a lobonc hajú Brunnernek jutott, aki a szalon előtt újra szétverte a frankfurti tombolás után rendbe hozott M6-ost.

Elpazaroltál öt évet az életemből – állt az M6-osra kitett táblán, amit másodszor gyalázott meg nagy nyilvánosság előtt elégedetlen tulaja és annak egy barátja. Az iráni születésű, OIaszországban élő Pourmohseni történetét tavaly szeptemberben ismerte meg a világ. A BMW-s akkor barátjával, Thomas Brunnerrel leparkolt a Frankfurti Autószalon egy helyszínén, majd kalapácsot és baltát ragadva szétverték az autót. Úgy fest, Hadi azóta sem lett elégedettebb a német márka szolgáltatásaival, legalábbis erre utal a genfi akció.

Hadi kálváriája 2008-ban kezdődött, akkor vette az autót 120 ezer euróért. Hamar megbánta az üzletet, mert sehogyan sem tudott megbarátkozni a váltáskor érzett rezgésekkel, csattogással és rángatással. A márkaszerviz állítólag több sikertelen javítási kísérlet után elhajtotta, és végül azt a magyarázatot kapta, hogy az M6-os gyári SMG váltója egyszerűen így működik. A vitás évek részleteiről a gyár és az ügyfél véleménye eltérnek, annyi azonban biztos, hogy Hadi türelme tavaly szeptemberben fogyott el végleg. Akkor történt a frankfurti baltás balhé, ami után megígérte, rendbe teszi a meggyalázott BMW-t, hogy később újra szétverhesse. Erre pedig most aligha találhatott volna jobb helyet Genfnél, ahol a munka egészét Brunner végezte.

Bár nem gyakori, semmiképp sem példanélküli az elégedetlen autótulajdonosok ilyesféle ámokfutása. Két éve egy Lamborghini-tulajdonos verette szét Gallardóját, tavaly pedig egy Maserati Quattroporte végezte hasonló módon a Qingdao-i autószalon előtt.