2015.03.08. 15:06

A reggae műfaj történetének legismertebb és egyik legnagyobb hatású egyénisége, Bob Marley éppen idén lenne hetvenéves. A jamaicai zenész 1945. február 6-án született, és mindössze 36 éves korában, 1981-ben hunyt el. Azt már kevesebben tudják róla, hogy volt egy Land Rovere, amelyet éppen idén újítottak fel.

Az 1971-es évjáratú Series III a felújítást felügyelő mérnökök szerint igen lelakott állapotban, motor nélkül került elő. A karosszériát alaposan megtámadta már a rozsda, a munka megkezdése után pedig tovább súlyosbodott a helyzet. Rá kellett jönniük, hogy még több energiát kell befektetniük a talpra állításba, mint azt előzetesen gondolták.

A terv az volt, hogy Marley hetvenedik születésnapjáig, azaz február 6-ig befejezik a projektet. Ez pedig sikerült is, hiszen a videó éppen ezen a napon került fel az internetre. Stílusosan, az angol restoration (felújítás) szót rasta-rationné torzítva. Nemcsak magát a folyamatot mutatják be a fellelt állapottól a szalonokba illő csillogásig, de megszólalnak a kisfilmben Marley gyermekei is.

A 32 éves Rohan és a 31 éves Stephanie egyaránt kellemes emlékeket őriznek a Land Roverről. Felidézik azokat a napokat, amikor apjuk mögött, a platón utaztak, és bejárták Jamaicát. Számukra is nagy élményt jelentett tehát, hogy láthatták az utolsó csavarig rendbe tett terepjárót.